Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-10 / 162. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS - KISKUN MEGYEI LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM Ara 60 fillér I960. JÚLIUS 10, VASÁRNAP KÉT ÜT »Sohasem volt ilyen mélyponton Amerika tekintélye, mint most.« Ez a megállapítás több Ízben is szerepelt az utóbbi hetek nyugati politikai megnyilvánulásai, nyilatkozatai között, 6 nem egy világlap írt hasábos cikkeket az amerikai politikai válság különböző jeleiről. Különösen akkor vált nyilvánvalóvá az agressziós szándékokat képviselő amerikai külpolitika tarthatatlansága, amikor Eisenhower eredeti tervéhez képest két ízben is korrigálni volt kénytelen útitervét, éppen a közelmúltban. Az elnök sajtója, az amerikai provokátorok szócsövei arról beszélnek, hogy a “-csúcs- kudarc« után az amerikai politika határozottsága újabb győzelmeket hozott a nemzetközi porondon, az Eisenhower képviselte koncepciók számára. Az elnök maga, valamint egészen együgyű logikával a japán nép, hatalmas méretű tiltakozásának szavaiban is az USA diadalénekét vélte kihallani, — de ez semmi egyéb, mint egy magát túlélt politikai rendszer tévcteg bizonytalankodása, s egy másik, a háború helyett a béke szándékait hangoztató, s azért nap nap után tettek százait felmutatni tudó politikai koncepció diadalra jutása. A Szovjetunióval egyáltalán nem rokonszenvező nyugati sajtó szinte ugrásra készen várta, hogy leírhassa: a szovjet kormányfőt hűvös fogadtatásban részesítették Ausztria fővárosában. Az előre elkészített szabvány rágalomlistákat azonban papírkosárba kellett dobni. A vendégszerető Ausztria népe, kormánya, szívélyes és baráti fogadtatásban részesítette Hruscsov miniszterelnököt, bebizonyítván ezzel, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése igen reális valóság, s légvárakat építenek azok, akik az erőpolitika tovább erőltetésétől bármiféle előnyöket is várnak a maguk számára a nemzetközi küzdőtereken. Az agressziós szándékok, az U—2 incidenshez hasonló kémkedési kísérletek mögött álló erők kezdeményezései, ma a világ minden táján a tiltakozás szavát váltják ki a népekből, de az elismerés, a megbecsülés és a szeretet hangjait tartogatják a dolgozó tömegek azok számára, akik kérlelhetetlenül és következetesen a béke diadalra juttatását követelik és munkálják. Nem véletlen, hogy a szovjet kormányfő útja a béke melletti tüntetés jegyében zajlott le, s az osztrák tömegek kitörő, nagy lelkesedéssel fogadták, helyeselték a szovjet miniszterelnöknek azt a többször hangoztatott és most Ausztriában is elmondott kijelentését: ne a fegyverek gyártásában, a tömegpusztító nukleáris bombák készítésében versenyezzenek a népek, a nagyhatalmak, hanem e szörnyű eszközök megsemmisítése után abban: »Ki biztosít a népnek magasabb életszínvonalat és nagyobb szellemi gazdagságot, ki biztosítja a legnagyobb szabadságot és örömet, a leg boldogabb alkotó életet.« __ Tanulnak falusi népművelőink Kecskeméten, a Rákóczi úti pártiskola épületében, július 11- től 16-ig falusi, tiszteletdíjas népművelők számára rendez a megyei tanács művelődési osztálya továbbképző tanfolyamot, A július 11-én megnyíló tanfolyam programján a mostani időszak legidőszerűbb társadalmi, politikai és gazdasági kérdései szerepelnek, mint átfogó, tájékoztató jellegű előadások. Emellett bőségesen nyílik alkalom a népművelési szakterület gyakorlati problémáival, tennivalóival való megismerkedésre. Kultúrpolitikai, mezőgazdasági, termelőszövetkezeti problémákkal foglalkozó és általános politikai tájékoztatón túl szó lesz az ezüstkalászos tanfolyamok szervezésének módszertanáról, a falusi ismeretterjesztés feladatairól, a termelőszövetkezeti falvak, járások könyvtárairól, a mezőgazdasági szakkörökről, a művelődési otthonok művészeti nevelésben vállalt tennivalóiról, a tsz-fiatalok művelődési helyzetéről és a kulturális vonatkozású közigazgatási tennivalókról. A tanfolyam programján bőven szerepelnek helyszíni látogatások, tapasztalatcserék; A megnyitás napján a Duna—Tisza közi Kutatóintézetet tekintik . meg, majd a következő napokon városnéző műemlékséta, olvasóankét, mozilátogatás és filmankét, valamint társas kirándulás is szerepel a programban. Ez alkalommal a Helvéciái Állami Gazdaságot keresik fel a falusi népművelők. Ott előadást hallanak a falusi művelődési otthonok feladatairól, klubesten vesznek részt és megtekintik a gazdaságot A tanfolyamot Sarok Antal, a megyei tanács helyettes elnöke nyitja meg, a záróünnepségen pedig Madarász László megyei tanácselnökhelyettes mond ösz- szefoglaló, értékelő beszédet. Naponta két és fél Tagon mű jeget, százhúsz mázsa mirelit-meggyet készít a Kecskeméti Hűtőipari Vállalat A Kecskeméti Hűtőipari Vállalat 1957-ig csak műjég készr téssel foglalkozott. 1957-ben kezdték meg a mirelit-áruk gyártását. Azóta már csaknem 248 vagon mélyhűtött gyümölcsös zöldségfélét készítettek. A hűtőipari vállalat évenként növeli termelését. Az idén 35 százalékkal több árut bocsátanak a vásárlók rendelkezésére, mint az elmúlt évben. A sóska, a paraj krém és a szamóca mélyhűtése után most a mélyhűtött meggy gyártását kezdték meg. A két és fél vagon műjég-ter- melés mellett naponta 120 mázsa meggyet dolgoznak fel. Július közepén megkezdik a sárgabarack feldolgozását, amelyből mintegy 10 vagonnal adnak át a kereskedelemnek. Az idén látnak hozzá nagyobb mértékben a mirelit-lecsó készítéséhez, amelyből — tekintettel az igen nagy keresletre — a tavalyi 80 mázsával szemben az idén 600 mázsát készítenek. A Kecskeméti Hűtőipari Vállalat készítményei nemcsak belföldön, hanem külföldön is igén keresettek, a TERIMPEX Vállalaton keresztül Hollandiába, Svájcba, Kelet- és Nyugat- Németországba, Csehszlovákiába juttatják el gyümölcskészítményeik 80 százalékát. Egy-egy kombájn 88,7 holdat aratott le a Garai Állami Gazdaságban A Vntfytyt U<Mnb&iMSainaU VtlStHtyÍAÓl A Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének Bács-Kiskun megyei Bizottsága /wwwwwwwwvwwwwwwv Új szerelőműhely épül Három év alatt megyénk együk jelentős tanácsi üzemévé fejlődött Kiskunhalason a Bács megyei Faipari Vállalat. A ládagyárból alakult üzem ma már egész sor épületasztalosipari cikket gyárt. A szalagrendszerben készülő l nyílászáró szerkezetek (különböző méretű ajtó-, ablakto- kok), konyha kisbútorok mellett negyedévenként ll 000 négyzetméter par. kettát ad az építőiparnak. A termelés növelése érdekében eddig 2 500 000 forint értékű építési és gépi beruházást kapott a vállalat. Idei tervelőirányzatük 12 millió forint. Ennék sikeres teljesítéséhez nyújt segítséget, a most épülő új szerelőműhely. által a megye állami gazdaságainak kombájnosai között rendezett versenyben a legutóbbi öt nap alatt ismét jó eredmények születtek A július 5-i értékelés szerint első ifjú Katona János, a Bajai Állami Gazdaság kombáj- nosa, 140 hold learatásával, 2104 mázsa teljesítménnyel; második Szabó András, ugyancsak a Bajai Állami Gazdaságból, 128 holdról 1965 mázsa learatásával; harmadik pedig Préti Lajos, a Garai Állami Gazdaság kom- bájnosa, 104 holdról 1468 mázsa gabona learatásával. Német József levelezőnk közlése szerint azonban a két fenti állami gazdaság között külön is kialakult versenyben július 8-ára Barányi Sándor, a Bajai Állami Gazdaság kombáinosa lépett az első helyre, 168 holdról 2509 mázsa gabona letakarásával, Kiss Károly pedig —» aki ugyancsak a bajaiak közül való — a második helyre: 167 holdról 2500 mázsa szem le* takarításával. A garaiak, levelezőnk szerint, még mindig a harmadik helyre szorulnak; Wolf art István garai komba j- nos azért az átlagot messze felülmúlva, július 8-án 165 holdról 1995 mázsát takarított le Levelezőnk szerint július 7-ig a Garai Állami Gazdaságban egy kombájnra 88,7 hold learatott terület jutott, 1215 mázsa szemmel, a Bajai Állami Gazdaságban pedig 82,5 hold, 1231 mázsa terménnyel. A MEDOSZ megyei bizottságának nyilvántartása szerint július 6-ig a learatandó terület 28 százalékán, 6264 holdon fejezték be az aratást, s tarló- hántást pedig a tervezett terület tíz százalékán végeztek. Tizenhét új lakóház épül Csólyospáloson Csólyospálos község mindösz- sze 15 éves. 1945-ben alakult és a község helyét akkor egy *— Sajnos, nem szolgálhatok vele. — Előjegyzésbe vesz- szük. — Nézzen be, kérem, a" hó végén! Ilyen és hasonló megjegyzések naponta ismétlődnek a bútorüzletekben. öregek és fiatalok egyaránt keresik a szép, ízléses kivitelű kárpitozott bútorokat. Ezekből van a legnagyobb hiány. Különösen az olcsó he- verők után érdeklődnek a vásárlók. A hiány enyhítéséről tárgyalt nemrégen a kereskedelem és a Könnyűipari Minisztérium. Pár nap múlva levelet kaptak a tanácsi bútorüzemek: mérjék fel lehetőségeiket, hogy milyen mennyiségű kárpitozott bútort tudnának Kis helyen — kétszer annyit adni terven felül a kereskedelemnek ? A kérés után a Kecskeméti Bútorgyárban összeült a szakemberek tanácsa: milyen választ adjunk? A döntés nem volt könnyű. A vitában sokminden szóba került A kárpitosoknál jó a munkafegyelem, a 480 percet becsülettel ledolgozzák. Itt nincs sok lehetőség. Szervezzük át a termelést? Mit érünk vele! Egy párszor már megpróbáltuk; Szűk a hely. Csökkenteni kellene a termékek átfutási idejét. Igen, de hogyan? Szervezzük meg a második műszakot! Nincs elég erőnk, kevés a szakmunkás. Próbáljunk hirdetni, biztos eredménnyel jár majd. — Ebben maradtak. Jó volt az ötlet, többen is jelentkeztek, csakhogy mindegyik vidékről. Az esti műszak meg sem indult, máris kicsinek bizonyult a munkásszállás. A probléma ma is megoldatlan. A »szállodát« legalább 16 fő részére kellene bővíteni. de azért a választ felküldték a minisztériumba: 400 000 forint értékű heverőt adunk terven felül. Elseje óta barátságosan világít az éjsza* kába a kárpitosműhely ablaksora. A kalapácsok nem pihennek az első műszak után. Ugyanazon a szűk helyen kétszer annyit termelnek; Bende Imre művezető fogja a »gyeplőt«. Érti a szakmát, de óvatos ember. Egyelőre csak a sezlon- gyártást engedi meg a második brigádnak. Ha majd »berázódnak« akkor átáll az egész kárpitosműhely a fotelek, rekamiék készítésére is, Az új műszak első dekádjának mérlege még nem készült el, de az üzletekben már sok előjegyzést áthúztak. Heverőkkel meg- rakottan minden nap többet fordul a vállalat nagy teherautója. 8. G. templom, egy kocsma és két fűszerüzlet mutatta. Hatalmasa! fejlődött azóta. Különösen meggyorsult a községben az építkezés a villany bevezetése óta és egymás után emelkedtek kJ az új középületek: tanácsháza, iskola, művelődési ház, orvos) rendelő. Negyven új lakóház épült az elmúlt évtizedben és az idén 17 új lakóház építését tervezik. A csólyospálosiak élet' színvonalának emelkedését az a tény is mutatja, hogy az eddigi lakóépületeket — egy kivételével — saját erőből építési kölcsön nélkül építették. A szükségletnek megfelelően Jánoshalmán az Űj Alkotmány, a Petőfi és a Kossuth Termelőszövetkezeteik kommunistái legutóbbi taggyűlésükön elhatározták, javasolják a tsz közgyűlésének, hogy a kenyér- gabonából csak az évi szükségletnek megfelelő mennyiséget osszák ki a szövetkezet tagjainak, A kommunisták javaslatát a termelőszövetkezetek közgyűlései ezekben a na* pókban vitatták meg.