Petőfi Népe, 1960. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-13 / 112. szám

4. oldal 1960. május 13. pintek Bekötőút társadalmi összefogásbúi (Községi tudósítónktól.) Az elmúlt évben a Kisszállás] Petőfi Tsz kérésére a községi tanács és a Hazafias Népfront elhatározta, hogy közbenjár a Megyei Közúti Igazgatóságnál a község és az Ivánka majori tsz-központ között húzódó be­kötőút kikövezése ügyében. Az útépítéshez a Hazafias Népfront kezdeményezésére a község la­kói vállalták társadalmi mun­kával közel 4000 tonna kő kira­kását, valamint az útépítésnél végzendő összes földmunkála­tokat. A kő kirakását a vagonokból már régebben elvégezték és a község apraja-nagyja dolgozott az útépítésen. Különösen sok munkát vállaltak a termelőszö­vetkezetek, a Kendergyár, a gépállomás, a MEZÖMAG dol­gozói, valamint a község KISZ- fiataljai. Külön dicséretet érde­mel munkájáért Horváth And­rás, aki műszaki felkészültség­gel irányította a társadalmi munkásokat. Az útépítésnél pe­dagógusok és úttörők is dolgoz­tak. A termelőszövetkezetek tíz teherautót bocsátottak az út­építők rendelkezésére. VOIT FOGANATJA BÍRÁXA.THA.K Jobbak az eredmények, emelkedett a színvonal a kecskeméti vendéglátóiparban Nem ok nélkül, s nem hiába érte sok bíráló szó a Kecske­méti Szálloda, Vendéglátó és Cukrászda Vállalat munkáját az elmúlt évben. A bírálatnak azonban volt foganatja. Ezért most joggal írhatjuk: az 1959-es esztendő fordulatot jelentett a vállalat életében. Erről tanús­kodik a nemrég kifizetett 23 napnak megfelelő, 322 ezer fo­rintos nyereségrészesedés. Amíg ezt az eredményt elérték, ad­dig sok minden történt. Több étel, kevesebb égetett szesz fogyott Az áruforgalmi dolgozók jó munkájától döntően függ a vál­lalat tervteljesítése, az egyes üzemegységeik gazdaságos mű­ködése. A nemrég megtartott termelési tanácskozáson Mol­nár János igazgató elvtárs jog­gal dicsérte az áruforgalmiak munkáját. Nagy részük van ab­ban, hogy 1959-ben 101,3 száza­lékra teljesítette a vállalat áru­forgalmi tervét, Ez többek kö­AlUVI<VW»V«*'* **'AAjfcOAAAAAAArtft. Kulturális figyelő „És győzni fogsz, te büszke ifjúság« fizáll a dal, majd azétveti ^ a termet, ragyognak az arcok, felcsillannak a gyermek­szemek, betölti az ének az Új- kollégium dísztermét, ahol ezt a meghitt, kedves hangver­senyt rendezték. Énekelnek a gyerekeit. Es hogyan! Milyen szeretettel, mi­lyen átéléssel, hozzáértőn, lel­kesen! Megtelik az ember szíve gyönyörűséggel. Mennyi rosszat ■'mondanak mostaniban erről (L ij jtibdy i - ’ gyintenek még, ha róluk van szó, hogy reménytelen, kilátás­talan a nevelésük. Nem így van. Most, ahogy ezeket a da­lokat hallom, most, amint száz és száz gyermekhang dalol a harcról, békéről, összefogásról, most érzem csak igazán: van erő, van szorgalom, hit, küzdeni­akarás ebben a mi ifjúságunk­ban. Lehet bennük bízni, lehet szeretni őket, lehet sokat várni tőlük. Természetesen, sok a ki­vetni való is, nehéz leküzdeni a káros eszméket, amelyek mé- telyezik még őket, nehéz lefa­ragni róluk mindazt a sok le­rakódott durvaságot, közönyt, tapintatlanságot, komolytalansá­got, de száz és ezer jele van már naponta annak, hogy va­lami eddig nem ismert, nagy átalakulás van itt folyamatban, ami megváltoztatja ennek a mi ifjúságunknak az arculatát, any­agira, hogy méltán bízhatjuk majd rájuk féltett jövőnket. És ebben az átalakulásban sokat segít a művészet. Ha el­érjük, hogy fiatalságunk kiállí­tásra. hangversenyre, irodalmi estekre, előadásokra jár, sőt, részt vesznek majd ők maguk is minél többen az egyes mű­vészeti ágak művelésében, ak­kor így gyorsabban elérjük, hogy művelt, tisztafejű, igaz- szívű, lelkes fiatalságunk lesz, — Körülbelül szeretnék venni. ekkora vázát akikre büszkék leszünk majd mindnyájan. 1y'z a hangverseny itt az Üjkollégium dísztermében, ez a kitűnő, igazán jól sikerült hangverseny ezt mutatja: azt, hogy a mi ifjúságunk ezen az úton van. A felemelkedés, a szellemi és lelki felemelkedés útján. (Nagyon örülök, hogy hallgattam Ádám József kar­mester barátomra, és részt vet­tem, ftzen a hangversenyen.) jyUiM, van a uu.— íiAi ■. . fogsz, te büszke ifjúság!h’fgen, győzni fogsz, ha továbbra is ezen a helyes úton haladsz. Varga Mihály zött azt is jelenti, hogy az elő­fizetéses ételfogyasztás 41, a cukrászkészítmények 10, a fagy­lalt 6, a presszókávé fogyasztás 36 százalékkal volt magasabb, mint 1958-ban. Az ételforgalom növekedését a vállalat vezetősége több he­lyes intézkedésével segítette. Ennek érdekében használták fel a beruházásra és a felújí­tásra kapott pénzösszeget is. A cukrászműhelyben nagyobb ke­mencét építettek. Nyolcezer fo­rintért burgonyahámozógépet, húszezer forintért gőz-főzőüstöt, huszonnégyezer forintért ptresz- szógépeket, harminchétezer fo­rintért íagylaltgépet. kilencven­ötezer forintért pedig egy kor­szerű , hűtőgépet vásároltak. A színvonal cs a bírálat Tudott dolog, hogy a Kecs­keméti Vendéglátóipari Válla­lat helyiségei régiek s a szol­gáltatás színvonala emiatt nem úgy emelkedik, mint ahogy azt joggal elvárnánk. Ennek ellenére azt kell mon­dani, hogy az elmúlt évben a mostoha helyiségkörülmények ellenére a kiszolgálás színvo­nala emelkedett. Sok rendez­vény sikeres, igényes lebonyolí­tásáért joggal dicsérték a vál­lalat dolgozóit. A színvonal-emelkedésben köz­rejátszott az is, hogy a válla­lat vezetősége a sajtóban és a panaszkönyvben kifogásolt mu­lasztásokat elfogadta, megszün­tetésükről intézkedett. Molnár János igazgató a leg­utóbbi termelési tanácskozáson ezzel kapcsolatban többek kö­zött ezt mondta: — A bírálatok nagy része reáhs igazságos volt, mindig rámutatott hibáinkra. Ezért több mulasztást elkövető dol­gozónkat felelősségre kellett vonnunk. — Kijelentette: Raj­tunk függ, hogy ez évben több lesz-e a dicsérő, mint a bíráló szói Egyéb intézkedések Előnyös változás következett be a társadalmi tulajdon védel­mében is. A vállalat vezetősé­ge megerősítette az ellenőrzési csoportot, szigorította az elszá­molásokat, szabályozta a mun­ka, védőruha és a fogyó eszköz felhasználást, figyelemmel kí­sérte a selejtezést, a karban­tartási anyagok felhasználását, az állóeszközök nyilvántartását és mozgatását, s kidolgozták az érvényes rend el etek alapján a kártérítés rendszerét is. Mindezeket egybevetve el­mondhatjuk, hogy az 1959-es év a Kecskeméti Szálloda, Vendég­látó és Cukrászda Vállalat éle­tében a fejlődés éve volt. Re­méljük, hogy ez a fejlődés tö­retlen lesz ebben az esztendő­ben is. Az első negyedévi 109,2 százalékos terv teljesítés kedve­ző kilátásokkal biztat, (V. K.) 150. éüjfű^dulá Június 11-én és 12-én ünnepli a Kiskunfélegyházi Móra Fe­renc Gimnázium 150 éves fenn­állását. A jubileumi bizottság össze­állította a kétnapos ünnepség programját, mely szerint 11-én, szombaton 10 órakor kerül sor a jubileumi emlékérmek átadá­sa az intézetben, 12 órakor Mó­ra Ferenc szobrának megkoszo­rúzása, 17 órakor a volt taná­rok sírjainak meglátogatása, 20 órákor közös vacsora lesz a Kiskunság Étteremben. A jubileumi da&zünnepség 12-én, vasárnap de. 10 órakor kezdődik. Az ünnepi beszédet Darvas József, az írószövetség elnöke mondja. Az öregdiákok nevében Földi Lőrinc, a Sop­roni Széchenyi Gimnázium igaz­gatója köszönti a régi iskolát. Ezen az ünnepségen avatják f az iskola új zászlóját. Az ün­nepségen közreműködik a he­lyi középiskolák vegyeskara Ka­pus Béla karnagy vezetésével. Az intézőt ezúton is szeretet­tel meghívja volt diákjait, ta­nárait és arra kéri, hogy a le­hető legsürgősebben közöljék címüket és olyan ismerőseik címét, akik az intézet tanítvá­nyai voltak; MEGVÁLTOZOTT A FALU KÉPE Régi ismerősöm keresett fel nemrégiben. Az illető szanki születésű, de már évek óta nem járt a községben. Elmondotta, hogy alig ismert a falura, mert óriási változások történtek, mió­ta nem járt itthon. Igazat adtam neki, mert a Szanki Községi Tanács nem so­kat ábrándozott, hanem merész gondolattal a községfejlesztési hozzájárulás legnagyobb részét a község szépítésére fordítja. Azzal kezdték, hogy a Béke és a Rákóczi utcát kiásol öltöztet­ték, s aki pár évvel ezelőtt a piactér bokán felül érő homok­ját taposta, ma szemet gyönyör­ködtető parkot talál. Az emlí­tett két utca minden háza előtt már most is nagy gondossággal lcezelt virágszegély díszük, s a lakosság úgyszólván egymással versenyez abban, kinek a kertje legyen a legpompásabb. összefogott az egész falu, hogy szebbé, egészégesebbé te­gye Szánkót Jó lehet még csak a kezdet kezdetén vagyunk, pár hónap leforgása alatt azonban eljutunk oda, hogy a tisztaság; versenyben előkelő hely ezést érünk el. Ha pedig olyan er­ber téved ide, aki éveit nem járt Szamkon, az méh csodálkozhat elragadtatásában. Csábrády János levelező Baklanov regénye (30.) abban, hogy az egész élet, ame­lyet úgy szeretett, és amelyért harcolni ment, éppen olyan ma­rad, mint annak eüőtte, vala­hogy még az sem ötlött eszébe, hogy Rjabostant éppúgy meg­ölhetik a fronton, akárcsak őt. Körmei is beletörtek, miköz­ben egészséges kezével kis göd- röcsikét vájt a földbe. Nem túl mélyet, a németek úgysem áll­nak neki keresni, a iakák meg hamarabb ráakadnak. A göd­röcske aljára helyezte a tag­sági könyvet, beszórta földdel, gondosan letaposta csizmája talpával. Bármit csinálnak is vele, itt marad belőle valami, amit a németek nem tudnak se megölni, se megsemmisíteni) S ennek tudatában megköny- nyebbült. Szántszándékkal átment a pince másik sarkába. Leült a földre és várt. Amíg meggör­nyedve dolgozott, a vér a fe­jébe szállt, és most sebed erő­sen sajogtak. Kitapogatta füle mögött a széles, alvadt vérrel borított sebet, ott, ahol a golyó levitte a bőrt, aztán óvatosan megérintette ormyergét Ropo­gott az ujjai alatt, fájdalom égette a szemét. Sokáig ült mozdulatlanul, hogy fájdalma csökkenjen, Hír telein elhaltak felette az őrszem lépései, valami leszóró­dott, hideg áradt be — felnyi­tották a csapóajtót Fent ugyan­olyan sötét volt Zseblámpa fé­nye villant fel, a fényíolt vé­gigkúszott a falakon, egy pilla­natra Ponomarjov arcába hul­lott, fájón a szemébe szúrt hu­nyorognia kellett. Odafent lá­bak dobogtak. Elégedetlen, ál­mos hangok hallatszottak Őr­ségváltás volt (Folytatása kövcUtt^iki Itt vannak a híres kolhozok elnökei, de azok az elnökök is, akik valahányszor eszébe jut­nak az embernek, annyiszor felsóhajt. Valakit ma az egész nép színe előtt megszégyeníte­nék; akit megbüntetnek, el­oldja a lovát, még mielőtt a többiek elmennének, s elpáro­log, nehogy összetalálkozzék va­lakivel. De attól, hogy mind összegyűltek itt a kerületben, ünnepi érzés tölti el őket. S ami a legfőbb, az erő boldog tudata: nem vagy egyedül, itt vannak melletted elvtársaid. Ponomarjov utoljára negyven­egy augusztusában járt a kerü­leti pártbizottságon. Minden ugyanolyan volt: a tér is, a nyári hőség is, de már az egészre a háború komor árnyé­ka vetődött. Azok közül, akiket ismert és itt látni szokott, so­kan bevonultak; elment a front­ra a kolhozelnök is, és Pono­marjov, aki ideiglenesen he­lyettesítette, ügyeket intézni jött a kerületbe. Mint mindig, amikor elment az újságtábla előtt, amelyen drótháló feszült, elolvasta a Szovjet Tájékozta­tási Iroda hadijelentését, és el­szorult a szíve. A kerületi bi­zottságon is szokatlanul izgatott hangulat fogadta; a titkár ad­minisztrátora nem volt a he­lyén, az üres fogadószobában csörgött a telefon, de senki sem vette fel a kagylót. Ponomar­jov határozatlanul megállt, és már indult, hogy megkérdezzen valakit, araikor a dolgozószo­bájából kinézve, meglátta a ke­rületi bizottság titkára, Rjabos- tan Ivan Kuzmics: .— Á, gyere be, gyere csak be!... — Még voltak néhányan a szobában, köztük Kirillov má­sodtitkár. magas, csontos, kato­mi hiányzik, mire lenne szük­ség. Hosszú időre búcsút mon­dott a békés életnek, s a bú­csú perceiben érezte igazán, menyire kedveseik ezek a min­dennapi gondok, amelyektől bosszús perceiben annyira sze­retne az ember örökre megsza­badulni. Ügy látszik, nem lesz alkal­muk háború után befejezni azt a beszélgetést..; Ponomarjov letépett durva szövésű ingéből egy darabot, s belecsavarta párttagsági könyvét. Elhatároz­ta, hogy elássa a pincében. Ki­verik innen a németeket, s ta­lán a ház gazdái majd rátalál­nak. — »Emberek! akarta rá­írni Ponomarjov. — Aki meg­találja tagsági könyvemet, ké­rem, küldje el a következő címre...« — Joga van ehhez az egyetlenegy kéréshez: hiszen azokért is hal meg, akik itt fognak élni. De sötét volt, s nem volt mivel írnia. Aztán arra gondolt, hogy párttagsági könyvében úgyis ott áll, hol és ki adta ki: Szaratovi terület, Jersovi körzet — ennek alap­ján is tel lehet juttatni oda. Va­lami elérhetetlenről álmodozott Arról, hogy a háború után, amikor — szokás szerint — ösz- szegyűlnelc a kommunisták, s az életbenmaradottak megem­lékeznek azokról, akik nem tér­tek vissza, Rjabostan felmutat­ja az ő párttagsági könyvét: Ponomarjov nincs velünk, de mégis itt van közöttünk. Hitt nás tartásé, tüdőbajos ember. Mikor belépett, valamennyien azonnal az ablakhoz vonultak. Rjabostan leült íróasztalához, az üveglapra fektette apró te­nyerét: Nos, mesélj! — mond­ta Ponomarjovnak. A szokásos gazdasági ügyeikről beszéltek — a zabról, a tehénistállóról, amelyhez hozzá kellene toldani, de nincs hozzá faanyag. Rja­bostan figyelmesen hallgatta; az ablakból szemébe sütött a nap, hunyorgott, mintha moso­lyogna, és barna, de a napsü­tésben rőtnek tűnő szeme mé­lyén apró, vidám szikrák csil­logtak, mintha valami örven­detes hírt tudna, amit a be­szélgetés végére tartogat. Az ajtón bepillantott az ad­minisztrátor, és halkan, fontos­kodva, titkos értelmet adva hangjának, beszólt: — Ivan Kuzmics! — Tessék? Mehetek? Rjabostan felállt, elmosolyo­dott. —■ Nos, Ponomarjov, nem tudtuk befejezni ezt a beszél­getésünket. Majd a háború után befejezzük. — Kezet nyújtott: — Bevonulok. Mindent amit mondtál, felírtam, de ezentúl fordulj Kirillovhoz. Hazafelé menet Ponomarjov megértette, miért hallgatta Rja­bostan olyan mohó érdeklődés­sel, mintha hosszú, unalmas szünet után hallaná panaszait,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom