Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-01 / 232. szám

2. oldal 1960. október 1, szomoat Az állattenyésztés helyzetéről tárgyalt a megyei tanácsülés iFolytatás az 1. oldalról) Célkitűzésünk, hogy a ter­melőszövetkezetekben 100 k. holdra 20 szarvasmarha és ezen belül legalább 8 te­hén jusson. Fokozottabb mértékben szüksé­ges bevezetni a szabadtartásos nevelést. A tömegtakarmányok nagyobb arányú felhasználásá­val, a legeltetési lehetőségek jobb kihasználásával, a gondo- , zási költségek csökkentésével olcsóbbá lehet tenni a növen­déktartást, ezzel együtt az egy tehénre jutó költségeket. To­vábbra is segítsük elő a terme­lőszövetkezeti tagok háztáji ál­lattenyésztését. A termelőszövetkezeteken kí­vül nem hanyagolható el az egyéni állattartó gazdák kezé­ben levő szarvasmarhaállomány sem. Fokozni kell a tenyésztési kedvet, fordítsunk nagy gon­dot a borjúk felnevelésére. Küzdjünk minden eszközzel a megyeszierte elharapódzott fe­ketevágások ellen. A felmérések alapján mintegy 18 ezer fekete­vágás történt, ami több mint 50 ezer métermázsa húskiesést je­lent. A törvény teljes szigorával csapjunk le a spekuláns fekete- vágókra. A juhtenyészltés jelentőségé­nek ismertetése után a baromfi- tenyésztéssel foglalkozott a je­lentés. Ez megyénk állattenyész­tésében kiemelkedő szerepet tölt be. Megyén belül az állatte­nyésztés értékének 32 százalékát ed ja és csak a sertéstenyésztés előzi meg 40 százalékkal. Állat- sűrűségünk kedvezőtlen muta­tóit a számottevő baromfitartás ellensúlyozza. Egyre nagyobb mértékben fellendül a nagyüzemi ba­romfitenyésztés. A húscsibe-nevelés mellett je­lentős a termelőszövetkezetek pecsenyekacsa-, pulyka- és liba­nevelése is. A szövetkezeti gaz­daságok az év végére már több mint 50 ezer darabból álló törzs- állománnyal rendelkeznek. Az összbaromfitenyésztésen belül egyik legfontosabb feladat a nagyüzemi libatenyésztés to­vábbi fejlesztése. Elsősorban Kiskunfélegyházán és környékén van erre lehetőség, de a megye más, libatenyésztéssel foglalko­zó tájain is. A baromfitenyésztés fejleszté­sének egyik legfontosabb köve­telménye a szükséges szakkép­zettség megszerzése. Ezért a té­len legalább 250 termelőszövet­kezeti tag, főképpen asszonyok kiképzéséről gondoskodunk. A takarmányozás megoldására is már most fel kell készülni. To­vább javítjuk a naposbaromfi- ellátást. A megyei tanács három keltető állomása mellett Duna- vecsén új keltetőállomás épül. A méhészet, tógazdálkodás és halászat, az apaállattartás so­ron levő feladatainak tárgyalása után a mesterséges termékenyí­tés jelentőségével és helyzetévél foglalkozott a beszámoló. Hang­súlyozta, hogy a tervszerű te­nyésztői munka fejlesztésének egyik eszköze a mesterséges ter­mékenyítés további fejlesztése. Jelenleg megyénk 79 községének állatállománya van bekapcsolva a mesterséges termékenyítésbe. A tehénállománynak majd­nem 50 százalékát mestersé­gesen termékenyítik. A vemhesülés eléri a 82 száza­lékot. Jövőre a szarvasmarha- állományon kívül a mesterséges termékenyítést a juhoknál és a sertéseknél is bevezetik. Az utóbbi időben a törzsköny­vezés iránt megnövekedett az igény. Ez az állattenyésztés mi­nőségi fejlődésének fontos mu­tatója. Macmillan és Hruscsov első megbeszélése A csütörtök délutáni és esti ülés New York. Csütörtök este több mint két és fél órán át tartó megbeszélésen került sor Hruscsov szovjet és Macmillan angol miniszterelnök nagy ér­deklődéssel várt találkozására. A megbeszélés után az angol szóvivő közölte, hogy további tárgyalásokra van szükség, mert a megvitatott kérdéseket mindkét fél fontolóra veszi, és egy későbbi időpontban újra megtárgyalja. Az ENSZ-közgyűlés csütörtök délutáni ülésén Norodon Sziha- nuk kambodzsai államfő beszé­de után emelkedett szólásra Macmillan angol miniszterel­nök. Beszédében a leszerelés kérdéséről szólva elsősorban az ellenőrzésről beszélt, majd egyetlen konkrét javaslatként azt indítványozta, hogy kato­nai, tudományos és adminiszt­ratív szakértőkből alakítsanak technikai bizottságot és az dol­gozza ki rz ellenőrzés techni­kai feltételeit. Macmillan után Kreiski osztrák külügyminisz­ter szólalt fel, majd a vitát be­rekesztették, s az esti ülést 20 óra 22 perckor folytatták. Ezen az ülésen elsőnek a pakisztáni küldött szólalt fel, majd az ecuadori külügyminiszter, a líbiai ENSZ-delegáció vezetője, a nepáli miniszterelnök emel­kedett szólásra. A csütörtök esti ülés berekesztése előtt meg­állapodtak abban, hogy a leg­közelebbi teljes ülést pénteken délután, magyar idő szerint fél négykor tartják. MI LENNE, HA... in a nyugati hatalmak javaslata alapján megvalósulna a leszerelés V nélküli ellenőrzés. M0I.NAS MOlWAPuTAjl Megyénk állattenyésztése fei- lődésének fontos alapja a rét- el legelőgazdálkodás. Megyénk le­gelőterülete meghaladja a 160 holdat. Általában gyenge homo­ki és sziki legelőink vannak. Az elkövetkezendő években mind­két legelőtípuson nagyobb ará­nyú javítási munkákat indítunk meg. Nagyobb mértékben szorgal­mazzuk a legelőterületek öntözését és készülnek a tervek egyes le­gelőterületek víztelenítésére is. Az állategészség-szolgálatunk sokat fejlődött. Legfontosabb feladatának a különböző fertőző állatbetegségek fellépésének és terjedéséinek megakadályozását tekintette. Állatorvosaink ered­ményesen oldották meg felada­taikat, sikeresen küzdöttek a sértés- és baromfipestis ellen. Meg tudták akadályozni a raga­dós száj- és körömfájás me­gyénkbe történő behurcolását. Sikeresen folytatjuk a gümókór elleni védekezést mind a szocia­lista szektor, mind a magánszek­tor szarvasmarha-állományában. Az állomány egészséges, meny- nyiségi és minőségi fejlődése érdekében megszigorítottuk a nőivarú szarvasmarhák selejte­zésének feltételeit. Állatorvo­saink túlnyomó többsége ma már eredményes művelője az állattenyésztés fejlesztésének, hasznos javaslataikat számos esetben fel tudjuk használni a nagyüzemi állattenyésztés ered­ményeinek fokozásához. Bank Gyula beszámolójában végezetül a következőket han­goztatta: — A feladatok nagyok. Telje­sítésükhöz jól szervezett irányító munka szükséges. Ehhez hozzá­segít bennünket a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Fő célkitűzésünk, hogv lehe­tőségeink legteljesebb kihaszná­lásával, megyénk állattenyészté­sének. az adottságoknak megfe­lelő fejlesztésével elkerüljünk a megyénkhez nem méltó országos átlag alatti szintről. A tanácsülés további esemé­nyeire, valamint a vitára vissza­térünk. A lőtt» e heti öt nyerőszáma 18, 34, 58, 70, 71 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szilvási Elek (anyja neve: Kovács Erzsébet), Domokos János (Tubák Sára), Szabó László (Kovács Terézia), Salánki Margit (Habran Mar­git), Szabó Márta (Bartucz Margit). MHÍJHALT: Tarapcsik János 76 éves korában. Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat (MŰSZAKI BIZOMÁNYI) f. évi október hó 4-cn, kedden Baján a MÉH Vál­lalat Sztálin út 17. szám alatti helyiségében becslést, illetve lebonyolítást végez. 2359 Felejthetetlen él­ményben volt része annak a 150 idős nőnek és férfinak, akik a múlt vasár­nap a járás kis- kunmajsai szociá­lis otthonában részt vettek a ré­szükre rendezett ünnepségen és ebé­den. Dr. Kovács László> az otthon orvosa köszöntötte a gondozott és a községből meghí­vott öregeket. Üd­vözletét és jókíván­ságait tolmácsolta a párt és a köz­ségi tanács végre­hajtó bizottsága, a Vöröskereszt, a Ha­zafias Népfront, va­lamint a község szociális és kultu­rális bizottsága. A leányiskola és a KISZ fiataljai szavalatokkal, énekkari számok­kal, népi tánccal szórakoztatták az ünnepeiteket. A kultúrotthon zene­kara és a községi zenekar is közre­működött. Ebéd közben megajándékozták az idős embereket. Többször felhang­zott a hála megnyi­latkozása, s a kö­szönet, hogy a járá­si egészségügyi osz- tály> a Vöröskereszt és a tömegszerveze­tek közreműködésé­vel megrendezték számukra ezt ® nagyszerű napot. (h. J.) / A Kisszállás! Földniűvesszövetkczet Vegyesiparcikk-boltjába hosszabb gyakorlattal rendelkező boltvezetőt és bolti eladót keres vasműszaki cs textil szakra. Erkölcsi cs működési bizo­nyítvány szükséges. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban az FMSZ ig. elnökénél. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. 2392 Uj gyógyszer gombamérgezés ellen Franciaországban az utóbbi időben sikeres kísérletek foly­tak egy gombamérgezés elleni hatásos gyógyszer előállítására. Az új gyógyszer a tengeri nyúl agyvelejéből és gyomrából ké­szül. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy ez a keverék a gyo­morba kerülve magába szívja a halálos gombamérgeket 1 — Jól halad a silótakarmány- készítés a kecskeméti termelő­szövetkezetekben. A Vörös Csil­lag Tsz például a számosálla­tonként előírt 10 köbméter si­lóból ez ideig 9,6 köbmétert biz­tosított állatállománya számára. — Az európai nemzetek kö­zül Svédországban a legalacso­nyabb a születési arányszám. A legfrissebb statisztikai adatojjc szerint, 1958-ban a születési arányszám 14,2 ezrelékkel elér­te a mélypontot. Az európai országok közül Svédország után legalacsonyabb a születési arányszám Luxemburgban, ahol 15,5 ezrelék. — Jánoshalmán a fiúiskola felújítására 220 ezer, Kisszál­láson a belterületi és almajori iskola rendbehozatalára 240 ezer forintot, az alsógöböli já­rási iskola korszerűsítésére pe­dig 40 ezer forintot áldoz az idén a kiskunhalasi járás. — Eddig kereken 21 millió naposboromfit adtak át az or­szág keltetőállomásai további«* nyésztésre. Az előző évihez ké­pest különösen jelentős az emel­kedés a kacsánál, továbbá a pulykánál és a gyöngyösnél. Az idén például csaknem hatszor annyi napospulykát adtak át a tenyésztőknek, mint a múlt esztendőben. — Fekete listára kerültek a Francia Rádióban azok az írók* művészek, tudósok, akik aláír­ták a hetek óta, a francia köz­véleményben nagy vihart kel­tett manifesztumot az FLN tá­mogatásának, s a katonai szol­gálatot megtagadó fiatalok ma­gatartásának igazolására. A fe­kete listán szerepel Paul Sartre és Simone Signorét, Yves Mon­tand felesége is. — Tavaly 120 felnőtt tanult az általános iskolákban a ka­locsai járásban. Ebben az esz­tendőben már több mint 200 dolgozó kérte felvételét az ál­talános iskola VII. és VIII. osz­tályába. — Üj búzafajtákat honosíta­nak meg a kecskeméti termelő- szövetkezetekben. Jövő tavasz- szal 250 kát. holdon elsősorban a nagy terméshozamú, holdan­ként 25—32 mázsát is adó olasz búzafajtát vetnek. — Üj helyiségbe költözött a Fővárosi Idegenforgalmi Hiva­tal. A Lánchíd pesti hídfőjénél (V..' Roosevelt tér 5—6.) a kor­szerűen berendezett iroda várja Budapest vendégeit. Tel.: 380- 581, 180-609. Színházjegy: 181- 109. Szobaszolgálat: 180-201, 381- 106. Információ: 382-061, 2368 NAPTÁR 1960. október 1, szombat. Névnap: Malvin. Napkelte: 5 óra 42 perc. Napnyugta: 17 óra 24 perc. * — Prágában szeptember 29-én 30 ország diákmozgalma képvi­selőinek részvételével nemzet­közi konferencia kezdődött az oktatás demokratizálásának kér­déseiről. A prágai tanácskozás a Nemzetközi Diákszövetség hatodik kongresszusának előké­szítését szolgálja. — Korszerű műanyaggyár épül Kiskunfélegyházán. Az új létesítmény munkáslétszáma előreláthatóan eléri a 300-at, s 20 leendő dolgozó már Buda­pesten ismerkedik a szakmával. Az építés rövidesen megkezdő­dik. — Példát mutat a kecskeméti Vörös Csillag Termelőszövetke­zet. Nemcsak az őszi vetőszán­tással és vetéssel jár az élen, de az őszi mélyszántások je­lentős részét is elvégezte már. — Három szakkör kezdte meg működését a bácsalmási isko­lában, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség helyi szervezete segítségével. A modellező, íjász és rádiós szakkörökben való részvételt nagy örömmel fo­gadták az úttörők — jelenti községi tudósítónk. — 2650 kiló pontyivadékot helyeztek ki a tavakba a Nagy­baracskai Szabadság Halászati Tsz-ben. A szövetkezet ezenkí­vül szakszerű ívatást is végzett, s így természetes vizein a kö­zel 20 mázsa pontyivadék-szük- ségletét is biztosította. — Párizs. A Francia Rádió _ dolgozói péntekre tízórás" sztrájkot hirdettek. Déli két órától éjfélig valamennyi rádió­állomás csak hanglemezműsort sugárzott. A rádió alkalmazottai béremelést követelnek. — Végéhez közeledik a bu­karesti, második nemzetközi bábfesztivál. Mint ismeretes, a budapesti bábosok A biztos si­ker című bábjátékkal vettek részt a fesztiválon. A román sajtó nagy elismeréssel ír a magyar bábművészek előadá­sáról. — A burgonya és alma szál­lításának korlátozásáról, vala­mint a mezőgazdasági termékek szállítására vonatkozó rendel­kezések módosításáról olvasha­tunk rendeletet a Magyar Köz­löny szeptember 25-i, vasár­napi számában. ÖREQEK NAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom