Petőfi Népe, 1960. szeptember (15. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-03 / 208. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 8ÁCS - KISKUN ■ \ ■■ . - r'. • . . MEGYEI LAPJA Kétszázzal több az elsőosztályos tanuló mint tavaly Új telephelyre költözik a Finommechanikai Vállalat Ülést tartott a Kecskeméti Városi Tanács V. B. Csütörtökön délelőtt összeült a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülés megnyitása után a művelődési felügyelő terjesztette be jelen­tését az 1959—60. tanévben vég­zett munkáról, majd szólott az elkövetkezendő feladatokról. Elöljáróban az ez évi beisko­lázásról tett említést, hangsú­lyozva, hogy az új tanévre minden előkészületet megtet­tek, s az 1960—61. oktatási év­ben 9412 tanulót képeznek az iskolákban. A művelődési fel­figyelő kitért arra is, hogy az első osztályba 200-zal több ta­nulót írattak be, mint tavaly. A 14—16 éves, tovább nem tanuló és foglalkozásnélküli fiatalok az új tanévben tovább­képző oktatáson vesznek részt, ezért a művelődési csoport ide­jekorán felmérte a lehetősége­ket: hol nyílik alkalom ilyen oktatásra és foglalkozásra. Az erre vonatkozó előterjesztést a megyei tanács v. b. művelő­dési osztálya elfogadta, mely­nek értelmében Kecskeméten a Zrínyi Ilona Általános Iskolá­ban, a III. számú iskolában; külterületen pedig a Belsőballó- 6zögi Ált. Iskolában foglalkoz­tatnak 14—16 éves fiatalokat. Megemlékezett a művelődés­ügyi felügyelő a felnőtt okta­tás tapasztalatairól is. Mint mondotta, városunkban eddig soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozott a felnőtt oktatás iránt. Ennek bizonyítéka, hogy az 1959—60. évi levelező és esti tagozatokon — általános és kö­zépiskolai szinten — 1764 dol­gozó tanult. Végül kiemelte a család és iskola kapcsolatát, amelyet a jövőben tovább kell erősíteni. Éppen ezért az elkövetkező idő­ben nagy súlyt kell fektetni a családlátogatásokra, amelynek hasznát a gyermek fejlődésé­ben látjuk majd. A végrehajtó bizottság ez­után a Bács-Kiskun megyei Fi­nommechanikai Vállalat új te­lephelyének engedélyezését, a Kecskemét és Vidéke Sütőipari Vállalat, valamint a Bács-Kis­kun megyei Tanács Gyógyszer- tár Központja területfelhaszná­lási engedélyért hagyta jóvá. A V. b. tagjai az ÉM Bács me­gyei Építőipari Vállalat terület­felhasználásra vonatkozó ké­relmével is egyetértettek. Huszonhat csőkutat fúrnak az idén A kecskeméti Béke Termelő- szövetkezetben elkészült a tizen­kilencedik csőkút. Az idén még hetet fúrnak, két brigád dolgo­zik. A kutak általában 180—200 litert adnak percenként, de meg tudják oldani összekapcsolásu­kat, ezzel növelni lehet a telje­sítményükét. A termelőszövet­kezet tagsága azt tervezi, hogy jövőre jelentős területen öntöz majd zöldségfélét és takar­mányt. A képen az egyik kút teljesítményét mérik. Uj boltokat nyit a töldművesszövetkezeii kereskedelem Megyénk földművesszövetke­zetei szeptember elején új bo1- tok nyitásával gazdagítják 12-13 köbméter siló jut egy számosállatra a kunbajai Béke Tsz-ben Több mint 150 számosállat téli takarmányozásáról kell gon­doskodnia a kunbajai Béke Ter­melőszövetkezetnek s ez az ál­lomány a jövő tavaszra, a ter­vezett vásárlásokkal, meghalad­ja a 200-at is. A takarmányter­mesztésre és a kaszálókra köz­tudomásúan igen kedvezőtlen nyár után nem könnyű feladat ennyi jószág átteleltetése, a szö­vetkezet vezetősége mégis nyu­godtan néz a tél elé. A szakem­berek által legminimálisabbnak javasolt 10 helyett ők 12—13 köbméter silóta­karmányt tudnak készíteni számosállatonként S szálasból sem lesz hiányuk. A mai nyugalmat és biztonsá­gos tervezést a tavaszi előrelá­tásnak köszönhetik. Amikor március-áprilisban már előreve- tette árnyékát az aszályos nyár, — sorra megemelték a takar­mánytermő területet. Idejében elvetettek 62 hold fővetésű siló­kukoricát. amely az időjáráshoz képest jól sikerült, holdanként 200 mázsa zöldtömeget ígér. A legkorábban felszabadult árpa- tarlóba 71 holdon vetettek ugyancsak silókukoricát és a silóba kerül annak a 60 hold NDK-kukoricának a szára is, amelyet szeptember 5-én kezde­nek szedni, mert beérett, de amelynek a levele még friss zöld és jó a tápértéke. A szövetkezet a silótakar­mányok kétharmad részét már le is takarította és tar­tósította. A szálastakarmány-hiányon is ésszel, okossággal segítenék. 137 hold tavaszi vetésű lucerná­jukat csak egyszer tudták tisz­tességesen megkaszálni, de a nyári esők révén egy darabon második kaszálás is lehetséges, ami ismét jelent legalább 200 mázsa szénát. Az értékes lucernaszéna pót­lására azonban káposztarep­cét vetettek. amely a 240 birkának egészen az első hó leestéig jó legelőt ad. Ezen a héten megkezdték a 44 hold őszi takarmánykeverék ve­tését is. Ezt hármas — rozsos, árpás és búzás — futószalagban tervezték s ha az őszeleji idő rászolgál, a legkorábbi szakaszt október végén, november elején legeltethetik is. falusi kereskedelmet. A Felső- szentiváni Földművesszövetke­zet például új cukrászdát nyit, amelynek létesítését a tagság hétezer forint célrészjeggyel se­gítette elő. A napokban új ve­gyesboltot ad át a lakosságnak a Sükösdi Földművesszövetke­zet, s ennek létesítésére 90 ezer forint beruházási hitelt kaptak, amelyhez a tagság 20 ezer forint célrészjeggyel járult hozzá. Ugyancsak a Sükösdi Földművesszövetkezet 40 ezer forintos költséggel kisvendég­lővé alakít át egy italboltot, amelynek megnyitására szep­tember elején kerül sor. Pár héttel ezelőtt nyílt meg, de máris megszerették a nagy­baracskai vásárlók az önkivá­lasztó készruha- és cipőboltot. Elég bizonyíték erre az eddigi 70 ezer forintos forgalom is. A bajaink 73 vagon zöldséget fogyasztottak az elmúlt félévben Nagy zöldségfogyasztó város Baja. A mostani szezonban is három, három és fél vagon zöld­séget szállítanak naponta a vá­rosi boltokba. Közelebbről néz­ve az ellátást, a számok így be­szélnek: Míg a múlt év első hét hónap jában 22 vagon zöldárut fo­gyasztott el a város lakossága addig ez év azonos időszakában ez a szám 73 vagonra ugrott fel, ami minden különösebb kom ' mentár nélkül is hűen érzékel- ! +et; az “Hatás javulását. fl megyei pártbizottság illése Szeptember 2-án, pénteken Kecskeméten a megyei tanács nagytermében ülést tartott a megyei pártbizottság. Az értekezlet délelőtt 9 órakor kezdődött. Napirendjén két kérdés szerepelt: 1. a termelőszövetkezetek helyzete Bács-Kiskun megyében és a szövetkezeti mozgalom további feladatai. Erről a kérdésről Er­dős! József elvtárs, a megyei pártbizottság titkára tartott tájé­koztatót. 2. Szervezeti kérdések, előadója Borsodi György elv­társ, a megyei pártbizottság osztályvezetője volt. A beszámoló­kat, élénk, sokoldalú vita követte. A megyei pártbizottság ta­nácskozása lapzártakor még tart. Szeptember 7*én rendezik meg Izsákon a termelőszövetkezeti napot KORÁBBI tájékoztatásunktól eltérően az MSZMP megyei bí zottsága a megye és a kecs­keméti járás tanácsának az Ál­lami Gazdaságok Megyei Igaz­gatóságának, valamint az Al­földi Állami Pincegazdaságnak a közreműködésével szeptem­ber 7-én rendezi meg Izsákon a termelőszövetkezeti napot. Az egyhetes eltolódást az okoz­ta, hogy a kiállításon bemuta­tásra kerülő nagyüzemi szőlő­művelő gépek nem érkeztek meg a kellő időben. A GAZDAG MÜSORŰ ren­dezvény előkészületei a befe­jezéshez közelednek. A meg­hívókat már elküldték a ter­melőszövetkezeti elnököknek, agronómusoknak, az állami gazdaságok vezetőinek, s azok­nak, akiknek a borai díjat nyer­tek a megyei versenyen. Rajtuk kívül országos vezetőszervek képviselői is részt vesznek a termelőszövetkezeti napon. A műsoron két előadás sze­repel. Kótun Károly, az állami gazdaságok megyei igazgatója a község mozihelyiségében „A nagyüzemi termelési módszerek alkalmazása a mezőgazdaság kertészeti ágaiban”, Mihalusz Ferenc, az Élelmezésügyi Mi­nisztérium Borforgalmi Igazga­tóságának vezetője pedig „Az alföldi szőlészet és borászat múltja, jelene és jövője” cím­mel tart előadást. EZT KŐVETŐEN kiosztják a május 31-én megrendezett me­gyei borverseny díjait, majd a tanácsháza három helyiségé­ben megnyitják a megyei és az országos versenyeken díjazott Bács megyei borok kiállítását. Ebéd után az Izsáki Állami Gazdaságban gyakorlati bemu­tató keretében ismertetik a korszerű szőlőművelő gépeket, a francia préseket, Holderokat, hidas permetezőket stb. Megrendezik a megye legjobb borainak kóstolóját is. A BORKIÁLLÍTÁS termeiben valamint a tanácsháza folyosó­ján elhelyezett tablókon gra­fikonok szemléltetik azt a mi­nőségi fejlődést, amelyet me­gyénk borai az utóbbi években elértek. Tények alapján meg­győződhet a látogató arról, hogy az országos versenyeken min­dig több díjat nyertek Bács megye borai, mint a többi ho­mokos talajú megyéké. A szemléltetés bizonyságul szolgál arra is, hogy a borok minőségének nagyfokú javítá­sa csakis nagyüzemi gazdasá­gokban lehetséges. Amíg ugyan­is 1957-ben az állami gazdasá­gok és a pincegazdaságok bo­rainak a 14 százalékát ismerték el „minőségi”-nek, az egyéni termelők borainak csak a 6—8 százalékáról lehetett azt meg­állapítani. A nagyüzemi gazda­ságok 1959-es évjáratú borai­nak már a 24 százaléka kapta a szóban levő minősítő jelzőt, az egyéni termelők borainak viszont csak a 10 százaléka. A két szektorban tapasztalt fej­lődés mértékének a különbsége szembetűnő. A szocialista szek­toron belül a pincegazdaságok értek el a borkezelésben egy­két százalékkal jobb eredményt az állami gazdaságok pincésze­teivel szemben. MINDENT egybevetve: nem­csak látványosnak, tanulságos­nak is ígérkezik az izsáki ter­melőszövetkezeti nap, amely­ről egy hét múlva beszámolunk még olvasóinknak. T. I. Megkezdőd fitt a képcsítésnélküli pedagógusok tanfolyama Baján A megyei tanács művelődési osztálya az 1960—61-es tanévben óvónői, tanítói és tanári munka- kakörben alkalmazott érettségi­zett, képesítésnélküli pedagógu­sok részére háromhetes tanfo­lyamot szervezett a Bajai Taní­tóképző Intézetben, melynek ünnepélyes megnyitójára szep­tember 1-én került sor. A tanfolyam célja, hogy a pe­dagógiai ismeretekkel nem ren­delkező pedagógusok számára munkájuk megkezdéséhez és to­vábbviteléhez minimális elmé­leti és gyakorlati útmutatást adjon. Ezért a tanfolyam na­gyobb részét a gyakorlati tapasz­talatszerzésre, a tanítási mód­szerek elsajátítására fordítják, valamint a gyakorlathoz feltét­lenül szükséges lélektani, lo­gikai, didaktikai, neveléstani el­méleti anyaggal ismertetik meg a hallgatókat. Ezáltal a peda­gógia elméletének folyamatos tanulmányozásához nyújtanak segítséget a tanfolyam résztve­vőinek. A hallgatók három hét alatt« politikai, irodalmi, történelmi, nyelvtani és nyelvi, biológiai, földrajzi, matematikai, valamint fizikai ismeretekből kapnak íze­lítőt. , A tanfolyam megnyitóján megjelent Sebő Gyula elvtárs a megyei tanács művelődési osz­tályának helyettes vezetője, aki meleg szavakkal köszöntötte az új nevelőket és meghatározta az előttük álló feladatokat Ara 50 fillér XV. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM 1960. SZEPT. 3, SZÓMBA'

Next

/
Oldalképek
Tartalom