Petőfi Népe, 1960. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-11 / 266. szám
1 oMüí 1960. november 11, pántéit jj'___—■ *1 1................g-"*------ - ■ = Éneklő iskola — éneklő ifjúság Kodály Zoltán a zeneoktatás reformjáról A Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola 10 esztendős fennállása alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében az elmúlt héten tapasztalatcsere-értekezletre került sor a Művelődésügyi Minisztérium képviselői, budapesti és vidéki pedagógusok, zenetanárok részvételével. Kodály Zoltán is Kecskeméten tartózkodott ezen a napon. Délelőtt 10 óra után érkezett felesége kíséretében. Tóth László, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke köszöntötte, majd az üdvözlések után néhány tanítási órát hallgatott végig. * A DÉLUTÁNI megbeszélésen elsőnek a Hódmezővásárhelyi Állami Zeneiskola igazgatója ismertette a zeneoktatás reformjára vonatkozó elképzeléseit. Lényege: minden városban ki kellene alakítani az énekzenei általános iskolákat, úgyhogy a tanulóifjúságnak legalább a 20 százaléka folytathasson zenei tanulmányokat a közismereti anyag elsajátítása mellett. A megyeszékhelyeken, na^Vobb városokban zenei gimnáziumokat kellene létrehozni. A felnőttek zeneoktatását a művelődési otthonok vállalnák. A tanár- és a művészképzést a szakiskolák és a Zeneművészeti Főiskola biztosítaná. Donáth Antal elvtárs. minisztériumi főelőadó általában egyetértett a javaslattal: látja az állami zeneiskolák munkáját nehezítő akadályokat. Ezeket még a legkiválóbb pedagógusok sem tudják teljesen áthidalni. Megkérte Kodály Zoltánt, nyilvánítson véleményt az elhangzottakkal kapcsolatban. A világhírű zeneszerző felszólalását — némileg rövidítve — közöljük. (Néhány megállapítása további vitára ösztönöz!) „Mindenekelőtt a tanárképzés reformján kell gondolkodni — mondotta. — Régi gond az iskolai oktatás és a zeneoktatás ütközése. Épp ebben a városban, már ötven esztendővel ezelőtt beszélgettem erről boldogult Bodon Pállal, hogy a zeneoktatás nem prosperálhat mindaddig, míg az iskolai hálózatba szervesen be nem épül. Azóta sok minden történt. Szaporították a zeneiskolák szárrpt és ezzel a probléma megolds*a sürgetőbbé vált. örvendetesnek tartom, hogy a megoldás helyes módjára vonatkozó javaslat éppen az állami zeneiskolák igazgatóitól jön. Figyelembe kell venni az élet követelményeit, amint ezt a javaslat is teszi.* AZ ISKOLÁK ne egymás ellen, hanem egymás mellett dolgozzanak, — mondotta Kodály Zoltán a továbbiakban. — Meg kell szüntetni azt a régi, hibás felfogást, hogy csak egyesek tanulhatnak zenét. A múltban ugyanis csak az jutott hozzá, akinek pénze volt. Ez nyomban megszűnik akkor, ha az állam elismeri, hogy a zene közügy. Ez az iskola bizonyíték erre. Az „ének” helyett a javaslatokban felvetett „zenei nevelés” tantárgymegjelölést veszedelmesnek tartom, mert a zeneismeret zenehallgatás irányába terelést rejti magában. Ennek visszásságait már most látjuk sok helyen, ahol zenetörténetet tanítanak, évszámokat, szerzőkről szóló adatokat magoltatnak, anélkül, hogy az élő zenét megismertetnék. A zenetörténet, az elmélet ráér akkor, ha már — mondjuk — 500 dalt tud a gyerek. Többet kell énekeltetni, oly módon.hogy az élményt nyújtson a tanuló számára. AKINEK NINCS az éneklés során átélt élményányaga, az hiába hallgat lemezeket, hiába ismer meg zenetörténeti adatokat — soha nem fogja éhezni, igényelni a zenét. A nyolcadik taktusnál már elfelejti az elsőt, ha csak, és elsősorban grama fonlemezeket forgatnak neki az iskolában. A középiskola — állapította meg Kodály Zoltán — sajnos ma „zenei sivatag” ... Az iskolareformnak éppen ezért arccal a középiskola felé kellene fordulni. Ott ma még az a gyermek sem kap semmiféle zenei élményt — aki egyébként alapot szerzett az általános iskolában. Hódmezővásárhelyen — jegyezte meg — az énektanároknak sincs hangversenybérletük. Ez bizony nevetséges és megdöbbentő. Dehát éppen arról van szó, hogy az értékes zenére való igényt, nem lehet iskolán kívüli neveléssel megoldani. Kodály Zoltán a továbbiakban bírálta az énektanárképzés jelenlegi rendszerét. Növelni kellene — hangsúlyozta — a középiskolás énektanárok számát. Kitért a dzsessz ízlésromboló hatására, — majd így fejezte> be felszólalását: ... JŐ LENNE, ha a most hallott javaslatot a Művelődésügyi Minisztériumban megszívlelnék és megvitatnák. (Erre rövidesen sor kerül — szerk.) (h. n.) Mélyítik a Sugovicát Nagyszabású munkálatokhoz kezdett a Bajai Vízügyi Igazgat tóság. Mélyítik és tisztítják a Sugovica medrét. Az így kikerülő homokot egy 500 m hosszú csövön a Petőfi-szigeti stadion építkezéséhez szállítják pneumatikus úton. A mederkotrással egy időben szabályozzák a városi strand területét, elrendezik a napozót és kiképezik a strandöblöt. A Vízügyi Igazgatóság munkájának kiegészítésére a III. Béla Gimnázium, a Közgazdasági Technikum és az MTH iskola fiataljai társadalmi munkával a nagy mennyiségű homokot már jórészt elegyengették. IX. — Milyen édes — sikongja a színésznő, amikor az autóoszlop begördül a Szent Péter térre. — Hát nem olyan, mint a Fehér Ház Washingtonban? Marcello nem látta a washingtoni Fehér Házat, mégis buzgón helyesel. A társaság nekivág a főkapuhoz vivő lépcsőknek. Egy idősebb amerikai házaspár is velük tart. Mr- Robert barátai. TYIHONOV: BOKHARAI TEAHÄZ Három nagyobblélegzetű elbeszélését adja ki az Európa Kiadó a híres szovjet írónak. Eddig mint költő mutatkozott be elsősorban a magyar olvasó előtt Tyihonov, most mint prózaíró, ez ad különös jelentőséget a Bokharai teaház megjelenésének. Az író jó néhány évtizeddel ezelőtt bejárta a Szovjetunió ázsiai területeit. Ebben az időben született címadó novellája, illetve az azonos cím alatt kiadott három elbeszélés. Külön érdekessége az egyiknek, hogy hőse a nagyhírű magyar Kelet-kutató, Vámbóry Ármin. Az ő szemén keresztül látja meg a novella közvetítésével az olvasó Bokharát, a koldusok és dervisek, a dúsgazdag emírek és a sikátorok bűnözőinek városát. A másik elbeszélés hőse Szun Jat-szen, a nagy kínai forradalmár, a harmadik novella keretében egy igen izgalmas történetet örökít meg a híres szovjet költő. Lányi Sarolta és Gellért György fordításai színesek, érdekesek. SZ. OBRAZCOV: A KÍNAI SZÍNHÁZ Ősi különös művészetről ad hírt a híres szovjet bábművész, amikor arra vállalkozik, hogy a kínai színház jellegzetességeit felvázolja. Könnyed stílusban, közvetlen hangon mondja el Obrazcov azokat a tapasztalatait, melyeiket kínai barátai segítségével szerzett az ősi kínai színjátszás technikájáról, játékstílusáról, a színházvezetés módszereiről. Igyekszik összefoglalni a nagyközönség számára is érthető módon, hogyan alakult ki és mit takar az a bonyolult szimbolika, amelyet a kínai színház alkalmaz előadásain. Nemcsak a szakemberek számára nyújt eddig kevéssé közké-* zen forgó ismereteket, a be nem avatott érdeklődő is az élményszerzés örömével forgathatja Obrazcov könyvét leül a falmélyedésbe. — Nem őrültem meg, még elégszer lefényképezhetem.:. — De hátfar tótágast áll a kupolán? — dohog a szívós Paparazzo. Marcello akikor éri utói Sylviát, amikor a filmcsillag autogramját vési a falra. — Hihi! — kacag és tovább szökdécsel. Marcellónak ez a lépcső a hiábavalóság jelképe. Mintha soha sem lenne vége. és a cél is A vőlegény tökrészegre itta magát az Excelsior bárjában. A menet végén a színésznő szobalánya halad. Sylvia pisszeg, kacéran lábujjhegyre áll. — Templomban vagyunk. Marcello mindenre gondolt, csak arra nem, hogy a filmszínésznő valóban felmászik a Szent Péter bazilika kupolájára. De Sylvia igazi gyermeke hazájának, és a Baedecker épp oly szent előtte, mint az amerikai zászló. Amin csillag van azt meg kell nézni. Barátságosan odakiált a többieknek: »Come on!« és indul fel a szűk és meredek csigalépcsőn. — Look! — kiáltja percenként, pedig falakon, pókhálókon és kerek megvakult ablakokon kívül nincs itt semmi látnivaló. Nyomában ott lohol az egész pereputty. A fényképészekről szakad a verejték, nehezek a gépek. Az esvik feladia a küzdelmet és Jtífiedmelejz&taifL kiállítás O C évvel ezelőtt adták postára az első képeslevelezőlapot. Ki tudná megmondani, azóta hányat küldtek el? A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat vándorkiállítása — mely a bajai múzeumban tekinthető meg — a képeslap fejlődésének főbb állomásait mutatja be. Nagyanyáink fiókjaiból jól ismert századfordulói városképek mellett láthatjuk a »boldog felrencjózseü idők« kispolgári ízlését kiszolgáló giccses, vicces Üdvözlő lapokat, az uralkodók képmásait, a galambos-szíves pároslapokat, de megtaláljuk a gyöngyösbokrétás, örökké ünneplőben ' járó, enyelgő, csikósch-gulyásch »népművészeti« lapokat is. C kis áttekintés magában is mutatja, hogy nem belemagyarázás azt állítani, hogy a képeslapok témája és kivitele hű tükre a kor kultúrpolitikájának. A százezrek kezén megforduló képek nevelő erejét fel„Köszönöm gyors segítségüket* Néhány sorral szeretném megköszönni a Petőfi Népe szerkesztőségének, hogy férjem ügyében olyan gyorsan és sikeresen segített. Közbejárásukra férjem a ktsz-től megkapta a munkaruhát és a szabadságát. Miczkó Ferencné Kecel használták a haladó mozgalmak is. Megjelentek a tudomány és művészet halhatatlanjainak képmásai mellett a nemzetközi munkásmozgalom zászlaja alá toborzó képek, és Bíró Mihálynak a fehér terrort leleplező litográfiái is, A felszabadulás után a képeslevelezőlap célját világosan látták; de a megfelelő eszközök és módok megtalálása már sokkal nehezebb volt, hogy betöltse kulturális nevelő hivatását A kiállítás gazdagon szemlélteti az útkeresését, a biztató kezdeményezéseket, de a zsákutcákat is. Az utóbbi évek képeslap-termésén végigtekintve, nyugodtan elmondhatjuk, hogy készülnek már olyan művészileg és technikailag kifogástalan lapok, melyek a legkényesebb ízlést is kielégítik. A művészi tájfelvételek, a múzeumok féltve őrzött kincseinek reprodukciói, táncjátékok, színművek, filmek legszebb jeleneteit megörökítő felvételek mellett — a sok gicscses virágkép után — a kínai festmények finomságára emlékeztető, megkapó virágképeket is találunk. A z igényes levelezőlapok ** sokaságán végigtekintve csak szívszorongva gondolhatunk arra, hogy sok helyen még mindig az elmaradott tömegízlést kiszolgáló borzalmakat árusítják pillanatnyi üzleti érdekből. Sólymos Ede — De fiam, meghallják a szomszédok! újra, meg újra a semmibe tűnik. Hiába kiáltozza elfúló hangon Sylvia nevét. A kanyargó lépcsőház boltozata tompán viszhangozza szavait. A többiek lemaradtak. A filmcsillag fent áll a kupola erkélyén, a párkányra könyököl és merev ájtatossággal mered Rómára. Marcellónak nevethetnékje támad. Odaáll melléje, egészen szorosan. Az asszony odábbhúzódik. — Hótszáz lépcső volt — lihegi Marcello. — Hol van most Giotto Campaniléje? — kérdi Sylvia. Marcello levegőért kapkod. — Az nem itt..s Firenzében van. — Sebaj — feleli rendíthetetlenül a sztár. Marcello át akarja ölelni. Óvatosan. Testvérien. De nem fejezheti be a mozdulatot. Egy szélroham belekap Sylvia római papkalapjába. A fejék. mint holmi fekete diszkosz, köröz a levegőben. — Átkozott kalap — gondolja elkeseredetten Marcello. — Az a szemét kalap! — Megkeresem — mondja. Este mulatni mentek. Mr. Robert is velük tart. Keveset törődik menyasszonyával. Barátaival ül egy asztalnál és rajzoL Nem lehet pontosan tudni, mit. Közben hintázik a székén és szélesen vigyorog. — Ez hogy ül! — mondja Sylvia1. Marcello nevetve kéri fel a színésznőt. A mulatóhely ókeresztény .salakomba és pogány bűnbarlang keveréke. A tompán derengő világításban kísértetiesen magas boltívek alatt árnyak táncolnak. Fenn a dobogón a fiatal zenésbek kék cowboy-nadrágot és bőrzekét viselnek. Püffedt arccal fújják a szirupos maszlagot: Arrivedenci Roma .,. Maródiét izgatja az asszony puha, ernyedt mozdulata. Magához húzza. Sylvia hátraveti a fejét, mintha vitetné magát a lassú árraL Hűvös haja Marcello karjára omlik. — Te vagy a mindenem — suttogja — a teremtés első napjának ... első asszonya... You are mother, sister... Te vagy a szerelmem;:s angyal vagy..* ördög vagy... a föld, a bűn .., Az asszony lehunyja a szemét, halkan dúdolja: Arrivederci Roma ... Marcdlo még jobban magához szorítja: — Miért jöttél? — Durva a hangja. — Mit akarsz itt? Menj vissza Amerikába ü. Mi lesz velünk? Az asszony nem válaszol, bizonytalanul mosolyog, mintha nem értené a bókot, a vallomást. Újabb vendégek érkeznek a mulatóba. Éles fütty faarsan, Sylvia felnyitja szemét. Mintha álmából ébresztették volna. Valaki vadul kiáltja: j — Hééé!... Baby! Sylvia otthagyja Marcellot. — “Frankie!« — csicsergi és egy szőke szakállas fickó karjába veti magát: — Hát te hogy kerülsz ide A fiú ingujjban van, csettint a nydvévd és körbe penderíti Sylviát. — Rómában filmezek. (F oly tatjuk.) i
