Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-01 / 282. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek? magyar szocialista munkáspárt bacs-kiskun megyei LAk-A XXV. ÉVFOLYAM, 382. SZÄM Ara SO fillér 1959. DECEMBER 1, KEDD Levél a megyei pá rtbisottaágnak örömmel jelentjük, hogy a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásunkat teljesítettük és az 1959. évi teljes termelési tér* vünket november 28-ig befejez* tűk. Dolgozóink most újabb* felajánlást tettek: Vállalják,i hogy decemberben terven fe-j lül még 13 millió forint értékű| árut termelnek — írja a Kécs+l keméti Baromfifeldolgozó Vdl-| lalat pártszervezetének titkára,i A megyei párt-végrehajtóbi-\ zottság levélben fejezte ki elA ismerését az üzem dolgozóinakJ Megkezdődött az MSZMP VII. kongresszusa Hétfőn délelőtt 9 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Otthonában megkezdődött a Magyar Szocialista Munkás­párt VII. kongresszusa. A kongresszus termét a »Világ proletárjai, egyesüljetek!-« fel­irat, a nemzetközi munkásmoz­galom nagy tanítójának, Marx­nak, Emgedsnek és Leninnek domborművű képe, vörös és nemzetiszínű zászlók díszítik. A kongresszusi küldöttek és a meghívottak hatalmas tapsa közben léptek a terembe az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, N. Sz. Hrus­csov, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkára, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, az SZKP küldöttségé­nek vezetője, és a többi test­véri kommunista és munkás­párt küldöttségeinek vezetői, Dr. Münnich Ferenc, az XMSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke beje­lentette, hogy a kongresszus első teendője a kongresszus el­nökségének és bizottságainak on eg választása. Az elnökség tagjaira Horváth András, Pest megye kongresszusi küldötte tett javaslatot. Az elnökség tagjai a kong­resszus részvevőinek nagy tapsa közben foglalták el he­lyüket az elnöki emelvényen. A kongresszuson a meghí­vottak soraiban részt vesznek a magyar politikai élet párton- ikívüli képviselői is. A meg­nyitó illésen megjelent a bu­dapesti diplomáciai képvisele­tek számos vezetője is. Miután az elnökség tagjai el­foglalták helyüket, dr. Münnich Ferenc, az , MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forra­dalmi munkás-paraszt kormány ■elnöke emelkedett szólásra. Bevezetőben üdvözölte a ^kongresszusi küldötteket és Vendégeket, üdvözölte a párt Politikai Bizottságának tagjait, a Központi bizottság tagjait és külön Dobi Istvánt, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnökét. Dr. Münnich Ferenc, a Minisz­tertanács elnöke, megnyitó beszéde közben. Ezután javasolta, hogy emlé­kezzenek meg azokról az elv­társakról, akiket az utóbbi idő­ben veszített el a nemzetközi és hazai munkásmozgalom. El­veszítettük Marcel Cachin - elv- társat, Boleslav Bierut elvtár­sat, Antonin Zapotocki elvtár­sat, Giuseppe di Vittorio, Geor- gi Damjanov, és Frederic Jo- liot-Curie elvtársat. Elhunyt pártunk Központi Bizottságá­nak három tagja: Fogarasi Béla, Horváth Imre és Révai József elvtárs. »Emlékezzünk meg — mondotta — szeretettel az ellenforradalom elleni harc­ban elesett szovjet hősökről, ateifc életüket adták szocialista rendünkért. Emlékezzünk a magyar hősökre és mártírokra: Mező Imrére, Kalamár József­re, Asztalos Jánosra, Kállai Évára, Sziklai Sándorra, Bik- sza Miklósra és a többiekre és adózzunk emléküknek egy per­ces kegyeletes felállással.-« (A kongresszus részvevői egyper­ces néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) — Nagy tisztesség számunk­ra — folytatta Münnich Fe­renc —, hogy a kongresszuson számos testvéri kommunista és munkáspárt küldöttsége kép­viselteti magát. Engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében, a kongresszus küldöttei nevében, szeretettel üdvözöljem a Szov­jetunió Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Nyikita Szer- gejevics Hruscsov elvtárssal, az SZKP Központi Bizottságá­nak első titkárával, a Szovjet­unió minisztertanácsának elnö­kével. (Hosszantartó, lelkes, nagy taps.) Münnich Ferenc elvtárs ez­után melegen üdvözölte a kom­munista- és munkáspártok megjelent -küldöttségeinek ve­zetőit és tagjait, majd hangsú­lyozta: — Mögöttünk három eszten­dő áldozatokban és küzdelmek­ben bővelkedő, de sikerekben sem szűkölködő munkája. Ma, amikor harcaink, területét át­tekintjük, elmondhatjuk, hogy van erős, harcedzett, marxista —leninista pártunk, amelyet megbecsül és bizalommal követ a dolgozó magyar nép. Szocia­lista építőmunkánk eredményes, dolgozóink élete hónapról hó­napra, évről évre szépül, javul. Szilárd a proletárdiktatúra, amely itthon a munkásosztály­ra, a dolgozó parasztság és a velünk tartó értelmiségre tá­maszkodik, nemzetközileg pe­dig élvezi a hatalmas szocialis­ta tábor és a nemzetközi kom­munista mozgalom támogatá­sát. — Még biztatóbb a kép, ha a jövőbe nézünk. Előttünk ( a szocializmus építésének, az ala­pok lerakásán ale, a gyorsabb haladásnak sokat ígérő távlata,' Népünk a párt vezetésével nö-: vekvő egységben és nagy szor­galommal dolgozik, mert he­lyesli pártunk ' politikájút és mind világosabban látja a nagy- célt: a szocializmus teljes fel-' építését. A kormány elnöke befejező-• sül jó munkát kívánt a kong-í resszus küldötteinek és a kong-' resszust megnyitotta. ( A kongresszus ezután ugyan­csak Kiss Dezső javaslatéra- szerkesztő bizottságot, jelölő- bizottságot, fellebbviiteli bizott­ságát, mandátumvizsgáló bi­zottságot és szavazatszedő bi­zottságot választott majd el­fogadta a kongresszus napi­rendjét. A kongresszus ezután tneg-j kezdte az első napirendi ponti -tárgyalását. A Központi Bi-i zottság beszámolóját Kádár Ja-j nos, az MSZMP Központi Hí-» zottságámak első titkára ismer*! tette, Kádár János elvtárs beszéde Kádár János bevezetőben megemlékezett arról, hogy a párt valamennyi szervezetében megtartották a kongresszusi vezetőségválasztó taggyűlése­ket, megtartották a pártérte­kezleteket. A párttagság egysé­gesen kifejezésre juttatta: he­lyesli a három éve folytatott politikát és azt kívánja, hogy ezt a politikát folytassuk kö­vetkezetesen a jövőben is. Egy­értelműen helyesli a kongresz- szusi irányelveket is. Elmondható, hogy a Köz­ponti Bizottság és a párt­tagság összeforrott, az egy­ség pártunkban erős, megbonthatatlan. — Hazánkban ma erősek a párt és a tömegek kapcsolatai, a párt és a nép a szocializmus zászlaja alatt tömörült egysé­ges, hatalmas erő. — A Központi Bizottság azok­nak tulajdonítja az élért nagy- eredményt, akiknek támo­gatását a három év alatt él­vezte. Köszönetét mondunk pártunk egész tagságának a bizalomért, amellyel követtek, és a támogatásért, amelyben részesítettek bennünket. Kö­szönetét mondunk pártonkí- vüli barátainknak, akik az Elnöki Tanácsban, a kormány«* ban, az országgyűlésben, a taá nácsokban, a Hazafias Nép«* frontban, a szakszervezetikben^ valamennyi tömegszerveaetoeni és tömegmozgalomban együtt», dolgoztak velünk és támogattak, bennünket; Hálás köszönetét? mondunk munkásosztályunk-* nak, dolgozó népünknek aaérk a hónapról hónapra mélyülő* bizalomért és fokozódó támo­gatásért, amelyben az elmúl* három év alatt részesítették « Központi Bizottságot, égés» pártunkat. (Folytatás a 2. oldalon.) -t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom