Petőfi Népe, 1960. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-03 / 285. szám

I960, december 3, szombat

S. old&T

A félegyházi libatenyésztés múltja, jelene és jövője

Kiskunfélegyházán és környékén évszázados hagyománya van a libatenyésztésnek. Az innen szállított szárnyas, s a libamáj már régóta nemcsak a hazai piacon örvend nagy keresletnek, hanem külföldön is.

Nincs semmi rejtély abban, hogy éppen itt sikerült a libát •— hogy úgy mondjuk — világhírnévre szert tevő eredménnyel tenyészteni, hizlalni.

A tanyavilágban található mélyfekvésű, vizenyős árterületeken úgyszólván tavasztól őszig zsenge a fű, s a hatalmas térségeken nem okozott gondot a libalegeltetés.

A város határa azonban kevésbé alkalmas kukorica termesztésére, ezért azt mindig vagonszám hozatták máshonnan, a liba tömegeinek meghizlal ásóhoz.

A felszabadulás utána években csökkent a libatenyésztés mértéke. Ennek következők az okai. Szántóföldi művelésre feltörték a legelők nagy -részét, s a megmaradt érintetlen területekről először a liba szorult ki, mivel azokra a — libával »közösködni« nem szerető — négylábú jószágnak volt szüksége. A legfőbb ok azonban az, hogy a kukorica beszerzése nehézségbe ütközött. A ldbatenyésztés pangását másrészt a gazdaságpolitika hibáiból adódó áringadozás is okozta; nemkülönben az a tény, hogy a város perifériáján beépítették azokat a parcellákat, amelyeken azelőtt Kiskunfélegyháza és környéke libáinak jelentős részét legeltették.

A legutóbbi három-négy esztendő óta — kormányunk helyes politikájának köszönhetően — isimét fellendülésnek indult ez a jövedelmező szárnyastartás. A kukorica beszerzése azonban most sem könnyű feladat; a felvásárló földművesszövetkezet a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalattal együttműködve viszont segít ebben a libatenyésztőknek. Az utóbbi minden szerződésre tömött máj libához 20 kilogramm kukorica biztosítását vállalta.

Tavasszal 3800 tsörzsliba volt a városiban és tanyavilágában,

Ezek szaporulatából egy »befogásra« húszezret tömtek, 13 ezret pedig -Klaras«, még kopasztásra nem érett koráig neveltek, s ekkor tenyészlibaként értékesítettek a piacon.

A földművesszövetkezetnék való átadásra 86 ezer hízott libára kötöttek szerződést, de mintegy négyezer darabbal többet tömnek.

A libák többségének tenyésztésével, hizlalásával az egyéni, s a termelőszövetkezeti háztáji gazdaságokban foglalkoztak eddig — de egy-ikét közös gazdaság is rátért már e szárnyas hasznot hajtó nevelésére. Különösen a fólegyházi Lenin Tsz ért ed a saját gépi keltetésű tenyészetével, s nem kis részt Kocsis Sándorné kitűnő libatenyésztő szakmai tudása révén szép eredményeket. A Vörös Csillagban is egyre nagyobb sikerrel tenyésztik, hizlalják a libát.

Törők Gábor, a városi tanács főállattenyésztő helyettese szerint

a libatenyésztés, további fejlődése azon múlik, hogy a háztáji gazdaságok rendelkeznek-e majd a szükséges mennyiségű kukoricád val, főként pedig azon, hogy a termelőszövetkezetek foglalkoznak-e a libatenyésztéssel nagyüzemi módon.

Ami az utóbbit illeti, remélhetőleg: igen, — az előjelekből legalábbis erre lehet következtetni. Az előbb említett termelőszövetkezetek példája is ezt bizonyítja.

T. 1.

Személyenként 163 forint társadalmi munka

Az egy lakosra jutó társadalmi munka értékét tekintve, a kalocsai járásban Géderlak — messze megelőzve a többi, sokkal nagyobb községet — vezet. Itt a harmadik negyedévben esedékes községfejlesztési tervet 115 százalékra teljesítették s egy-egy fő 163 forint értékű társadalmi munkát végzett a járda- és vízműépítésben. A lakosság lelkes hozzájárulásának köszönhető, hogy az eredetileg tervezett 1000 négyzetméter járdának a kétszeresét tudták elkészíteni egyazon összegből.

Ha figyelembe vesszük a társadalmi munka 27 forintos járási átlagát, a hajósi 6 forint, a dunapataji 13 forint egy személyre eső hozzájárulást, — a géderlakiak minden dicséretet

SZÓ SZERINT VETTE

— Uram, ez milyen frakk?

— A meghívón azt olvastam, hogy »nagy estélyi« ruha kötelező.

megérdemelnek, hiszen az utánuk következő, legjobbnak számító Dusnokon is csak 49 forint a társadalmi munka egy lakosra eső értéke.

Küldjenek megyénkből is hallgatókat az Agrártudományi Egyetem öntözési szakára

AZ ÖNTÖZÉSES GAZDÁLKODÁS egyre több szakember alkalmazáséit követeli meg. Az igény kielégítése azonban egyelőre nem kis nehézségbe ütközőik, mivei a feladatokhoz mérten kevés hazánkban a magas képzettségű vízügyi szakember.

Éppen ezért az Agrártudományi Egyetemen külön öntözési szakot létesítettek, amelyen ez év januárjában kezdték meg a vízügyi mérnökök képzését. A követelmény a célnak megfelelően meglehetősen magas: az egyetemet már elvégzett, s két esztendei szakmai gyakorlattal rendelkező okleveles mezőgazdasági mérnökök tanulhatnak az öntözési szakon, amelyen egy évig tart a tanulmányi idő. Igaz viszont, hogy a hallgatók megkapják az előző munkahelyükön élvezett fizetésüket, s olcsó, de kényelmes diákszállóban lakhatnak, menzán étkezhetnek. A házasokat külön szobákban helyezik él.

E KEDVEZMÉNYEK ELLENÉRE az országban mindössze tizenhármán vállalták a tanulást, holott az egyetem még- egyszerannyi jelentkezőt is felvett volna. Valószínű azonban, hogy nem a vállalkozás, hanem a propagálás, a szervezés hiánya miatt jelentkeztek kevesen az öntözési szakra, amelyen egyébként a diplomát december, ben kapják meg az államvizsga követelményeinek megfelelő hallgatók.

Sajnos, megyénkből senki sem tanul az újdonsült szakon, így aztán kevesebb vízügyi mérnökünk lesz, mint más megyében. Ez a hiány pedig éppen nálunk nem csékély mértékben érezteti majd gátló hatását, hiszen nagyszabású tervek vannak Bács megyében az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére.

JOBB KÉSÖN, MINT SOHA, — s üdvös volna, ha az állami gazdaságok, a tanácsok egyné- melyike, vagy akár a nagyobb termelőszövetkezetek elküldenének néhány okleveles mezőgazdasági mérnököt az öntözési szakra.

A részletes felvilágosításért egyébként az Agrártudományi Egyetem kultúrtechnikai tanszékén lehet érdeklődni.

(tarján)

A vadásztársaságok készüljenek fel a téli vadvédelemre

Beköszöntött a vadászati főidény, megyénkben — a kapitális szarvasbika, az őzbak, fogoly és a hasznos szárnyas ragadozók kivételével — minden vadat lehet lőni. Október 31-én a nyúl vadászata is megkezdődött, s vasárnaponként hangosak a községek határai a 47 vadásztársaság tagjainak puskáitól.

Az eddigi vadászatok eredményeiről érdeklődtünk Horváth Jánostól, a megye erdészeti és vadászati felügyelőjétől, aki a következőket mondotta:

— A hónap első fele a rossz időjárás s az esőzések miatt kevésbé volt alkalmas jól sikerült vadászatok megrendezésére. Éppen ezért mind a mennyiséget, mind a minőséget tekintve, a

vadbegyűjtés sem járt kellő eredménnyel. A terítékre került vad nem kis részét olyan állapotban szállították a hűtőházakba, hogy már útközben befülledt, alkalmatlanná vált a fogyasztásra, s az exportáruként való értékesítésre is. A vadász- társaságoknak tehát nagyobb gondot kell fordítaníok a szállításra; sáros, nedves állapotban nem szabad a lőtt vadat vagonba rakni.

Beszélgetésünk során megtudtuk, hogy a kiskunfélegyházi és a kalocsai szakszervezeti vadásztársaság működik legjobban a megyében. Néhány vadásztársaság területén viszont a nyúl- állomány nem fejlődött a megkívánt mértékben. Éhnek részben a hiányos ellenőrzés, a va>oooooooooooooooooo<

Növényvédelmi szakelőadások Nyárlőrincen

A Nyárlőrinci Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának kérésére a kultúrházban növényvédelmi szakelőadások indultak meg. Ezeket a Tassi Növényvédő

Állomás dolgozói tartják. • Az

eddigi előadásokon már sok százan vettek részt. Az előadások után szakfilmeket vetítenek a hallgatóság részére.

UU'jj'QC

miért nem jár a fia iskolába, azt mondta: — Én három hétig jártam csak, a férjem sem tud írni, olvasni, mégis megélünk. Minek a gyereknek az a sok tanulás. Jellemző, hogy Kis- Bugacon 1943—44-ben 120 gyerek iratkozott be ugyan az iskolába, de legnagyobb részük évközben kimaradt, s az említett létszámnak csak 15 százaléka kapott bizonyítványt.

Ismeretes, hogy Bugac a múlt rendszerben idegenforgalmi nevezetesség volt, — de mi állt a csalogató reklám mögött? Egyrészt üzleti szédelgés, másrészt kegyetlen keserű valóság. Elsősorban az akkor magyar betegségnek nevezett tüdőbaj. Egész családokat pusztított ki, s kevés ház és tanya volt, ahol nem volt fertőzött.

Másfél évtized alatt nagyot fordult a világ. Szappanos Jolán négy napra a fővárosba vitte a tanulóit, akik azelőtt nem tudták mi a folyó, sziget, hajó. Mikor először láttak villamost nem győztek csodálkozni. Az egyikük meg is jegyezte: — Az annyát neki, de

sárga. Valamennyi gyerek járt már a fővárosban és az ország különbözű nagyvárosaiban, legszebb vidékein. A régi mondást, hogy Bocsa, Bugac, Bo- doglár — mind kenyértelen határ — nem ismerik már a gyerekek. Már nem úgy gondolkodnak Bugacon, mint az említett Varga Istvánná. A megváltozott életkörülményekkel változik az ember is.

KÉT ÉVE működik a dolgozók iskolája, jelenleg 76-an látogatják. Juhász Dara István 58 éves pályamunkás egyik szorgalmas tanulója. Fehér Lászlóné 55 éves asszony is most pótolja az elmulasztottakat, mint mondja a fia katonatiszt, nem akar előtte szégyenben maradni. A Béke Termelő- szövetkezetből 12-en, az erdészetből 22-en járnak. Van, aki 10—12 kilométert tesz meg hetente négy alkalommal. Két éve működik a továbbképző iskola is, az általános iskolát végzettek számára. Kilenc iskola van most Bugacon: kettő a községben, hét pedig a tanyavilágban.

A múltban Illancsnak is nevezték Bugacot és környékét nemcsak azért, mert a homokot állandóan hordta a szél, hanem azért is, mert mindenki igyekezett erről a környékről „elillanni”. Most már egyre többen építenek házat, villany van a községben évek óta, gyönyörű kultúrház épült, ahol most is készül a kultúrcsoport egy egész estét betöltő kabaréműsorra. Majdnem minden házban, tanyában rádió van, egyre szaporodik a televíziós antenna. A járda is bevonult a bugaciak szókincsébe. Több száz méteren betonjárda létesült a községben. Azelőtt ugyanis nem volt járda, csak ösvény, amely sokszor járhatatlan volt. A kultúrházban több mint ezer kötetes könyvtár várja az olvasókat. Az igaz, hogy az idősebbek főként még csak a mesekönyveket hordják el. Azt mondják, hogy most pótolják azt, amit gyermekkorukban elmulasztottak;

Olvasóankétok szervezését tervezik a kultúrházban, hogy az érdeklődést minél jobban felkeltsék a jelenkori szép- irodalom iránt.

K. S.

dászterület gondozásának elhanyagolása az oka.. E társaságok nem sokat törődtek a népgazdaság tulajdonát képező vadállomány védelmével, az állományt ritkító dúvadak irtásával. Elfeledték. hogy »aki felvette a vadászfegyvert, annak eleget kell tennie a vadásztörvénynek is.«

E törvény pedig a többi között előírja azt, hogy a vadászok kötelessége gondoskodni a vérfrissítésről, vagyis a tenyésztés végett máshonnan szerzett élővadat kell »telepiteniök« a területükön.

Az eredményes vadgazdálkodás érdekében a megyei felügyelő már most felhívja a vadásztársaságok figyelmét: Ké-t szüljenek fel a téli vadvédelemé re. Gondoskodjanak a takar» mányról, s különösen a szárnyas vadak (fácán, fogoly) védelmét szolgáló etetők felállításáról. —« Úgyszintén a dúvadak (róka, kő* bor kutya, szarka, varjú stb.) irtására a kellő mennyiségű mé* reg beszerzéséről is, amit egyéb» ként a nemes vad nem eszik meg.

Szeptember elejétől hathónapos tanfolyamon tanulnak a vadásztársaságok vadőrei. A Ber- tóti-féle »Vadgazdálkodás és vadászat« című könyvből bővítik ismereteiket, s a megyei felügyelőnek havonta számolnak be a tanultakról. Nem ártana, ha a társaságok tagjai is részt vennének a tanfolyamon, mert ezáltal növelnék a vadászat kultúráját

ŐSZI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYVÉDELMI ISMERETEK

Ezen a címen a napokban jelent meg Szűcs Józsefnek, a Bács-Kiskun megyei Növényvédő Állomás laboratóriumvezetőjének munkája. A szerző részletesen ismerteti a legfontosabb szántóföldi kártevők, betegségék. illetve élősködők életmódját, s a védekezés lehetőségeit A füzet részletesen foglalkozik többek között a csávázással, külön táblázat tartalmazza az idevonatkozó védekezőszer-normákat és a PC-csávázógép adatait A szerző több éves tapasztalatait, valamint gyakorlati eredményeket közöl.

1946-ban A Bugac-Alsómonostori iskolában az egyik pedagógus megkérdezte a gyerekektől: — Ki látott már emeletes házat?

Alig néhány kis kéz emelkedett a magasba. Kiderült, hogy a tanulók legnagyobb része nem tudta mi a vízvezeték. Szappanos Jolán most már nyugdíjas pedagógus mesélte:

— A földrajzórán sok gondot okoztak a gyerekeknek az egyes fogalmak. Nem tudták mi az, hogy folyóvíz, sziget. Hajót még egyikük sem látott. Kivittem őket az udvarrá és csináltattam velük egy kis árkot. Két gyerek locsolókannával öntötte bele a vizet. látjátok — mindtam — az igazi nagy folyóban is így halad a viz. csak sokkal több. Tátott szájjal figyeltek, majd az egyik így szólt: — Tanító néni az igazi folyóba is így öntik a vizet?

A hajót meg úgy ismertettem

— folytatta az ősz pedagógus —, hogy Sinkó Sándorkának, az egyik tanítványomnak a játékhajóját kértem el, csak neki volt ilyen az osztályban.

Jéllemző a múlt átkos örökségeként ránk maradt gondolkodásmódra, hogy néhány évvel ezelőtt mikor Varga Ist- vánnét megkérdezték, hogy