Petőfi Népe, 1960. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-14 / 38. szám
Néhány nappal ezelőtt egy érdekes nyomtatványt kézbesített a posta: a Kecskeméti Műsorkalauz első számát. Az ízléses külsejű kis füzet régóta nélkülözött hivatást tölt be, — bár hasonló célú a mozi és a színház együttműködéséből született Színház és Mozi Újság már jó néhány éve megjelenik Kecskeméten, s ez a kiadvány is bővíthtő lett volna az előbb említett régóta nélkülözött funkció betöltésére. A műsorkalauz nem kevesebbre vállalkozott mint arra, hogy népszerűsítse naptári rendbe foglalva azokat a rendezvényeket, amelyek Kecskemét kulturális életének jelentős részét adják. Igen fontos szervezési feladatot tölthet tehát be ez a füzet. Mint ahogy az utóbbi hetekben — évek óta első ízben — fali hirdetmények jelzik előre a megyeszékhelyen működő különböző művelődési házak, szak- »zervezeti kulturális intézmények programját. Egyre inkább az érdeklődés reflektorfényébe kerül e füzetek és az imént idézett plakátok tanulsága szerint is a kulturális forradalom egy igen fontos, de sajnos sokak által kizárólag technikai feladattá degradált munkaterülete — a közönségszervezés. Néhány héttel ezelőtt egy művelődési célú megbeszélésen valaki eléggé lehangoltan megállapította: „Sajnos túlságosan sok időt kell eltölteni különböző csip-csup szervezési feladatok megoldásával, nem jut tér és lehetőség művelődési irányító szerveink számára az elvi irányítás módszereinek javítására.” S ebben a pár szóban — érzésünk szerint — igen súlyos szemléleti hiba bújik meg. A megállapítás, amely az idézett mondatban szerepel, nyilvánvalóan csak az adminisztratív mozzanatokat (zongoratologatás, függönyhúzás, jegykezelés) látja meg az úgynevezett szervező munkában, s nem látja meg azt, mennyivel inkább a művészetek, a kultúra és a tömegek Kiállítás az SZTK székházéban Áthelyezték a Kecskeméti Városi Tanács épületében nemrég megnyílt szociálpolitikai kiállítást az SZTK székház második emeletére. Az SZTK- székházban a kiállítást már több százan keresték fel. közötti viszony szorosabbá tételének nagyszerű és forradalmi lendületű mozzanatai dominálnak benne. Egyébként, aki ezt mondta, határozottan egyetértett és lelkesen szorgalmazta a műsorkalauz kiadását és része van abban is, hogy a cikkünk elején idézett plakátok megjelentek. A kettő tehát nyilván a szervezés fogalmának félremagyarázásából adódó ellentétet tükrözi. Mert hiszen a szervezés rendkívül fontos dolog. Lebecsülése veszélyes és nem utolsó sorban értelmetlen hiszen mit ér a legnagyszerűbb technikai szervezőmunkával létrehozott képzőművészeti kiállítás, ha a termek naponta üresen konganak. Mi haszna van a kitűnő előadássorozatnak, ha nem „szervezték meg” a megfelelő létszámú közönséget És így tovább, és így tovább. Világosan és határozottan fel kellene ismerni, hogy a szervezés: a kulturális forradalom eredményeinek, a művészetek, a tudomány, a technika vívmányainak találkozása a tömegekkel, az emberekkel — nem utolsó rendű technikai tennivalókat rejt magában, hanem elsőrendű, kulturális forradalmat szervező mozzanatokkal, amelyeknek a felismerése, előbbre vitele és megvalósítása kultúrába életünk irányító szerveinek — éppen itt Kecskeméten — a legfontosabb tennivalója. Ezért lett volna helyes, ha a műsorkalauz például az általa propagált előadások, hangversenyek legalább néhányszavas ismertetőjét, figyelmet és érdeklődést felkeltő tájékoztatóját tartalmazná — nagyobb tömegben. — Hiszen egy előadás címét közölni az emberek széles tömegeivel már egymagában véve közönségszervezés, menynyivel tartalmasabb ez a szervezőmunka. ha legalább az alapvető tudnivalókat közöljük azokkal, akiket minél számosabban szeretnénk látni e rendezvényeken. Nem azért, hogy szebb statisztikákat lehessen összeállítani, hanem azért, mert így válik valóban politikai tényezővé a nép művelésének nagyszerű feladata, így válhat még inkább eggyé a kultúra és a nép. — pia —i Kulturális figyelő <7le halLg^auuíik mla! Nem jó, ha valamiről túl sokat beszélünk, de talán még rosszabb, ha fontos dologról hallgatunk. Ilyesféle az Állami Zenei Iskola és a Bányai Júlia Gimnázium KISZ-szervezetének kezdeményezése: megismertetni Kecskemét dolgozóival a szimfonikus zenekar hangszereit. Az első előadásról olvastunk a Petőfi Népe hasábjain is. Szépen nyomtatott meghívót is kaptunk. Aki elment, nem bánta meg. Ádám József zeneiskolai igazgató érdekes előadása fejlődésükben, zenekarban betöltött szerepükben mutatta be a «»rezeket«, melyek szinte emberré elevenedve, kedvesen dalolva beszélték el élettörténetüket. A hangverseny után lelkileg meggazdagodva távoztunk, mégis éreztük, hogy valami nincs rendben. A hangverseny közönségén meglátszott, hogy az üzemek, intézmények propagandistái nem nagyon erőltették meg magukat. Ha azt akarjuk, hogy megyeszékhelyünk dolgozó népe, a munkásosztály a kulturális életben is egyre inkább vezető erővé váljék, az ilyen előadásokra nagyobb figyelmet kell fordítani. Sokat tehetnének a közönségszervezők. De segíthetnének a vállalatok, intézmények, szervezetek vezetői is, ha megjelenésükkel mutatnának jó példát. Reméljük, hogy a sorozat következő előadásán, az Üj kollégium dísztermében a későn jövőknek már nem jut ülőhely — de azért akad olyan hallgató is, aki ülőhelyét a nehéz munkából fáradtan érkező társának szívesen átadja. Dr. Kádár Károly Varga Mihályt EGT II-YEHÍ ESTÉKEgy ilyen estén, mint ez a mostani, hajadnak erdős illata ha bódít, zengő, lázas-tavaszt-hozón ha szemed rámnevet, úgy érzem: megállt velünk a pere és égő vággyal szívünkben együtt jorgunk jó Föld-Anyánkkal. Kell ez a csend most, kell sok láz közt pihentetőnek (aprócska szünet csatározásainkban). Mert küzdés a perc mindegyik: kémény öklünk ütésre készen ellenünkre, ” mégis, mégis mennyit simogatunk naponta! Egyre többen értik szívünket és szavunkat. Maradhatunk-e tétlenek hát, ha kell a szó, ha kell lágy tenyér s kemény ököl, — ó, csukott szemmel, bedugott fülekkel lehet-e hátat fordítanunk gondjaiknak? És az öröm, mi rájuk száll naponta! Mert nem feketék és nem szürkék csupán munkával díszes napjaink, nemcsak varjak lepik be földjeinket, naponta-növő közös tábláinkat, nemcsak ólmos ég borítja már, — lásd, pacsirták dalolnak berregő gépek felett, mik egyre sokasodnak, ím, új világ himnuszát hirdetve énekükkel. Gömbölyűinek, szépülnek fiainlz, lányaink testén új ruhák feszülnek, ■— és mi is, nézd, naponta szépülünk emlékeink és küzdésünk nyomán. Apáink, testvéreink is közös, szépülő útra térnek immár, fogadva száz és száz feléjük nyújtott dolgos kezet, s feledve rút évek mocskait, micsoda nyugtot ád ez nekünk! Naponta lépünk új világ felé és minden perc tartogat valamit álmainknak. Jaj, de kár a nagy hitetlenkedőkért! Micsoda játék, ugye, kedves, e nyugalmas, csendes estén (mikor fiunk drága hangja ad zenét) mi rájuk gondolunk, kiknek eladtuk életünket, i— az emberekre. IENINGBÁDI REGGEL Bozsó János műve B álint Mcd volt, vékony volt és öreg. Mindenütt szerették, mert mindenkor szerényen és csendesen viselkedett. Munka közben nem beszélgetett, de a társait utána sem piszkálta, bosszantotta. Az örömöket, panaszokat türelmesen meghallgatta, a haragvót szép szóval megnyugtatta, az örvendező vei pedig úgy együtt- érzett, hogy az ő arca is göm- bölyödött a boldogságtól. Mindezeken felül elismerték róla: — A keze is aranyat ér. Csakhogy az idő telik és némely emberbe láthatatlanul be- lelopózik a szú és eszi, marja gyötri belülről. A végén csak észreveszi, hogy fáradt, törődött és a keze bizonytalanul mozog, Bálinttal is ez történt. Előbb sajnálták, meglátogatták, ajándékokkal is kedveskedtek neki, aztán tudomásul vették, hogy nincs közöttük a műhelyben sem, Jött helyette másik. Fiatalabb és talán ügyesebb is. Ezután azt dicsérték és ha meglátták Bálintot, harsányan rákiáltottak: — Élsz még, öregcsont?! Bálint rájukhagyta. Nem hozakodott elő álmatlan éjszakáival, csontjai fájdalmával. Minek? Az élet törvénye néha kíméletlen s az emberek, amíg az egészséget őrlő szú beléjük nem esik, nem értik meg, egyszer a fiatalság is elkopik. Maga is volt úgy régebben. Sokszor feltette a kérdést: « Mi az a reuma? Fodor János: Az öccpefn&cc a M ár tudja. Azonban most az arca síma maradt a kíméletlen szavakra és csak mosollyal felelt arra is, amikor Bórák a vállára csapott és azt mondta: — Menj haza, öreg, majd ha végképp ágyba kerülsz, akkor mi látogatunk meg. Nem rosszindulatból mondta, amit mondott Bórák, csupán tréfának szánta. Viszont Bálint, mint általában az öregek, túl- érzékeny volt az egészséges hangoskodásra. Aztán nem is nézett többé az üzem tájára sem, pedig nem egyszer meleg szeretettel és igaz barátsággal hívták. Legjobban maga Bórák. — Gyere már be, öreg! Olyan jó látni azt a becsületes képedet. De Bálint csak ült a lakásuk előtt, vagy a konyhában és a kezét bámulta. Azokon már mutatkozott az őszi avar, apró, barnás szemcsék borították és csak úgy magában felkiáltott: — Ti fiatal, egészséges emberek, ha tudnátok milyen rossz és kétségbeejtő így tétlenül Ülni! — És a többit már csak mormolta: — Ha még egyszer megmutathatnám, hogy még mindig tudok. S mindiárt legyintett is. Mit 4 sék sietni nagyon, mert szeret» né újra átölelni és azt a szelíd, drága jó arcát ismét megcsókolni. Bálint felhorkant. — Bórák? Ki az a Bórák? Nem érdekel! S én nem vagyok sem jó, sein szelíd, sem drága, én egy beteg vénember vagyok. Tőlem állhat a gép egy hétig, egy hónapig, egy évig, akkor sem érdekéi. Értetted? Nem érdekel! Egyszerűen nem érdekel — Közben á kabátját rángatta magára éá tovább haragudott) — Nekem ne üzengessen Bórák sem. Mit üzenget? Ki kíváncsi rá? Én semmiesetre nem. Hagyjatok békén! — Már a kalap ia a fején volt és rákiáltott a szomorú, csüggedt fiúra: — Te mit tátod annyit a szádat? Gyerünk! Az üzem ajtajában Bórák széles mosollyal és dörgő köszöntéssel fogadta. Bálint apró fej- biccentéssel. fagyosan elhúzott mellette. Másokat sem vett nagyon észre. A műhelyben egyenesen "a beteg géphez sietett. Végigtapogatta és az ujja a biztonsági féknél megállápodott — .Ezt felejtettétek el kinyitni! A ztán ahogy felpillantott, Bórák szemében meglátta a barátság, a hűség s a szeretet apró szikráit. Már értette, hogy miért fogták a gépre, hogy beteg. Meghatottan ölelte át Bórák vastag nyakát és megbékélten mondta: — Köszönöm, fiam'. S ezen az éjszakán, ő tudja miért, dó jól aludf. tudhatna, amit azok már nem tudnak? Egy ilyen sivár napján lépett be a kapun Károly, az üzem nyurga tanulója. Bálint meglepődött, ahogy a kutyaugatásra kilesett az ajtón. — Mit kereshet ez a gyerek itt? És behúzódott a szobába. Nem akart a műhelyről érdeklődni. Károly azonban a szobában is rátalált és hadarta: T essék bejönni a műhelybe. Az egyik gép elromlott, Bálái tanyára ment és most állunk. Bálint az ajtó fáját támasztotta a hátával, keskeny arcán fájás, reménység, boldogság, öröm váltakozott és mégis ridegen felelte: — Nem megyek! Mit keressek én ott? Nekem az ágyban a helyem! Elvégeztetett! Érted? Vége! Mi közöm a gépekhez? Semmi. Egy cseppet sem érdekelnek. Mi érdekelne rajtuk? Az talán, hogy zümmögnek, zörögnek, csattognak? Jobb az ágyban feküdni. A fejemre húzom a takarót és nagyokat alszom. Érted? Megértetted? Károly akadozva mondta: — Ügy gondoltuk, hogy szívesen jönne, örömmel segítene, mert mindig olyan gondosan bánt velük, mint a tiszta ember az ünneplő ruhájával. Bálint arcán feszült a bőr. Felzsongott benne a gépek zúgása. Előbb leheletszerűen, sejtelmesen. messziről, aztán mind közelebbről hallotta, mintha a szobában volnának, pillanatra annak látta a kályhát, a rádiót, a sezlont, a szekrényeket. A gépek itt vannak, eljöttek hozzá, meglátogatták. A kedves, melegszívű, símatekintetű gépek. Egy cinke az ablakszárnyára repült, bekukucskált. Olyan sárgás-szürke a színe, mint a kis gépek a sarokban. A kút- gémen vadgalamb hajlongott és a társát szólította. A nagy gép is majdnem olyan kecses ott az ablak mellett. Gyerekek vágtattak végig az udvaron. A cinke elröppent, a vadgalamb elszállt, a kályha visszaváltozott kályhának és a többi bútordarab is azzá, ami volt. Bálint máris recsegte: z akkor volt, régen volt. De rájöttem, hogy így jobb, sokkal jobb. Nem hiányoznak, ti sem hiányoztok, senki sem hiányzik. S az arcán a feszültség helyett engedett a fájásnak, de egyúttal a vágyódásnak is. Károly meglátta és gyorsan egy másik üzenettel folytatta: — Bórák szaktárs a telkemre kötötte, hogy megmondjam, tes—A5 „Közönségszervezés"
