Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-16 / 167. szám
1960. július 16, szombat 3. oldat A szocialista címért küzdő brigádmozgalom és verseny helyzete megyénk élelmiszeripari üzemeiben — Interjú Balogh Györggyel, az EDOSZ megyehizottságának titkárával — Á szocialista munkaverseny •tg lehetőséget biztosit a munkások energiájának, alkotó kezdeményezésének kifejtésére. Vajon felismerték-e ennek jelentőségét megyénk élelmiszeripari üzemeiben? — Erre válaszolt Balogh György elvtárs, az ÉDOSZ megyebizottságának elnöke. KÉRDÉS: Hány szocialista címért küzdő brigád versenyzik a megye élelmiszeripari üzemeiben, s milyen eredménnyel dolgoznak ezek a brigádok? VÁLASZ: A Központi Vezetőség március 6-i határozata után a VII. pártkongresszus tiszteletére kialakult széleskörű mun- kaversenyben — a Szovjetunió kommunista brigádjainak példája nyomán — a legöntudato- sabb dolgozók kezdeményezésére megyénk élelmiszeripari üzemeiben is megalakultak a szocialista címért küzdő brigádok. Számuk ma eléri a 72-t. Ebből hét brigádnak adományozta oda a kollektíva a cím viselésének Jogát, 65-en pedig küzdenek érte. Ezekben a brigádokban mintegy 634 munkás tömörül. Ezek a brigádok — bár nem a dolgozók nagy többségét foglalják magukba — munkájukkal, példamutatásukkal, merész terveikkel, határozott, céltudatos tevékenységükkel szinte magukkal ragadják a többi brigádokat, egyéni és páros versenyzőket. A brigádokba tömörült munkások nemcsak a termelésben mutatnak követésre méltó példát, hanem a tanulásban és a szocialista együttélés helyes kialakításában, a kollektív szellem kibontakoztatásában, — tehát az új embertípus megformálásában is. Az állami és szakmai oktatásban való rkézvételük arra serkentette munkástársai kát, hogy ők is fokozottabban törődjenek általános és szakmai műveltségük emelésével. Ezt bizonyítják az alábbiak is. Míg 1958-ban állami és szakmai oktatásban 83, addig 1959-ben 395 dolgozó vett részt rendszeresen, illetve tanult általános-, középiskolákban és az egyetemeken. Amikor a brigádok eddig elért eredményeiről szólok, el kell mondanom, hogy munkájukban még vannak apróbb hiányosságok. Néhány brigádnál például a vállalások általánosak, s ezért nehéz munkájuk értékelése. Van olyan brigád is, amely nem fordít gondot a napló vezetésére, másutt nem kielégítő a nevelőmunka. Ezenkívül esetenként előfordul, hogy egyes brigádok kizárólag az anyagi ösztönzőket tartották szem előtt, holott a SZOT irányelveinek megfelelően a qím viselése elsősorban erkölcsi megbecsülést jelent, ami in. dokolt esetben együtt jár a jutalmazással. Ezt bizonyítja az is, hogy a kiváló, a szakma kiváló dolgozója cím birtokosainak egy része a szocialista brigád tagjaiból kerül ki. KÉRDÉS: Hogyan foglalkoznak az üzemi bizottságok azoknak a munkásoknak versenyével, akik nem tagjai a szocialista brigádoknak? VÁLASZ: A vállalatoknál, üzemeknél és a gyárakban a szocialista munkaversenyben nemcsak a szocialista címért küzdő brigádok, hanem sok egyéni és páros versenyző és munkabrigád vesz részt. A velük való törődés az utóbbi időben egyik-másik üzemünkben alábbhagyott. Ennék a mulasztásnak pótlására a legutóbbi szakszervezeti titkári értekezleten felhívtuk az elvtársak figyelmét Reméljük, hogy szak- szervezeti bizottságaink ezután jelentőségének megfelelően foglalkoznak az egyéni, páros versenyzőkkel és a munkabrlgá- dokban tevékenykedő dolgozókkal. KÉRDÉS: Milyen segítséget adnak a műszakiak a versenyzéshez? VÁLASZ: Ebben a kérdésben nem lehet általános érvényű megállapításokat tenni. Van olyan üzemünk, ahol jó, másutt elfogadható a műszakiak segít' sége. Ilyen tapasztalatokat szereztünk a Kecskeméti Konzervgyárban, a Kalocsai Fűszerpaprikaipari Vállalatnál, a Kalocsai és a Kecskeméti Sütőipari Vállalatnál. Sajnos, másutt az a helyzet, hogy a műszákiak nem, vagy csak kis részben biztosítják a versenyzés előfeltételeit. Itt a munkakörülmények biztosítására, a folyamatos, egyenletes anyagellátásra gondolunk. Ezenkívül jó lenne, ha a műszakiak az eddiginél bátrabban támaszkodnának a szakszervezeti bizalmiakra, az aktívahálózatra. KÉRDÉS: Mi jellemzi a verseny nyilvánosságát? Mindig örömmel olvasunk azokról a hírekről, amelyek azt tudatják velünk, hogy a mer je számos községében szélesvásznú mozit avattak, hiszen a fejlődés bizonyítéka ez. Nekünk azonban, akaratlanul is, mindjárt eszünkbe jut a községünkben mozi állapota, és ez már nem okoz örömét számunkra. Alpár községben a mozi igen elhanyagolt. Az épület tetőzete leszakadással fenyeget, a téli fűtés szintén tűrhetetlen. Nyáron viszont a megfelelő szellőztetés hiányzik. Szellőző berendezése a mozinak nincs, s a bent tartózkodás szinte hősiességet igényel. Vizsgálta ezt már a járási tiszti főorvos, sőt a járási NEB is, de intézkedés nem született. Mellesleg a megye egyik leglátogatottabb községi mozijáról van szó. Zenés árak — zene nélkül A nagybaracskai Halászati Termelőszövetkezet halászcsárdájában az Állami Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai megállapították, hogy a halászcsárda vezetősége 1959. május 1-től 1960. április 22-ig 62 711 Ft árdrágítást követett el. Az említett időszakban állandóan a zenés kisvendéglőnek megfelelő étel- és italárakat számították fel, s ezzel szemben zeneszolgáltatás csak vasárnaponként volt. Ez esetben sem szerződtetett zenekart, hanem csak alkalmi zenészeket foglalkoztattak. — Ezeknek a fent említett időszakban 11 670 forintot fizetett ki a vezetőség. Figyelembe véve a kifizetett zenei díjat, a jogtalan bevétel ennek levonása után 51101 forintra módosult. Az illetéktelenül szerzett hasznot elvették a halászcsárdától. 'WWV^VWWWVWVV VÁLASZ: Megyénk élelmi- szeripari üzemeiben folyó szó- cialista versenynek leggyengébb területe a verseny nyilvánosságának biztosítása. Ennek többek között az az oka, hogy egyes szakszervezeti bizottságaink kényelmi szempontból elmulasztják a legjobbak népszerűsítését, az elért eredmények tudatosítását, a kiváló munka- módszerek terjesztését, s ezáltal önmagukat fosztják meg a verseny egyik igen fontos serkentőjétől. E módszer egyik-másik üzemünkben azért is talált talajra, mert szakszervezeti bizottságaink későn kapták, vagy későn kapják meg jelenleg is az értékelést. Hogy a verseny nyilvánossága ismét elfoglalja méltó helyét az üzem életében, ahhoz az szükséges, hogy szakszervezeti bizottságaink felismerjék ennek fontosságát. Ezzel egy- időben pedig követeljék meg a vállalatok vezetőitől a rendszeres, gyors értékelést. Ezt kívánják a versenyző munkások is az üzemi bizottságtól — fejezte be nyilatkozatát Balogh elvtárs. A sajtó útján is szeretnénk felhívni rá a MOKÉP figyelmét. Dóczi Frigyes A városi tanács végrehajtó bizottságának ipari és műszaki osztálya bejelentette a vb-nek, hogy a Bethlenvárosban kijelölt villatelepülést — egy-két ház kivételével — felépítették. A Bethlenvárosban, s a még körülötte levő üres telkeken az általános városrendezési terv szerint a továbbiakban már emeletes házak épülnek, és így itt villaszerű családi lakóházak építésére a továbbiakban nincs lehetőség. Ezért szükségessé vált egy új, nagyobb terület felparcellázása. A városrendezési terv már korábban villaszerű településnek jelölte a Hunyadi»Arm kérem a szerkesztőséget, vizsgálják ki, mi lehet az oka annak, hogy Izsákon nem mindig lehet a benzinkútnál benzint és motorolajat vásárolni?« — írja B. Gy. izsáki olvasónk. Ügyében felkerestük az ÁFOR Ásványolajforgalmi V. Kecskeméti Kirendeltségét, ahol megtudtuk, hogy az utóbbi két hét- I ben az izsáki benzinkút olajellátásában valóban voltak nehéz- ségek, de ez országosan is érez- j hető volt. A fenti hiányosság már megszűnt, mert a központ bevezette a 20 literes kannákba történő olaj kiszerelését. A benzinellátással fennakadás nem lehetett, mert a kútkezelő rendelkezésére azonnal szállítanak. * Széli Kálmán drágszéli olvasónk arra kér választ, jár-e fiá- j nak ingyenes társadalombiztosítás, gyógykezelés, ha bedolgozó tag a termelőszövetkezetben? A tsz könyvelője elutasította kérését, azzal az indokkal, hogy a fiú elmúlt már 17 éves és a munkakönyvét sem adta be a ;tsz-be. ' Közöljük olvasónkkal, hogy betegbiztosítás szolgáltatásaira az a családtag jogosult, akit a dolgozó iá családjogi rendelkezések crtelméNapszámban — A lajosmixsei Sallai Tsx tagiait szorgalmas munka közben találtuk a határban. A szőlő- és gyümölcstermelésben dolgozók permeteztek, a jószág- gondozók plédig az esti etetésre készülődtek. Nappal mindenki a szokásos munkáját végzi, este pedig valamennyién kaszát ragadnak és hét órától éjfélig vágják a kenyérnek valót. Ezt a mozgalmat a pártszervezet kezdeményezte. Először Bódis Pál, a pártalapszervezet titkára, a szőlészeti munkacsapat vezetője ragadott kaszát öccsével, Bódis Ferenccel együtt. Ott van az aratók között minden este ifjú Makai Antal tehenész, a pártszervezet lelkes tagja, aki feleségével együtt havonta 100—110 munkaegységet is megkeres. Jó példát mutat az aratásban a szövetkezet elnöke is, aki gyakorlatban igazolja, hogy nem ijed meg a munka nehezétől sem. Az aratás kitűnő megszervezése a közösség tagjainak gazdamódjára való összefogása azt mutatja, kezdenek magukra találni a Sallai Tsz tagjai. Ex év tavasxán közel sem volt ilyen nagy a lelkesedés és a munkakedv a szövetkezetben. Sok bajt és gondot okozott a szövetkezet gazdáinak a néhány hónappal ezelőtt leváltott agro- nómus magatartása, erőszakos, fölényes fellépése. Még mindig emlegetik, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére az agronómus április elején vettette el a mákot, akkor amikor más helyen már kapálták. A tavasz óta eltelt idő növelte a szövetkezet tagjainak lelkesevárost, melynek részletesebb tervét és beépítési szakvéleményét az É. M. városépítési tervező irodája már a tanács rendelkezésére bocsátotta. v A végrehajtó bizottság e bejelentés nyomán hozzájárult ahhoz, hogy a műszaki osztály a Hunyadivárosban — pontosabban a Czollner-köz, a nagyállomás, a Szolnoki út és az új belterületi határvonal által övezett területre — a telkek kialakításához szükséges mérnöki munkálatokat, a kisajátítási vázrajzot, valamint a házhely- kiosztási tervezetet megrendelhesse, ben eltartani köteles. Ezek a kővetkezők: a 60. életévén felüli dolgozó nő férje, valamint a dolgozó szülője, nagyszülője. A 16. életévéig, illetőleg tanulmányai tartama alatt legfeljebb 24. éves kora betöltéséig a dolgozó gyermeke, unokája, testvére. Ha a két pontban említett személy keresőképtelen, a korára való tekintet nélkül jogosult biztosítási szolgáltatásokra. Mivel Széli Kálmán gyermeke 17 éves, iskolai tanulmányokat nem folytat, nem munkaképtelen beteg, így apja után nem jogosult. Lépjen be tagnak a tsz-be, akkor ő is biztosított lesz. * Rigó Ferenc kecskeméti olva- sónk azután érdeklődik, mikor alakul meg Kecskeméten a csökkent munkaképességűek szövetkezete? Panaszosunk már januárban jelentkezett, fel is vették és ígéretet kapott, hogy áprilisban kezdheti a munkát, de az illetékes szervek a mai napig sem közölték, hol dolgozhat. Felkerestük a városi tanács egészségügyi osztályát, ahol elmondották: »A csökkent munkaképességűek ktsz-ének megalakulása a közeli napokban várható. Ugyanis a szociálpolitikai csoport köz* vagy a tsz-ben? dését, összefogását; Igaz, még koránt sincs minden rendben, a lehetőségek még nincsenek kihasználva, azonban az eredmények máris szembetűnőek. Nehézséget az okoz jelenleg, hogy a családtagok egy része még mindig neon vesz részt a közös munkában, nem bízik a betervezett jövedelem elérhetőségében, kevesli a munkaegység-előleget és ezért otthon tartózkodik. Sajnos, a családtagok közös munkába való bevonásában a tsz pártszervezetének titkára sem jeleskedik. Ő maga szinte éjt nappá téve igyekszik a közös gazdaság teendőit ellátni, nappal permetez, éjjel arat, leá" nyai azonban napszámba járnak; Elismerjük ax érveié• set a párt ti tkér elvtársnak, hogy lányainak költőpénzre van szükségük. A termelőszövetkezetben eddig 8,80 Ft előleget osztottak munkaegységenként. Ez nem nagy összeg, a2»nban kizárólag a tsz-tagokon múlik, hogy mit tudnak osztani maguknak. Ha jól dolgoznak és a családtagok is részt vesznek a munkában, akkor nyilvánvalóan több jut az előlegre is. Ha viszont a családtagok napszámba járnak, akkor az előleg is kevés. A Sallai Tsz tagjaival folytatott beszélgetésünk közben meg-* * * tudtuk, hogy igen nagy kiesés származott a tervezett bevételből a borsó alacsony terméshozama következtében. A borsói ►►munkaerőhiányára hivatkozva csak részben szedték le. Ha a családtagok is segítettek volna a borsószedésben, akkor a korai borsóért kapott bevétel megtízszereződött volna. A napszám időleges és bizonytalan. A közös munka viszont nyári időszakban állandó, mindaméllettl jövedelmezőbb mint a napszám, ha előrelátóan gazdálkodnak. Szorgalmuknak tehát magú ki látják hasznát. Jobb későn mint soha — tartja a közmondás. A lajos-i mizsei Sallai Tsz tagjai még sokat nyerhetnek, ha a tagok odaadó szorgalmát párosítják a családtagok munkába állításával; Ez most a legsürgősebb feladata a tsz kommunistáinak, ez a feltétele további előrehalad dósuknak, árutermelési tervük teljesítésének, jólétük növelésélése alapján ez idáig 33 csők* kent munkaképességű dolgozó je-« lentkezett, s a KISZÖV és a városi tanács vezetői megállaz podtak abban, hogy a harmadik negyedév elején a ktsz meg-> kezdi működését. A jelentkezeti dolgozókat értesíteni fogják. • V. D. bácsalmási olvasónk ar-i ról panaszkodik, hogy a bácsali mási húsboltban csak ritkán, szombaton vásárolhatnak húst. Kifogásolja, hogy a bolt vezetője egy—másfél kiló húsnál több árut nem szolgál ki. Azért sérelmes ez számára, mert legutóbb két család számára csaki másfél kiló húst vásárölhatot t. A Bácsalmási Szövetkezetek. Járási Központjában elmondották, hogy a panasz jogos, azonban ezen pillanatnyilag nem tudnak segíteni. A járás lakos-* ságának zöme baromfit tart, önellátó, mégis sokan inkább húst vásárolnak. Ezért a kiszabott 2» mázsa heti tőkehús-keret nem fedezi a lakosság egész szükségletét, s emiatt szombati napokon sorbaállnak. A húsbolt vezetőjét egyébként a helytelen viselkedése miatt fi*> gyelmeztelték, ' Alpárra is gondoljon a MOKÉP Villanegyed lesz a Hunyadiváros nek, közös gazdaságuk megerősítésének. “ Nagy József , VAN MÁR MOTOROLAJ — KIK RÉSZESÜLHETNEK INGYENES ORVOSI ELLÁTÁSBAN? — MEGALAKUL A CSÖKKENT ■ íuTTKAKÉPESSÉr.ÜF.K SZÖVETKEZETE — VÁLASZ V. D.-NEK — Te miért kerültél ide a börtönbe?