Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-17 / 296. szám
. o'd »1 1959. dec. 17, csütörtök Búnkédán és őröm Kecskemét. Katona József Múzeum. Diáksereg, 16—18 éves fiúk, lányok özönlik el a termeket. Hallottak már esztétikáról, tanultak Adyról, Mó- riczról, a művészet élctmeg- szépitő szerepéről. Köröskörül a falakon remekművek, tiszteletet keltő és elgondolkoztató festmények. Az ifjak — néhá- nyukat kivéve — ügyet se vetnek rájuk, vagy csak úgy pillantanak »A uiosónő«-re, ••Gyermekét ringató anyádra és a többi felejthetetlen alkotásra, ■tint a kirakatokban elhelyezett rongybábukra; futólagosán, érdektelenül. Sietnek tovább, za- jonganak és rövid idő múlva úgy hagyják el az épületet, hogy azt sem tudják; Fényes Adolfnak, városunk szülöttének képeit látták. Jövőre, két év múlva érettségiznek. Gyorsan elsuhan majd niég néhány esztendő és sokan közülük mérnökök, orvosok, mezőgazdászok lesznek, akikre feltekintenek, vagy legalább is fel szeretnének tekinteni az emberek, akik egy kicsit mindig példák is. — És nem tudnak meghatódul egy mosónő elgyötört tekintetétől, nem bizsergeti meg szívüket egy hangulatos tájkép. Pár percnyi csend után szovjet katonák állnak meg a múzeum előtt. A feliraton nem igazodnak el, “felderítőt“ küldenek hát előre. Megáll az ajtóban, körülnéz és int a többieknek. — Gyertek, siessetek, érdemes — ezt olvasom ki örömet sugárzó mozdulataiból. — S jönnek is. Belépnek. Elkomorulnak és egyik a másik után leveszi lassan, méltóságteljesen sapkáját. Parancs nélkül, hallható utasítás nélkül. Ügy látom, paraszt gyerekek. Bevallom, idáig bizonyos kétkedéssel hallgattam a Szovjetunióban járt turisták lerendezéseit: — A nagy múzeumok előtt reggeltől estig hosszú sorban állnak az emberekMost már elhiszem. Örülök is ennek. Csak a mi fiaink szomorítanak. A "drukkolás« — nem a valóban szükséges sportolás — a gépies, könnyen hozzáférhető, sekélyes szórakoztatási lehetőségek nem szűkítik-e le vészesein fiatalságunk gondolat- és eszmevilágát? A világért sem akarom a lélekharangot kongatni. Ez indokolatlan, s oktalanság volna. A félelem azonban nem teljesen alaptalan. Mindezt nem az ifjúság bizonyos csoportjai által a képzőművészeti hónap rendezvényei iránt tanúsított közöny juttatta először eszembe. H. N. Kisfaludy-Stróbl Zsigmoru; Iványi-tirünwald Béla. nem érti, sem nem méltányolja. A XX. században él, — rádiókészülék van a szobájában, mosógép a konyhájában, gyorsvonaton utazik, modern szabású ruhákban jár és a gondolkodásmódja is sok mindenben megváltozott — de a letűnt századok lelkét, éleiét kifejezd jegyeket, motívumokat, elgondolásokat keres — s hiányol — a mai, napjainkban alkotott íestményeken. A világ átalakult, mi magunk is_ fejlődtünk, az általános képzőművészeti szemlélet azonban megrekedt valahol a múlt szazad végén. * — TÉKOZLÓ EMBEREK esek a kecskemétiek — szólt egy budapesti ismerősöm, amikor a múzeumban elhelyezett vendégkönyvet lapozgatta. — Olyanok-, mint az a bizonyos egyszeri ember, aki kényelemszeretetből nem hajolt le az út szélére hajított drágakő után. Igaza volna? Vidéki városban még soha nem állítottak ki egyszerre ennyi remekművet. Benczúr, Fényes Adolf, Iványí- Grünwald Béla, Kernstok Karoly, Mészöly Géza, Hévesz Imre, Tornyai János, Rudnay Gyula, Mednyánszky László és más. honi festészetünknek immár klasszikussá nemesedett, magasodott nagyjának a képeit gyűjtötték itt össze. Mindezt a szépséges anyagot az első két hétben mégis csupán négyezren látogatták. Még most is hat a helyi rendezvények értékét eleve — látatlanul — kélségbevonó, lekicsinylő tévhit. Egyik iskolában például csoportos látogatást szerveznek egy, a fővárosban elhelyezett kiállításra, időt, .■> pénzt nem sajnálnak egy nehezen megközelíthető tárlat megtekintésére. Ez — természetese — nem baj. Elszomorító azoi ban, hogy ugyanezek az emb rek — tisztelet a kivételnek - »nem érnek rá« a helyi mű zeumba elsétálni, nem hiányzil nekik nagy mestereink képei bői sugárzó szépség, harmónia, nem akarják megtermékenyíteni lelkűket az ott megfigyelhető gondolatokkal, eszmékkel. Heltai Nándor Iványi-Grünwald Béla: Parasztlány. A Kecskeméti Müvésztelcp múltja című kiállítás anyagából. A MOC/YÜJTÉSRÖL Jiéfri t-acál tátepatása A KÉPZŐMŰVÉSZETI hónap eseményei sok vendéget csalnak városunkba. Az elmúlt hét végén Kecskemétre érkezeit Boldizsár István festőművész is. aki nemcsak a múzeumban és az Üjkollégiumban elhelyezett kiállításokra volt kiváncsi, hanem lel akarta elevenítem a városhoz kapcsolódó régi emlékeit is. A mester az első világháború után következő időben a kecskeméti Művésztelep tagjai közé tartozott. Reggel érkezett, délre beszéltük meg a találkozót, de csak este sikerült néhány percig beszélgetni. «A tervezettnél hosszabban időztem a kiállításokon, mert tartalmasabb, mint gondoltam« — mentegetőzött. — Milyen emlékek fűzik a városhoz? — kérdeztem bevezetőül— Örülök, hogy újra itt lehetek. Iványi- Grünwald Béla tanítványaként itt töltöttem fiatalságom legszebb hónapjait. Bizony, nagyon rossz körülmények között éltünk. A nehézségeket azonban feledtette a környező táj szépsége. Nap nap után jártunk a dűlő- utat motívumok után kutatva, az Alföld lelkét keresve. Vidám kedélyű vezető-tanarunk- ból hiányzott a professzorok szokott komolysága, de mégis hihetetlenül sokat tanultunk tőle. mert itt szabadultunk fel az akadémia szigorától, itt álltunk saját lábunkra. Én innen Nagybányára kerültem, de barátok útján Kecskeméttel mindig tartottam a kapcsolatot. — Hogy fogadta a város az akkori művészeket? — A torzonborz művésztársaságot a helybeliek eleinte gyanakodva szemléltek, de később megszerettek bennünket. Egy ízben — például — egy tanyaudvart festettem és munkám befejeztével a háziak megkínáltak egy köcsög aludttejjel. Sajnos, mecénásomnak a híre gyorsan elterjedt és a többi koplaló művész is odajárt festeni. — Mi a véleménye a ma itt élő alkotók tevékenységéről és a képzőművészeti hónapról? — örömmel látom, hogy helyes úton járnak és iparkodnak a magyar táj jellegét műveikben kidomborítani. Ezt majdnem valamennyiükről elmondhatom, akiknek képeit, rajzait láthattam. Fejlődésükhöz legalább annyi reményt fűzök. mint egykoron mihozzánk fűztek. Bar a kormányzat az én fiatalságomban adott volna alkalmat arra, hogy a művészek és a város népe ily közelről ismerkedjen meg az alföldi művészet legjobbjaival mint most, itt. A képzőművészeti hónap sikerének nagyon örül ük, hiszen a kiállítások és az előttem ismertetett rendezvények maradandó élmény keltésére alkalmasak. A város büszke lehet erre a kezdeményezésre. ÍGY FEJEZTE BE nyilatkozatát a kedveit, s nagyhírű festő, akinek a »Kecskeméti Művész-telep múltja«, »Iványi-Grünwald Béla« és több, e kiállításokon be ma látott szép festménye is tanúskodik hatalmas festői erejéről. i—r Az elmúlt héten sokan hallgatták figyelemmel dr. F ü- iöp Zoltán tartal- | más beszédét. Lappunk szűk terjedel- i me miatt az értékes | megnyitóból csak néhány gondolatot ismertethetünk: »Hazánkban ma már a legszélesebb j rétegek olvasnak 1 szépirodalmat és — 1 részben — tudomá- Í nyos munkákat is. $ Az emberek szín- ‘ iiázba járnak, egyesek már hangversenybérletet is váltanak. E téren nincs mit szégyenkeznünk a világ népei előtt. Ugyanakkor a képzőművészet iránt hihetetlen tájékozatlanság, közömbösség tapasztalható még a legműveltebbek körében is.. .« »... Minden lehetőséget megragadva minél gyakrabban kell látogatni a képzőművészeti rendezvényeket, tárlatokat. És itt van a művészi és giccscs alkotások megkü- inbözletcséhek a í.tku: megfigyelni, t összehasonlítani. Grauer luaigu: iMijam, kissé elmélyülve szemlélni a látottakat, megfontoltan, de bátran bírálni még akkor is, ha bírálatunkon később önmagunknak kell változtatni. Aki már eddig eljut, az majdnem célhoz ér, s eljut majd addig is, ahol már a műtárgyak birtoklásának szükséglete is jelentkezik: azaz a műgyűjtés szenvedélyének kezdetéig, « . A MAI MAGYAR MŰVÉSZEK című tárlat csak e hét végéig tekinthető meg. Az itt bemutatott műtárgyak értékére vonatkozó vélemények eléggé megoszlanak. »Ilyet az én hatéves fiam is rajzol« — elégedetlenkednek egyesek bizonyos festmények előtt. Gúnyos és elismerő, dicsérő és lesajnáló kijelentéseket hallani. Nehéz igazságot tenni. Annyi bizonyos, hogy ez a gyűjtemény nem tükrözi képzőművészetünknek sem pillanatnyi helyzetét, sem törekvéseit. Az itt látott anyag alapján ítélet kimondására nem vállalkozhatunk. Tanulságokat azonban — úgy gondolom, hogy a közönség és a művészek számára is hasznos tanulságokat — levonhatunk. Képzőművészeink egy csoportja megfeledkezik Delacroix minden koron érvényes tanításáról: »A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára. ..« Sajnos, a nézők tekintélyes hányada, az egészséges, újító, új kifejezési eszközöket kereső törekvéseket sem Vasárnap délelőtt újra végigjártam a hat kiállítást. Nézegettem a képeket, figyeltem a látogatókat — és jegyeztem. < SŰRŰN NYÍLIK az Üjkollégium kellemesen fűtött dísztermébe vezető ajtó. Körbe-körbe a Bács-Kiskun megyei festők művei. Prohászka József, Kiss Zoltán. Éber Sándor, Bozsó János, Palkó László, Goór Imre és a többiek mutatkoznak itt be a város népe előtt. Ha valaki avatatlan az előbbi mondatom megfogalmazásából arra következtetne, hogy személyesen maguk a festők állnak a közönség elé — lényegileg — nem is okoskodna egészen helytelenül. A képzőművész csoport tagjai — ha testi mivoltukban nincsenek is a teremben — a falakról szemünkbe néző alkotásaikban többé- kevésbé elárulják a világról alkotott véleményüket, örömeiket, bánataikat, a kék, barna, sárga színek, hol kemény és határozott, hol finoman ívelt vonalak mögül elosejlik — az ember, az alkotó, a teremtő, a világ titkait fürkésző ember. S mert ezt én így éreztem, kimondhatom hát: művészek ők, magukat és embertársaikat formáló emberek. Ellenben a nemes szándék nem mindig találkozik megfelelő kifejezési készséggel, technikai tudással, meg- megbicsaklik olykor még a lélek, a kéz — beszéljen erről a kritikus —, de a törekvés, de a maguk elé tűzött cél szépsége máris feledteti ezt. * AZ IPARMŰVÉSZETI kiállításról már más alkalommal írtam. Újat most sem mondhatok: véleményem szerint ez a gyűjtemény is bizonyítja, hogy a magyar iparművészet a legelsők közé tartozik a világon. A bűbájos, friss szobrocskák, kecses vázák, biztos technikai készséggel, hallatlan leleménynyel formált ötvösmunkák nézegetése, szemlélése kellemes a szemnek. KÉPEK. SZOBROK KÖZÖTT