Petőfi Népe, 1960. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-14 / 113. szám

L oldal május 14, szombat Nyugaton is tiltakoznak a légi kémtevékenység folytatása ellen LONDON. Az angol Alsóház­ban újabb interpellációk hang­zottak el az amerikai légi pro­vokációk ügyében. Egy munkás­párti képviselő megkérdezte, hogy milyen mértékben működ­tek együtt angol szervezetek az elmúlt négy évben az Egyesült Államok szervezetével a Szov­jetunió feletti légi felderítés­ben. A belügyminiszter megta­gadta a választ. Több képviselő biztosítékot kért, hogy az angol kormány nem fogja egy baráti állam nemzeti szuverénitását berepüléssel megsérteni, sem támogatni. A belügyminiszter sem erre, sem más hasonló kér­désekre nem volt hajlandó vá­laszolni. Felszólalt a vitában Selwyn Lloyd külügyminiszter is. Ki­jelentette, hogy a közelmúltban történt bizonyos incidensek ár­tottak a nemzetközi légkörnek. Célozva azonban az amerikai légi provokációra, azt mondot­ta, hogy ehhez az ügyhöz nem kíván érdemben hozzászólni. Reményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó hasznos lesz, és megjavítja a nemzetközi kap­csolatokat. Selwyn Lloyd sze­rint az angol kormány a csúcs- értekezleten hozzá akar járulni a feszültség csökkentéséhez. RÖMA. Négy olasz szocialista képviselő a miniszterelnökhöz, a külügyminiszterhez és a had­ügyminiszterhez intézett inter­pellációban választ kért arra, mit tettek, vagy mit szándékoz­nak tenni annak biztosítására, hogy az Olaszországban levő amerikai támaszpontokat nem használják fel kémkedési cé­lokra. A képviselők hangoztat­ják: Olaszországnak biztosíté­kot kell kapnia az Egyesült Ál­lamoktól, tekintve, hogy Wa­shington folytatni kívánja légi hírszerző tevékenységét. KABUL. Az afgán külügy­miniszter közölte, vizsgálatot indítanak annak megállapításá­ra, hogy a Szovjetunióban le­lőtt amerikai repülőgép átre- pült-e Afganisztán felett. Ha az átrepülés bebizonyosodik, az afgán kormány erélyesen tilta­kozni fog az Egyesült Államok és Pakisztán kormányánál. TOKIÓ. Űjabb akció indult Japánban az amerikai—japán katonai szerződés ratifikálása ellen. , ... Hammarskjöld Londonban London. Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára csütörtökön este az angol fővárosba érke­zett. Pénteken tárgyalt a dél- afrikai külügyminiszterrel a Dél-Afrikai Unióban folyó faj­üldözésről, majd Selwyn Lloyd brit külügyminiszterrel meg­beszéli a nemzetközi helyzetet. Párizs felkészült a csúcsértekezletre Párizs. A csúcsértekezletre érkező első hivatalos küldött­séget pénteken fogadták Pá­rizsban. Herter amerikai kül­ügyminiszter, aki csütörtökön este indult Washingtonból, pén­teken érkezett Párizsba kül­döttségének többi tagjával együtt. Selwyn Lloyd angol kül­ügyminiszter szombaton csat­lakozik hozzájuk. A hírek sze-. rint Brentano nyugat-német külügyminiszter is pénteken ér­kezett. Eisenhower elnök szom­baton éjjel indul el és gépe vasárnap délelőtt száll le Pá­rizsban. Macmillan pedig va­sárnap délelőtt indul London­ból. A kormányfők közül elsőnek Megkezdődött a választási hadjárat Algériában Algír. Pénteken, az algír puccs második évfordulóján kezdődik meg hivatalosan a választási hadjárat a május 29-ére kitűzött járási választá­sokra. Ferhat Abbasz, az al­gériai ideiglenes kormány mi­niszterelnöke a tuniszi rádió útján a választások bojkottjára hívta fel az algériai népet. A francia kormány azért rendezi meg ezt a választást, hogv így indokolja algériai uralma fenn­tartását. Értesülések szerint De Gaulle tábornok lemondott ter­véről, hogy maga nyissa meg a választási hadjáratot az Algéria jövőjéről teendő nyilatkozatá­val. „Békében akarunk élni" — mondotta Hruscsov azon a rögtönzött sajtóértekezleten, amelyet az »amerikai kiállítás« megtekintése alkalmával tartott. Az újságírók elhalmozták különböző kérdésekkel. Hruscsov válasza félreérthetetlen: Ugyanakkor, amikor a leghatározottabban elítéli az amerikai imperialisták agresz- szióját, félreérthetetlenül kicsendül szavaiból az a szándék, hogy »békében és barátságban akarunk élni minden néppel«. Az amerikai berepülés ügye az egész világ közvélemé­nye érdeklődésének középpontjában van. Az emberek mil- llárdjai aggódnak a békéért, félnek, irtóznak a háborútól cs éppen ezért szinte egyöntetűen elítélik a berepülést és nem kevésbé Herter külügyminiszter nyilatkozatát, aki igazolni próbálja ezt a lépést, sőt kilátásba helyezi, hogy a jövőben is előfordulnak ilyen esetek. Ez a »haramia-nyilatkozat« ahogy Hruscsov megjelölte, nagy veszélyeket rejteget magá­ban a világ békéjét illetően. Jól írta a Daily Worker című angol lap, amely a következőképpen jelölte meg az agresz- sziót és annak nyomán előállott helyzetet: »Elfogtak egy tolvajt, aki betört egy lakásba, mégis azt állítják, hogy nem a tolvaj a hibás, hanem a gazda, aki bezárta a lakását, ily módon arra kényszerítette a betörőt, hogy erővel feszítse fel a zárat és így hatoljon be az idegen lakásba.« Azok a nyilatkozatok, újságcikkek, amelyek a berepülés leleplezése után az imperialista éterben és sajtóban az emberekhez jut­nak, nem más, mint a militarizmus vadállati fogvicsoritása. S különösen nagy felelőtlenségre vall mindez azért is, mert mindössze két nap választ el bennüket a csúcsértekezlettől, amely arra hivatott, hogy rendezze a megoldatlan nemzet­közi kérdéseket. A világ népei hónapok óta nagy remény­nyel várják május 16-át és az utána következő eseménye­ket, de az amerikai agresszió mintha megnyesegette volna, mintha borúlátóbbá tette volna ezeket a reményeket. Hruscsov még ebben a helyzetben is azt mondotta: »Javíthatatlanul optimista vagyok« és éppen ezért józanul szemléljük a dolgokat, hiszen jól tudjuk, hogy minden, még a legélesebb vita is jobb mint a háború. Ezért utazik a szovjet miniszterelnök még szombaton Párizsba, hogy az egész földkerekség előtt példázza a Szovjetunió nagy béke­vágyát és ugyanakkor figyelmeztesse is azokat az imperia­lista köröket, akiknél vitatéma volt a csúcsértekezleten való részvételük, hogy a Szovjetunió még ilyen kiélezett hely­zetben is a kérdések eldöntésének tárgyalóasztalok melletti megoldását kívánja. A szovjet békepolitika minden bizonnyal nagy sikert fog aratni. A világ közvéleményének az imperialistákat el­ítélő nyomása minden bizonnyal rá fogja kényszeríteni a dollár urait is arra, hogy tiszteletben tartsák a népek, békevágyát. szombaton Hruscsov érkezik Párizsba. A francia fővárosban azt a kérdést fontolgatják, va­jon Hruscsov nem ldvánja-e idejét felhasználni külön meg­beszélésekre. A köztársasági elnöki palotában azt mondják, hogy De Gaulle szívesen ta­nácskozna a csúcskonferencia előtt ismét a szovjet kormány­fővel. Szombatra várják Pá­rizsba Adenauer kancellárt is. Nyilvánosságra került, hogy az utóbbi hetekben diszkréten arra igyekeztek rábírni a nyu­gat-német kormányt, hogy ne tartózkodjék hivatalos delegá­ciója Párizsban a csúcskonfe­rencia idején. A francia kor­mány el akarja kerülni, hogy ennek alapján a Német De­mokratikus Köztársaság kül­döttségét is fogadnia kelljen. A francia kormány csütörtökön minisztertanácson tárgyalt a csúcsértekezlettel kapcsolatos álláspontjáról. amz A KÉLESHALMI termelőszö­vetkezet párt-alapszervezete az elmúlt napokban taggyűlésen vitatta meg a tavaszi munkák helyzetét, a munkafegyelem kérdéseit és a további tenniva­lókat. Az értekezlet számos fontos határozatot hozott. Eze­ket a kommunisták ismertetik a szövetkezetek tagjaival s a leg­közelebbi közgyűlésen annak megfelelően foglalnak állást, terjesztenek elő javaslatokat. * A KISKUNFÉLEGYHÁZI JÁ­RÁSBAN jól sikerült kisgyűlé- sek zajlottak le a közeli na­pokban. Több kisgyülést tartot­tak Pálmonostorán, Petőfdszál- láson és Csólyospáloson. Ezeken a helyeken a nemzetközi hely­zet időszerű kérdéseiről és a tavaszi mezőgazdasági munkák­ról tanácskoztak az egybegyűl­tekkel. * A BÁCSALMÁSI JÁRÁS párt- alapszervezetei taggyűlésen fog­lalkoztak az ateista propaganda feladataival és a tudományos vi­lágnézet elterjesztésének kér­déseivel. A taggyűléseken igen sokan felszólaltak és élénken, sokoldalúan vitatták meg ten­nivalóikat. N A P X A B 1960. május 14, szombat. Névnap: Bonifác. Napkelte: 4 óra 8 perc. Napnyugta: 19 óra 12 perc. * — Szeretettel köszöntjük a 15 éves Ludas Matyit. A kedves, szatirikus hetilap születésnapi száma a jövő héten 24 oldalon jelenik meg. — Ülést tart szombaton a Bács megyei kulturális bizott­ság. Ezen az ülésen a megyei művelődési otthonok helyzetéről tárgyal. — Nagyszabású, egyházi szer­tartás nélküli esküvő Bácsboko- don. Fenyvesi Mihály tanító és Tótok Irén, a pécsi uránbánya dolgozója, szombaton tartotta esküvőjét a községi tanács fel­díszített helyiségében. A fiatal párt a községi tanács végre­hajtó bizottságának elnöke, Kungl Mihály köszöntötte =— jelenti községi tudósítónk. — A termelékenység növelé­sére pályázatot hirdet a Vegy­ipari Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Kémikusok Egyesü­lete és a Nehézipari Miniszté­rium vegyipari tagozata. A pá­lyázat nyerteseit 600 ezer fo­rinttal jutalmazzák. — Parkot létesítettek a tisza- kécskei vasútállomásnál. Ugyan­akkor a tanács javaslatára fa­ültetésekre is sor került. — Befejeződött a tanév a bácsalmási továbbképző iskolá­ban. A tanulók sok, újabban szerzett mezőgazdasági szakis­merettel hagyták el az iskola padjait — jelenti községi tudó­sítónk. — Tíz éve ünnepük a gyer­meknapot. A Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség és a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség 1949-ben határozta el, hogy minden év tavaszán meg- ünneplik a gyermekek napját. A 10. évforduló alkalmából a lengyel gyermekszervezet kez­deményezésére, május 12—18 között Varsóban megrendezik a gyermekszakszervezetek vezetői­nek tanácskozását, amelyre ed­dig huszonöt ország 35 szak- szervezete jelentette be rész­vételét. — Magyar diákküldöttség ér­kezett Moszkvába. A Komszo- mol Központi Bizottságának meghívására magyar diákkül­döttség érkezett Moszkvába, Várnai Ferencnek, a KISZ Köz­ponti Bizottsága titkárának ve­zetésével. — Szabad klubestet rendez­nek május 14-én, szombaton este 6 órai kezdettel Kecske­méten, a TIT Móricz Zsigmond utcai székházában. Kedves jó hangszórókezelők... Csacsacsától, csaobambinától és tudomisén milyen slágerek­től hangos már két nap óta egész Kecskemét. Igen, egész Kecskemét, mert a Szabadság téren levő Üjkollégiumban meg­nyílt rádió- és villamossági ki­állítás megafonjai (leguiább öt) kora reggeltől késő estig har- ' sognak, úgyhogy még a Mű­kertben is táncraperdűlnek, ha éppen hangulatuk van hozzá. Őszintén bevallom, nekem nincs, mivel itt, a város kö­zepén, bárhogy becsukom az ajtót, ablakot, mégis annyira hallom a vásári ordítást, hogy az idegesség jön rám. Gondo­lom, más is így van ezzel. Sze­retne dolgozni, gondolatait le­írni, de erre ezekben a napok­ban nincs lehetőség, mert a megafon üvölt és feledtet min­den szép gondolatot, s csakis bosszúságot ébreszt. A kereskedelemnek a propa­gandára rendkívül nagy szük­sége van. Enélküi — tudóin — nem is létezhetne. Bizonyos va­gyok abban, hogy a most folyó kiállításnak és árubemutatónak akkor sem lenne kisebb sikere, ha a megaíonuk hangerejét né­mileg csökkentenék. A zene lé­nyegesen könnyebben jutna el a fülön keresztül az agyig és ébresztene olyan gondolatot, hogy ilyen rádiót kell megven­ni, amely kellemes hangon tud szólni és nem kap a hangjától idegbajt a hallgató. Most, amikor írásommal ed­dig eljutottam, újból felharsant a Csao bambina kezdetű slá­ger. Utoljára ezelőtt 10 perccel szórakozott ezen a város kö­zönsége és minden reményünk megvan arra, hogy tíz perc múlva újra hallhatjuk. Senki sem tagadhatja, hogy egy kissé sok... Kedves, jó hangszóró-kezelők, ott fönt a kiállításon! Állítsák egy kissé halkabbra a készülé­ket, biztoson semmit sem veszít a hatásából. Mezei István — Elkészült a Fényes Adói# szobor gipszformátuma, s rövi­desen az öntődébe kerül. A szobrot augusztus 20-ra állítják: fel Kecskeméten, a megyei könyvtár előtti téren. — Bíróság elé kerül Kovács Ferenc izsáki lakos, aki mar hosszabb idő óta nem fizeti a bíróság által megállapított gyer­mektartásdíjat Tartozása meg­haladja az 1600 forintot. — Hatósági közeg elleni erő­szak miatt emelt vádat a kecs­keméti városi és járás ügyész­ség Bodor Boldizsár nyáríőrinci lakos ellen. A 15 holdas gazda még az elmúlt évről 5 ezer- forint adóhátralékkal tartozott, s amikor többszöri felszólitás után az adóügyi megbízott meg­jelent nála, rátámadt vasvillá­val. — A Csipkerózsika című há- romfelvonásos mesejátékot mu­tatják be a Bácsszölős-vörős­erdői úttörők vasárnap este 8 órakor a művelődési otthonban. — Hajótörés hattyúk miatt. Shakespeare szülőföldjén, Strat- ford-on-Avonben rendkívüli baleset áldozata lett Stephen Benny és két kisfia. A folyón csónakáztak, két hattyú meg­támadta őket, felborította a csó­nakot, és mivel úszni egyikük sem tudott, mindhárman meg­fulladtak. — Kecskemét város műemlé­keiről könyvet ad ki a Műszaki Kiadó. A kötet tartalmazza vá­rosunk valamennyi nevezete­sebb műemlékének történetét. — Az üzemek és a szakszer­vezeti művelődési otthonok kul­turális tevékenységét vizsgálja meg május végén a kecskeméti városi kulturális bizottság. ^ — Üjabb 80 magyar motor vonatot vásárolt az Argentin Államvasútak Igazgatósága. A motorvonatok szállítására 1960 —1963 között kerül sor. Az ar­gentin vállalatok ezzel egy idő­ben 2 millió dollár értékű kü­lönféle szerszámgépet, röntgen- készüléket és elektromos mű­szereket is rendeltek a magyar kereskedelemtől. — Az idei első lengyel turis­tacsoport megérkezett Buda­pestre. A lengyel kiránduló cso­portok egészen a fő idény kez­detéig 11 naponként váltják egymást. — Tőzsdei totó. Angliában különös új totó indul, amely­ben a fogadóknak el kell talál­niuk a különböző részvények tőzsdei árfolyamát. — Megkövesedett őshal 7 mé­ter hosszú és íélméter széles maradványait találták meg Por­cino mészhegyeiben a páduai egyetem hallgatói. — Az öntevékeny színjátszó együttesek országos találkozóját május 14—29-e között rende­zik meg Nyíregyházán. — Az Fmsz Tükörponty Ha­lászcsárdájában (repülőtér mel­lett) május hó 31-ig állandó műsor. Minden este fellépnek: Elsie Asley és Szokoly Gyula új műsorszámokkal. — Minden szombat és vasárnap kibővített műsor. — Május 1-től a Fébry dzsessz-trió szolgáltat zenét. 982 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Nagy Anikó (anyja neve: Megycsi Erzsébet), Nagy Erzsébet (Megyesi Erzsé­bet), Mészáros Erzsébet (Ka­szab-Varga Erzsébet), Lavren- csik Ilona (Fok Magdolna), Pó­lyák Éva (Nagy Ilona), Kasza- Tóth István (Magyar Mária). MEGHALTAK: Nagy Anikó egynapos. Nagy Erzsébet egy­napos, Mészáros István 61 éves és Paksi László 72 éves. A lotlO e heti öt nyerőszáma 7, 22, 40, 74, 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom