Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-27 / 254. szám
I960 október 21. csütörtök 5. oldal Letették az esküt a járási, városi, községi választási elnökségek és választókerületi bizottságok Mint nrár arról írtunk lapunkban, a legutóbbi tanács- választások óta 41 járási és városi, valamint 187 (községi tanácstagi választókerületben Rovatvezető: Kovács Gergely Hogyan kall a ievegőszüröt kitisztítani ? i. Minthogy motoros barátomtól már igen sokat hallottam és tanultam motorom porlasztójáról, megkértem: meséljen nekem arról is, hogyan kell helyesen leápolni és kitisztítani a Ipvegőszűrőt és azt is kértem, magyarázza meg, miért oly íonlos a motorokon és gépkocsikon a levegőszűrő? Barátom kapott a kérdésen és készségesen állott rendelkezésemre. Mondókáját azzal kezdte, hogy Bokán nem is sejtik: milyen fontos a motorokon a levegőszűrő. A helytelen felfogás következtében igen sok motor megy tönkre idő előtt. Azt ugyanis kevesen tudják, hogy a nem por- talanított utakon a motor miniden 100 kilométer megtétele alkalmával körülbelül két gramm port szív be a robbanáshoz szükséges levegővel együtt. 'A beszívott por tehát 1000 kilométeren már körülbelül 2 dekagramm, ez pedig egy evőkanálnyi mennyiségű olyan anyag, amely alkalmas a motor legkeményebb és legkényesebb alkatrészeinek a koptatására, csiszolására. így a beszívott por, amely a motorból származó olajjal együtt kitűnő csiszoló- pépet alkot (különösen a kétütemű motoroknál, ahol az ola- Öat a benzinbe kell bekeverni), iegelsősorban a motor belső, nemesebb részeit (főtengelycsap- ágyat, dugattyú és dugattyúgyű- *űk, csapszeg stb.) koptatja, csiszolja, idő előtt tönkretéve ezeket. Motoros barátom hivatkozott olyan esetekre, amikor a légszűrő helytelen kezelése miatt, vagy egyáltalán nem kezelése miatt a motor normális élettartamának a negyedrészét sem tudta megtenni. A légszűrő helytelen kezelése, illetve a kezelés elmulasztása nemcsak így lárt a motornak, hanem olymó- idon is, hogy az ápolás elmulasztása miatt a túlmelegedés teszi Idő előtt tönkre a motort. De vegyük sorjába a dolgokat. Azt értjük és tudjuk, hogy a port vissza kell tartani attól, hogy a motorba kerülhessen. De hogyan lehet a port visszatartani? Ügy, hogy a légszűrőt megfelelően kimossuk. A leszerelt légszűrőt nem tiszta, tehát ■nem olajmentes benzinben kell 'kimosni. A motorkerékpárokon ugyanis legtöbb esetben olyan légszűrőt alkalmaznak, amelynek belsejében fémforgács, vagy ehhez hasonló anyag van. A motor a levegőt ezen a fémforgács rétegen szívja be, és ha a fém- forgácsréteg nem száraz, hanem nedves, ragadós, tehát olajos, az olajos betétre ráragad a por és nem jut a motorba. Azt én is könnyen megértettem, hogy a légszűrő olajjal megnedvesített fémforgácsbetéte felfogja és nem engedi be a motor belsejébe a port. Azt viszont nem értettem: miért nem helyes, ha' a légszűrőt tiszta benzinben mosom ki. Barátom megmagyarázta, hogy a tiszta benzin teljesen szárazra mossa a légszűrő fémforgácsbetétjét és a száraz, olajmentes fémbetétre nem képes a beszívott és a betéten átszűrődő poros levegő ráragasztani a káros port, tehát a száraz betéten a por szépen átmegy a levegővel együtt, s így beiut a motorba. (Folytatjuk.) üresedett meg egy-egy tanácstag helye. A járási és városi tanácsok — a Kecskeméti Városi Tanács kivételével — november 20-ra tűzték ki a megüresedett tanácstagi körzetekben a választást. A választási előkészületek megyeszerte megkezdődtek. A megyei tanács v. b. titkársága már eljuttatta a szükséges nyomtatványokat a járási- és városi tanácsokhoz. A járási tanácsok v. b. titkárai részletesen megbeszélték a választás előtti tennivalókat a községi tanácsok v. b. titkáraival. Már mindenütt készítik a választói névjegyzékeket, — illetve ahol szükséges — helyesbítik a régieket. A Hazafias Népfront bizottságai ösz- szeállították a járási, városi és községi választási elnökségeket és választókerületi bizottságokat, amelyek október 25-én le is tették az esküt az illetékes tanácsok v. b. elnökei előtt. Ezekben a napokban zajlanak le a választási előkészületek legfontosabb eseményei, a jelölő-gyűlések. A lakosság maga állít mindenütt jelöltet. A jelölt adatait a helyi Hazafias Népfront-bizottság felülvizsgálja, s ha azok a Magyar Nép- köztársaság törvényei szerint nem esnek kifogás alá, mint a Hazafias Népfront jelöltjét indítják a választáson. Apróhirdetések TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Meli- chár típusú univerzális kender- és szárvágó prima állapotban eladó. Napi teljesítménye 10—14 kh. Baranya József, Pusztaföldvár, Békés megye. 2595 ELADÓ ház Kecsíkemét, Magyar u. 22. szám alatt. Érdeklődni a helyszínen vagy Csongrádi út 22. szám alatt lehet. 4167 ELADÓ szép. új hálószoba igényesnek. Érdeklődni: Kecskemét, Méhesfalu új osztás, Molnár mezőőrnél. 2386 KATONA JÓZSEF SZlNHÄZ MŰSORA: Október 27-én, csütörtökön este 7 órakor: Jacobi: Leányvásár Nagyoperett 3 felvonásban, Déryné bérlet. 2. sz. szelvénybérlet Mozik M íjsora Október 27-én, csütörtökön: Baja Központi: Fatima, Baja Uránia: A nap mindenkinek világít, Bácsalmás: Ütött az óra, Dunavecse: Felfelé a lejtőn, Izsák: Ma utoljára, Jánoshalma: Kölyök, Kalocsa: Sas tengeralattjáró, Kecel: A parancsnok, Kecskemét Árpád: Szomjúság, Kecskemét Városi: Légy jó mindhalálig, Kiskőrös: Mes- terdetektív, Kiskunfélegyháza: Him k Matyi, Kiskunhalas: Fapados szerelem, Kiskunmaj- sa: Fekete tenger lánya, Kun- szentmiklós: A szultán fogságában, Mélykút: Egy tiszta szerelem története, Szabadszállás: Mennyei pokol, Tiszakécske Petőfi: Mozart, Tiszakécske Tisza: Ingovány. Az r f Állatni Aruház mai ajánlata: Női táska őszi színekben 73 Ft-túl, Útitáska 180 Ft-tól, Lakkbőrönd 138 Ft-tól. SJLILKi Meglepetések a sakkolimpián Negyven nemzet legjobb sakkozóinak találkozója bővelkedik tartalmas és Izgalmas Játszmákban. A négyes csapatok négy csoportban küzdenek a döntőbejutásért. A magyar sakkválogatott helytállása a döntőben is jó szereplést ígér. A hatalmas arányú szellemi vetélkedésben sok új tehetség jelentkezik. Mindjárt az első napon nagy meglepetést okozott Aaron indiai mester, aki Euwe exvilágbajnakot, a holland csapat éljátékosát győzte le. A második nap váratlan eseménye Munoz (Ecuador) győzelme volt Fischer amerikai nagymester felett. Napról napra nagy érdeklődés kíséri Indonézia bajnokának, Bahtlar mesternek merészen vezetett játszmáit. Feszült küzdelmet vívott a szovjet és holland csapat. Botvinnik ex- világbajnok Donner, Kérész nagymester Bouwmeester holland mesterrel játszott és mindketten kénytelenek voltak döntetlen™-: megelégedni. Borja, a Fülöp-szigetek versenyzője döntetlent ért el Korcsnoj nagymesterrel, a Szovjetunió bajnokával szemben. Az alábbiakban a két első forduló két, méltán meglepetést keltett játszmáját közöljük: VEZÉRINDIAI VÉDELEM Aaron Dr. Euwe 1. d4, Hf6 2. Hf3, b6 3. c4, Fb7 4. Hc3, e6 5. Fg5, h6 6. Fh4, Fe7 7. e3, d6 8. Fd3, gS 9. Fg3, g4 Kockázatos gyalognyerés. 10. Hd2, Fg2: U. Bgl, Fb7 12. 64!, e5 13. d5, Hbd7 14. f3!, h5 15. Fe2, gf: 16. FfS:, Hf8 17. Ve2, Hg6 18. 0—0—0, Fc8 19. Hll, h4 20. Fel, Hfá 21. Vc2, Fb3 22. He3, Vd7 23. F®, 0—0—0 24. a4t, Kb7 Sötét elmulasztja a5-tel védekezni a következő gyalogroham ellen. A Az MSZBT filmautója a kalocsai járásban FEHÉR vagy csontszlnű zománcozott kályhát vennék. Címet a kiadóba kérek. ______________4164 EG Y szoba, konyhás albérleti lakást keresek Kecskeméten költségmegtérítéssel. Cím a kiadóban. 4163 FIATAL házaspár üres vagy búto- rooztt szobát keres. Címet a kiadóhivatalba kér. 4156 A Magyar-Szovjet Baráti Társaság Országos Központja a megyei elnökség kérésére, kedden a kalocsai járásba irányította a Szovjetunióból ajándékba kapott filmautóját. Mint értesültünk, a járási pártbizottság előadói ezt az alkalmat felhasználva rövid kül- és belpolitikai tájékoztatót tartanak azokan a helyeken, ahol műsort 1960. november 1-től kezdve naponta O oldalon jelenik meg. Bővebb terjedelem, új rovatok! Előfizetés 1 hónapra 12 Ft. Egyes szám ára 60 fillér. Olvassa, fizesse elő a PETŐFI NÉPÉT! 000000000000-00-00-0-0-0 O-OOOO-O-OOOOO-O-O-OOOOOO-OO'OOOO-C/ 3400 érés bronzkori temető Katymáron Bódi József katymári lakos néhány héttel ezelőtt lebontotta' tanyáját, s a föld egyengetése közben cserepeiket és emberi csontvázakat talált. A bajai múzeum a gazda jelentése után megkezdte a (kutatást s egy igen érdekes bronzkori temetőt tártak fel a múzeum régészei. A 3400 éves sírok legtöbbje ham- vasztásos temetkezés volt. A halottat máglyán elégették és hamvait urnába gyűjtötték ösz- sze. Mellékelték az összeégett ékszereket Is: díszes bronztűt, és szívalakú csüngőt találtak a régészek a hamvak mellett. A hamvasztásos temetkezés mellett zsugorítva is temették halottaikat a bronzkori népek. A hullamerevség beállta előtt lábukat -felhúzva, kezüket ösz- szekötve helyezték el a sírban hozzátartozóikat. A melléjük helyezett kis edényben élelmet is tettek el számukra. Az egyik ilyen sírban 40 centiméter hosz- szú aranydrótot is találtak, — valószínű, hogy a bronzkorban ezt a nyakon hordtákad a filmautó. A kocsit azokra a településekre irányítják (Csornapuszta, Alsóerek, Felsőerek, Halomszállás, Réztelek Stb.), melyek még nincsenek bekapcsolva a villanyhálózatba. Ezeken a helyeken a Csíny- tevő című szovjet film, valamint a Szovjetunió faipara című ismeretterjesztő film kerül bemutatásra. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTESC: Radics Mária (anyja neve: Tamás Anna), Csabai László (Pólyák Ilona), Zalabái Erzsébet (Homoki Rozália), Dudás Kornélia (Klátik Kornélia). MEGHALTAK: Kondorosi Antalné Hascsik Ilona 39 éves, Bauer Béla 90 éves, Tánczos- Szabó Jánosné Fábián Mária 71 éves és Gyenes Mihályné Szabó Mária 73 éves korban. továbblalkban Aaron erőteljes lépései pörölycsapásként hatna!?. 25. bl!, c5 26. dc6:, Vc6; 27. Hed5!, Hfd5: 29. Hd5:, Hd5: 29. ed;!, Vc8 3«. c5, Bdg8 31. C6t, Kc7 32. a5!, ba: 33. Va4!, Kd8 34. Va5:t, Vc7 35. Va7!, Va7: 36. Fa7:, Fg5t 37. Kb2, Ke7 38. b5, Ba8 39. Bg5:!, Ba7; 40. b6. Ba4 41. b7, Bb8 42. Bal, Bb4t 43. Kc3. Bb7: 44. eb:, Bb7: 45. Bh5, Bc7f 46. Kdí, Fd7 47. Bh4:, FfSÍ 48. Fel, Feli 48. Be4:, BcS 50. Ba7t, Kf6 51. Bc2, Bd5:t 52. Ke3, Ke6 53. Bd2!, Bb5 54. Ba6, Bb3t 55. Kf2, sötét feladta. szicíliai védelem Fischer Munoz 1. 64, c5 2. Hf3, d6 3. d4, cd: 4. Hd4:, Hf6 5. Hc3, g6 6. Fc3, Fg7 7. f3, 0-4» 8. Vd2, Hc6 9. Fc4, a6 10. Fd3, Va5 U. 0-0-4), Fd7 12. Kbl, Bac8 13. g4, HeS 14. Fh6, Hc4 15, Fc4:, Bc4: 16. Hb3, Ve3 17. h4, Bír8 18. Ff4, Ve« 19. h5, b$ 20. hg:, fgt 21. FhS, Fh8 22. 65, b4t 23. ef:, be: 24. Vh2, V«: 25. FgS, Vf7 26. Ve2, eb: 27. Ve7i, Ve7; 28. Fe7:, Be2: 29. Bd6:, Fa4 30. Fg5, Bf2 31. Fe3, Bf.3: 32. Fd4, Fb3: 33. ab:, Fd4: 34. Bd4:„ Bb3: 35. Bd2, Bcb8 36. Bd7, Ba3! Világos feladta. megyei csapatbajnokság Vasárnap bonyolították le a me* gyei csapatbajnokság második tor- dúlój át. A Kecskeméti Vörös Meteor 9.5:2.5 arányban győzött a helyi Spartacus ellen, Kisüeunhaiaa IS arányban Kalocsa ellen. Baja 6 egységet szerzett, hármat vesatett a Katona József Gimnázium csapatával szemben. Három játszma függőben maradt. ° FELVESZÜNK GYORS- GÉPlRÓT ADMINISZRATIV MUNKÁRA. Fizetés megegyezés szerint, j Útiköltséget felvétel esetén j térítünk. Bugac Községi j Tanács Végrehajtó Bízott- j sága. 2594 = Eredményesen hirdethet lapunkban Naponta 30 ember munkáját végzi el a gép A Sertés Törzstenyésztő Vállalat miklóstelepi üzemegységében kísérletképpen burgonyaszedővel kezdték felszedni a cukorrépát. A kezdeményezés sikerült, a gép kiásta a cukorrépafejeket a földből, csak a felelést végzik emberi erővel. Figyelemre méltó, hogy egy szántással felérő talaj művelést is elvégzett a gép a szedés alkalmával. Naponta 5 hold cukorrépa kerül ki a földből ezzel a módszerrel. Ez az üzemegység vezetőinek számítása szerint 30 ember teljesítményének felel meg. Eddig három vagon cukorrépát szállítottak el. 500000G00000000004XH Termelőszövetkezet eilen izgatókat ítéltek el Október 24-én tárgyalta a kecskeméti járásbíróság Pólyák Antal és felesége helvéciai lakosok bűnügyét, akik ez év márciusában, majd áprilisában a városföldi Petőfi Termelő- szövetkezet tagjainak munkáját akadályozták meg két ízben azon a földterületen, amelyért ők a tagosítás során megfelelő nagyságú és minőségű csereingatlant kaptak. Pólyák Antal és felesége a munkájukat végző tsz-tagokat becsmérlő szavakkal illette, s a férfi egyi- kőjükre még bottal is rátámadt. A kecskeméti járásbíróság termelőszövetkezet elleni izgatás bűntette miatt Pólyák Antalt egy évi börtönre és a közügyektől három évre szóló megfosztásra ítélte, feleségére pedig 8 hónapos börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet nem jogerős. Az ítéletet a tárgyaláson jelenlevő ügyész tudomásul vette, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett.