Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-25 / 252. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! XV. ÉVFOLYAM, 252. SZÁM Ara SO fillér I960. OKTÓBER 25. KEDD Korszerű fűútvonal épült a Dunától a Tiszáig Apró Antal elvtárs adta át a megyénket átszelő új utat a forgalomnak Minden eszközzel segíteni a termelékenység emelését Ülést tartott a KISZOV műszaki köre Ünnepélyesen felavatták a megyénk több déli községeit is összekötő, 51 millió forintért korszerűsített, 103 kilométer hosszú, 54-es számú Szeged— Baja közötti útvonalat. A szombati avatás alkalmából Szegedre érkező Apró Antal elvtársat, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány első elnökhelyettesét, Kossá István elvtárs közlekedés- és postaügyi minisztert a megyei pártbizottság és tanács vezetői fogadták. A kormány küldöttei ezután kormány- és miniszteri kitüntetéseket nyújtottak át a Hódmezővásárhelyi Közúti Igazgatóság és a Közúti Üzemi Vállalat munkában kitűnt dolgozói részére. Kilenc órakor Mórahalomba vezetett a vendégek útja, ahol Minden perc drága Az esős időjárás jelentősen akadályozta az elmúlt napokban az őszi munkákat. Különösen a kenyérgabona-vetésben okozott kiesést. Termelőszövetkezeteink elkészítették az őszi munkák ütemtervét, de a csapadékos időjárás keresztül húzta eredeti számításaikat. Emiatt egyes közös gazdaságainkban kapkodás tapasztalható. Ez nem helyes. Most a legsürgősebben elvégzendő feladatokra kell ösz- ponlosítani minden erőt, szükséges jól összehangolni a soron- levő tennivalókat. Elsősorban azokat a kapásnövényeket takarítsák be, ahová őszi kalászos kerül. A kukoricatörés után a szárat is vágják ki mielőbb, hogy a gépek dolgozni tudjanak. Mint ismeretes megyénkben 224 ezer hold kenyérgabonát kell vetni az ősszel. Ez nem kis feladat, annál is inkább, mert az említett terület jelentős része meg vetésre vár. Az őszi munkák sikere attól is függ, hogy milyen mértékben tudják termelőszövetkezeteinkben a tagokat és családtagokat bevonni a sürgős tennivalók elvégzésébe. Helyes és bevált módszer, amit már korábban alkalmaztak egyes közös gazdaságainkban, hogy célprémiumot adnak azoknak a tagoknak, akik kiváló eredményeket érnek cl a munkákban. Most az őszi betakarítás során, ha a közgyűlés is jónak látja, helyes alkalmazni ezt a módszert. Kétségtelen, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt késés tapasztalható, sok akadály tornyosul a közös gazdaságok tagsága elé és ezeket ott tudják gyorsan leküzdeni, ahol a gépi és fogaterő, valamint a szállító eszközök munkáját jól összehangolják. Gépállomásaink dolgozóira nagy feladatok várnak ezekben a napokban. Traktorosaink eddig is megállták helyüket és most továbbra is arra kell törekedni, hogy minél több gép dolgozzon kettős műszakban. Az őszi munkák sikere függ a járási és a községi tanácsok jó irányító és szervező munkájától is. Adjanak a helyszínen minél több segítséget a termelőszövetkezeti tagoknak a munkák helyes megszervezése érdekében. Farkas Ferenc, a Hódmezővásárhelyi Közúti Üzemi Vállalat igazgatója tett jelentést az út elkészüléséről. A vendégek 10 óra után Mélykútra érkeztek. Üdvözlésükre megjelent Molnár Frigyes elvtárs, az MSZMP megyebizottságának első titkára és ár. Dal- los Ferenc elvtárs. a megyei tanács v. b. elnöke is. Ezt követően Vezdán József, a községi tanács v. b. elnöke szólt Mélykút fejlődéséről, amelyhez a most átadásra kerülő út nagyban hozzájárul. — Apró elvtárs válaszában kifejezésre juttatta, hogy kormányunk igen nagy összeget fordít az úthálózat rendbehozására és korszerűsítésére, hogy ezzel is elősegítse szocializmust építő munkánkat. Ezután Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter elvágta a kifeszített szalagot, s ünnepélyesen átadta a hat méterre szélesített, itatott, ma- kadámburkolattál és aszfaltos záróréteggel ellátott, pormentes utat. Mélykút után Tataházán, Fel- sőszentivánon, Csávolyon és Baján volt még átadási ünnepség, amelyeken a lakosság mindenütt nagyszámban vett részt. Az ünnepségek után Apró elvtárs kormánykitüntetést adott át Bacsfai Gyula főmérnöknek, Kisa János útőmek, a KPM Kecskeméti Közúti Igazgatósága dolgozóinak; Lukács Károly munkavezetőnek, Horváth András, Szarka László és Vimpek István kubikos brigádvezetőknek, a Kecskeméti Közúti Üzemi Vállalat dolgozóinak. Kossá elvtárs miniszteri kitüntetésben részesítette Tóthasznosi Jenő műszaki ellenőrt, Mélykúti János útőrt, a KPM Kecskeméti Közúti Igazgatóságának dolgozóit, Kardos János munkavezetőt, Zentai Dező építésvezetőt, Késmárki József műszaki vezetőt, Vitner Mihály. Galántai István, Bölhe István, Mar- sovszki Ferenc. Reibl Gábor, Hersch Henrik és Samu József kubikosokat, a Kecskeméti Közúti Vállalat dolgozóit. A kiváló munkát végzett útépítők között még 10 200 forint pénzjutalmat osztottak ki. Ülést tartott a Bács megyei KISZÖV mellett működő műszaki kör. Az értekezleten öt szakcsoport (faipar, vasipar, építőipar, textil- és bőrruházati ipar) huszonöt tagja számolt be kilenc hónapi működéséről, majd megvitatták a negyedik negyedév legfontosabb teendőit. A szövetkezeti ipar legjobb szakemberei 14 ktsz-ben tett látogatásuk tapasztalatait ismertették, ahol a termelés mennyiségének és ütemességének kérdéseit, valamint a gyártott áruk minőségét és a gazdaságos termelés problémáit vizsgálták. A beszámolók tanulságát értékelve Alszegi József elvtárs, a műszaki kör elnöke hangsúlyozta, hogy a műszaki segítségnek ez a szervezett formája jelentős hozzájárulás volt ahhoz az eredményhez, amit a szövetkezeti ipar dolgozói a fel- szabadulási verseny kilenc hónapja alatt elértek. A műszaki kör ezután a negyedik negyedév feladatait vitatta meg. Legfontosabb — állapította meg a műszaki kör — minden eszközzel segíteni a munka termelékenységének emelését. Ez a feladat a szakmai tanácsadáson túl, egy sor operatív intézkedést igényel a műszaki kör tagjaitól. A szövetkezeti termelés színvonalának növelése érdekében részletes műszaki fejlesztési tervet készítenek még ebben a hónapban. A tervben, melynek végrehajtását a szakcsoportok tagjai havonta ellenőrzik, első helyen szerepel a termelvények önköltségének csökkentése és a gyártmányok minőségének a javítása. Ahol erre lehetőség van, még a jövő hónapban korszerűbb gyártás- technológiát dolgoznak ki a szövetkezetek saját erőforrásainak felhasználásával. A gazdaságosabb termelés érdekében részletes újítási feladatteveket dolgoznak ki, melyek elsősorban a termelésben jelentkező szüle keresztmetszetek felszámolását célozzák. Ezek megoldásában több központi elgondolás és tapasztalat mellett, a szövetkezeti tagok leleményességére és újítói tevékenységére számít a műszaki kör. A termelékenység mielőbbi kedvező alakulása érdekében sor kerül a tapasztalatcserék széleskörű felújítására. A műszaki kör tagjai és a szövetkezetekben dolgozó mérnökök j technikusok, valamint műszaki vezetők elsősorban a budapesti és a nagyobb vidéki szövetkezetekben, középüzemekben tesznek látogatást. A műszaki kör egész sor - kérdés megoldását , várja ezektől a látogatásoktól. A vitában szó esett az ön* költségcsökkentés egyik jelentős tartalékokat rejtő forrásáról, a takarékos energiagazdálkodásról. Már készül az ezzel kapcsolatos feladatterv. Határozat született arravonatkozóan is, hogy október végéig felállítják a műszaki kör hatodik szakcsoportját, melybe a szövetkezetek öt legjobb villamosipari szakemberét vonják be. — Sg í Megvizsgáltuk a közlekedés ütőerét Mennyi üzemanyagot fogyaszt havonta Kecskemét? 2 500 000 forint beruházással bővítik a tárolókapacitást az ÁFOR Vállalat telepén A csúcsfogyasztás ideje már több mint egy hónapja elmúlt, de a kecskeméti depó forgalmán nemigen érződik, hogy csökkenne a kereslet. Reggeltől estig hordókkal megrakott autók várnak tankolásra az ÁFOR Vállalat kirendeltségén. — Augusztusban kicsinek bizonyult a fogyasztást szemléltető grafikon. Olyan nagy volt a forgalmunk, hogy a vonalat a falon kellett volna továbbhúzni, — mondja Tarjányi Sándor ki- rendéltségvezető. — Panaszra persze most sincs okunk, hiszen a sok traktor, autó és motor annyit eszik, hogy csak győzzük kiszolgálni. — Mennyit fogyaszt havonta Kecskemét? — Közel 14 000 mázsát, de ebben a mennyiségben már benne van a depó-körzet igénye is. Kecskemét mellett ugyanis mi tápláljuk Nagykőrös. Lajosmi- zse, Szabadszállás, Izsák, Kiskunfélegyháza és Tiszakécske kútjait is. Olajjal és a különböző gépzsírokkal pedig Csong- rád megyét is ellátjuk. Az »él igazít ás« után tollal és lencsével megnéztük, hogyan működik Kecskemét közlekedésének ütőere. A nehéz fizikai munka fogalmát itt már alig ismerik. Villanymotorokkal hajtott szivattyúk továbbítják, töltőházba a fehérárut. Itt a benzint, gázolajat és a petróleumot illetik ezzel a jelzővel. Egy gombnyomás és már ömlik is az anyag a hordóba, a kezelő pedig csak azt figyeli, mit mutat a mérleg »serpenyője«. A töltőházat ugyanis modern, körszám- lapos mérlegekkel szerelték fel. Mázsálás a töltőházban. Ahol létkérdés a tűzbiztonság. Előtérben a kutak és védőfelszerelések, háttérben a hordótelep. Az ÁFOR Vállalat kecskémét telepe egyébként az átalakulás képét mutatja. Ütépítők, hegesztők. betonozók szorgoskodnak. A mezőgazdaság szocialista átalakulásához méretezik a telepet. Mintegy 2 500 000 forint beruházással fejlesztik a telep tároló- kapacitását. A hegesztők már dolgoznak a két darab, egyenként 500 köbméter űrtartalmú üzemanyagtartályokon. Pár hó nap és ezek készen várják r artálykocsikat, a telep pedig jc enti: felkészültünk a megnövekedett igények kielégítésére. Sándor—Pásztor Bozó Ferenc és Üjvárosi Miklós »szeleteli« az üzemanyag ’övén- dő csővezetékét. T