Petőfi Népe, 1960. augusztus (15. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-19 / 196. szám

Az utolsó percben 11-essel dőlt el a két pont sorsa KKHALASI HATÁRŐR DÖZSA—BAJAI ÉPÍTŐK 1:0 (0:0) Kiskunhalas — 1500 néző — Ve­tette: Bende. H. Határőr: Nagy — Répást, Mol­nár, Szebenl — Szabó, Csótl — Mó­zes, Szekeres, Kucsera, Ungl, Pus­kás. — Edző: Kövesl Károly. B. Építők: Disztl — Varga, Nagy, Ulakity — Heringer, Poszlancsek — Kreisz, Czeglédi, Pancsics, Rizsányi, Ezsi. — Edző: Tamási László. Az X. fordulóból elmaradt mér­kőzést szerdán délután játszották le Halason. Az első 20 percben egyik csapat sem tudott döntő fö­lényre szert tenni. Komoly helyzet csak a 21. percben adódik. Puskás jól fut el és nagy lövése Disztlt a fején találja. A labda onnan a ka­pufára és utána vissza a mezőnybe pattan. Disztl egy-két percig tá­molyog. A baj alak inkább védelem­re rendezkednek be és csak a Kreisz—Czeglédi jobbszárny kísérle­tezik egy-két veszélyes támadással. A Határőr sem tud egy épkézláb gólhelyzetet összehozni. Szünet után sem változik a Játék képe. Legnagyobbrészt a halasiak vannak fölényben, de a kemény bajai védelemmel nem boldogulnak, és úgyszólván egyetlen gólhelyzetet sem tudnak kidolgozni. A baj alak szórványos támadásai sokkal veszé­lyesebbek és a 22., valamint a 39. percben két ízben is megszerezhet­ték volna a vezetést, de holtbiztos helyzetben az ötösről is fölévágták a labdát. Már-már döntetlennek lát­szik a mérkőzés, amikor az utolsó öt percben a Határőr nagy hajrát vág ki. A 44. percben Kucsera jól ugrik ki. Elfut és pontosan ad be. Nagy, a ba- jaiak középhátvédje a befutó halasi csatárok elöl kézzel üti el a labdát. A büntetőt Ungi értékesíti. l:0t A bajaiak kezdésébe a Játékvezető belefütyül. Vége a mérkőzésnek. A két csapat nem valami magas színvonalú mérkőzést vívott. Végig a halasi csatárok és a bajai véde­lem harca volt. A bajaiak csak szór­ványos támadásokkal kísérleteztek. A gólhelyzetek alapján a döntetlen lett volna az Igazságosabb. — Jók: Molnár és Csóti, illetve Disztl. Nagy, Kreisz és Czeglédi. Röyid mondatok az NB 2. fordulójáról NB II. Keleti csoport A Kecskeméti Dózsa másodszor is vereséget szenvedett és negyedma­gával a táblázat végén tanyázik. (Vasárnap az egyik ilyen »társsal«, a Jászberénnyel mérkőzik idehaza.) — A II. fordulóra jellemző volt a csapatok gólkeptelensége. Nem ke­vesebb mint kilenc egyesület nem tudott egyetlen egy gólt sem ösz- 6zehozni. Négy csapat is csak egy gólig vitte. Egyedül az újdonsült baj nők jelöltnek, a Ganz-MAVAG-nak sikerült három gólt szerezni. — Kü­lönösebb meglepetés egyébként nem volt, legfeljebb az SZVSE vereségét lehet annak tartani. A szegediek a saj ós zen tpé tériekkel (Borsodi Bá­nyász) együtt még nem rúgtak gólt. Vasárnap a Ganz-MÁVAG ellen kí­sérlik meg a gólszerzést. — Három csapat áll még pontveszteség nélkül •— a Pénzügyőrök, BVSC és a Ganz- MAVAG. Ügy látszik, ők a leg jo­gosabb bajnokjelöltek, bár még 28 forduló van hátra és sok minden történhetik. — A nyeretlen csapa­tok száma még hét. Vasárnap kö-, zülük többen játszanak egymás el­fen. — Három csapat nem kapott még gólt (Özd, Nyíregyháza és Ceg­léd). Az érdekesség, hogy nem is e vezetők közül valók. NB III. Délkeleti csoport Itt rúgták a legtöbb gólt, szám- ezerint 31-et. A szépséghiba csak az, hogy az összes gólok egyharmada a szolnoki mérkőzésen esett. A szol­noki tíz gólnak köszönhető azután, hogy egy-egy mérkőzésre csaknem négy jutott, ami jó teljesítménynek mondható. — Csak két együttes — a Szegedi Építők! és a TÓrökszent- rniklós — nem rúgott gólt a 2. for­dulóban. Három gólnál többet a már említett Szolnoki MTE és a Gyulai MEDOSZ szerzett. — A bajnokság 2. fordulója után már nem találunk olyan csapatot, amelyik nem rúgott vagy nem kapott volna gólt. Vajon a csatársorok voltak-e jók, vagy a védelmek rosszak. Ügy véljük, hogy az utóbbiak. — Idegenben két csa­pat győzött. Az Orosháza megérde­melten és a Békéscsabai Agyagipar szerencsével. — csak egy-egy együt­tes van pontveszteség, illetve pont nélkül: a Szolnoki MTE, illetve a Kiskunfélegyházi Építők. NB III. Délnyugati csoport Itt sem esett sok gól. összesen 19. De egy mérkőzés elmaradt. Ügy látszik, rossz szokássá válik ebben! a csoportban a mérkőzések elmara- , dása. Most a Pécsi Vasas—Csepel< Autó mérkőzést nem tudták lej át-' szani. — Az átlagos gólmennyiség J a mérkőzéseken 2,38, ami még az • alsó határt jelző két és fél gólt! sem éri el. — Csak egy csapatnak — a Kaposvári Dózsának — sike­rült háromnál több (4) gólt elérnie. . — Érdekessége ennek a fordulónak, J hogy egyetlen idegenben játszó csa-' pat sem tudott győzni. Különösebb! meglepetés nem akadt. A Kaposvári! Honvéd folytatja jó szereplését.; Bonyhádról is elvitte az egyik pon-! tot. — Döntetlen most több volt!, mint az I. fordulóban: három. — Ebben a csoportban is minden csa­pat rúgott már gólt (a Halasi Ha-! tárőr most szerdán), de mindegyik; kapott is. — Még hét a veretlen! csapatok száma és öt a nyeretle-! neké. A szekszárdiak mindkét mér-1 kőzésükön döntetlenül végeztek ősz-! szesen 5:5 gólaránnyal. Reménységeink PÓLYÁK IMRE Különös szeretettel küldjük Pólyák Imrét, kétszeres kötöttfogású bir­kózó világbajnokunkat Rómába. Bár a fővárosi Újpesti Dózsa színeiben versenyez, ő a mi megyénk szü­lötte: lajosmlzsel. Eddig két alka­lommal nyert világbajnokságot, az 1957-es karlsruhei és az 1959-es bu­dapesti világbajnokságon. Pólyák Imre mögött már szép olimpiai múlt is van. Részt vett az 1952-es és az 1956-os olimpiák küzdelmein, és kü­lönösen szép eredményt ért el Mel- bourneben. Itt szoros küzdelemben a második helyen végzett. A magyar sportközvélemény nagy bizalommal és reménységgel küldi Pólyák Imrét Rómába, ahol végre eléri szíve vágyát: olimpiai bajnok­ságot nyer. Legnagyobb ellenfelei a szovjet, a török, az iráni és az amerikai birkó­zók lesznek. Reméljük, ő lesz kö­zöttük a győztes. A második vereség után A harmadik forduló elótt áll az NB II. A Kecskeméti Dózsa számára meglehetősen balul ütött ki az első két forduló, hiszen Kecskeméten a BVSC- től 3:2-es, Miskolcon pedig az MVSC-től 2:l-es vereséget szen­vedett. Egy ilyen rossz rajt ter­mészetszerűen nem növeli sem a szurkolótábor, sem a csapat tagjainak az önbizalmát. A kecskeméti szurkolók az első két fordulótól azt remélték, hogy legalább két pontot sze­rez a Dózsa, s ezzel ha nem is az élmezőnyben, de a középen levő csapatok között foglal he­lyet. Ismert okok miatt ez nem következett be, s most pont nélkül a 13. helyen tanyázik a Dózsa. Vasárnap a Jászberényi Va­sas jó képességű csapata érke­zik Kecskemétre. Ez az együt­tes eddig Kecskeméten nem sok sikerrel szerepelt, s a közvéle­mény biztos Dózsa-győzelmet vár. Ezt a reményt az is alá­támasztja, hogy a Vasas is el­vesztette az első két mérkőzé­sét — hasonlóan a Dózsához — otthon is, idegenben is. Ennek ellenére biztosak va­gyunk abban — s szerencsére a Dózsa játékosai és vezetősége is így látja —, nagyon nehéz mérkőzés előtt áll a csapat. Most már szinte azt mondhat­juk, hogy sorsdöntő mérkőzést vív egymással a két együttes, főleg a kecskeméti, hiszen újabb pontvesztesége esetén teljesen leszakadna az élme­zőnytől. A sereghajtók közül pedig később már nagyon ne­hezen lehet kiszabadulni... Reméljük, erre nem kerül sor. A Dózsa egyébként lekiismfe- retesen készül a vasárnapi küz­delemre. Szabó Géza edző ala­posan megdolgoztatta a játéko­sokat, s úgy ítéli meg a csapat formáját, hogy az emelkedőben van. Sajnos, több elsőcsapat- beli játékosra vasárnap sem számíthat a Dózsa. Morvái még nem játszhat, s ez igen nagy hátrányt jelent. Jászberény el­len — reméljük —, hogy a szo­katlanul gyenge formában levő hátvédek is feljavulnak, a csa­társor tagjai pedig lényegesen több keménységet tanúsítanak, mint az eddig lejátszott mér­kőzéseken, amikor is állandó volt a panasz, hogy az ellenfél durva játéka miatt nem tudott játszani ez a sor. Csak puha és körülménves- kedő csatársor ellen „durva” és „túl kemény” az ellenfél. Ha­tározott és sportszerűen küzdő kemény csatárok ellen nem le­het durva az ellenfél sem! Ez régi igazság ... A vasárnapi mérkőzésen — reméljük — végre a „tavalyi’’ Dózsát láthatjuk a pályán! Mezei István ) Abony! birkózók Kecskeméten Birkózőversenyt ritkán látunk városunkban, pedig ennek a sport­nak aránylag nagy nézőközönsége van Kecskeméten, mert a kecske­méti blrkőzösport valaha országosan is élvonalban volt. Most vasárnap minden bizonnyal ismét nagy számú közönség fog gyönyörködni az Abo- nyl Olajmunkás és a Kecskeméti TE ifjúsági birkózóinak kötöttfo­gású versenyén. A két csapat talál­kozójára augusztus 20-án. szombaton de. 10 órakor kerül sor az Üjkollé- gium tornatermében. Ünnepi tanácsülés Kiskunhalason Kiskunhalas Város Tanácsa augusztus 20-án fél 10 órakor ünnepi tanácsülést tart a Kis­kunhalasi Vastömegcikkipari V. újonnan épitett üzemében. Az alkotmány ünnepéről, a tanácsok tízéves fennállásáról Reile Géza vb-elr.ök tart megemlékezést. A tanácsülés után kerül sor az új üzem ünnepélyes átadásá­ra, amelyet a városi tanács ál­lami beruházásból, házi kezelés­ben épített. Az avatáson Lázár György, az Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese mond beszé­det s átadja az üzemet rendel­tetésének. Kecskeméten rendezik meg az atlétikai Béke Kupa II. fordulóját Augusztus 21-én, délután 16 óra­kor a Széktói sporttelepen rendezi a Bács-Klskun megyei Atlétikai Szövetség a megyék közötti Béke Kupa második fordulóját. A verseny igen érdekesnek Ígér­kezik, tekintve, hogy az első for­dulóban a 19 megye közül az első helyen Bács megye végzett. Ezért igen lényeges, hogy megyei válo­gatottunk tudásának legjavát nyújt­sa, mert csak a mostani jó szerep­lés biztosítja, hogy a legjobb három közé Juthassunk, ugyanis a har­madik fordulóban már csak az a három megye vesz részt, amely az első két forduló alapján az első há­rom között végzett. Versenyszámok: Férfiak: 200 m, 800 m, 3000 m, 400 m gát, 4x400 váltó, távolugrás, ma­gasugrás, diszkoszvetés, kalapács- vetés. Nők: 200 m; 800 m. 4x100 váltó, magasugrás, súlylökés, gerelyhajítás. Egyesületi atlétikai bajnokság Baján 17 sportkör részvételével Baján rendezték meg az egyesületi atléU- kal bajnokságok II. és III. osztályá­nak negyedik fordulóját. Ezen a versenyen 250 versenyző vett részt többek között Pécsről, Zalaegerszeg­ről, Szekszárdról, Nagykanizsáról és Komlóról. A bajai atléták biztatóan (szerepeltek és ők szerezték a 'leg­több pontot. Jobb eredmények. Férfiak. 100 m: I. Soproni {Nagykanizsa) 11,7, 2. VI- gand (Bajai Építők) 11,8. — 400 m: 1. Fogarasi (Pécs) 51,4, 2. Prohászka (Komló) 52,9. — 1500 m: 1. Pamukl ("Kaposvár) 4:07,6. 2. Dávid (Nagy­kanizsa) 4:10,2. — 10 000 m: 1. Czudor (Komló) 33:38.-110 m gát: 1. Márity (Bajai Építők) 16,9. — 200 m gát: 1. Sági (Komló) 27,9. — Távolugrás: 1. Soproni (Nagykanizsa) 677, 2. Pálin­kás (Pécs) 666. — SúlylBkés: 1. Kun (Dunaföldvár) 13,42, 2. Szorg (Kapos­vár) 13,04. — Gerely: 1. Csapó (Pécs) »9.00, 2. Márity (Bajai Építők) 55,98. Nők. 100 m: 1. Hamar (Szekszárdi 13.1, 2. Gindl (Bajai Építők) 13,4. — 400 m: Narancsik (Bajai Ep.) 64,0, 2. Horváth (Nagykaniasa) 66.3. — Tá­volugrás: 1. Varga (Nagykanizsa) 509, 2. Majoros (Bajai Építők) 502. — Súlylökés: 1. Veres (Bajai Építők) 11,54, 2. Kiss (Pécs) 11.46. = Disz­kosz vet és: 1. Török M. (Szekszárdi 32,54, 2. Göndöcsné (Zalaegerszeg) 32,23. A III. osztályú versenyen is biz­tató eredmények születtek. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépftés és Ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft. Köszöntjük a kitüntetett vasulasokat! A 10. vasutasnap alkalmával kitüntetett MÁV-dolgozók kö­zött több halasi vasutas is szerepel. Lévai Márton, a Pályafenn­tartási Főnökség pályamestere kormánykitüntetést, Mórágyi La­jos mozdonyvezető »Kiváló Vasutas« kitüntetést, Kószó István tolatásvezető és Kovács IV: József menetirányító pedig »Érde­mes Vasutas« kitüntetést kapott. A derék halasi vasutasoknak további jó munkát és sok sikert kívánunk! A munkás-paraszt szövetség jegyében A jánoshalmi Kossuth Ter­melőszövetkezet legutóbbi ve­zetőségi ülésén kedves vendé­gek vettek részt: a Kispesti Textilművek patronáló küldött­sége, Várnagy Ferencné, a gyári párt v. b. szervező titkára, Fe­jes Lajos elvtárs agit-prop. tit­kár, Baradziej Lászlóné, a szakszervezeti bizottság titkára és Peredi Rezsőné KISZ-titkár. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét = Tel.: 15-29. 27-49. -nak. Hallottuk — hírül adjuk . . . hogy a jánoshalmi Kos­suth Tsz tehenészetében a fejési átlag hosszabb ideje 12 liter. A vezetőség Lombfalvi István, Zámbó József és Rabek Józsefné tehenészeket dicséretben részesí­tette jó munkájukért. : . . hogy a tompái Rákóczi és Szabadság Termelőszövetke­zet augusztus 11-ig teljesítette 15 vagonos adógabona tervét. A járásban csupán öt termelőszö­vetkezet adós még búzaföldadó­val — a cséplés elhúzódása miatt, . . . hogy időszakos orvosi rendelőt létesítenek Kéleshal- mán. A termelőszövetkezet által felajánlott helyiséget most hoz­zák rendbe s ebben hetenként egyszer orvosi rendelést tarta­cmlékeztefö! Nevelők és diákok egy vidá­man eltöltött nyár örömeivel eltelve készülnek az új tanévre Kiskunhalason is. Ebben az év­ben 24 nevelő részesült pénzju­talomban, nyolcán külföldi uta­zásban vettek részt, 2 nevelő az »Oktatásügy kiváló dolgozója« kitüntetést és pénzjutalmat, egy nevelő pedig miniszteri elisme­rő oklevelet kapott, 12 admi­nisztratív és technikai dolgozót ugyancsak pénzjutalomban ré­szesítettek. Mohay Dezső, a napközi otthon gondnoka 50 éve szerezte meg a tanítói ok­levelet, ezért Aranydiplomát és pénzjutalmat kapott. A fentie­ken kívül 2 nevelő két kor­csoporttal, 25 nevelő pedig egy korcsoporttal való feljebbsoro- lásban részesült Ilyen mérvű jutalmazásra még nem volt példa — s amikor ezt megálla­pítjuk, érdemes a múltat idéz­ni: A statisztika szerint 1930- ban 60 tanteremben 2607 tanu­lót 79 nevelő tanított; egy neve­lőre 33 gyermek jutott. A tan­termek száma ma 88 s egy ne­velőre csak 23 tanuló esik. Aa összehasonlítás adataiban nem szerepel 5 tanyai iskola, mivel ezek a felszabadulás után léte­sültek. Egymillió forint — barackért Kéleshalmán rekordtermést adott az idén a barack. A föld­művesszövetkezet több mint 30 vagonnal vásárolt fel, mintegy tízszeresét a korábbi évek mennyiségének. A termelők gondo­san csomagolva szállították a szép árut, amelyből több mint 15 vagon exportra ment. A község baracktermelőinek egy millió forinton felüli összeget fizetett ki a földművesszövetkezet. Anyakönyvi hírek Kiskunkalasrál Résztvett a megbeszélésen He- rédi Kálmán, a Jánoshalmi Ve­gyesipari Ktsz elnöke is; A vezetőségi ülésen megtár­gyalták azokat a módokat, amelyekkel a budapesti üzem segítséget adhat a termelőszö­vetkezet munkájához. A helyi ktsz vezetője főleg a szövetke­zet építkezéseihez ígért sokol­dalú támogatást. A vendégek másnap megtekintették a ter­melőszövetkezet gazdaságát. SZÜLETTEK: Magyar Fran­ciska (anyja neve: Fekete Má­ria), Szűcs Mária (Romsics Jo­lán), Csala Imre (Csipák Etel­ka). Fleisz Ildikó (Taskovics Te­rézia), Vilonya Imre (Pintér Esz­ter), Túri Sándor (Kakuk Irén), Szegedi Erika (Nagy Katalin), Kerekes István (Kolompár Krisz­tina), Kolompár Benő (Kolom­pár Mária), Papp Lajos (Gábor Eszter), Baráth Sándor (Monda Zsófia), Rékasi Terézia (Tu­pinsrfd Katalin), Vizi-Nagy Zol­tán (Kovács Ilona), Meggyes! József (Bor Ilona), László Sán­dor (Felföldi Margit), Péter- Szabó Benő (Lakatos Etelka), Flaisz Ilona (Flaisz Ilona), Hi­deg Imre (Csömör Franciska). házasságot kötöttekj Füstös János és Kovács Ilona. MEGHALTAK: Varga Benőné Mityók Rozália 71 éves, Papp Antal 60 éves korban. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom