Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-13 / 62. szám

.. ti Hitt I960, március 13, vasarnap A megyei tanácsülés (Folytatás az l. oldalról.) Ezután Ágó József, a Kiskun­félegyházi Lenin Termelőszö­vetkezet elnöke és Brán And­rás, ; a Termelőszövetkezeti Ta­nács megyei megbízott.ia kapott szót, majd dr. Hallos Ferenc elvtárs összefoglalója után a megyei tanácsülés elfogadta a végrehajtó bizottság beszámoló­ját, s a megye 1960. évi költ­ségvetését. Harmadik napirendi pontként a Megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság 1959. évi munkájáról, s 1960. évi terveiről hallgatta meg a tanácsülés Kocher László elvtársnak, a Megyei Népi El­lenőrzési Bizottság elnökének beszámolóját. A népi ellenőrzést tömegek támogatják Kocher elvtárs elmondotta, hogy a Minisztertanács által jóváhagyott hét központi vizs­gálatot maradéktalanul elvé­gezték, a megyei munkaterv alapján pedig ugyancsak hét vizsgálatot tartottak, közöttük olyan fontosságúakat. mint a munkaegészségügyi jogszabá­lyok végrehajtását; egyes ta­nácsi vállalatok gazdálkodását; és a magánkereskedelem hely­zetét. A járási bizottságok to­vábbi 21 vizsgálatot fejeztek be, s ennek során 1064 egysé­get ellenőriztek. Munkájukban 1030 népi ellenőr, illetve szak­értő vett részt. Bizottságaikhoz tavaly 368 közérdekű bejelentés érkezett, amely a lakosság bi­zalmáról tanúskodik a fiatal in­tézmény iránt. — Munkánkban a dolgozók széles tömegeire támaszkodunk — mondotta befei ezésül —, s vizsgálatainkat a demokratikus, testületi munka jellemzi. Ismertette a népi ellenőrzés 1960. évi munkatervét. majd négy új megyei népi ellenőrzési bizottsági tag — Szönyi Pál, Bercsényi Lajos, Bállá Antal és dr. Szűcs Endre — eskütéte­lére került sor. Cseh László, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának titkára terjesztette elő ezután a végrehajtó bizottság szak­osztályaiban történt személyi változásokra vonatkozó bejelen­téseit, mely szerint a megüre­sedett igazgatási osztály vezetői munkakörének betöltésével Szokoli Gyulát, s a művelődési osztálynál végrehajtott vezető­csere folytán osztályvezetőként vitája Csákvári Ferencet bízták meg. — az illetékes szervek jóvá­hagyásával. Ismertette Cseh elvtárs a júniusi, szeptemberi és decemberi tanácsülésekre vonatkozó napirend tervét, majd interpellációk következ- tek. Interpellációk, Elsőnek Kóczián Ferencné, a Lajosmizsei Törekvés Termelő- szövetkezet tagjai, majd Juhász Péter, a fajszi megyei választó- kerület tanácstagja interpellált a végrehajtó bizottsághoz. Ju­hász elvtárs a községi napközi otthon bővítését és bölcsőde építését sürgette. Interpellá­cióikra dr. Varga Jenő és Sa­rok Antal, a megyei tanács vb- elnökhelyettesei válaszoltak, majd dr. Dallos Ferenc elvtárs zárszavával végétért a megyei tanács ülése. A megyei tanácsülés részvevői. NEMZETKÖZI SI E IMI L E Mozgalmas Idők Hruscsov elvtárs úgyszólván alig néhány napos moszkvai pihenőnap után most ismét út­ra kél, s De , Gaulle köztársasági elnök, meghívására Franciaor­szágba látogat. Hosszú megsza­kítás után most ismét közvet­lenül tanácskoznak egymással a két, hatalom vezető államférfiak Ezt az eseményt sokféle szem­pontból lehetne méltatni — a sók' kérdés közül ragadjunk ki csupán egyet, mennyire érdeke ,ez a látogatás,' s általában a Szovjetunióval való viszony ja­vítása Franciaországnak. Nem lehet vitás, hogy F ranciaország nagyhatalmi tekintélye, a világpolitikára gyakorolt ha­tása a második világháború óta rohamosan csökkenő Irányzatot mutat. — Franciaország a NÁTO-n belül csak harmad-, Vagy negyedrangú szerepet játszik az Egyesült Államok, Anglia, sőt immár Nyugat- Németország mögött. Annak idején francia vezető politiku­sok szájából gyakran hallatszot­tak olyan hangzatos kijelenté­sek, amelyek szerint csak a NATO garantálhatja Franciaor­szág biztonságát. Kiderült, hogy ez szemenszedett hazugság, hi­szen éppen ellenkezőleg, a NA­TO rendkívüli módon veszélyez­teti Franciaország biztonságát, amennyiben feltámasztotta a franciák ősi ellenségét; a nyu­gatnémet militarizmust. A . legutóbbi időben Francia- ország már tett egynéhány olyan lépést, amelyet csak helyeselhe­tünk. Kivonta a NATO-parancs- nokság hatásköre alól földközi­tengeri flottáját és nem enged­te meg, hogy az amerikaiak franciaországi légitámaszpont­jaikon atomtölteteket tárolja­nak. Ez arra mutat, hogy Fran­ciaország időnként megpróbál ellenállni az amerikai törekvé­seknek- De a jelenlegi francia kormányzat még mindig híve a Bonnal való barátkozásnak, jól­lehet a történelem már több­ször is bebizonyította, hogy a német militarizmus Franciaor­szág legveszedelmesebb ellen­sége. Bonn persze egyelőre még üdvözli a Franciaországgal való •■•érdekközösséget'«, hiszen ugró­deszkának akarja felhasználni ezt a természetellenes francia— nyugatnémet barátkozóst, nem utolsó sorban Anglia és a többi NATO-hatalom ellen. De a nyu­gatnémet militarizmus máris elérkezett odáig, hogy szülének tartja a maga számára a NATO kereteit és újabb, »élettér« után néz. (Lásd: a Spanyolországban felállítandó nyugatnémet tá­maszpontok esetét.) Nem kell jóstehetségnek lenni hozzá, hogy kijelentsük: ha nem vetnek gá­tat a határtalan étvágyú nyu­gatnémet militaristák terjesz­kedési törekvéseinek, Adenauer és társai hamarosan terhesnek fogják tartani a Franciaország­gal való barátkozást is. A nyugatnémet fasizmussal szemben tehát Franciaország természetes szövetségese: a Szovjetunió. Az orosz és a fran­cia nép, a Szovjetunió és Fran­ciaország együtt harcolt a má­sodik világháboní idején a hit- lerizmus ellen, s itt a legfőbb ideje, hogy a két hatalom is­mét megtalálja egymást. Bizo­nyos, hogy nem a Szovjetunión fog múlni a szovjet—franciá kapcsolatok minden irányú ja­vítása. A hét másik nagy fontosságú eseménye, a tízhatalmi leszerelesi bizottság ülésének kezdete. Itt elsősorban is arról kell szólni, hogy már a bizottság tagjainak puszta ki­választása is megmutatja, mi­lyen nagy változás történt né­hány év alatt a világ erőviszo­nyaiban a szocialista tábor ja­vára. Ez ez első eset, hogy egy ENSZ-választotta bizottságban egyenlő arányban ülnek Kelet és Nyugat képviselői. Nos, a le­szerelési bizottság tíz tagja kö­zül ötöt egy-egy szocialista or­szág delegált. S tegyük hozzá: rendkívül fontos éppen ennek a bizottság­nak a munkája. A leszerelés ugyanis nem csupán a nemzet­közi élet egyik fontos problé­mája, hanem éppen ez a kér­dések kérdése. Ha megvalósulna a Szovjetunió javaslata: az ál­talános és teljes leszerelés — ez megszüntetné az atomháború veszélyét is, egyúttal véget vet­ne a mai napig dúló fegyverke­zési versenynek, s olyan légkört teremtene szerte az egész vilá­gon, amelyben a kétkedést és a gyanúsítgatást a bizalom vál­taná fel. A leszerelés ügyében való megegyezés tehát: az ösz- szes többi nemzetközi kérdések megoldásának a kulcsa. A tárgyalóasztalon a Szovjet­unió javaslatán kívül ott lesz a nyugatiak egyesített javaslata is. Ennek lényegét péntekem hozták nyilvánosságra. Sajnos, ezek az »új« javaslatok lénye­gében semmi újat nem tartal­maznak. Hogy csak egyetlen egy dolgot említsünk: a három­szakaszos terv első szakaszá­ban akarja megoldani az ellen­őrzés problémáját, mégpedig úgy, hogy ebben az első sza­kaszban jóformán semmi tény­leges lépés nem történne a le­szerelés felé. Ebből a nyugati javaslatból tehát arra következtethetünk, hogy nehéz és hosszú leszere­lési tárgyalások elé nézünk, me­lyeknek során a szocialista or­szágok diplomáciájának számos »betegségből« kell majd kigyó­gyítania a nyugati leszerelési álláspontot. Az egész emberiség érdeke, hogy ez minél előbb sikerüljön, s a leszerelési tárgyalásokat si­ker koronázza. NAPTÁR 1960. március 13. vasárnap. Névnap: Krisztián, Napkelte: 6 óra 2 perc. Napnyugta: 17 óra 46 perc. a — Ügyeletes orvosi szolgála­tot vasárnap, március 13-án, Kecskemét város egész terüle­tén dr. Sikula Loránd tart, az SZTK-székházban. Fogadóórákat tartanak a VI. kerületi pártvezetőség tag­jai hétfőn délután 4 órától este 7 óráig a Czollner téri szék­házban. — Megyei tanácstagi fogadó­órát holnapután, március 15-én a megyei tanács épületében Búza Dezső tart. — A Budapesti Ipari Vásár május 20-án nyitja kapuit, amely népgazdaságunk 15 evés eredményeiről ad majd számot a hazai és külföldi látogatók­nak. A vásár előkészületei már folynak. — Szólóestet rendeznek a Kecskeméti Állami Zeneiskola továbbképzős növendékei már­cius 17-én este az Újkollégium dísztermében. Műsoron Händel,] Bach, Beethoven és Liszt mü­vei szerepelnek. / — Tízhónapi börtönre ítélte a bajai járásbíróság Kállai Jó­zsef bajai lakost, mert négy kiskorú gyermeke után 1958 decemberétől nem fizette meg a tartásdíjat. Az ítélet nem jogerős. — Száz vagonnal több édes­ipari terméket rendelt a ke­reskedelem a második negyed­évre, mint tavaly. Sok újfajta édesség kerül forgalomba. — Norvégiában tartózkodik M. Solohov szovjet író. Osló­ban az egyetemen a szovjet irodalomról tartott előadást. Tizenháromezer forintos leltárhiány Bűnvádi eljárás indult Kiss Mária nyárlőrinci lakos ellen, aki 1959. október 20-tól 1960. január 19-ig boltvezetőként dolgozott a Kecskemét és Vi­déke Körzeti Földművcsszövct- kczetnél. A Kiss Mária által vezetett üzletben a leltározás során 13 034 forint leltárhiányt álla­pítottak meg. 'VVWVWWW^^VWV A lottó i íieli öt taiáiatos szelvénye: 8, 13, 37, 73, 75 ÁOCXXXXXXXXXXXXXXXXXJTj Kössön seivemlermelési szerződést kedvezőbb beváltási áron! A fonható I. és II. osztá­lyú selyemgubó 40 Ft-os kg-kénti áron kerül át­vételre. Befektetés és költség nél­kül 1000—2000 Ft mellék- jövédelmet érhet el, ha 1, vagy 2 adag selyemher­nyót nevel fel. Jelentkezés és felvilágosí­tás a helybeli földinüvcsszövetkezetncl. 481 LOUU™™ — A B| ezur-kiállításon a lapunkban" közölt vasárnapi tárlatvezetés kezdési időpontja nem de. fői n óra. hanem de. 10 óra. A: tárlatvezetést Telepy Katalin művészettörténész, a Nemzeti Galoria osztályvezetője bonyolítja le. — Háromszázezer gyermek hal meg egyéves kora elérése előtt évente Brazíliában. A gyermekhalandóság a nagy vá­rosokban 10 százalékos, az el­maradottabb területeken a 30 százalékot jis eléri. — Befejezték a dűlőutak ja­vítását, a ,>tégla- és betonjárda építését, valamint az iskola felújítását, Dunapataj község­ben. Az/ elmúlt évben község- fejlesztési alapból 719 ezer fo­rintot fordítottak a község fej-, lesztésere, A társadalmi mun­ka értéke meghaladja a 86 ezer forintot. — Huszonöt kilométer hosz­szjű telefonvezetéket lopott el IS? munkanélküli fiatalember a bajorországi Kaiserslauternél, Á telefonvezeték az amerikai hadseregé volt. — Csendőr, barátcsuhában. Az olasz képviselőházban in­terpellációt nyújtottak be, mert egy olasz csendőr szerzetesi csuhában »meggyóntatott« egy bűnözőt. A bolognai vizsgálati fogságban a letartóztatott min­den tettét bevallotta a barát­csuhába bújt csendőrnek, s mi­helyt »könnyített a lelkiisme­retén«, a várt feloldozás he­lyett megbilincselték. — Harminc traktorost ké­peztek ki a bajai járásban a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett négyzetes vetést előkészítő tanfolyamon. — Rejtvényrovatunk lapunk mai számából technikai aka­dályok közbejötté miatt ki­maradt. — Kecskeméti Építők Katona József Filmszínháza márciusi 13-i műsora: Babel la nagy­mama, 569 Kecskeméti anyakönyvi híiek SZÜLETTEK: Kovács Mária (anyja neve: Sinkó Erzsébet)* Danics Éva (Szász Eszter), Mol­nár Sándor (Törtelj Piroska)* Pethő Julianna (Gazsó Julian­na), Kara Margit (Fülöp Julian­na), Tóth Ferenc (Kolozsvári Ilona), Hornyák Gizella (Beke Gizella). MEGHALTAK: Szőrös Mária egynapos, Kara Sándor 80 éves* Gáspár Mátyás 36 éves és dr* Nagy Anna 76 éves korában. GYASZHÍR Dr. Nagy Anna ny. ginül, igazgató meghalt. Temeté­se március 14-én, hétfőn délelőtt 11 órakor lesz a kecskeméti Szentháromság temetőben. 10151 Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett feleségem, anyánk, gyer­mekünk és testvérünk, Harsányi Mibálync született Baranyi Irén temetésén meg jelentek, sír­jára koszorút vagy virágot helyeitek, s ezzel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. 10 154

Next

/
Oldalképek
Tartalom