Petőfi Népe, 1959. november (14. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-04 / 259. szám

VTtáff proletárjai, egyesüljetek! T XIV. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM Ära SO fillér 1959. NOVEMBER 4, SZERDA w Uj földmüvessxövetkezeti A k°n9resszus' ^verseny eredménye létesítmények Bugacon imofcbuckákat és mellette egy elhanyagolt kis épületet látott Azóta a szövetkezet dolgozód . és tagjai közös erőből és tár­sadalmi munkával erős tégla- kerítéssel kerítették körül az épületet és az irodahelyiséget is kibővítették. A homokbucka helyét pedig úttá alakították. Ez márciusban történt és alig múlt el egy hónap, máris fel­építették, szintén közös erőből, az új felvásárló irodát rak­tárral együtt. A következő év­ben már itt vásárolják fel a zöldséget és a gyümölcsöt. Rövid idő múlva megnyílik a bugaci csárda korszerű, de mégis hagyományos berende­zéssel. Nemrégiben értékelte a megyei tanács ter­melőszövetkezeti csoportja a közös gazdaságok árutermelési tervének teljesítését. Megyei átlagban a termelőszövetkeze­tek 65,4 százalékos teljesítést értek eL Ezen belül legjobb Kecskemét város termelőszö' vetkezeteinek eredménye, még­pedig 85,3 százalék, tehát jó­val felette áll a megyei átlag­nak, de még az utána követ­kező kiskunhalasi járásnak is, melynek közös gazdaságai 77,1 százalékra teljesítették átlago­san a tervet. Egyes termelő- szövetkezetek kiváló eredményt értek eL A jánoshalmi Kossuth 136,1, a Petőfi 130,7, a pálmo- nosori Keleti Fény 163, a bács­almási Petőfi 177,3, a duna- pataji Cj Elet 129,9 százalékra teljesítette árutermelési tervét. Külön említést érdemel a szak­mán Rákóczi, amely új szövet­kezet, de jó gazdálkodással el­érte a 117 százalékos teljesítést. Sajnos, vannak szövetkeze­teink, amelyek nem élnek a lehetőségekkel és azokkal a /kedvezményekkel, amelyeket az árutermelési mutató teljesítése nyomán az államtól kapnak. A kiskunfélegyházi Felszaba­dulás 40, a szanki Haladás pe­dig csak 35 százalékra teljesí­tette árutermelési tervét. Ha­sonlóan megyénk több termelő­szövetkezete elhanyagolta ezt. Tekintettel arra, hogy a zár­számadás az idén a naptári év szerint történik, vagyis az évet december 31-gyel zárják a termelőszövetkezetek, a ren­delkezések szerint október vé­ge helyett november végéig teljesíthetik az árutermelési tervet. Helyesen teszik tehát a 4ermelöszövetkezetek tagjai ott, ahol elhanyagolták ezt a dol­got, ha a felesleges terményei­ket nem osztják ki maguk kö­zött, hanem eladják és munka­egységre inkább készpénzt vesznek fel. Ebben az esetben ugyanis nagyüzemi felárat kap­nak, azonkívül a rendelkezések szerint vagy jelentős hitelel- engedésben részesülnek, vagy pedig javukra írják számláju­kon a járó kedvezményt. Ha a tag maga fuvarozza a mun­kaegységre kapott terményeket, az költségesebb, nem találja úgy meg a számítását. Számot­tevő jövedelemtöbbletet jeleit tehát, ha a közös gazdaság tagsága az előbbi módon helye­sen jár el. A kecskeméti Vö­rös Csillag 160 ezer, a Petőfi 180 ezer, a Szabad Nép 111 ezer forint kedvezményben ré­szesült már eddig az áruter­melési terv teljesítéséért. Közös gazdaságaink használ­ják ki tehát a lehetőségeket, végezzenek számvetést, miképp lehetne az árutermelési terv teljesítésével növelni jövedel­müket. A lakosság ez évben legna­gyobb, legőszintébb örömmel az új kereskedelmi forma meg­honosítását fogadta. Nemrégen itt is megnyílt az önkiszolgáló bolt, és bő árukészlettel várja a vásárlókat, Már elkészült ' a következő évi terv is, amely szerint a kisvendéglőhöz jégvermet és borpincét építenek. Keresztes Benedek levelező Elsők a megyében A kiskőrösi járás első hely­re került a negyedik negyedévi adóbevételi tervek teljesítésé­ben. Október végéig az állam­polgári kötelezettségek 56 szá­zalékát fizették be a járás köz­ségeiben. Első a teljesítésben Soltszentimre község 67 száza­lékkal. Második Akasztó köz­ség 62 százalékkal, de dicséret illeti Páhi községet is, ahol a gazdák negyedévi adójuk 56 százalékát fizették be eddig. Császártöltés mindig az elsők között szokott lenni az állam- polgári kötelezettségek teljesí­tésében. A községben most nagy a lemaradás. Az esedékes ösz- szegeknek eddig csak 23,5 szá­zalékát fizették be. Reméljük azonban, hogy rövidesen pótol­ják mulasztásukat. 10 millió forint SRK te tőszerkezet TERVEN FELÜL Ez érv tavaszán a termelőszö­vetkezeti mozgalom újabb nagy térhódítása minden, előzetes számítást túlhaladott. Az újon­nan alakult szövetkezetek épí­tési szükségletei és a már meg­levők erősítését célzó beruhá­zások komoly próbatétel élé állították a Kecskeméti Épület­lakatosipari Vállalatot is. A különböző épületlakatosipari munkák, különösen pedig az SRK tetőszerkezetek iránti megnövekedett kereslet felké­születlenül érte a vállalatot. A munkások és vezetők ennek ellenére vállalták, hogy a szö­vetkezeti mozgalom segítése és erősítése érdekében növelik ter­melésüket, Dabasi Pál elvtárs, a válla­lat termelési osztályának ve­zetője a következőket mondotta erről; — Az óv elején még havi 200—240 tonna anyagot dol­goztunk fel, ma pedig 600—700 tonna a havi átlagtermelésünk. — Hogy tudnánk ezt a ton­namennyiséget kicsit közérthe­tőbben magyarázni? — A tsz-építkezésesk segíté­sével kapcsolatos kormány- programot megtárgyalva, év végéig 13 500 000 forint értékű épületlakatoisipari munkát vál­laltunk terven felül. Nagy összegű felajánlásunk teljesíté­sének komoly lendületet adott a kongresszusi munkaverseny. Hegesztik a tetőszerkezeti elemeket. Bár a felfejlesztés előbb tör* tént, mint a műszaki feltételek megteremtése, a 7 600 000 forint beruházással épülő új munka­csarnokunk elkészülte után még­is elértük, hogy október 30-ig 10 millió forint értékű SRK típusú tetőszerkezet készült el terven felül. Ez olyan nagy mennyiség, ami 15 kilométer hosszúságú istállóépület ■ tető­szerkezetéhez elegendő, Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de ez az eredmény alap ahhoz, hogy év végéig felkészüljünk a további igények kielégítésé­re, vagyis 3 500 000 forint ér­tékű tetőszerkezetet gyártsunk terven felül a tavaszi szövet­kezeti építkezésekhez, S. G. A vállalat 2-cs telepén már a tavaszi termelőszövetkezeti építkezésekhez raktározzák a soliezer SRK típusú tetőszerkezetet. ÜNNEPRE KÉSZÜL A MEQYE . — November 7-e előkészületeiről írnak levelezőink — Teljesítették vállalásukat A Kiskunfélegyházi Dohány­beváltó Üzem dolgozói tavasz- szal megtették a pártkongresz- szus tiszteletére felajánlásai­kat. Ennek teljesítése érdeké­ben az üzem valamennyi dol­gozója igyekezett jó munkát Megindult a második társasház építése is OCttiktmiten. A kecskeméti ötemeletes szál­loda építkezése közelében a Simonyi utca és a Széchenyi tér sarkán egy szerényebb, de nem kevésbé jelentős építke­zés indult. Egy év múlva az­után, hogy megalakult a Bocs- kay utcában építkező első tár- sasház-építő közösség, itt, a Si­monyi utcán megkezdte az ala­pozási munkálatokat a megye- székhely második társasház­építő közössége is. Jelentős mennyiségű építő­anyag már a helyszínen van, tető alá került a felvonulási épület és a pinceszint kiásása is megtörtént. Sipos József elvtárs, a kö­zösség építkezésének .intézője elmondta, hogy a lakásépítő szövetkezet ez év márciusában alakult és a kétemeletes, 12 lakásos ház tervét Papp Dezső építész készítette el. A terv jó­váhagyása után októberben in­dult meg az építkezés. — Közösségünket a kezdeti nehézségek megoldásában min­den állami szerv támogatta — mondja Sipos elvtárs. — Sze­retném a sajtó útján is meg­köszönni a lakásépítő szövet­kezet nevében a Kecskeméti Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bizott­ságának, valamint az OTP-nek szíves támogatását. Segítségük lehetővé tette számunkra, hogy megfelelő helyen építkezhetünk, s a kölcsön felvételével a kellő anyagiakat is megkaphattuk. végezni; Miután egyes munka- folyamatok még nem voltak eléggé ismeretesek a kongresz- szusi munkaversennyel pár­huzamosan néhány dolgozó november 7-e tiszteletére, is tett szocialista kötelezettség- vállalásti Jelenleg a jövő évi dohányterületek szerződtetése és az évi dohánytermés be­gyűjtése a legfontosabb feladat Körzeti felügyelőink közül no­vember 7-e tiszteletére Zsáko- vits Lajos 101,6, Gál Pál kör­zeti felügyelő pedig 100,9 szá­zalékra teljesítette szerződés- kötési tervét. Gál Hona. levelező 22 ezer forint értékű társadalmi munka Kömpöc község lakossága no­vember 7-e tiszteletére felaján­lott és betartott ígéretéről szá­molok be soraimban. A nyári munkák végeztével a tanács­ülésen a tanácstagok elhatá­rozták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfor­dulójára társadalmi munkával felépítik a tűzoltószertárt, ki­javítják a község elhanyagolt útjait és megkezdik a fásítást. Örömmel írom, a község lakói teljesítették vállalásukat. A tűz­oltószertár felépítésénél a la-. kosság, karöltve az Cj Élet tm valamennyi férfi dolgozójával. 5500 forint értékű társadalmi munkát végzett. Az elhanya­golt utak javításánál a társa­dalmi munka értéke megha­ladja a 10 és fél ezer forintot. A falu fásítását szintén társa­dalmi munkával oldják meg. Ez idáig már 500 darab facse­metét szereztek be, s ültettek el. Korom József levelező Befejezték éves tervüket Ünnepre készül a Jakabszál* lási Gépállomás. Az ünnepre való készülődés azonban már régebben megkezdődött, amikor a gépállomás dolgozói vállal* iá«, hogy november 7-re telje* sitik éves tervüket. A gépállo* más dolgozói közül a kornmu* nisták jártak élen a tcrvtelje* sítésben, követte őket a becsű* letes pártonkívüli dolgozók többsége is. Balogh János tag* jelölt és váltótársa 5700 nqr* málhold szántást végzett SZ—■ 80-as erőgépével, így az éves tervét 210 százalékra teljest tette. Szepesi Antal zetoros 1250 normálholdat művelt meg, s 1959. évi tervét 151 százalékkal fejezte be. Bárdos József levelező; 1 I-Ia valaki egy évvel ezelőtt a Bugaci Földművesszövetke­zet körül járt, hatalmas ho-

Next

/
Oldalképek
Tartalom