Petőfi Népe, 1960. június (15. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-29 / 152. szám

1980. június 29, szerda 5. oldal Előadássorozatok, fsz-látogatások barackkíállítás Hetényegyházán, talajjavítás! mozgalom a Hazafias Népfront kecskeméti járási bizottságának munkaprogramjában Hétfőn délelőtt ülést tartott a Hazafias Népfront kecske­méti járási bizottsága. Először Máté Ignácné, a bizottság tit­kára számolt be a népfront május végén tartott kongresz- szüsáról, ismertette annak fel­hívását, majd a második fél­éves munkatervet vitatták meg. A munkatervi javaslathoz a bizottság sok tagja szólt hozzá és számos módosító indítványt lettek, vagy új javaslattal bő­vítették azt ki. Ebben az idő­szakban ellenőrzik és kiküszö­bölik az elnökségek kollektív vezetésében rejlő hibákat. Megállapították, hogy néhány helyen, mint például Izsákon és Tiszakécskén a népfront eredményesen szervezi a köz­ségfejlesztési társadalmi mun­kát. Ezt a módszert az egész járásban elterjesztik. Tervbe vették, hogy a jövőben jobban bekapcsolódnak a mezőgazda­ság szocialista átszervezésébe és a " tsz-ek megszilárdításába. Ennek érdekében előadássoro­zatokat rendeznek, tsz-látogatá- solcat szerveznek. A járási ta­náccsal karöltve termelőszövet­kezeti gazdákat és egyéni pa­rasztokat visznek látogatásra a kerekegyház! Dózsa, az izsáki Mező Imre és a tiszakécskei Szabadság Tsz-be. A megyei népfront-bizottság segítségével látogatást szerveznek a solti Szikra Tsz öntözéses kertésze­tének tanulmányozására. Ide azoknak a Tisza menti tsz-ek- nek tagságát viszik el, ame­lyekben jók az adottságok az öntözéses kertészet meghonosí­tására. Júliusban a bizottság talaj­javítási mozgalmat indít »gaz­dagodjanak földjeink« címmel. A KISZ-liatalokat és az úttö­rőket községi komposzt-telepek létesítésével bízzák meg. A moz­galmat kiterjesztik a tsz-ekre, s talajjavítási versenvt. szervez­nek a szövetkezetek között. Hetényegyházán július 17—21-e között barackkiállítást rendez­nek tsz-ek és egyéni parasztok részvételével. Fontos határozatok születtek a békemozgalommal kapcsolat­ban is. Minden hónapban ren­deznek három-négy községben béke-nagygyűlést, a többi he­lyeken pedig házaknál béke­beszélgetést. Ladánybenén, Ke­rekegyházán, Hetényegyházán a Hazafias Népfront helyi bizott­ságai a nőtanácsokkal és a KISZ-szervezetekkel közösen bé­keligeteket létesítenek. Végül a járási s a helyi népfront-bizott­ságok bekapcsolódnák a műve­lődésügy második féléves prog­ramjának kidolgozásába és vég­rehajtásába. A járási bizottság megbízta az elnökség tagjait, hogy egy- egy községi bizottság munkáját segítsék személyesen is. A mód­KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BAJÄN, a Központi Mozgóban Június 29-én: Shakespeare: VÍZKERESZT Az előadás kezdete fél 8 óra. Mozik Műsora Június 29-én, szerdán: Baja Uránia: Tamango, Bács­almás: Katonaszív, Dunavecse: 12 dühös ember, Izsák: Májusi emlékek, Jánoshalma: A tenger törvénye, Kalocsa: Szökés a szigetről, Kecel: Sas tengeralatt­járó, Kecskemét Árpád: Hábo­rú és béke, Kecskemét Városi: Háború és béke, Kiskőrös: Ma­gány, Kiskunfélegyháza: Rab madár, Kiskunhalas: A kör, Kiskunmajsä: Hely a tetőn, Kunszentmiklós: A törvény, az törvény, Mélykút: A parancs­nok, Szabadszállás:. Hegyen­völgyön, Tiszakécske Petőfi: Salem! boszorkányok, Tisza­kécske Tisza: Csigalépcső. cO<>0<><>0<><>0<><>0-CK>000<K>OCK>00-0<><>00<><>0-0-0<>0<>00<>0-00<>Oj( Jól szórakozhat a Jánoshalmi Földművesszövetkezet cukrászdájában 1 Esténként hangulatos tánc, zene. Vasárnap ötórai teaj Friss cukrászsütemények, jeges hűsítő italok, ízletes fagylalt, kitűnő krémkávé kapható. 1502 ^ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooeoo Ne hagyja fűszerpaprikáját jégbiztosítás nélkül! A fűszerpaprika tenyészideje hosszú, többször érheti jégverés. A termés percek alatt megsemmisülhet, A jégverés anyagi kárai ellen csak jégbiztosítással lehet védekezni! A biztosítás díja mázsánként 13,20 Ft. Előre nem kell fizetni, a díj a termés átvételi árából kerül levonásra, Részletes felvilágosítást ad és a biztosítást is felveszi a helyi termelési felelős, vagy az Állami Biztosító helyi megbízottja. szeresebb munka' érdekében úgy határoztak, hogy a népfront­bizottsági üléseket három ha­vonként, az elnökségi üléseket hathetenként kell megtartani járásnál és községekben egy­aránt. ____ Női kosárlabda NB n. végső állása 1. Bp. Előre 22 19 3 1404:1099 41 2. Komárom 22 15 7 1251:1045 37 3. Sopron 22 13 9 1107:1093 35 4. Kecskemét 22 12 10 1178:1183 34 5. Győr 22 11 11 1069:1007 33 6. Szekszárd 22 11 11 1181:1221 33 7. Eger 22 10 12 1106:1098 32 8. Nagykőrös 22 10 12 1104:1182 32 9. Bp. Fűszert 22 10 12 1016:1041 32 10. Szolnok 22 9 13 1081:1233 31 11. MAFC 22 6 16 1014:1338 28 12. Békés* 22 6 16 063:1084 27 •Egy büntetőpont levonva. Apróhirdetések ELADÓ beköltözhető ház, orvosnak alkalmas. Cím a kiadóban. 2042 LAKATOS szakmunkást, asztalost és kazánfűtőt felvesz a földműves­szövetkezet. Kecskemét, Bánk bán utca 1. ^ 1512 BOGÁTS fényképész műterem ré­szére helyiséget keres Kecskemé­ten a Rendőrfaluban. 2024 GÉPÍRÁST vállalok. Lfj. Baditz, Miskolc. Tass u. 15. 1484 ELKÖLTÖZÉS miatt, kedvező fi­zetési feltételek mellett eladó vagy a Balaton flomogyi oldalán levő, vagy kaposvári ingatlannal elcse­rélhető Baja Tanya 285. (Korsós út folytatásában) sz. alatti tanyaépü­let, 1600 négyszögöl belterülettel, szőlő, kaszáló, szántó. Érdeklődni a helyszínen. 1457 ÓRAJAVlTAST, vésést vállalok. Vörös órás. Kecskemét, Gáspár And­rás utca 4. 2046 Bajai apróhirdetések ALSÓ tagozatos nevelő cserélne Mohácsról Bajára vagy környékére. Lakásom nincs, de nem Is kérek. Király Vera, Mohács. 48 KERESEK beköltözhető kétszobás lakást Baján. Ajánlatot »összkom­fort-« jeligére a bajai hirdetőbe. 49 SIRÁLY csónakmotor eladó. Kis­kunfélegyháza, Alpári út 10. 46 •WVWWWWWWWVWWWWVWW KÉZI VAGY VILLANY­összeadógépet, szorzógépet közületektől vagy magáno­soktól bérbe vennénk, vagy könyv jóváírással átven­nénk. Ajánlatokat a Bács- Kiskun megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Kecskemét, Csongrádi u. 4. sz. címre kérünk. 47 A Kecskeméti Baromfi- feldolgozó Vállalat Iparági Javítóműhelye keres lakatosokat és lakatos munkakörbe lakatos­segédmunkásokat, 3 hónapi időre, szerződés­sel, azonnali belépéssel. — Jelentkezés: reggel 6 órá­tól délután 2 óráig. 1492 A Kecskeméti Faipari Vállalat kárpitos betanított- és szak­munkásokat 1 azonnal alkalmaz, vidékiek- '■ nek munkásszállás biztosi- j tásával. Jelentkezés: Kecs-i kémét, Törökfái 159. 14991 Több mint kétszáz kosár az utolsó kosárlabdamérkőzésen BAJAI BÁCSKA POSZTÓ—BUDAPESTI HSC 124:82 (58:52) NB I-es férfi mérkőzés. — Baja, 200 néző — Vezeték: Kaposi és Ur- bán dr. B. Bácska: Állaga (6), Bacsfai I. (2) — Rátvay (6) — Kovács II. (59), Vétek (15). Csere: Vass (13), Rácz (12), Heller (11), Weidinger és Ha­mar. A bajai csapat szerzi meg a lab­dát, mégis a vendégek érik el az első kosarat. Ezt követően kiegyen­súlyozódik a játék, s amikor a Bácska kiegyenlít, majd vezetéshez jut, azt végig meg is tartja. Az I. félidő eléggé szoros küzdelmet hoz, mert a bajaiak — bár végig vezet­nek — tíz pontnál nagyobb különb­séggel nem tudnak elhúzni. A fél­idő érdekessége: nem kevesebb mint 40 személyit ítéltek. Szoros ered­ménnyel zárul a félidő. Fordulás után egészen megvál­tozik a játék képe. A hazai csapat az első perctől kezdve nyugodtan és színvonalasan játszik. Mindin­kább felgyorsul a játék, a dobá­sok sokkal jobban sikerülnek és a hazai csapat előnye állandóan húsz pont körül mozog. Ekkor még telik a pestiek erejéből egy-egy tetsze­tős ellentámadásra sor, de a haj­rában telejsen visszaesnek és a ha­zaiak ilyen arányban is megérde­melten győznek. A bajai csapat az ősszel kitűnően végzett. Annál rosszabbul szerepelt a tavaszi évad első felében, ügyi hogy már a kiesési zóna felé kö­zeledtek. A szezon második felében azután nagyszerűen feljavultak és a bajnoki hajrában igen jól har­coltak. Végül is a négy nagy csa­pat mögött végeztek az 5. helyen — megszerezve a legjobb vidéki csapat címét, a csapat erednie* nyeinek méltatására visszatérünk. — A vasárnapi mérkőzésen a csa­pat tartotta kitűnő formáját. Kü-» lönösen Kovács Il-t, Ráczot és Hei­lert lehet kiemelni a jói játszott együttesből. A férfi kosárlabda NB I. végső állása 1. Bp. Honvéd 26 26 — 2401:1477 52 2. MAFC 2« 24 2 2148:1528 50 3. Ganz-MAVAG 26 19 7 2110:1774 45 4. Csepel 26 18 8 1976:1628 44 5. B. Bácska 26 15 11 2045:1992 41 6. BVSC 26 15 11 1935:1803 41 7. Pécs 26 13 13 2073:2146 59 8. BEAC 26 11 15 1748:2007 37 9. SZEAC* 26 11 15 1846:1976 30 10. DVTK 26 10 16 1759:2033 50 11. Szf. Építők 26 9 17 1821:1905 33 12. Bp. VTSK 26 6 20 1769:2031 32 13. Bp. MTK 26 4 22 1429:1938 30 14. Bp. HSC 26 1 25 1332:2148 27 *Egy büntetőpont levonva. A Toldi Miklós testnevelési mozgalom szabályzata IV. folytatás Az előkészítő jelvény egyes fo­kozatait a részvevők négy év alatt teljesíthetik. 3. A részvevő az egyes jelvény­fokozatoknak megfelelő követelmé­nyeket csak a szabályzatban meg­határozott sorrendben teljesítheti. A bronz-, ezüst- és arany-jelyény fokozatokon belül azonban meg­szerezheti azok felső fokozatát, anél­kül hogy az alacsonyabbat sorrend­ben teljesítenie kellene. Minden jelvényfokozat elérésekor a részvevő elveszti pontjait és az ■új követelményhez szükséges pont­számot 0-ról kezdi. a) Azok a részvevők, akik meg­szerezték az arany-jelvény fokoza­tot, ismétlődően a meghatározott sorrend betartása nélkül bármelyik jelvénytípust és fokozatot meg­szerezhetik. b) A 30. életévüket betöltött rész­vevők bármelyik jelvény típust és fokozatot a meghatározott sorrend betartása nélkül ismétlődően és többször is megszerezhetik. c) A II. osztályú, vagy annál ma­gasabb minősítési fokozattal ren­delkező sportoló a sorrend betar­tása nélkül bármelyik fokozat jel­vényét megszerezheti. 4. Az egyes fokozatokat a csa­pat- és egyéni sportágakban — a vándorsportok kivételével — csak nyilvános versenyeken, bajnoksá­gokon lehet teljesíteni. Nyilvános versenynek és bajnok­ságnak minősül: a sportszövetsé­gek által rendezett helyi és orszá­gos verseny, csapatjátékoknál a bajnokság, a spartakiád, az üzemi bajnokság és verseny, iskolai és egyetemi versenyek, valamint min­den olyan más verseny, amelyet a helyileg illetékes sportkörnek vagy sporttanácsnak bejelentenek. 5. A vándor sportágakban egyéni és csapatteljesítés is lehetséges, amennyiben a megfelelő ellenőrző állomásokat a teljesítő érinti és ott a szükséges bejegyzéseket elvégez­teti. 6. A munkaközi üzemi testneve­lésben, .valamint az MHS összetett versenyében való részvétellel a sza­bályzatnak megfelelően lehet pon­tokat elérni és az így szerzett pon­tok az egyes jelvénytípusok el­éréséhez szükséges teljesítményhez hozzájárulnak. 7. A Toldi Miklós népi jelvény- szerző mozgalom egyes követelmé­nyeit a hazánkban ismert minden olyan sportágban teljesíteni lehet, amely országos sportszövetséggel rendelkezik és követelményei a mozgalom szabályzatában szerepel­nek. E célból az egyes sportágakat a mozgalmon belül három csoport­ba soroljuk: a) Egyéni sportágak: Asztalitenisz*, atlétika; birkózás, cselgáncs, ejtőernyőugrás, evezés, kajak-kenu, kerékpár, korcsolya, lovaglás, könnyű búvárúszás, mo­torkerékpár, autó, motorcsónak, ökölvívás*, öttusa, háromtusa, sí, sportlövészet, Súlyemelés, teke*, te­nisz*, torna, úszás, vitorlázás, vi­torlázó repülés, vívás*. b) Játéksportok: Gyeplabda, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, röplabda, labdarúgás, sakk, vízilabda. c) Vándorsportok: Természetjárás gyalogosan, sível, kerékpározás (túra), vízitúrázás eve­zős hajóval, hajak-kenuval, motor­csónakkal, túrázás autóval, motor- kerékpárral. Megjegyzés: A csillaggal * je.ölt sportágak­ban, valamint a gúialoinaoan a II. osztálynál alacsonyabb csapa Unér= kőzéseken, a játéksportokkal azo* nos pontszámot lehet elérni. Teniszben, asztaliteniszben a csa­patbajnoki küzdelmeket a pontszá* mot illetően, a más csapatsporto­kéhoz hasonló elbírálás alá kell venni. Teniszben az egyéni versenyeken pedig minden lejátszott mérkőzést úgy kell értékelni mint csapattelje-^ sítményt. E sportágakban szokásos egyéni versenyek végső négyes sor* rendjét az egyéni versenyekre meg* állapított pontszám alapján kell el* bírálni. V. Az egyes jelvények és azok fokozatainak elnyeréséhez szükséges pontszámok 1. Előkészítő jelvény alapfokozat 100 pont, felső fokozat 150 pont. 2. Vasjelvény 100 pont. 3. Bronzjel* vény alapfokozat 110 pont, felső fokozat 130 pont. 4. Ezüstjelvény alapfokozat 150 pont, felső fokozat 160 pont. 6. Aranyjelvény alapfo­kozat 180 pont, felső fokozat 200 pont. A Toldi Miklós testnevelési moz­galom aranyjelvény fokozatának el* nyeréséhez mindazoknak a résztve­vőknek, akik 30. életévüket még nem töltötték be; a szabályzat eze-> rint szükséges pontszámokon ki* vül az alapvető fizikai képessé* gekre épülő teljesítménypróbát is kell tenniök — nemre való tekintet nélkül — 11—12 évig, 13—14 évig, 15—16 évig, 17—18 évig, 19—21 évig, 22—24 évig, 25—30 évig terjedő kor* csoportokban. A 30. életévüket betöltött (részt­vevők az aranyjelvény fokozat el­nyeréséhez csak a szabályzat sze* rinti. pontszámokat kötelesek meg* szerezni. (Folytatjuk) Owens új aranyérmei Köztudomású, hogy Jesse Owens* a hírneves néger atléta az 1936-os berlini olimpián négy aranyérme* szerzett. Az olimpiai bajnok azonban már hosszú évek óta senkinek sem tudja megmutatni érmeit, mivel* hogy ... elvesztek. Owens egy ízben kölcsönadta az amerikai olimpiai bizottságnak félt­ve őrzött aranyérmeit egy kiállí­tás számára, de nem kapia vissza. Az érmek valahol »elkallódtak«. Érthető, hogy Owens nagyon elke­seredett. Nemrég vált ismeretessé, hogy az NSZK olimpiai bizottsága elha­tározta: Jesse Owens számára új aranyérmeket készíttet az elveszett érmek helyett," ck>k>o^x>-o<>o<k><kkk><><>o<k><k>-: o áruszükségleteiti ueszereziieii j a Jánoshalmi Földműves-< szövetkezet önkiválasztó < iparcikk-, ruházati, cipő- és önkiszolgáló élelmiszer- j boltjaiban. 1502 <

Next

/
Oldalképek
Tartalom