Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-25 / 303. szám
JHák&ih^qii is Hella Karácsonyi szokások I annyi gyermekkori emléket, boldog izgalmat, családi melegséget jelent számunkra a karácsony, a fenyőfa, az ajándékok, a sok ehhez kapcsolódó szokás. Eszünkbe sem jutna, hogy ősi, primitív, pogány és keresztény hagyományok rejlenek mögöttük. December 21. a téli napforduló ideje, amikor legrövidebb a nappal, leghosszabb az éjszaka. ősidők óta minden népnél különös jelentősége van ennek a napnak. Többnyire ez volt az év kezdete, de a hosz- szú éjszaka miatt a gonosz «ellemek működésének ideje is. E kettős tulajdonsága miatt sok szokás, varázsló eljárás kapcsolódott hozzá. Ezek egy része a következő év szerencsés lefolyását biztosítja. Általános hiedelem, hogy amit az első napon csinálunk, az az év folyamán bekövetkezik. A karácsonyi ételek egészséget, szerencsét hoznak. Szárnyast nem szabad fogyasztani, mert az elrepül a szerencsével, de a disznó a házhoz túrja. A mák sokasága — a nevezetes beigli- ben — bőséget jelent. Az egészséges dió, a piros alma a család tagjainak egészségét jósolja stb. A kereszténység ezeket a pogány szokásokat átköltötte. A világosság és a sötétség harcának napját Jézus születésnapjává tette. Az asztal alá helyezett széna, szalma termékenységvarázsló szerepét el- 'vesztve Krisztus fekhelyét jelképezi, amint a szerencsehozó munkaeszközök szerint szent József szerszámaivá váltak. A tudós pásztorok, akik os- torpattogtatással a gonosz szellemeket űzték el karácsony éjjelén, már a betlehemi pásztorokat jelképezik. A pogány alakoskodó varázsló játékokból a középkorban templomi betlehemi játék lett. Elvilágiasodván, később kitiltják onnét, de a parasztság körében alig 200 éve terjedt el. Ma ezt is csak gyermekek játsszák, és a sokszor értelmetlenségig kopott szövegben mind gyakoribb az ajándékozásra felszólító rész. A bajai magyarok között szokásos volt a „Bőcsősök” ünnep délutáni játéka is, a bunyevá- cok körében karácsony előtt az anyák és az idősebb férfiak ünneplése felköszöntéssel, zenével (materice és oca). A hajnali misékre a lányok almát visznek magukkal, amit az éjféli mise után fogyasztanak el, s ha akkor kinéznek az ablakon, meglátják jövendőbelijüket, orolhatnánk az élő vagy feledésbe menő gonoszűző és szerencsevarázsló szokásokat, de csak a két legáltalánosabbat említjük meg. A karácsonyi ajándékozás szintén pogánykori és a szerencsekívánással van összefüggésben. A karácsonyfa nem más, mint a germánok életfája, a termékenység jelképe. Mai formájában nálunk csak a múlt században terjedt el az úri körökben, s a parasztságnál alig pár évtizede lett általános. A pogány évkezdő szokások a többszöri naptárreformok miatt széttolódnak adventtá^ farsangig. ™ Ahol nincs béke karácsony tehát nem egyetlen vallásból eredt, hanem általános emberi kívánalmakból fakadt. Ezért tudtak bizonyos szokások megmaradni és mai életünknek is tartozékává válni. A népszokásokat nem szabad tehát „káros csö- kevénynek” tekinteni, hanem eredetüket tisztázva, a régi formákat új tartalommal kell megtöltenünk, amint az a történelem folyamán nem egyszer megtörtént már. Sólymos Ede Baja, Múzeum Algéria. Hosszú évek óta tart a francia gyarmatosítók véres háborúja a szabadságukért küzdő hős algériai nép fiai ellen. Még mindig nincs béke Algériában, pedig De Gaulle-t már az ENSZ határozata is figyelmeztette — vessen véget a vérontásnak, állapodjon meg az algériai kormány képviselőivel a békés együttélés feltételeiben. Algéria harcol a kolo- nialisták ellen, az egész nép fegyvert fogott — akárcsak ez a fiatal algériai lány is — a szabadságért. JHáuciááíii tanács alakult JCceikcméten A szétaprózottság, az alkalomszerűség jellemezte ez idáig a megyeszékhely kulturális életét. Külön terv szerint dolgozott a TIT, a könyvtár, az Országos Rendezőiroda helyi megbízottja, a különféle művelődési otthonok, színjátszó csoportok stb. nem egyeztették előzetesen terveiket. Gyakorta megtörtént, hogy egy napra három-négy rendezvényt is hirdettek, noha közvetlenül előtte vagy utána üresen ásítoztak az előadótermek, a klubok. A fenti káros gyakorlat megszüntetése érdekében — a városi pártbizottság kétéves művelődéspolitikai irányelveinek megfelelően — az elmúlt hét végén összegyűltek az állami és tömegszervezeti vezetők és a kulturális élet helyi irányítói. Az időszerű művelődéspolitikai kérdések ismertetése után Nagymarosi Kálmánné, a városi pártbizottság osztályvezetője a művelődési tanács feladatairól és a napokban kialakított közönségszervező hálózat szerepéről tájékoztatta a megjelenteket. Korossy Artúr elvtárs javaslatára az értekezlet részvevői Kecskeméti műsorfüzet kiadását határozták el. Az első szám január végén jelenik majd meg. Ezekben — hónapról hónapra a városban tevékenykedő kulturális szervek programját népszerűsítik színes, érdekes, olvasmányos formában. A hosszú, szakszerű vitában sok szó esett a képzőművészetekkel, a zenei élettel, a termelő- szövetkezetekbe tervezett kulturális rendezvényekkel, az ifjúság nevelésével, a tanyai mozihálózat kialakításával kapcsolatos kérdésekről is. „Gyuri sírva költi verséi“ — Tallózás régi kecskeméti lapokban — Fiatal munkásasszony nézelődik a kirakat előtt, ötéves kislánya, Irénke, a kabátját ránci- gálja: — Anyu, azt a nagy hajasbabát vedd meg! — B. Jenőné, a téglagyári munkás felesége belép a boltba. 200 forintos babát vesz írónkénak, s mackót, gumibabát a bolt előtt kocsiban, pályában »várakozó-« öcsinek. Mire hazaérnek, otthon frissen főtt vacsora (Jenő meglepetése), s meleg szoba várja... Meleg szoba, vacsora, rend, tisztaság és béke. Megszokott, hétköznapi dolgok. Nem volt ez mindig így a munkásember életében, Emberi jó cselekedet volt ? Poros, elsárgult újságok, régi napok emlékének őrizői! Beszéljetek! A Kecskeméti Lapok 1931. október 11-i számában eldugott helyen, a Szerkesztői üzenetek rovatában, „Gyuri sírva költi versét” címmel az alábbi cikk jelent meg: „A szerkesztőségbe érdekes levelet hozott ma a posta. A kis Varga Gyuri írta, a hontalanná vált pincérfiú. Keservesen panaszolja, hogy újra „leépítették”, s hogy „ebből az alkalomból egy szomorú verset írf’. Kéri, hogy „még ez egyszer közöljük sorait a m. t. közönséggel”. Ezután több strófás, kétségbeesett hangú vers következett, melyből elég, ha csak egyetlen versszakot idézünk: „Nincs kenyerem, nincs otthonom, Hallgassátok meg panaszom. Nincs akihez elmehetek, Jó emberek segítsetek!”Érdemes elolvasni a vers után következő „ajánló” sorokat is: „Ha akadna valaki, aki úgy véli, hogy tudná a fiút valamire használni, címét a hatósági munka- közvetítő hivatalban a délelőtti órákban megtudhatja" „Tudom, hogy a télen éhen halok“ Micsoda kegyetlen jótékonysági kísérlet! Nem hiszem, hogy ma akadna olyan ember, aki meghatott emberbaráti szándékot tudna kiolvasni abból, hogy a sivár otthontalan- ság, s az éhínség szélén vergődő árva fiú levelét, kezdetleges, de őszinte fájdalommal telt verssorait csupán érdekességnek, kuriózumnak tekintené. Az akkori világ — főként a munkásokat erősen sújtó gazdasági válság idején — nem ismerte a hasznos nélküli, em- ■ béri jó cselekedeteket.. Sokan voltak akkoriban —< mint a Kecskeméti Lapok 1931. november 8-i számának egyik riportcímében olvashatjuk — olyanok, .,Akiknek legszebb álma egy karéj kenyér és a meleg szoba.” De olvassuk tovább a riport „érdekesség” hajhászó alcímeit: „Munkanélküli vagyok"; „Tudom, hogy a télen éhen halok” (a 23 éves kécskei iskolázott, kereskedősegéd, Kovács Lajos saját szavai ezek). „...tanító úr! Maga is megéri a pénzét!“ Szomorú sorsok, szomorú életek. S vigasztalásul az akkori idők szegényei — feltéve, ha újságra egyáltalán telett nekik — hiába lapozgatták fel a humor- rovatot, ott is csak eféléket olvashattak: »Iskolában 1931-ben« címmel: »— Nos, Móricka meg tudod-e mondani, hány lába van a cserebogárnak? Mire a kérdezett: — Mondhatom tanító úr, maga is megéri a pénzét! Otthon nyolc gyereke éhezik és ez a legnagyobb gondja.« Ugye el tudják képzelni, kik nevethettek ezen a viccen, s kinek volt kedve tréfát űzni a szegények, szerencsétlenek nyomorából? Hát ilyen volt »az a régi jó világ«! De jó, hogy elmúlt, s hogy hazánkban már egyetlen embert, egyetlen árvát sem sodorhat a sötét kétségbeesés az éhhalál szélére! Eszik Sándomé Télapó rezidenciája Több mint egy évszázaddal ezelőtt, amikor az amerikai Indiana állam egyik új településén a polgárok összegyűltek, hogy meghatározzák a község nevét, megjelent körükben egy „Télapóinak” öltözött férfi és a gyermekek örömmel kiáltottak fel: „Santa Claus!” (Télapó). A községnek ezután a Santa Claus nevet adták és ma világszerte vannak gyerekek, akik úgy hiszik, hogy itt van Télapó állandó otthona. Az amerikai és a külföldi gyermekek már eddig jó pár ezer levelet küldtek Santa Clausba Télapónak. Múlt évben a postahivatal 60 ezer Télapóhoz címzett levelet továbbított Falusi életkép cAiizőntyi éizícwái Az egész falu tudja, hogy K-éknál az asszony viselj a kalapot. Nem is akármilyen kon- tyon ül ez a becses öltözékdarab; ügyes, élelmes feleség az Annus néni. Valamikor a háborúba vitt ember helyett az eke mögé is oda- állt s az ötvenkilós zsákot-ma is köny- nyedén dobja félre, a forintot meg tízszer is megnézi, mielőtt kiadja. Csak- hát Jani bácsi szerint a szája azért kisebb lehetne valamivel. Mert az a habókja, hogy mindenben ellenkezik. Ha azt mondja neki: nézd, de szép fehér, — arra holtbiztosán így felel: az eszed veleje a fehér, ez bizony fekete! No, a tavaszi tsz- szervezéskor Annus néni kijelentette: — Ha megteszed velem azt a csúfságot, hogy belépsz, elválok tőled. Mert én nem lépek be, s egy rendes férfiember nem csinál mást, mint amit a párja akar, márpedig én nem akarok rosszat! A napokban aztán ismét bekopogtattak hozzájuk a népnevelők. — Jani bácsi rémülten tessékelte őket befelé. Félt szegény, hogy Annus néni menten lenyeli a két jámbort. De csak hallja ám, hogy élete- párja imigyen kezdi: — Nem kell az a sok beszéd, tudom én, hogy miért vannak itt. Adják csak ide azt a papírt, te meg, apja hozd elő a tentát. tollat, Ott van a kredencen a nefelejcses bögre mögött!... Jani bácsi alig talált el a kreden- cig meg vissza. — Dehát azt mondtad, hogy elválsz tőlem... most meg.. i — kezdte nyögve. — Azt mondtam, persze, hogy azt! — csattant fel Annus néni. —> El is válók. ha nem úgy csinálod, ahogy én akarom! De én most be akarok lépni! Nekem ne vigyorogjon a szemembe a saját sógorasszonyom, hogy ő már politúros, új szobabútort is vett a szövetkezetben. Írd csak alá gyorsan ! Egy rendes férfiember n em tesz a párja akarata ellenére!... G. K. de hát a tudományokat addig nem lehet elhanyagolná. Balog Imris türelmetlenül topog a kis csizmákban, de a cimboráknak se hírük, se hamvuk. Pedig a városi téglagyár dudája rég elfújta a hét órát, IMRIS már vagy egy órája elindult hazulról, az ő tanyájuk messze túl esik a majoron, éppen szomszédos a szövetkezettel. Az aprócska kis hajlék, a tíz hold földdel övezve úgy tapad a nagy szövetkezeti birtokhoz, mint fecskefészék a tágas ház ereszéhez. De inkább bagolyvár az, mint fecskefészek. A nehéztermészetű. idősebb Balog János nem tartja a szomszédságot. Ha macskabéka két kis lován bekocsiz a városba, inkább egy dűlővel arrébb kerül, hogy ne is találkozzék a szövetkezetiekkel. A tavasszal meg majdnem belevágta a vasvillát az égetni való Sebők Pistába, a szövetkezet kocsisába, aki hetykén-gúnyosan ráki abál t szántáskor; — Balog bátyám is ugyancsak szemmel tartja a paripáit, csak az a baj, hogy nem zabszemmel, hanem a sajátjával, A harag igazi oka persze nem ez a sértés. Az ellenségeskedés magva még akkor csírázott ki, amikor harmadéve Pista le* gyeskedmi kezdett a megözvegyült Balog Zsófii, — a kis Imris anyja — körül. Az öreg Balog a tízholdas gazda gőgjével verte az asztalt: — Ilyen ágrólszakadt kófic, akinek a gatyájába száz tikon fúj be a szél, ne ácsingózzon az ón földemre. Elherdálni azt is | mint a magáét! AZ ELHERDÁLÁST persze úgy kell érteni, hogy Sebők Pista apja halála után a rámaradt 5 hold birtokocskávai belépett az Üj Tavaszba. Aztán a lyukas gatya históriája körül is lehet valami bibi, mert Pista — szavahihető tanuk állítása szerint — most vett házhelyet a városban s az öreg Sebőknél is igen rangosan-gango- sam látni hetipiacokon. Jól élhetnek hát, mert a mód csak úgy meglátszik az ember ruházatán, mint a ló szőreállásán az abrak. De Balog Jánost — látszólag — nem érdeklik a szomszédság hírei. Amióta a tanyasor í Gas^äR Klar«* ! —__ A HATÁR FÖ'LÉ mint pisakos tejüveg-búra terül a aorús decemberi ég. Zimankós, goromba szél fúj s fehér zuz- marapihéket seper a kopasz nyárfákról. Varjúcsapat köröz és rekedt károgással állapodik meg egy trágyacsomöktól pamálló ugaron. A nagy mezőséiben aprócska anber ballag, törtet előre, bukdácsolva a keréknyomok fagyott göröngyein. Sűrűn szipá- iol, vörös kis öklét olykor-oly- tor a szájába dugva fűti. Nya- cán a szél cibálva oldogatja a äondos anyai kézikötötte ken- dőcskét, azzal veszkelödik sí- ásba-méregbe torzuló ábrázatád. Az akáccsoportnál, ahonnan széles, agyaggal javított út igazik balra, megáll. Itt van i találka a cimborákkal, a Seregi-major — azaz hogy most már az Űj Tavasz Terme- őszövetkezet — gyerekeivel. Palkóba verődve mennek naponta a városi iskolába, ami de bizony jó öt kilométer. Most van róla szó, hogy a termelőszövetkezetben is indítanak egy egyosztályos iskolát,
