Petőfi Népe, 1960. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-13 / 10. szám

Z. oldal Nemzetközi méretű tiltakozás a nyugat-németországi fasizmus újjászületése ellen Rendőrterror Nyugat-Németországban A Német Szövetségi Köztár­saság hatóságai folytatják a ha­ladó gondolkodású nyugat-né­met állampolgárok üldözését. A dortmundi tartományi bíróság öt havi börtönre ítélte Schillin- get, a mező- és erdőgazdasági össznémet bizottság Észak-Raj- na vesztfáliai szervezetének titkárát. Schillinget az „állam veszélyeztetésével” vádolták. A máj na—frankfurti bíróság Kari Schiidet Offenbachból két- hónapi börtönre ítélte, mert le­leplezte a volt nácik behatolását a bonni államapparátusba és az igazságügyi szervekbe. Schild a nácizmus üldözöttéi szövetségé­nek aktivistája. Annak idején a náci bíróság négy és félévi szi­gorított börtönre ítélte. Az NDK javaslata BERLIN. A Német Demokra,- tikus Köztársaság közéleti sze­mélyiségei emlékirattal fordul­tak a négy nagyhatalom kormá­nyához, hogy a kelet—nyugati Kairó. A kairói lapok hét­főn közölték, hogy Gamal Ab­del Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke átadta I. Novikovnak, a Szovjetunió villamoserőmű építkezési mi­niszterének az asszuáni gát emlékérmet, amellyel Nyikita Washington. Mensikov, a Szovjetunió washingtoni nagy­követe hétfőn délután felkeres­rwvwvwii vwwvv kv» KIS HIR E K kiUfoidrot ROMA. Gronchi olasz állam­fő felgyógyult betegségéből és hétfőn ójoől megjelent hiva­talában, A URA szerint Gronchi moszkvai látogatására- előreláthatólag februárban ke­rül sor. * TOKIO. A Reuter tokiói jelentése szerint Kisi minisz­terelnök komoly akadályokba ütközhet, amikor január 16-án el akarja majd hagyni Tokiót, hogy az Egyesült Államokba repüljön. A tokiói egyetem diákjainak egy csoportja ^ el­határozta, hogyha kell, erővel megakadályozza a miniszterei- nőknek a repülőtérre való ju­tását és »élő barrikádokat állít« a miniszterelnök útjába. * VARSÖ. Kedden. 15 éve in­dult el a szovjet hadsereg nagy téli offenzivája a. Visztulától, amely felszabadította Lengyel- országot a fasiszta uralom alól. A harcokban az első és máso­dik lengyel hadsereg csapatai is részt vettek. A szovjet fel­szabadító támadás 15. évfor­dulóján ünnepségsorozat kez­dődik Lengyelországban. Az ün­nepségek május 7-ig, Wroclav lel szabadulásának 15. évfur- dulójáig tartanak. * LONDON. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának végre­hajtó bizottsága megvitatta az ország gazdasági helyzetét. A plenum határozatot hozott, amely követeli a kormánytól, hogy biztosítsa a gazdasági pangásban szenvedő vidékeken a nagyobb foglalkoztatottságot. Követeli továbbá a fegyverke­zési költségek ' csökkentéséi 50 százalékkal és az így felsza­badító összegeknek szociális Bálokra való felhasználósat. kormányfői értekezleten a két német kormány képviselőinek jelenlétében vitassák meg a nyu­gat-németországi helyzetet, az ott újjáéledt fasizmus és milita- rizmus problémáit. A potsdami megállapodások előírják ugyanis, hogy a német militarizmust és nácizmust gyökerestől ki keil irtaná. Nyugat-Németországban azonban nem tartják be a pots­dami egyezményeket, felfüg­gesztették a nemzeti szocialista párt betiltására vonatkozó ren­delkezést és igen sok náci mű­ködik az igazságszolgáltatásban és a hadseregben. Engedélyezték több mint ezer, fasiszta eszmé­ket hirdető szervezet működé­sét. Tüntetés Rómában Dán fiatalok nagy tüntetést rendeztek a koppenhágai nyu­gat-német nagykövetség épülete előtt, tiltakozásul a nácizmus nyugat-németországi felélesztése ellen. A fiatalok ilyen jelszava­kat kiabáltak: „Ki a nácikkal, Oberländer kezén négyezer em­ber vére szárad.” Szergejevics Hruscsovot, a Szovjetunió Minisztertanácsú­nak elnökét kitüjitették. Az aranyból készült emlékérmet az asszuáni gát építkezéseinek hivatalos megnyitása emlékére alapították. * te Eisenhower elnököt. A húsz percig tartó látogatás sorún át­adta Hruscsov szovjet minisz­terelnök személyes üzenetét az amerikai álicnifőnek. A látoga­tás után Mensikov újságíróknak kijelentette: „Az üzenet Hrus­csov újévi jókívánságait és ba­ráti üdvözletét tartalmazta.” A szocialista tábor országai már közvetlenül a háborúi kö­vető években jelentős eredmé­nyeket értek cl a mezőgazda­sági termelés fellendítésében. Azonban a lakosság és az ipar egyre növekvő szükségleteit a szétforgácsolt kisparaszti gaz­daságokból álló mezőgazdaság nem tudta kellően kielégíteni egyetlen baráti országban sem. A szövetkezeti mozgalom, a nagyüzemi termelés kibonta­koztatása változtatott ezen a uelyzeten. Az utóbbi években az egyes baráti országok me­zőgazdasági termelésében be­következett nagyarányú fejlő­dés a termelőszövetkezeteknek köszönhető. Csehszlovákiában az utolsó két évben a közös gazdaságok hektáronként 3,6 mázsával több búzát, 2,4 má­zsával több rozsot, 2,3 mázsa­vai több árpát, 2,3 mázsával több zabot cs 3 mázsával több lent termesztettek, mint az egyénileg dolgozó parasztok. Romániában a termelőszövet­kezetek termésátlaga búzából z8, kukoricából 2U, cukorré­pából 18 százalékkal volt na­gyobb. mint az egyénieké, — Ugyanez vonatkozik a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és Albánia me­zőgazdaságára is, ahol a főbb növények termésátlaga szinten lő—30 százalékkal haladta meg Letartóztatások és náciellenes törvényjavaslat Ausztriában Bécs. Az osztrák belügymi­nisztérium hivatalosan közli: A betiltott Német Nemzeti Szocialista Párt tevékenysége felelevenítésének bűntette miatt a gráci rendőrség letartózta­tott egy húszéves villanysze­relőt és egy 18 éves segéd­munkást. Mindketten Hitler nevét és horogkereszteket má­zoltak a házfalakra. Ugyan­ezért .a bűntettért a klagen­furti rendőrség őrizetbe vett egy 17 éves fodrásztanulót. A náci provokációs hullám terjedése arra indította a bel­ügyminisztériumot, hogy tör­vényjavaslatot terjesszen a parlament rendkívüli ülése elé, amely bűntettnek nyilvá­nítja a náci szervezetek jelvé­nyeinek, feliratainak, szimbó­lumainak Iközöttük a horogke­resztet helyettesítő, és ahhoz hasonló úgynevezett »ősger­mán jelnek«) nyilvános vise­lését, propagálását és módot nyújt a különböző új náci egyenruhás, horogkeresztes ki­tüntetések viselésének betiltá­sára. Az angolok megdöbbenése London. 120 angol munkás­párti képviselő javaslatot írt alá. Ebben tiltakozik az el­len, hogy olyan fegyvereket adnak Nyugat-Németországnak, amelyekre atomtölteteket lehet szerelni. A Daily Express ez­zel kapcsolatban vezércikkben kijelenti: már az egész angol nemzetet megdöbbenti Nyugat- Németország újraíelfegyverzé- sc. Ezt meg kell értenie mind az angol kormány tagjainak, mind pedig Anglia szövetsé­geseinek. az egyéniekét. Bulgáriában, ahol a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése lényegében befejeződött, 1957-ben cs 1958- ban eddig soha nem látott ter­méseredményeket értek el. Bú­zából 32, árpából 25, zabból 25, kukoricából pedig 39 szá­zalékkal volt nagyobb az or­szágos átlagtermes, mint a kollektivizálás előtti evekben. Nemcsak a növénj termetes­ben, hanem az állattenyésztés­ben is megmutatkozott a szö­vetkezetek fölénye. Az egy te­hénre jutó tejtermelés a oaráti országok szövetkezeteiben 15— 35 százalékkal, s az egy juh- rol lenyírl gyapjú mennyisége 15—40 százalékkal nagyobb mint az egyéni paraszti gaz­daságokban. Bulgáriában a kollektivizálás óta több mint 25 százalékkal növekedett or­szágosan az egy tehénre jutó tejtermelés. A termelőszövetkezeteknek köszönhető, hogy az európai népi demokratikus országokban a mezőgazdasági termelés, a szocialista átszervezés idősza­kúban is, jelentősen emelke­dett. Így az. iseu jó termésű 1950-ea cvhíz viszonyít!a 1957- ben Albánlabau csaknem 50, Romániában csaknem 6J, Len­gyelországban 20 százalékkal növekedett a inczögazdarjági össztermelés. Hruscsovot az „Qsszutni gát emlékéremmel“ tüntették ki fyWWWWWVVWVWVWWVWW Hruscsov üdvözlete Eisenhowernek n baráti országok eredményei a mezőgazdaságban I960, január 13, szerda Jedlik dinamója — Negyven forint körül lesz egy munkaegység értéke a Nagybaracskai József Attila Termelőszövetkezetben. — A Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság vasárnap nagy­sikerű kultúrműsort rendezett a Kecskeméten tat tozaouu szpvjet katonák részére. A műsoron tánc-, ének- és zene­számok szerepeltek. — Sok vaddisznó bánja, hogy a magyar erdők egyre népsze­rűbbek a külföldi vadászok elölt. Az elmúlt napokban egy belgiumi csoport 45 vaddisznót ott öt nap alatt a visegrádi, erdőkben. Tíz főnyi német cso­port ugyancsak gazdag vad­disznó- és szarvaszsákmánnyal utazott el a héten Gödöllőről. — Moszkva. A földét egy mé­ter mélységig megmunkáló kü­lönleges ekével kísérleteztek: 3,5 méter magasra nőtt a ku­korica. — Borkombinát épül a Vaskúti Állami Gazdaságban. A föld­be süllyesztett, 5500 hektoliter bor tárolására szolgáló pince még 1939-ben elkészült. Ebben az évben épül fel a présház, az erjesztőüzem és a kéteme­letes bortároló, 1961 őszén pe­dig már a kombinát minden része átadásra kerül. — Színek és képek címmel Végh Pál és Lakos Kálmán tart beszámolót január 13-án este fél 7 órai kezdettel a KP VOSZ Szilády Károly utcai székházában a KPVDSZ II. Nemzetközi Fotókiállításáról. — Szépítik a dunapataji ta- nácsbázát. A külső és belső festések mellett villanyórákat szerelnek fel, és a padlón szőnyegeket helyeznek el. Kü­lönösen nagy gondot ford Ka­nak a házasságkötő terem szé­pítésére — jelenti községi tu­dósítónk. — Legújabb opcralcmczeink­ból tartanak zeneestet január J3-án este. 6 órai kezdettel a Bajai József Attila Művelődési Házban. Előadó; Bánáti Tibor. — Százmillió rcpulöutast szállítanak 1860-ban a repülő- társaságok az IATA nemzet­közi repülőtársaság számítása szerint. 1959-ben 95 millió em­ber utazott repülőgépen. — Huszonnégy családdal kezdi meg a munkát az újon­nan alakult Alkotmány Terme­lőszövetkezet Drágszél község­ben. Több belépő jelentkezett az Űj Barázda Tsz-be is —> jelenti községi tudósítónk. — Nagysikerű ifjúsági klub­estet rendezett szombaton este a Kecskeméti Ápolónőképző Intézet KlSzJ-szervezele a szak­szervezeti székházban. Az ősz- szejövetelen több kecskeméti vállalat kiszistái vettek részt. — 570 millió emberrel gya­rapodik a világ lakossága 1900 —1970 között a világnépesedési statisztikai ■ hivatal jelentése szerint. 1960. december 31-én 3,5 milliárd ember lesz a vi­lágon. — Január 21-én mutatkozik be a Kunszentmiklósi Föld-j művesszövetkezet Népi Tánc- csoportja. Az eásó nyilvános szereplés után a járás más községeiben is vendégszere­pelnek. — 77 hektoliter bort értéke­sített 1950-ben a • Dunavecsei Virágzó Törpiciőszövetkezet. A Kunszentmiklósi Kiskunsági Tsz pedig 93 hektoliter 27 cu­korfokos írjustot adott el. — Bonn, Hannoverben ra­dar-készüléket terveznek vakok szamára. Ezzel a vakoknak a közlekedéshez nem lesz többé szükségük kutyára. — A DÁ V kecskeméti üzem­vezetősége értesíti a lakossá­got, hogy a nagy feszültségű vo­nalon szerelési munkák miatt a Széchenyi két,, Budai beton­út és József A. u. által hálánál területen Januar 18—30-ig vu- sárnapok ! kitételével teljes áramszünetet tartunk. Szom­bati napojkon 7 órától 12-ig, a bet egjjéb napjain 7 órától lü óráig. 55 NAPTÁR 1960. január 13, szerda Névnap: Veronika Napkelte: 7 óra 30 perc Napnyugta: 16 óra 16 perc * . Sientáujnapiái 160 évvel ezelőtt, 1S00. január 13-án született Jedlik Ányos fizikus és feltaláló. Az elektro­mosság területén folytatott kí­sérletei közben már 1827-ben felismerte az elektromágneses forgó mozgás gyakorlati jelen­tőségét és villamos motort ké­szített. 1850-ben fedezte fel a dinamó elvét, amely a. villa­mosság gyakorlati alkalmazásút forradalmasította. A német Sie- mens-t megelőzve dinamógépet szerkesztett. .Kísérletei korszakalkotó je­lentőségét szülcebb hazájában nem ismerték fel, így életében sem dinamója, sem egyéb ta­lálmányai (optikai rács, akusz­tikai eszközök, szódavíz előál­lító szerkezet) nyilvánosságra nem kerültek, Jedlik 1895-ben halt meg. — Kecskeméten a III. és IV. kerületi pár t-alapszar vezetek vezetősége január 13-án, szer­dán este 6 és 8 óra között fo­gadónapot tart a Budai u. 15. szám alatti parthelyiségben. A fogadónapon a JcerOletek lako­sainak panaszügyipit, bejelenté­seit és kérelmeit intézik. — Irodalmi pályázatot hir­detett hazánk : felszabadulásá­nak 15. évfordulójára fi Vas­es Fémipari Dolgozók Szak- szervezetének Elnöksége. A pá­lyázaton bárki részt vehet. A pályamű veknek a II. világhá­ború, a felszabadulás és az' elmúlt 13 esztendő küzdelmeit,' eredményeit kell ábrázolnia. Pályázni lehet verssel, elbeszé-’ léssel, visszaemlékezéssel, cgy- felvonásos színpadi művel, je­lenettel. A pályázatokat a Va­sas Szakszervezet kulturáíis osztályara kell beküldeni: Bu­dapest, VIII. kerület, Költői Anna u. 5—7, Határidő: 1960. május 31. — k Rendszeres tájclőadásokat tart ebben az évben az állami Déryné Színház a bajai járás­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom