Petőfi Népe, 1959. november (14. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-13 / 267. szám
1959. november 13, pénteJs 5. oldal TEKEHIRADO Budapesti Előre—Kecskemét Vasas 6:2 (2648—2529). — NB I-es férfi tekemérkőzés, Budapesten. A bajnokjelölt Bp. Előre ellen Eudapesten csak tisztes eredményre számíthatott a Vasas és ez az eredmény kis szerencsével jobb ts lehetett volna. A kecskeméti csapatból csak a klasszis játékosok remekeltek. A többieknek — Kovács I. kivételével — nem ment úgy a játék, hogy sikerre számíthattak volna az Előre ellen. A Kun—Kovács-csere csökkenthétté volna a vereség arányát. A négyes tekecsamokban elsőnek Balogh és Kun állt pályára. Balogh végig vezetve biztosan győzött, míg Kun nem bírt ellenfelével. A mérkőzés állása itt 1:1 volt és 4 fa javunkra. — A következő pár Gyebrovszky és Botos volt. Gyebrovszky az utolsó dobásával szerezte meg a győzelmet, míg Botosnak rosszabbul talán már nem is mehetett. A mérkőzés állása 2:2 volt, viszont az Előre vezetett 33 fával. — Az utolsó pár Kripóczky—Kovács I. volt. Kri- póczky gyengén szerepelt, míg Kovács I. — az utolsó öt fától eltekintve — egészen jól dobott, de a válogatott Rákosra nem lehetett veszélyes. A csapat átlageredménye jónak mondható. Részletes eredmények: 1. Pagonyi—Balogh 2. Hajsz—Kun 3. Török—Gyebrovszky 4. Ónozó—Botos 5. Szabó—Kripóczky 6. Rákos—Ková,cs I. 433— 458 420— 399 443— 445 425— 386 457— 406 470— 435 2648—2529 Az egyes párok versenyében az Előre 4:2-re győzött. Ehhez jött a 119 fa ktilönbözetért 2 pont. így alakult ki a 6:2-s eredmény. A faátlag 441—121 volt az Előre javára. FELLENDÜLT A KÉZILABDA BÁCSALMÁSON ÉS A JÁRÁSBAN örömmel Írunk arról, hogy milyen nagy lendületet vett a kézi- lapbda-sport Bácsalmáson és a járásban. Ez a sport Bácsalmáson Igen nagy népszerűségnek örvend és a továbbfejlesztés elősegítése céljából a i Járási TST kézilabda- vlüámtornát rendezett, amelyet a közönség is szeretettel fogadott. A csapatok színvonala is emelkedett és lelkes szurkológárda alakult ki e sport rajongói közül. Igen örvendetes az a tény Is, hogy az utánpótlás jól megállta a helyét, mert a fiúiskola csapata a 2. helyre került. A villámtorna végeredménye: férfiaknál: l. Bácsalmás, 2. Bácsalmási fiúiskola, 3. Kunbaja, 4. Madaras. — Nőknél: 1. Bácsalmás A), 2. Bácsalmás B). • A bácsalmási járási művelődési csoport Bácsalmáson rendezte meg az általános iskolások bajnokságát. Mindkét csoportban Bácsalmás vitte el az elsőséget. Külön meg kell említeni a madarast csapatok szép szereplését. Az eddigi évekhez viszonyítva ők nyújtották a legnagyobb lejlődést. A bajnokság végeredménye. Fiúknál: 1. Bácsalmási fiúiskola, 2. Madaras-Újfalu, 3. Madaras, központi, 4. Mélykút, 5. Csikéria. — Lányoknál: 1. Bácsalmási leányisk., 2. Kunbaja, 3. Madaras-Újfalu, 4, Mélykút, központi. 5. Mélykút- Dregmajor. Első helyről az ötödikre MEGSEMMISÍTETTÉK A BAJAI ÉPlTÖK—BAJAI BACSKA MÉRKŐZÉST Szeptember 13-án Játszották a bajai labdarúgó rangadót, amelyet tudvalevőleg az Építők nyert meg 2:l-re. Előtte való napon az Építők labdarúgó szakosztálya táviratot kapott a Bács-Kiskun megyei Labdarúgó Szövetségtől,, hogy azok a játékosok, akik a hét közben a válogatottak edzésen nem jelentek meg, a vasárnapi Bácska elleni mérkőzésen nem játszhatnak. Az Építők vezetősége ennek ellenére játszatta ezeket a letiltott játékosokat, s a mérkőzést megnyerte. A Bajai Bácska megóvta a mérkőzést. Az MLSZ-nél a Bácskának adtak igazat és az oly fontos bajnoki két pontot 0:0 gólaránnyal a Bácska Javára írták. Ez azt jelentette, hogy a két csapat helyet cserélt a bajnoki táblázaton és a Bácska került az élre, míg az Építők az 5. helyre. Bár nem helyeseljük a zöld asztalnál szerzett bajnoki pontokat, mégis az MLSZ-nek kell Igazat adnunk akkor, amikor ragaszkodik a fegyelemhez és helyeselte a megyei labdarúgó szövetség eljárását. A Bajai Építők kétszeres hibát követett el: 1. Nem küldte el a válogató triálra játékosait, s ezzel cserben hagyta megyéjét, 2. A letiltás ellenére is játszatta az edzésen meg nem jelent játékosokat. — Mindenesetre helyesnek tartanánk, ha az Építők labdarúgó szakosztálya a jövőben a szabályokhoz alkalmazkodva — sportszerűen küzdené végig a bajnokságot, amelynek továbbra is első számú esélyese. A Délnyugati kerület élcsoport- jánok az állása a fentiek figyelembe vételével.: 1. B. Bácska 2. Pécsi BTC 3. Csepel Autő 4. Pécsi Dózsa n. 5. B. Építők 6. Bonyhád 7. H. Határőr '%AAíV\^A/^/VWVV>^VV>^^WWWtA 12 7 3 2 20:11 17 11 6 4 1 31:17 16 11 8 — 3 33:19 10 13 7 2 4 36:23 16 Ív 7 1 4 22:15 15 11 7 1 3 14:13 15 11 7 — 4 30:19 14 i KÉZILABDA-VILLÁMTORNA BAJÄN A bajai járási TST a környék- ' ■ • **................. be II községek kézilabda-csapatai részére Baján november lö-én férfi és női villámtornát rendez. Értesülésünk szerint eddig Dávod, Nagybaracska, Csávoly és Vaskút férfi, valamint Csátalja, Nagybaracska, Sükösd és Ersekcsanád női kézilabda-csapatai küldték el nevezésüket. A villámtomának az a jelentősége, hogy az ősz beállta után Is versenyzési alkalmat teremtenek a falusi sportolóknak, Így tavasszal nem kell az edzéseket teljesen elölről kezdeni, hanem már magasabb szintről indulhatnak el a Jövő évi spartakiád küzdelmeire való előkészülés során. A bajai járási TST kezdeményezését járásszerte nagy örömmel fogadták a falusi sportolók és sportvezetők, s minden bizonnyal ezúttal sem marad el a megérdemelt siker. */wwvwwv^éw\/wvwwwvwvv Termelőszövetkezetek! Kössetek zöldségtermelési szerződést! légként 3400 forint illeti meg a termelőszövetkezetet. A spárga termőre fordulás után 40— 50 000 forint jövedelmet nyújt holdanként. A zöldségszerződés-kötés a termelőszövetkezeteket hozzásegíti a rendszeres munkegy- ség-előleg osztáshoz. — MÉK- központ, Kecskemét. 2857 □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ Érdemes zöldséget termelni, mert a zöldségtermelés az egyik legjövedelmezőbb mező- gazdasági ágazat. A szerződéssel termelt zöldségért a MÉK az állami fel- vásárlási áron felül 10 százalékos felárat is fizet és ezenkívül egyes cikkek — például a vöröshagyma, dughagyma — termelése esetén nagyüzemi felár is megiletá a termelőszövetkezetet. Egy-egy zöldségfélét nagyobb területen — legalább 5 holdon — helyes termelni, mert a MÉK a szerződés értelmében az 50 mázsánál nagyobb meny- nyiséget helyben veszi át. Különösen felhívjuk a figyelmet a spárgatermelési szerződéskötés jelentőségére. A spárgaszerződés értelmében térítés nélkül biztosítunk magon- cot és a telepítési költségeket hitelezzük, végül művelési elő13-án, pénteken este 8 j órai kezdettel VIDÁM MŰSOR A II 1 R 0 S ÉTTÉ RÉMBEN. Fellépnek: Raffael Márta, Német Lehel, Halmi Gá- j y bor, Reményi József. g 2888 j ü L Apróhirdetések A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA November 13, péntek este 7 óra Csizmarek—Csanali: ÉRDEKHÁZASSÁG Zenés vígjáték 3 felvonásban Bemutató előadás! Katona József bérlet 4. sz. szelvénybérlet JTEozik Jflűsora November 13-án, pénteken; Baja Központi: Apák iskolája, Baja Uránia: Hetedik kereszt, Bácsalmás: Szerelemcsütörtök, Dunavecse: Gerolsteini kaland, Jánoshalma: A dzsungel könyve, Kalocsa: Csillagok, Kecskemét Árpád: A 18-as év, Kecskemét Városi: Menekülés az árnyéktól, Kiskunfélegyháza: A 18-as év, Kiskunhalas: A nagy Caruso, Kiskunma jsa: Ember a vágányon, Kunszentmiklós: Kenyér, szerelem, fantázia, Szabadszállás: Nercbunda, Tisza- kécske Petőfi: Vörös lesz a rét. ÜOGOOOCXXXXXXXXXXXXXXJ l,i A Kecskeméti ij ];! r r íÁllami Áruházt « tnai ajánlata: |»| 11! Megnyílt a csillár-, rádió- « V és elektromoskészülék-be- !» , mutató és vásár a Ko- íjj <jj háry utcában. Nyitva 8- * « tói 1-ig és délután 3-tól !t I 6-ig. 2867 jj UOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC — Nemrég jelent meg az Agitátor kézikönyve első kötete, amely hazánk eredményeit ismertette. Az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztályának kiadásában most megjelent a kézikönyv második kötete is. Az ízléses kötésű, csaknem 400 oldalas könyv a szocialista tábor országainak életével foglalkozik. Édes anyanyelvűnk címmel a Magyar Rádió minden vasárnap műsort sugároz, melyben oktat, nevel bennünket a helyes magyar beszédre. Néha bizony ez nagyon is ránk fér, Erre gondoltam, amikor a minap autóbusszal Budapestre utaztam. A kecskeméti MÁV- AUT állomáson az egyébként kellemes hangú bemondónő a következőképpen jelezte autóbuszunk indulását: ELADÓ alig használt fekete, férfi télikabát, vadonatúj, fekete, férfizakó. Kecskemét, Kenderessy utca 6. szám. 9691 SZOMBATON elveszett egyszínű, hamuszürke kiscica. Megtalálónak jutalom. Kecskemét, Galamb utca 11. szám. 2870 UDVARRA nyíló szobát keresek, költségmegtérítéssel. — Értekezni: Kecskemét, Zsinór utca 3. Bakosaknál. 2871 OPEL Szuper gépkocsi, üzemképes állapotban 18 000 forintért eladó. Kecskemét, Vörösmarty utca 9. szám. 2872 ÉPÜLETFAANYAGOK, akácfaoszlopok és lécek eladók. Kecskemét, Bika utca 12. 2874 SZALAGFŰRÉSZ olcsón eladó. — Kecskemét, Helvécia, Köncsög 53. Id. Bartusz Imre. 9682 SERTÉSTRAGYA eladó. Kecskemét, Bajcsy-Zsllinszky út 40. 9681 ELADÓ 5 tonnás NAG. Bussing tehergépkocsi tartalék abronccsal és tömlőkkel, egy darab FORD-KA- NADA motor 3 tonnás tehergépkocsihoz. Érdeklődni: FMSZ, Kiskőrös. 2877 1101-ES SKODA személygépkocsi eladó. Kecskemét, Margit utca 8. szám. - 9690 REKAMIE, íilodendron eladó. Kecskemét, Rákóczi út 24.J II. em. 2. ajtó. 9884 IDŐS asszonyt családtagként felveszünk. Kecskemét, Rendőrfalü, Tűzoltó utca 4. 9683 NÉGY darab szarufa eladó. Kecskemét, Sétatér utca 20. 8680 FEKETE Pannónia, újszerű állapotban eladó. Kecskemét, Műkert mellett levő népboltban. Mészáros. 9687 VILLANY-, vízvezetékszerelő nagy gyakorlattal karbantartó szerelői állást vállal. Cím a kiadóban. 9688 ELADÓ ház 1 és háromnegyed hold szőlővel, gyümölcsössel. Helvécia 196, Agócsék. 9689 ELADÓ jó, üzemképes 1100-as Skoda. Érdeklődni: egész nap Kecskemét, Damjanich utca 7. sz. alatt. Vagy 17 órától a 21—15-ös telefonon. 2883 GYERMEKSZERETÖ nőt felveszek. Érdeklődni: szombaton déltől Kecskemét, Temes tér 10. 2881 ELADÓ 4 hold föld Törökfáiban. Érdeklődni: Kecskemét, Izsáki út 7., Farkaséknál, 2880 VIZSGÁZOTT kazánfűtőt a téli fűtés idejére alkalmaz a Kecskeméti Cipőgyár. 2679 »Halló, halló figyaLem! Autó- bussj-járat indul Lajosmizsén át Budapestre...« Megfigyeltem, hogy ez nem véletlen elszólás, mert következetesen »autóbusz-járatot« indítanak, ahelyett, hogy az autóbuszt indítanák élj Talán apróság, de mégis figyelmet érdemlő. Bálint László Kiskunfélegyháza A DÉL-MAGYARORSZÁGI Áramszolgáltató Vállalat Kecskeméti üzemvezetősége felvesz hálózati villanyszerelőket, hálózati segédmunkásokat, adminisztratív munkavállalót és férfi munkaerőt pénzbeszedői munkakörbe. Jelentkezes Csongrádi utca 26. sz. alatt reggel 7 és 9 óra között. 2893 EGY szoba, konyhás lakás elköltözés miatt, költségmegtérítéssel azonnal elfoglalható. Rendőrfalü; Benkő József u. 15. (Kecskemét) Téglagyár mellett. 9683 KIS családi ház eladó, esetleg két részben, lakómentes. Kecskemét; Epreskert utca 12. 9702 KIADÓ haszonbérbe 2 hold szőlő; tanyával. Érdeklődni: Kecskemét; Zimay László u. 2. Tóth cipésznél. 9098 ELADÓ rézüst, asztali tűzhely; kályha, asztal, tükör, szekrény. Kecskemét, Simon István u. 23. 0703 SZÖLÖMUNKAS idősebb, gyermektelen házaspárnak 1 és lel hold szőlő lakással feléből kiadó. Kissné, Kecskemét, Kisfaludy u. 17. szám. 9699 ELAJJÖ 340-es BMW személygépkocsi, prima állapotban. Kecskemét, Bocskay utca 19. 9701 AZONNALI belépéssel felveszek rendes asszonyt háztartásba. Kecskemét, Nagykőrösi u. 46. 9692 ÜGYES mindenest felveszek. Kecskemét, Raffai Károlyné, virágpiac. 9697 ELADÓ 350-ES Jawa és 30—33 mázsa takarmányrépa Városföldön. Érdeklődni: Kecskemét, Zimay L. utca 4. 9696 HETENYEGYHAZÄN, állomás mel- lett prima villa és szőlő eladó. —: Kecskemét, Tatai tér 1. I. em 4. ajtó. 9693 ELADÓ ház Kecskemét, Széchenyi körúton, részben beköltözhető. Érdeklődni: Bethlenváros 56. 9693 DIÖHALO eladó, finom készítésű; alig használt. Kecskemét, Munkácsy utca 21. 9693 200 KG-ON felüli hízott sertés el- adó. Kecskemét, Csóka utca 25. Ugyanott takarmányrépa eladó. 2891 A VÁROSHOZ közel kiadó felei:- bérbe 3 hold szőlő, lakással. Érdeklődni lehet: Kecskemét, VII.; Tizedes utca 9. 2887 ELADÓ Kecskemét, H. kér.. Fürdő utca 29. számú külsőportás ház. Érdeklődni a helyszínen. 2885 LEGNAGYOBB gyümölcsű Mada^ me műtőt óriási szamócapalánta kapható 20 fillérért. Hardi József; Kecskemét, Rákócziváros 20. 2886 ELADÓ ház nagy pincével. Cim: Kecskemét, Bajcsy-Zsiiinszky utca 17. szám. 2882 ELADÓ egy hold príma gyümölcsös szőlő, lakóépülettel törökfái megállónál. Érdeklődni: Helvéciái Sütőüzemnél. 9673 ELVESZETT egy szőlőpréa feje a kisfái állomástól a városföldi állomásig. Becsületes megtaláló jutalom ellenében értesítse Szabó Jó- zseinét, Városföld 280. szám alatt. 3854 EGY hold 6ZŐ1Ő eladó központtól 2 km-re. Érdeklődni: délután 3-tól. Kecskemét, Nyíri üt 28. Népbolt mellett. 2860 KECSKEMÉT, Voelkertelep IV. u. 29. sz. ház eladó. Értekezni lehet IV. utca 2. szám alatt. 9677 tei'VWVWVérfWVWWW^WWWVWVWWWVWWWWWWVS/V^/VWWWVWWNA^/N Az autóbusz vagy a járat indul? Félegyházi apróhirdetések TANYASORON 1 és fél hold föld tanyával eladó. Érdeklődni: Zom- bori utca 21. 2892 SZÉCHENYI utca 40. számú ház eladó. Felerésze beköltözhető. 2748 KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Bankfalu, Füzestó u. 18. sz. alatti ház nagy telekkel, szőlővel, gyümölcsössel ELADÓ. Értekezni ugyanott. 3343 ELADÓ Dessewfíy utcában 255 négyszögöl házhely. Érdeklődni Bogárnénál, Mártírok útja 2. 3338 NAGYSZEBEN utca 1. számú kü- lönportás, új ház eladó. Beköltözhető. 3342 KEVESET használt 125-ös motor- kerékpár eladó Desewffy utca 5. sz. alatt. 3340 ÜRES szobát költségmegtérítéssel keresek. Both Lászlóné, Cipőüzem, délután 2 óráig. 3341 HUNYADI utca 32. számú ház utcai része elköltözés miatt fizetési kedvezménnyel eladó. Beköltözhető. 3339 LOTTÓN nyert teljesen új Optima Piama írógép eladó. Megtekinthető a kenyérboltban, Molnár Béla utca 1. sz. 3331 DIÓFA hálószobabútor két ágybetéttel, lószőr matraccal eladó. Érdeklődni Papp Gábornál, Vak Bottyán (volt Szent István) utca 34. sz. 3332 ADY ENDRE utca 4. szám alatti ház felerésze eladó. Azonnal beköltözhető. — Ugyanott porcelán szervizek eladóki 3333 DÖBRENTEI utca 13. számú ház eladó 2 lakással. Nagyobbik lakás lakáscserével beköltözhető. Érdeklődni Martinovics utca 4. 3334 VÖRÖSMARTY utca 5. számú ház középső része elköltözés miatt sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni ugyanott Tóth Imrénél, 3350 A Helvécia! Állami Gazdaság GYÜMÖLCSFA-CSEMETE eladását megkezdte. Lerakata: Bercsényi utca 43, Malatinszki Nándor kertésznél. 3315 PETÖFISZÁLLASON, az állomás és a kövesút mellett, a község belterületén házhelynek Is alkalmas 3 nőid szőlő kiseob részletben is jutányosán eladó. Értekezni lehet Sánta Jánosnál, Petőíiszállás. 3324 □□□□□□□□□□□□□□□□□□ma I HŰTŐKOMPRESSZOR j KEZELŐT felveszünk azonnali belépéssel kiskunfélegy- J házi telepünkre. Hegesztői vizsgával rendelkezők előnyben.. Jelentkezés a Bács-Kiskun megyei Vágóhíd és Hús- j feldolgozó Vállalat munkaügyi osztályán. 3328 i ELCSERÉLNEM Kecskemét, Széchenyi tér 10. szám alatt levő egy szoba, konyha, előszoba, vízvezetékes lakásomat két szoba, kony- hásra, kö’tségmegtéritéssel. 9678 KÉT darab ajtőszárny eladó. Kecskemét, Széchenyi körút 9. 9679 KOMPLETT háió- és konyhabú: tor eladó. Cím a kiadóban. 9680 SZEMÉLYGÉPKOCSINK részére Kecskeméten, lehetőleg központban,- garázst keresünk. Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat. Két- templom köz. 2368 jö Állapotban levő használt, világos szobabútor eladó. Érdeklődni: 8—1-ig. Kecskemét, Horváth Döme utca 20. 2852 2S0-es JAWA olcsón eladó. Kecskemét, Csáky u. 9. sz. 9672 KECSKEMÉTEN 5 hold föld eladó a budai betonút mellett, a várostól 2 km-re, részietekben is. Értekezni a helyszínen Fazekas kovácsnál. 0852 ELADÓ Kecskeméten másfél hold szőlő és föld a Műkerttel szemben Jutányos áron. Értekezni IJp- reskert utca 6. sz. a., özv. Buczkó Lőrincnénél. Ugyanott fürdőkád eladó. 9918 HAROMSZOBAS ház, egészben vagy felerészben, azonnal elfoglalható, eladó. Kecskemét, Talfáji köz 43. 2862 KIADÓ szőlő feléből lakással. Érdeklődni: Kecskemét, Csongrádi ut 9—11. Horváth. 2361 ELADÓ Kecskemét, Marx tér 14. sz. alatti 3 utcára szóló ház, réyzDeni beköltözhetőséggel. Értekezni a helyszínen, 13—16 óra között. z'M