Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-10 / 290. szám

t. oldal 1959. december 10, csütörtök- in..-. -■ A MEGYEI TANÁCS ÜLÉSE (Folytatás az 1. oldalról.) ban a Cementipari Vállalat Duna melletti telephelye felel meg, mert itt biztosítható a gyártáshoz szükséges vízmeny- íiyiség és az erdőgazdaságtól a nyersanyag. A vállalat terme­lése 1960. szeptember 1-én in­dul és 25 munkást foglalkoztat majd. Javasolja a végrehajtó bizott­ság a Bács-Kiskun megyei Fi­nommechanikai Vállalat kalo­csai telepe üzemeltetésének en­gedélyezését és profiljának bő­vítését. A vállalat 1960. évi ter­melési értéke az új telephellyel 20 100 000 forintra, munkáslét­száma 417 főre növekszik. Var­ga elvtárs végül az önálló műanyagfeldolgo­zó és vegyi ipari vállalat alapításának tervét terjesztette elő. Ezt az üzemet a Finommechanikai Vállalat ke­retében Kiskunfélegyházán a volt Móra Ferenc kultúrotthon épületében szervezik meg. Az előzetes számítások alapján a vállalat termelési értéke 4 mil­lió forint, a munkáslétszám pe­dig 45 fő lesz. • Az előterjesztéssel kapcsolat­ban felszólalt Kalocsai József elvtárs, megyei tanácstag, a Bányászati Berendezések Gyá­rának igazgatója. Javasolta, hogy a műanyagfeldolgozó és vegyi ipari vállalat telephelyé­re vonatkozóan az ipari állan­dó bizottság még egyszer vizs­gálja meg a helyszínt, mert véleménye szerint alkalmasabb helyet is lehetne találná, mint a volt Móra Ferenc kultúrház. Ezután javasolta még, hogy valamelyik megyei vállalat ke­retén belül létesítsenek oxigén- palack-töltő állomást, mert a megye üzemeinek napi ezer palack oxigénre van szüksége. Hasonló javaslatot tett az acél és szürke öntvény megyénkben történő gyártására. Véleménye szerint a Kecskeméti Gépgyár­ban 5—10 tonnás kemencével acélöntődéi részleget kellene még létesíteni.. Interpellációk A tanácsülés az 1960. évi terv eredményes végrehajtásával kapcsolatos tennivalókról szóló előterjesztést Kalocsai elvtárs kiegészítő javaslatával együtt egyhangúlag elfogadta. Ezután interpellációk következtek. Az első interpelláló, Arval István kérte, hogy Keceletn a kútfúrást saját kezelésben vé­gezhessék el, mert így olcsóbb. Kérelmére Bolhóy László, az építési osztály vezetője vála­szolt, aki elmondta, hogy a tervezés időszakában a községi tanács nem fordult anyag­igénnyel a megyei tanács terv­osztályához, ezért nem valószí­nű, hogy a kérés teljesíthető. Minden esetre a helyszínen is megvizsgálják még az ügyet. Tesch Rezső elvtárs előadta, hogy a dunavecsei járásban sok embernek van gázpalackja és szükséges lenne egy gázlera- katot létesíteni a járás köz­pontjában. Szabadszálláson probléma a gyermekek elhe­lyezése, mert nincs óvoda. Kér­te a művelődési osztályt, hogy tegye lehetővé egy óvoda lé­tesítését, Tesch elvtárs kérésére Ge- rőcs István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának ve­zetője válaszolt. A gázlerakat ügyét kivizsgálják és annak eredményéről írásban fog vá­laszt adni. Az óvodával kap­csolatban Barabás elvtárs, a művelődési osztály vezetője megígérte, hogy 14 napon be­lül megvizsgálják, hogy milyen lehetőség van Szabadszálláson óvodalétesítésre és erről érte­sítik Tesch elvtársat. Judik Menyhért hiányolta, hogy mióta Gönczi Pál ügyvé­det elhelyezték Alpárról Kis­kunfélegyházára, nincs a köz­ségben ügyvéd, s azóta sok ügy elintézetlen. Cseh László elv­társ válaszolt a kérésre. A kis­kunfélegyházi ügyvédi munka- közösséget kérik fel az alpári lakosság jogsegélyellátására. Petőfi Sándor elvtárs java­solta, hogy a nyárra nagyobb mennyiségű jeget gyártsanak. Kifogásolta, hogy a tanácsok nem gátolják meg a tanyai ré­szeken az építkezéseket; tol­mácsolta a Beretvás telepiek villamosítási kérelmét, helytele­nítette, hogy a SZOLFA az egyéni parasztok gyümölcsfa- iskoláinak csemetéit hozza első­sorban forgalomba és háttérbe szorítja a gyümölcsfaiskolával rendelkező tsz-eket és állami gazdaságokat, Varga Jenő elv­társ ígéretet tett a jégproblé­ma megoldására, majd a ta­nyai építkezések megakadályo­zásáról szólva kijelentette, hogy a jövőben az engedély nélkül épített házakat le is bontatják. A Beretvás telepi villamosítás­sal kapcsolatban azt mondta, hogy ha az egy kilométerre előírt bekapcsolható lakóház megvan, bevezetik a villanyt. Bank Gyula elvtárs. a mező- gazdasági osztály vezetője a SZÖLFA-üggyel kapcsolatban azt válaszolta, hogy három nap alatt kivizsgálja azt és az intézkedésről értesíti Petőfi elvtársat. Havasi László javasolta, hogy a tsz-tagok gyermekei után járó családi pótlékot folyósítsák legalább addig, míg a gyermek Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, Biszku Béla, a Politikai Bizottság tag­ja, Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság póttagja, akik Uzsgo- rodig elkísérték a Magyaror­Moszkva. Hruscsov, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács el­nöke kedden Ukrajna vezetői­nek kíséretében ellátogatott a mukacsevói kerület Lenin kol­hozába. Gratulált a kolhozpu- rasztoknak azokhoz a kiváló New York. Az ENSZ-köz­gyűlés kedden megkezdte az úgynevezett »'magyar kérdés« tárgyalását. Munroe jelenesé­hez először Cabot Lodge ame­rikai ENSZ-delegútus szóit hozzá, majd Péter János kül- ügyminiszterhelyettes, a ma­gyar delegáció vezetője mon­dott beszédet, Elöljáróban rámutatott ar­ra a tényre, hogy az úgyneve­zett »-magyar kérdést« az idén a tavalyinál tízzel kevesebb szavazattal tűzték napirendre. Ez a csökkenés nagyon is je­lentős, hiszen sok delegáció nem is ismerte az 1956-os ma­gyarországi események igazi jellegét és a jóhiszeműek za­varát, amit még csak súlyos­bított az ellenséges propagan­da keltette zavar, bizonyos kö­rök arra használták fel, hogy még jobban elködösítsék a va­lódi tények megfelelő értéke­lését. Hangsúlyozta, hogy a ma­gyar delegációnak polilikuüug és jogilag rründen oka megvan arra, hogy ne vegyen tudo­mást a vitáról, mert az ab- oan felvetett valamennyi kér­dés az ENSZ alapokmánya ér­telmében kizárólag Magyaror­szág belső joghatósága alá tar­tozik. A magyar delegáció mégis részt vesz ebben a vitá­ban, Ezzel bizonyítani kívánja iskolaköteles. Varga elvtárs megígérte, hogy a v, b. a ja­vaslatot felterjeszti a Munka­ügyi és a Földművelésügyi Mi­nisztériumba. Major Sándor javasolta, hogy a kórházban levő betegek kul­turális igényeinek kielégítése érdekében szereljék fél a gyógy­intézeteket könyvtárral. íülhall- gatós rádiókkal, televízióval. Az egészségügyi osztály részé­ről megígérték, hogy amennyi­ben pénzügyi fedezetet sikerül biztosítani, a megye minden gyógyintézetében megvalósítják ezt a javaslatot. BaglaUi Mihály a tsz-ekbe lépett kisiparosok részére meg­felelő anyagellátást kért, vala­mint javasolta, hogy a bácsbo- kodl vasútállomást bővítsék, s építsenek ott raktárhelyisége­ket is, mert már nem tudja lebonyolítani a forgalmat. Bruncsák elvtárs az anyagel­látással kapcsolatban. Varga elvtárs az állomásbővítéssel kapcsolatban ígérte meg, hogy tárgyal az illetékesekkel. Nagy József az alpári és a tiszaujfalui dolgozó parasztok nevében kórt traktorokat a mélyszántás elvégzéséhez. Bank elvtárs mogigérte, hogy tárgyal a Gépállomások Megyei Igaz­gatóságával és utasítást adnak a Kiskunfélegyházi Gépállo­másnak néhány traktor mun­kába állítására az említett te­rületen. Ezzel a tanácsülés végétért. szagról hazatért N. Sz. Hrus- csovot, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkárát, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökét, kedden reggel visz- szaérkeztek Budapestre. eredményekhez, amelyeket az idén különösen a kukoricater- mesztésben elértek. Kijelentette, hogy Korpát-Ukrajna az elsők között halad a hétéves terv teljesítésóért folyó harcban. Este Hruscsov és felesége kíséretével különvonaton eluta­zott Mukacse véről. a közgyűlés iránti megbecsülé­sét, azzal a fenntartással teszi azonban ezt, hogy visszautasít minden kísérletet, amely bcl- ügyeibe kivan beavatkozni. Munroe jelentéséből kitűnik, hogy müKödésónek tovább foly­tatását jelképnek tekinti. An­nak jelképeként, hogy — mint a jelentés mondja — az ENSZ a közgyűlés határozatainak szellemében továbbra is szor­galmazza Magyarország politi­kai függetlenségének elérését. Ez a kijelentés sokaknak fel­nyithatja a szemét. A magyar kérdés törvénytelen napirendre tűzése és az ezzel kapcsolat­ban kifejtett nyomás jogtalan politikai célkitűzésedre vezet­hető vissza. Ezek a Magyaror­szággal kapcsolatban használt kifejezések — mutatott rá Pé­ter János — nem találhatók az ENSZ egyetlen határozatá­ban sem, hanem az amerikai megnyilatkozásokat tükrözik. Péter János hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kö­zép-európai politikai célkitű­zései, Valamint a magyar- nép igazi érdéivel és törekvései kö­zött alapvető ellentmondás van Péter Janos a továbbiakban dokumentumokat ismertetett, amelyek bizonyítják, hogy amerikai katonai kiképző köz­pontokban Magyarországról - és más szocialista országokból NAPTAR 1959. december 10, csütörtök Névnap: Judit Napkelte: 7 óra 21 perc Napnyugta: 15 óra 53 perc * — Országgyűlési képviselői fogadónapot pénteken, decem­ber 11-én a megyei népfront- irodában, Széchenyi tér 20. sz. alatt délelőtt 9 órától 13 óráig Révész Géza elvtárs, honvédel­mi miniszter tart. — Fogadóórákat tartanak a VI. kerületi pártszervezet ve­zetőségének tagjai pénteken délután 4 órától este 7 óráig a Czollner téri székházban. — Alföldi festők címmel pén­teken délután léi öt órai kez­dettel a kisfát tangazdaság kul­túrtermében Kisdéginé Krimi Irén műtörténész, a Műcsarnok munkatársa, vetíieltképes elő­adást tart. — Újabb 36 lakásos bérház épül jövőre Kiskunfélegyházán. A lakásépítkezéshez mar kije­lölték a helyet a Kossuth La­jos, Holló és a Munkácsy utca sáncán levő telken. — Szövetkezeti közgyűlést tartottak Jászszenllászló köz­ségben. A 1 o 1 dm ű v esszöve t Ke­zeli tagok ez alkalommal a iöldmüvesszövetkezet eddigi munkáját vitatták meg. A köz­gyűlésen több mint hetvenen vettek részt — jelenti községi tudósítónk. — Harminc kötetben, egyen­ként 300 ezres példányszámban újból kiadják Zola műveit a Szovjetunióban. — 101 százalékra teljesítette negyedévi adóbevételi tervéi. Jászszentlászló község. Az adó­bevételi terv maradójctalan tel­jesítésében nagy szerepük van a tanácstagoknak, akik kör­zeteikben lelkes népnevelő­munkát végeztek. — Hatósági közeg elleni erő­szak miatt hathónapi börtön- büntetésre ítélte a kiskunhala­si járásbíróság' dr. Faragó bün- letolanácsa Huván Armin já­noshalmi lakost, aki italos ál­lapotban megtámadta az őt rendreuuasító rendőrt. Az íté­let nem jogerős. származó fiatalembereket ké­peznek ki különleges katonai feladatokra. Több ilyen tábor­ból küldtek már Magyaror­szágra egyéneket és csoporto­kat. Ezekek az ügyeknek egy részét mar nyilvánosságra hoz­tuk, másokat a jövőben fogunk nyilvánosságra hozni. Péter János elmondotta, hogy az el­lenforradalom alatt és után amerikai gyártmányú és az amerikai fegyveres erők által használt nagy mennyiségű fegy­vert zsákmányoltak. Több nyu­gati lap is közölt ilyen ténye- xet. Részletesen ismertette ame­rikai szervek ellensége^, fel­forgató tevékenységét. A magyar küldöttség vezetője beszéde befejező részében ada­tokat közölt Magyarország po­litikai, gazdasági és kulturális fejlődéséről, cs amerikai lapok cikkeit idézte, amelyek kény­szeredetten elismerik a ma­gyarországi helyzet fejlődését. Végső következtetésként han­goztatta, hogy a magyar dele­gáció nem veszi tudomásul a közgyűlés elé terjesztett je­lentést, amelyet az amerikai politika tükröződésének tekint. Péter János kérte, hogy Ma­gyarországot ne használják fel hidegháborús célkitűzésekre. Kérte a delegációkat. hogy Munroe javaslatát ne fogadják — Díszes alkalmi bélyegzőt használ a kecskeméti posta a kecskeméti képzőművészeti hó­nap alkalmából. — Új óragyár Kínában. A délkínai Hangcsou-ban meg­kezdték az ország második korszerű óragyárának építését A gyár 1960 második negyed­évében készül el, s évente 300 ezer karórát fog gyártani. — Előadás cs vita lesz a Foto című folyóiratról a Bajai József Attila Művelődési Ház­ban december 10-én este 6 órai kezdettel. Az előadást Bencze Pal, a Foto főszerkesz­tője tartja. — Tízezeréves falut ástak, ki Izraelben a Galiieai-tó fel­ső részén elterülő Huleh tél» ségében. Ez a legrégibb tör­ténelemelőtti település, amelyet eddig Közép-Keléten feltártak, — Szalagavató ünnepélyt ren­deztek vasárnap Kecskeméten, a SZÜVOSZ Közgazdasági Technikumban. Az ünnepségen az érettségiző diáitokon kívül a különböző KlSZ-szercezelek­ből is meghívtak vendégeket. — Indiai balettegyüttes láto­gat december 12-én, szombaton Bajára. A balettegyüttes műso­ra iránt — amely külföldi vendégszereplése közben luto- gatott hazánkba — Baján nagy az érdeklődés. — Több kiváló úUörővczetől jutalmaztak meg Félegyházán. A Magyar Úttörő Szövetség Elnökségének oklevelét Makra Jenő, Bencze Sándor, Újfalun István és Sárvári Alajos kapta. — Utak és vízvezető csator­nák rendezésénél nagyarányú társadalmi munkát végzett a jakabszállásl KISZ-szervezet Szűcs Imre KISZ-titkár veze­tésével. A legjobb eredményt Fekete István, Koczka Klára, Major Rozália, Szabó László és Túri Kiss Sándor érte el (Községi tudósítónktól.) — Tűzvészt okozott egy ku­tya Nyugat-Franciaorszagban. Plumellauban egy nőstény ku- 1 tya a kemence mellett mele­gedett. Egy kipattanó szikra j belekapott a szőrébe, s az égő állat a csűrbe menekült köly- kethez. Ott a szalma lángra kapott az égő kutyától, a az. egész csűr, a szomszédos istál­lókkal együtt, leégett. — A rendőrség felhívása. A rendőrkapitányság felkért azt a személyt, akinek 1959. decem­ber 1-én a délelőtti órákban a megyei tanács bejárata elől el­lopták kerékpárját, jelentkez­zen a Kossuth tér 3-as szám, 1. emelet 27-es szobájában a kerékpár átvétele végeit. . Tovább tart a viharos időjárás Európa-szerle Moszkva. Az idén szokatlan keménységgel köszöntött be a tél a szovjet fővárosban. Hato­dikén és hetedikén éjjel mínusz 30—31 fokot mértek. Lengyel- országban néhány nap alatt mínusz 10—2D fokra süllyedt u hőmérséklet. Skócia partjainál a hétfői hajókatasztrófa után kedden újabb szerencsétlenség történt. Egy mentőcsónak roncsait so­dorta partra a hullámverés. Nyolc főnyi személyzete életét vesztette. Olaszországban a Po torko­latvidékén a víz szintje elérts a maximális veszélyességi szin­tet. A Vezúv megkapta az idei első hósapkát. Az Egyesült Államok keleb cs déli területein is hidegre fordult az idő. New York ál­lamban a hó takaró vastagságú helyenként elérte az egy mé­tert. Kádár János, Biszku Béla, Gáspár Sándor visszaérkezett Budapestre Hruscsov elutazott Kárpát-UkrajnáisóI Péter János felszólalása az ENSZ-hen a „magyar kérdés“ vitáján

Next

/
Oldalképek
Tartalom