Petőfi Népe, 1960. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-16 / 39. szám
4. oldal 1960. február Ifi, kedd Bániunk velük em&us-égesen Miként hírül adtuk, a napokban ankétot tartottunk Bácsalmáson, amelyen a Kecskeméti Borbási Vörös Csillag jövedelemelosztási rendszeréről és általában a szövetkezetek jelenlegi problémáiról vitatkoztunk. Az összejövetelen sok szó esett az idős termelőszövetkezeti tagok helyzetéről, főként azokról, akik most léptek a közösbe és dolgozni már alig, vagy egyáltalán nem tudnak, nyugdíj viszont még nem jár nekik. Már többször írtunk arról, hogy az öregek milyen támogatást kapnak a közösben. Jár nekik a földjáradék, a háztáji föld, ha régebben léptek be, a nyugdíj, az SZTK, ezenkívül meghatározott mennyiségű munkát is végezhetnek, amely után természetesen munkaegységet kapnak. Hogyan segíthetnek az öregeken? Más a helyzet azoknál az idős embereknél, akik most léptek a szövetkezetbe. Űk még nem kaphatnak nyugdíjat, de földjáradékot, háztáji földet, SZTK-szolgáltatásokat igen, a vezetőknek pedig emberi kötelességük, hogy könnyebb munkára osszák be őket. így tették ezt a Dunavecsei Virágzó Termelőszövetkezetben, ahol az idősebbeket a faluhoz közel eső területen létrehozott kertészetbe osztották be, hogy ne kelljen nekik naponta sokat gyalogolniuk, míg kiérnek a földre. A kertészetben is természetesen a könnyebb munkát végzik. Hasonló példát tudnánk felsorolni más termelő- szövetkezetből is. Sok helyen az időseket éjjeli őrnek, csősznek osztják be. Ha az újonnan belépett idős tag már munkaképtelen, altkor meg lehet úgy is oldani, hogy földbérletet fizet a termelőszövetkezet a föld használatáért. Az is helyes, ha magasabb földjáradékot szavaznak meg az idős tagoknak a bevitt föld után. Minden szövetkezetben van szociális alap, amelyből ugyancsak kell valameny- nyit juttatni számukra. A Jánoshalmi Kossuth-ban a zár- számadási közgyűlés alkalmával négy idős tag kapott fejenként 500 forintot és 1—1 mázsa búzát a szociális alapból, egyébként ebben a termelőszövetkezetben minden évben jelentős összeggel növelik ezt az alapot. A most alakult termelőszövetkezetek sok problémával küzdenek. Még nincs közös alapjuk, illetve most alakítják ki. Az ide belépett, teljesen munkaképtelen tagokról is gondoskodni kell. Ennek egyik módja az, hogy a munkabíró, életerős tagok összeadnak bizonyos összeget és ebből segítik az öregeket. Legtöbb ilyen idős tagnak van hozzátartozója, gyermekei, rokonai, akik szintén tudnak némi juttatást adni részükre. Hasznosítsuk a tapasztalatokat Sajnos még tapasztaljuk az új közös gazdaságokban, hogy nemtörődömségből ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak. Ez is a múltnak a maradványa, hiszen közismert az, hogy az elmúlt rendszerben feleslegesnek, nyűgnek tartották az idős embert, csak a halálát várták, sokan kerültek ki öregségükre a szobából a konyhába, onnan a kamrába, onnan pedig az istállóba. Még vasárnap sem adtak nekik tisztességes ételt. A vagyonért, a földért folytatott hajsza, a nehéz életkörülmények embertelenné, gyakran elviselhetetlenné tették a munkából kiöregedők sorsát. A mi rendszerünkben azonban legfőbb érték az ember és a régi, a múltból ittmaradt embertelen gondolkodásmódnak még az írmagját is kell irtanunk. Nem könnyű dolog ez, különösen falun kísért a múlt, az említett ankétünkön is tapasztaltuk ezt. Már írtunk arról, hogy Szolnok megyében megoldották ezt a kérdést. Tízezer idős taggal kötöttek a termelőszövetkezetek szerződést, amelyben kötelezték magukat arra, hogy évenként mennyi juttatást adnak idős tagjaiknak. Ebben a gabonán kívül szerepel egyéb termény, tüzelő, stb. Helyes lenne ezt a példát követni a megyében. A kormány újabb segítsége A Minisztertanács egyébként rendeletet alkotott a termelőszövetkezeti tagok öregségi és munkaképtelenségi járadékáról. A rendelet meghatározott feltételek esetén öregségi járadékot biztosít azoknak az idős termelőszövetkezeti tagoknak, akik öregségük miatt, továbbá munkaképtelenségi járadékot azoknak a termelőszövetkezeti tagoknak, akik teljes munka- képtelenségük miatt nem tudnak részt venni a közös munkában és így nem tudják megszerezni a jogot a törvény szerinti nyugdíjra A kormány egyidejűleg a volt OMBI járadékosok járadékát a termelőszövetkezeti tagok öregségi járadékával azonos összegre emelte fel. K. S. Nagyobb körültekintéssel EGYIK járási kórházunknál elítélendő fegyelmi vétség történt. Az ügyeletes ápolónő csak egy részét osztotta ki a betegeknek járó élelemnek, a többit eltulajdonította. Az esetnek következményei lettek. A visszaélést tizenhárom beteg tanúsította, s a kórház igazgató főorvosa az ápolónőt felfüggesztette állásából. Az igazgató helyesen járt el, mert a kórházi gyakorlat, a beteg, magával tehetetlen emberek megrövidítését a legsúlyosabb fegyelmi vétségek közé sorolja. A JÁRÁSI tanács egyeztető bizottságának eljárásáról már nem mondhatjuk el ugyanezt. Nem tudjuk, mi indíthatta részrehajlásra az egyébként jól működő egyeztető bizottságot, de tény, hogy szabálytalanul jártak el. A felvett jegyzőkönyv ezt félreérthetetlenül bizonyítja. Nem vagyunk hívei a bürokratikus ügyintézésnek, a sűrűn telegépelt, több oldalas jegyzőkönyveknek, Viszont '.zt is helytelenítjük, ha emberek sorsát, súlyos fegyelmi vétséget pár kúrta sorban intéznek el. JELEN esetben is ez történt. A betegek bizalmával visszaélő ápolónő védekezésének részletesen helyt adtak. A munkaadó képviselőjétől ellenben többször is megvonták a szót, amit bizonyít, hogy a kórház véleménye és álláspontja, nemhogy a törvényileg előírt részletességgel, de még nagyvonalaiban sem igen szerepelt a jegyzőkönyvben. Arról pedig, hogy az esetnek tizenhárom tanúja volt, egyszerűen elfeledkeztek. ILYEN éljárás után persze szó sem lehetett arról, hogy a járási tanács egyeztető bizottsága határozott igent vagy nemet mondjon. Mind a két tél megtartotta a maga álláspontját, így az ügy szavazategyenlőség indoklásával a Bács-Kis- kun megyei Területi Egyeztető Bizottságnak lett címezve, ahol minden ügyben határozott igent vagy nemei kell mondani. Az egyeztető bizottság ezt nagyon jól tudta, mégis, kár volt a fáradságért, hiszen a járásiaknak azt is kellene tudni, hogy felfüggesztés, azonnali hatályú elbocsátás (eseteiben, a végső döntést nem a TEB, hanem a járásbíróság hozza meg. Ennek a fegyelmi vétségnek is ott lesz folytatása. E SÓROlí írója részletesen ismeri az említett fegyelmi ügyet. De nemcsak ez késztette, hogy: leüljön az írógép mellé. Gyakori eset ugyanis^ hogy a többszöri, részletes oktatás ellenire is. sematikus, kurta pár sorban rögzített »jegyzőkönyveket« hoz a posta a Területi Egyeztető Bizottságra. Pedig a nagyobb körültekintés, részletes kivizsgálás és a határozott igent vagy nemet mondás elsősorban a vállalati, hivatali egyeztető bizottságok joga és kötelessége, Sándor Gcza INDUL A BAKTERHÁZ Az Országos Rendező Iroda előadása Évek óta vitatott kérdés: a művészi színvonal, a tartalmi gazdaság és a közönség igénye közti állítólagos szakadék. ■— Nem kell a közönségnek a komolyabb műfaj — panaszkodik sok rendezőszerv vezetője, ezzel indokolva ilyenkor a saját, sekélyes ízlésből fokodé rendezvényeinek létjogosultságát. Ma már szinte teljesen eldöntött kérdés, hogy ez uz állítás hazug, s a nép lebecsüléséből jakad. Az Ilyen nagy szerelem, a Szentivánéji álom és más darabok nagy sikerei ezt bizonyítják (és ki merné kétségbevonni e produkciók kimagasló művészi értékét), de ezt bizonyítják a bajai komolyzenei hangversenyek, a kiskun- halasi, keceli, lajosmizsei irodalmi estek, az Állami Népi Együttes és más hazai, valamint külföldi együttesek megyénkben való szerepléseinek nagy sikerei, a kecskeméti drámatörténeti előadássorozat iránti érdeklődés, és sorolhatnánk még tovább a bizonyítékait annak, hogy a dolgozó emberek érdeklődése növekszik a színvonalas, művészileg értékes műsorok, előadások iránt. As a tapasstalat, hogy leginkább annak a darabnak, műsornak van igazi sikere, amelynek tartalma, mondanivalója a nép életéből, valóságból táplálkozik, amelyet a hallgatók magukénak éreznek. Ez a titka egyrészt az Indul a bakterház című zenés összeállítás kimagasló sikerének, mely az Országos Rendező Iroda előadásaként legutóbb Izsákon került bemutatásra. Ezt a műsort idáig 234-szer játszotta a kitűnő együttes, és mindenütt nagy sikerrel. A műsor a legnemesebb értelemben vett esztrád. mely ötletes, változatos összeállításban magában foglal: zenét, népdalt, jelenetet, verset, s mindezt olyan művészi fokon, hogy az előadás alatt a közönség újra meg újra tapsra kényszerül. És milyen tapsra! A Sárközi Lajos vezette népi zenekar nem egy lélegzet-elállító, bravúros játéka után a taps nem akar szűnni, Ugyanezt lehet elmondani Völcsey Rózsi és Balázs János egyszerű eszközökkel felépített, hangulatos játékáról. Őket a Magyar Rádió állandó műsorszámaiból már jól ismeri a közönség: Mari néni és Gergely bácsi évek óta kedvencei a rádióhallgatóknak Kiváló színészek ők, puszta megjelenésükkel is atmoszférát teremtenek, s az egyes jelenetek során fel-felcsattan a taps és a kacagás. Kifogásoljuk azonban, hogy gazdag műsortárukból nem a legszerencsésebb darabokat választották ki mostanra: különösen a csizmalehúzással kapcsolatos jelenetet éreztük vontatottsága és a mondanivaló hiánya miatt szegényebbnek a többinél. A műsor egyik fényessége Rózsahegyi Marika volt, aki tréfás szavalataival szinte foglyul ejtette a hallgatóságot. Hangja csengése, árnyaltsága, temperamentumos, megnyerő egyénisége, olyan erővel olvadt fel művészetében, hatása alól nem vonhatta ki magát senki sem. (Nem hiába unokája és tanítványa Rózsahegyi Kálmánnak, a közkedvelt, nagy színésznek.) Béres Ferenc és Endrédi Mimi közismert, vagy kevésbé ismert népdalokat, szomorú és víg dalokat énekeltek. Tehetségüket, értékes, szép hangjukat csak dicsérni lehel. A közönség is egykettőre megszerette őket. Markovits Endre mondta a versbe szedett összekötőszöveget, mértéktartóan, kellemes humorral fűszerezve. A rendezés Szécsi Ferenc munkája, aki az aránylag hosz- szú műsor egységét, átütő erejét biztosítani tudta. Nagyon jó vélemény alakult ki azokban, akik az együttes műsorát láthatták. Csak örömmel szólhatunk róla, hogy az elmúlt évek sok hibája után, amit a Filharmónia elkövetett, most az új utakat kereső s járó Országos Rendező Iroda tevékenységével ilyen megbecsülést szerez magának, és kulturális politikánknak egyaránt. Varga Mihály Artz Antal mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban elismert szaktekintély a hangszerek birodalmában. Harminchét évvel ezelőtt kezdte szakmáját. Ez idő szerint az országban egyetlen, aki a hárfák titkait ismeri. Sokan nem is tudják, hogy a rendkívül bonyolult mechanizmusa miatt a hárfa igen drága hangszer. Egy közepes minőségű hárfa ára körülbelül 200 000 forint. A dolgos hétköznapok kedves színfoltja a tanulás. Ilyenkor a napi munka után, az iskola padjaiban ülve raktározzuk el azt a tudást, amelyre szükségünk van az életben. Gondolataink elterelődnek a termelés ügyes-bajos dolgairól, hisz’ »kivontuk magunkat« az igazgatói felügyelet alól. Az iskolában egy kicsit fiatalabbnak, újra tanulónak érezzük magunkat, s szinte várjuk az alkalmat a csínytevésre, a huncutság elkövetésére. Erre azonban ritkán adódik alkalom. Tanáraink alaposan és lelkiismeretesen foglalkoznak velünk. Egyenletekkel, savmaradékokkal. s egyebekkel Apu, hangosan tanulj... traktálnak bennünket. Ami azt illeti, a tananyag nehezebben marad meg gondolatainkban, mint az iskolás- gyerekeknek. Tanáraink tudják, hogy emberfejjel pótolni az elmaradottakat — nem könnyű dolog. Amíg annyit megjegyzünk előadásaikból, ameny- nyi szükséges az ered- rÁényes osztályzathoz,, sok fáradságba is telik. Ugyanis mi nemcsak dolgozunk, hanem egyéb társadalmi munkát is végzünk. Közülünk többen szakmai tanfolyamra is járnak, szemináriumot vezetnek vagy hallgatnak. Sokszor úgy zsúfolódik a program, hogy az iskolai előadásra úgy esünk be a tanterembe. Ott még jóformán ki sem kapcsolódtunk az előbbi témából, máris az új anyagokat jegyzeteljük. Otthon aztán rendszerezzük, elraktározzuk, ha egyéb bokros teendők — begyújtás, mosogatás — fel nem borítják a programot. És ha az ilyen, s ehhez hasonló bizalmi munkákat elvégezzük, csak azután nyitjuk ki a könyvet, füzetet, s hozzákezdünk tanulni. Azaz csak hozzákezdenénk — mondják tanulótársaim. — Én is így vagyok — adom vissza a . szól — Ha a kislányom meglátja az asztalon a könyvet és a füzetet, azonnal odajön beszélgetni. Ezzel szokta kezdeni: — Ápu, hangosan tanuld az én könyvemből a Hófehérkét... Hát lehet ellenállni ilyen kérésnek? Nem! Nem tehetek mást, hozzákezdek — immár ki tudja, hányadszor? — a Hófehérke »tanulásához«. És folytatom, amíg az álomtün- dérke becsukja kislányom szemét, s mély álomba ringatja. Ezután a nagy diák hozzálát a tanuláshoz. A konyhában, az asztal mellett, könyvek fölé hajol a tanuló édesapa. Éjfél felé jár áz idő, amikor nyugovóra tér. Hegedűs József \
