Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-24 / 302. szám
4. old a) 1959. dec. 24, csütörtök Apróhirdetéseink nyomában Az újságírás őskorában vonultak be a lapok hasábjaira a hirdetési céllal feladott közlemények. Még a mai fiatalság emlékezhetik, hogy a felszabadulást követő években is mennyire túlzásba vitték ezt egyes lapok — oldalakat adva tki egyes vállalatoknak hirdetéseik leközlésére. Manapság azonban kevesebb terjedelemmel is célravezető ez a rég bevált hirdetési módszer. A Petőfi Népében megjelent hirdetési közlemények nyomán indultunk el ezúttal, kikutatva: (ki miért hirdet, s a hirdetésnek van-e eredménye. A szökevény malacka Nem mindennapi malachistória történt (na, nem kell rosszra gondolni!) nemrégiben a Szentháromság temető mellett. Galamb Sándomé —• lapunk egyik apróhirdetésének feladója — így emlékszik vissza a történtekre: — Egy hetényegyházi gazda a temető mellett hajtott szekerével, amikor a szekéren levő 31 kilós malac leugrott a kocsiról, s »körútra*1 indult a sírok között. Férjem ott találta a békésen legelésző állatot. Beterelte házunkba, s bezárta a disznóólba. Másnap feladtunk egy hirdetést a Petőfi Népében, s hangszórón is kutattunk tulajdonosa után. i a Jött is nemsokára a gazda. De úgy látszik, nem volt megelégedve a szökevénnyel, mert feleárért örökre itt hagyta a malackát. Jó eredménnyel hirdetett lapunkban a közelmúltban a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregysége is. Nyugdíjas kazánfűtőket keresett — havi 48 órás foglalkoztatásra. Röviddel TANULÓVEZET Ö Az operettbonviván-szakma nem nélkülözheti a politechni- j kai továbbképzést. Több drámai színészünk példája igazolja, , hogyan lehet összehangolni a modern technika és a beszédtechnika elsajátításának követelményét. A zenés műfaj azonban mindeddig nélkülözte a technika és a zene magasabb szintézisének perspektíváit. Az életben azonban nincs megállás. Ki ne ismerné megyénk közkedvelt operettbonvivánját, Juhász Pált, aki — amint képünk is mutatja — szorgalmasan ismerkedik az autóvezetés tudományával. Oly magabiztos mozdulattal fogja a tanuló-autó kilincsét, mintha saját kocsijába szállna be. No, de ami késik, az nem múlik. Tavasszal már ő is vígan száguld saját tulajdonát képező Oktáviáján. B. S. a hirdetés megjeiente után özönlöttek a jelentkezők, s két munkaerőt — idősebb, nyugdíjas emberek — sikerült is biztosítani. Apróhirdetés és életszínvonal Előfordul viszont az is, amikor majdnem hiábavaló az újság által való hirdetés. De ebben az esetben következtetést is lehet levonni a sikertelenségből. Meglátogattuk egyik hirdetőnket a Dózsa György út 23/a szám alatt, aki tűzhelyet és eternitlapos konyhaasztalt kínált eladásra. Hirdetésére azonban máig sem jelentkezett senki. Ha ezt az esetet összevetjük a modem kecskeméti bútorbolt forgalmával, ahol egy-egy konyhagarnitúra meg sem melegszik a raktárban, arra a következtetésre jutunk, hogy jó, jó, szükséges ugyan az apróhirdetés, de az emberek már nem vásárolják olyan szívesen a régi, használt, sok esetben elnyűtt bútorokat, használati cikkeket. A „hétalvó“ óra sorsa Siker koronázta azonban a »hétalvókhoz« címzett, rajzos hirdetést, amelynek eredményeképpen csaknem kifosztották a vásárlók a Rákóczi úti óra- és ékszerüzletet a négyszer csengető, 160 forint árú ébresztőóra miatt. Még mostanában is 10—12 darabot adnak el belőle hetenként. Az Állami Áruház tájékoztatásából kitűnt, hogy ott is várakozáson felüli az érdeklődés a különleges órák iránt: 25 darabot vásároltak belőlük két hónap alatt.. 5 Hirdetéseinknek tehát — a kereskedelmi eredményeken túl — láthatjuk, olyan koordináló jelentősége is van, mint a kazánfűtők esetében. S ha egy kicsit mélyebbre nézhetnénk hirdetéseink mögé, még érdekesebb dolgokra hívhatnánk fel olvasóink figyelmét. A jószemű olvasó így is sok érdekességet talál abban. (Kohl Antal) ^C^áklat^m a padláson Reggelente kakaskukorékolásra ébredek. Először azt hittem, álmodom, gyermek vagyok újra, s az uradalom valamelyik tollas trombitása fújja a riadót, — aztán kiderült, hogy itt vagyok Kecskeméten, otthonomban, s nem álom. de valóság a harsány baromfiszó. De honnan a csudából szárnyal hozzám a háromemeletes bérház falain át, az épülettömbnek pontosan a közepébe, ahol lakom? Szombaton este megtudtam. Feleségemmel megyek a padlásra ruhát teregetni, s uramisten, egy csinos kis baromfifarmot fedezek fel a ház tetőzete alatt. Vagy huszonöt jér- ce, tyúk,, s köztük egy kakas szaladt hozzánk, nyilván abban a hitben, hogy etetni mentünk őket. Hirtelen azt gondoltam, hogy nemzeti üggyé válván a baromfitenyésztés, a mi házunk is a szolgálatába szegődött (miért ne. ha a kínaiak házi-kohókkal rukkoltak elő!), — s még örültem is, hogy ime, ez aztán szép, lelkesítő dolog. Feleségem azonban reálisabb érzékű ember lévén, nyomban látta, miről van szó, s megmagyarázta, hogy a karácsonyi húslevesek j, alapanyaga” kityeg-kotyog, kukorékol, kapirgál, s tesz egyebet is a padláson. A teregetésről persze szó sem lehetett, mert ugyebár, sok mindent kitaláltak már a világon, de azt még nem, hogy a kimosott fehérneműt a legjobb tyúkólban szárítani. Később hallottam azt is, hogy néhá- nyan haragszanak azokra a lakótársakra, akik így készülnek az ünnepi lakomára, mert hiszen — akárcsak mi — ők is a fürdőszobában és a konyhában kénytelenek szárogatni. Szerencse. hogy nem tart sokáig e harag. — a béke ünnepén megszűnik. Lám. nemcsak a gyermekkori illúzióba ringató kukorékolás végett jó az a kis padlás! farm, hanem, hogy legyen miért kibékülnünk, — minthogy különben úgy élt eddig az a tucatnyi lakó, akár a galambok. Mi, élettársammal azonban annyira békés természetűek vagyunk, hogy karácsonyig sem. akarunk senkire haragudni. ezért hétfőn vettünk két tyúkot, s felcsempésztük őket a többieké közé. Csak azt szeretném tudni, hogy ki ad nekik enni. (tarján.) Fontos kérdések tömegét vetették fel a már ismertetett kiskunfélegyházi diák- ankéton a fiatalok a termelőszövetkezeti mozgalom területéről. Többek között előhozták azt is, hogy »miért oszlottak fel a tsz-ek az ellenforradalom idején?«, Így. Ilyen kategorikusan cs egyértelműen: »Miért oszlottak fel a tsz-ek?« Bizonnyal a szülői házból eredő kérdés ez, s bizonnyal nem szűrődött át még a — tényeken. — Kiskunfélegyházán ugyanis — a városban és a járásban 36 tsz volt 1956-ban, s ezek közül csak három oszlott fel, s a megmaradókban — Olaszországi tartózkodásunk idején az ottani sajtó és rádió nagy figyelmet szentelt csoportunknak. Az első héten az II Giorno, a Keresztény Demokrata Párt lapja — amely egyben kormánylap is — nagy cikkben méltatta, hogy a ma- r~~ i gyár turisták »szenzációs« hangulatban vannak. Az Unita, az 1 Olasz Kommunista Párt lapja örömmel üdvözölt bennünket. Robogó, egyetem, menyasszon y Ezek az újságcikkek eredményezték, hogy még olaszországi tartózkodásunk idején több, külföldön élő magyar disszidens keresett fel bennünket. Egyszer például egy Bolognában élő magyar látogatott szállásunkra, Baksa Géza, Jászberényből elszármazott fiatalember. Az ellenforradalom előtt a Budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója volt. Azt mondta, hogy csupán kalandvágyból disszidált. Az első 10 percben alig értettük meg egymást, olyan tört magyarsággal beszólt. Mentegetőzve jelentette ki, hogy 1956 óta nem érintkezik magyarokkal. Amikor élete felöl érdeklődtünk, nagy garral jelentette ki, hogy fogalmunk sincs arról, milyen jól él ő. — Saját robogóm van és egyetemre járok — mondta és közben a vele együtt érkezett fiatal olasz lányra mutatott: — Ugye, Ciliim, így van? A hölgy csak egykedvűen rázta a fejét, mivel számára a magyar beszéd nem sokat mondott. A robogó és a főiskolai tanulás titkát mégis az Utazás Itáliában IV. Disszidens sors olasz honban Kilátás San Marino bérceiről. olasz lány segített megoldani. Csoportunk vezetője — aki nagyszerűen beszélt olaszul — kikérdezte a lányt és megtudta, hogy apja- gazdag vállalkozó és a magyar fiút ők vették magukhoz. „Szabad* ország rabja — Mellesleg a vőlegényem is — mondotta és sokat jelentőén nézett körül a társaság tagjain, mintha minden disszidálni vágyó magyar fiatalra egy olasz kapitalista lányának keze várna odakint. Végefelé közeledvén a beszélgetés, Baksa Géza még egy kérdést kockáztatott meg: — Milyen most Budapest? Van köztetek jászberényi? — bár gyorsan hozzátette még, hogy esze ágában sincs hazajönni, ezt »csak úgy« kérdezte. Mi nagyon jól tudtuk, mit akart Baksa mondani, — csak nem volt hozzá ereje és bátorsága. Tudatlan, tájékozatlan és cinikus, titkon haza vágyik, de a ritka szerencsés anyagi előnyöknek és egy kilátástalan házasságnak a rabjává lett, Angyalföldi srác szeretne lenni N. István 22 éves budapesti fiú. Korábban szertornázhatott, de most sovány, megnyúlt arcáról nagyon kevés életkedvet lehet leolvasni, ö más. nem az olyannyira ritka szerencsés disszidensek közé tartozik, mint Baksa Géza. Pornográf képeket árul, meg ízléstelen magazinokat, — cg»-két lírás haszonnal. Zsebreűugott kézzel rója Milánó utcáit és magyar dalokat fütyülve hívja fel portékáira a figyelmet. Miért disszidált? Maga sem tudja! Szerette a ponyvaregényeket, kiváncsi volt arra, milyen a »vadnyugat«. — Mert én oda készültem, a vadnyugatra, csak ezek a piszkosak nem adtak beutazási engedélyt. — Mikor ezeket mondta, jelentőségteljesen köpött egyet. Űj hazájára, vagy annak vezetőire? Ki tudja? Most már jönne haza, de nincs egy »vasa« sem. Búcsúzóul csak ennyit mond; — Szeretnék még egyszer angyalföldi srác lenni, nem lennék ilyen söher, mint itt... Barátaink és vendéglátóink, az Ital Turist munkatársai, meleg őszinteséggel búcsúztak tőlünk. A hazafelé tartó vonat ablakából még láttuk a büszkén meredező sanmarinoi bérceket, s a kéken csillogó Adriát. A Rimi pályaudvaron össze- sereglett olaszok integetése és búcsúköszöntése, az »arive- dercsi«, nemcsak túristacsopor- tunknak szólt, hanem az új társadalmat építő népnek. A mindennapi megélhetésért oly sokat küzdő és verejtékező olasz emberek üdvözlete volt ez, Vege Irta: Gera Sándor és Szabó Attila mint a Vörös Csillag Tsz-ben is — fegyverrel készen várták a tagok, hogy megvédjék közös gazdaságukat. A Vörös Csillagban 17 tagú fegyveres, lovas őrség vigyázott a szövetkezetre — készen arra, hogy akár életük árán is védjék a közöst. Mind. e kérdések a paraszti származású diákok érdeklődését mutatják mezőgazdasági problémáink iránt; s egyben azt is, hogy kérdéseikkel eléggé magukra vannak hagyatva. Problémáik csak az amúgy is a »belépjek—ne lépjek« gondolatával elfoglalt szülők véleményén megszűrve kerülnek félig- meddig tisztázásra'; a KISZ, a népfront, s a nőtanácsok leánykörei vajmi keveset tesznek, hogy ezekkel a kérdésekkel tisztába jöjjenek a fiatal diákok. Szükség — nagy szükség — volna pedig erre! Egy-két év múlva kikerülnek az életbe e fiatal diákok, s ma még megválaszolatlan kérdéseikben saját maguknak kell majd dönte- niök. Nagyon helyesnek tartjuk ezért a kiskunfélegyházi járási népfront-bizottság által szervezett diák-ankét megtartását, s követendőnek véljük azt minden, fiatalsággal, diákokkal foglalkozó szervezetünk számára. »Kényes« kérdések — nincsenek! Csak megválaszolatlan kérdések vannak. S a megválaszolatlan kérdések sokkal rosz- szabb hatással lehetnek egy- egy diák szellemi habitusának felépülésekor, formálódásakor — mint száz meg száz megválaszolt — »kényes« kérdés...! Reméljük, a félegyházi ankét nyomán hasonló kezdeményezésekről a megye más részeiből is hírt adhatunk a közeljövőben! Szirkesztűí fizsnettk: Győrfi Sándor, Páni: Kérését tolmácsoltuk a Kecskeméti Áramszolgáltató Vállalat Igazgatóságának. Válaszunkat rövidesen megkapja. Baracskai Istvánná, Izsák: örülünk. hogy ügye rendeződött. Forduljon máskor is bizalommal a szerkesztőséghez. Kiss István, Helvécia: Panasza jogos. Levelére rövidesen a Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat ad választ. B. M., Kecskemét: Panasza ügyében intézkedni nem tudunk, mert lem közölte sem munkahelyét, sem pedig lakóimét. Kérjük, keresse fal személyesen szerkesztőségünket. I
