Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-04 / 233. szám

SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BAGS - KISKUN MEGYEI LAPJA Világ proletárjait egyesüljetek! KIV. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM Ara 60 fillér 1959. OKI. 4, VASÁRNAP Kossá István közlekedési- és postaügyi miniszter látogatása Kiskunhalason Útfenntartást gépesítő bemutató a kiskunmajsai úton Pénteken az útfenntartás gé-1 Eddig egy útőr hat kilomé- pesítéséről rendeztek bemuta- teres útszakaszt gondozott, tót a Kiskunhalas—Kiskun- majsa közötti útvonalon, ame- lyet megtekintett Kossá István niszter is. A miniszter kisére- >\,4 tében volt Horváth János, a mß@m KPM útfőosztályának vezetője f íik és Balta Mihály főosztályvezető | ' Bon a városi tanácsnál Mohiár / ttjl -S#l Frigyes, ^az MSZMP megyei — r'r Dallos Ferenc, a megyei ta- ||||l|g ' Horváth István, az MSZMP j|p * Biíekov Pál járási tanácselnök, Keile Géza, a városi tanács végrehajtó bizottságának el­nöke, .Horváth János főmér­nök, a KPM kerületi felügye­lője, Kószó Ferenc, a KPM kecskeméti Közúti Igazgatósá­gának vezetője és Bolhóy Lász­ló, a megyei tanács végrehajtó bizottsága építési és közleke­dési osztályának mb. vezetője. A miniszter a megyei, váro­si és járási vezetőkkel együtt először a Paprika Antal Ter­melőszövetkezet három és fél­kilométer hosszú, nagyarányú társadalmi munkával készülő bekötőútjának építését nézte meg. Innen a miniszter elvtars kíséretével a Kiskunmajsa felé vezető 524-es útra ment át, ahol az útfenntartás gépesíté­sének bemutatóját rendezték meg. Országos jelentőségű kí­sérlet folyik itt az útőri mun­ka gépesítésére. Kossa István eivtárs. Szerszámja egy lapát volt, amellyel zúzalékot terített le az útra, tömte be a gödröket és nyeste le az útszéli pad­kákat. A bemutatón szovjet gyártmányú »Agrosztroj« és a magyar »Fürge« kistraktor se­gítségével ötféle műveletet vé­geztek: fűnyírást, az útszéli fák permetezését, az útjelző osz­lopok festését, anyagszállítást és padkaegyengetést. A gépek lehetővé teszik olyan útőrbri- gádok szervezését,- melyek 50— 100 kilométeres szakaszon kor­szerű eszközökkel, olcsóbb, gyorsabb, minőségileg jobb és tartósabb útfenntartást végez­nek, Kissé távolabb egy felületi bitumenes hengerlés! művele­tet mutattak be, amit ugyan­csak új módszerrel, úgyneve­zett géplánccal végeztek. Elöl egy teherkocsi haladt, amely­ről ' forró bitument locsoltak az útra. Utána rögtön bitu­menbe áztatott zúzalékot terí­tettek rá, amelyet a következő percben már egy 11 tonnás Skoda-dízel hengerrel nyom­tattak le. Közben Kossá elvtárs a Je­lenlevő szakemberekkel és munkásokkal részletesen meg­beszélte az új módszerek elő­nyeit és az eddig szerzett ta­pasztalataik felől tájékozódott. A bemutató után kíséretével együtt megtekintette az új kis­kunhalasi vásárcsarnokot, s mielőtt visszaindult volna Bu­dapestre, a vasútállomásra is ellátogatott. Felhívta az ott dolgozók figyelmét arra, hogy jobb munkaszervezéssel csök­kentsék a síneken átvezető fő­útvonal sorompóval való elzá­rásának idejét. II tompaiak befizették a harmadik negyedévi adót (Községi tudósítónktól.) Tompa község lakossága a harmadik negyedévi adótervet időben 107.9 százalékra teljesí­tette, így a község pénzügyi ter­veinek végrehajtását biztosítot­ták, s vele együtt a községfej - lesztésd terv megvalósulásának is megvetették az alapját. Köz­ségünk lakossága most már bi­zakodással várhatja a 600 szer forint beruházással tervbe vett törpevízmű felépítését. Uj gyér születik Az Építőgépkarbantartó Vál­lalat helyén Kecskeméten lé­tesül az új parkettagyár. Je­lenleg a szervezési és előkészü­leti munkák folynak. Megér­keztek a parkettgyártó gépek is, s naponta több vagon parket­tának való faanyag érkezik a gyár területére. Képünk a par­kettát rendberakó asszonyok egy csoportját mutatja be. ; A kecskeméti ssínhási évad Upí'^íei,»]é:]lie'jes MECxisí'srjnröij'A. Bernard Shaw Szent Johanna című drámájával nyitotta meg idei évadját október 2-án a Kecskeméti Katona József Szín­ház. Az ünnepi díszelőadásra zsúfolásig megtöltötte a közön­ség a nyáron kitatarozott, meg­újult köntösben kaput nyitó színházat. Az előadás megkezdése előtt Tóth László, a Hazafias Nép­front nevében ünnepi beszédben köszöntötte a színház dolgozóit, s a közönséget, majd Seregi László rendezésében a legkitű-» nőbb prózai erőket felsorakoz­tató szereposztásban került son a Szent Johanna első előadá-t sára. Október folyamán még kél bemutatót tart a színház. A jö- vő hét végén lesz Offenbachs Egy marék boldogság című nagyoperettjének premierje, t* hónap utolsó napjaiban Darvas József: Kormos ég című drá­máját viszi a prózai együttes 4 közönség elé* Munkásakadémiák, szabadegyetemek, ezüstkalászos tanfolyamok, előadássorozatok jelzik az ismeretterjesztés őszi megyei terveinek indulását Néhány nappal ezelőtt kétna­pos ankéten beszélték meg az ősszel induló ismeretterjesztő munka irányelveit és részleteit Kecskeméten a ‘ megyei tanács művelődési osztálya és a TIT által összehívott értekezleten a megye ismeretterjesztő szak­emberei. Megbeszélésük alapját azok a tervek képezték, melye­ket megyeszerte az év elején megalakult művelődési operatív bizottságok a helyi tanácsokkal egyetértésben a megyei pártbi­zottság kétéves művelődéspoliti­kai irányelveinek szellemében állítottak össze. A népművelési munka e fontos területének, a dolgozók között végzett felvilá­gosító, tudományos ismereteket nyújtó munkának módszerbeli és tartalmi Vonatkozású előbbre lépéséről tanúskodnak ezek a tervek. Az ismeretterjesztő munka ebben az esztendőben az előző időszakhoz (képest összehason­líthatatlanul nagyobb szervezett­séget és .magasabb eszmei szín­vonalat mutat. A korábbi gya­korlat is jelezte, hogy egyes he­lyeken utat törtek maguknak az ismeretterjesztés haladottabb módszerei, az ősszel kezdődő évadban -azonban uralkodóvá váltak ezek a szervezett, tanfo­lyamszerű formák. Megnöveke­dett a munkásakadémiák szá­ma. Kecskeméten a konzerv­gyárakban, a Zománcipari Mű­vek Gyáregységében. Kiskun­félegyházán a Bányászati Be­rendezéseik Gyárában, Baján a Gyapjűszövetgyárban szervez­nek ilyen, ipari termeléssel ösz- szefüggő témákat tartalmazó so­rozatokat, s a tématervekben az általános műveltség legszé­lesebb légiói is helyet kaptak. Ezenkívül még több helyről ad­tak hírt hasonló munkásakadé­miák szervezésének szándéká­ról. A megyei tanács művelő­dési osztályának. tájékoztatása szerint 6—800 munkás részvéte­lére lehet számítani. Elterjedő­ben vannak falun a népműve­lési iskolák, vagy ahogy ko­rábban nevezték: népfőiskolák. Közel 50 községünkben indul meg az ezüstkalászos tanfolya­mok első évfolyama) Termeld* szövetkezeteink nagy részébe« is lesznek előadássorozatok. Ka* locsán, Baján, Kecskeméten éa Kiskunhalason pedig tovább folytatják, illetve megkezdilí munkájukat a szabad egyete­mek. A tudatos, célszerű együttmű* ködésnek ez a fejlődő orga- nizációja pártunk művelő* déspolitikai irányelvei szelle­mében fellendült népnevelő munka megerősödését jelzi, éS biztos alapot jelent a művelő­dési forradalom legfőbb céljá­nak megvalósulásához, a dolgo­zók világnézeti, eszmei nevelé­séhez és átneveléséhez. Uj községi pártbizottságot választott a jánoshalmi pártértekezlet A jánoshalmi párt-alapszer- vezetek küldöttei pénteken délután községi pártértekez­letre gyűltek össze, hogy meg­hallgassák és megvitassák áz elmúlt időszak munkáját és a további feladatokat megjelölő beszámolót, majd megválasszak az új községi pártbizottságot Csupity István elvtárs meg­nyitója után Balogh Lajos elv­társ, a községi pártbizottság titkára terjesztette elő a be­számolót. Részletesen elemezte a község fejlődését a párt új­jászervezése óta, alaposan fog­lalkozott a község gazdasági, kulturális és társadalmi életé­nek kérdéseivel és pártpoliti­kai kérdésekkel. A Központi Bizottság irányelveinek figye­lembe vételével javasolta meg­határozni a feladatokat, külö­nös tekintettel a mezőgazdaság szocialista átszervezésére. A csaknem háromórás be­ható vitában felszólaltak: Dér- kies István, Bogdán Gusztáv* Törköly János, Elek István, Szabados József, Deli József, Tombácz István, Szalai Imre és Ács József elvtársak. A me­gyei pártbizottság nevében a pártértekezleten megjelent és felszólalt Weither Dániel elv­társ. A járási pártbizottságot Övári Péter elvtárs képviselte. A pártértekezleten részt vett még Brachna János élvtárs, a MÉSZÖV elnöke. A beszámoló és a határozati javaslat elfogadása után a pártértekezlet megválasztotta az új községi pártbizottságot és a járási pártértekezlet kül­dötteit. * AZONNAL MUNKÁHOZ LÁTTAK ) °» Öntvények készülnek Európa nyugati és északi államai részére a zuhanyozó kádtál, a 140 és 125 centiméter hosszúságú für­dőkádak gyártását. Ezeket az új öntvényeket a nyugati államok­ba és az északi államokba szál­lítják. Az első szállítmány no­vemberbe». hagyja el a gyárat­; A Zománcipari Művek Kecs­keméti Gyáregységében bővül az egészségügyi berendezési cik­kek választéka. A nyugati és északi államok kereskedelmi szerveinek kívánságára a ne- igyedih negyedévben megkezdik A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat kommunistái a vezotőségválaszto taggyűlés után azonnal munkához láttak, üzemükre ebben az évben megnövekedett feladatok hárulnak. A tavalyi 300 vagon összteljesítménnyel szemben az idén 440— 150 vagon baromfit dolgoznak fel. Tennivalóikról az elmúlt napokban aktívaértekezleten tanácskoztak. Képünkön Miszlai Etel, a pártszervezet titkára és Töreki Vince igazgató a legújabb napi jelentéseket tanulmányozzák. Okuk van az örömre, har­madik negyedéti tervüket szeptember végéig 120 százalékra teljesítették« ‘ « 4 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom