Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-30 / 255. szám
1959, október 30, péntek t?T BÄCS-KISKUN MEGYEI LAPJA VxisUáai munka — kütföicU 8 Lenini Komszomol 41. évfordulójára emlékeztek a városföldi Dózsa Tsz KISZ-fiataljai A világ haladó if jósága október 29-én ünnepelte a dicsőséges Lenini Komszomol fennállásának 41. évfordulóját. A városföldi Dózsa Tsz KISZ- fiataljai sem felejtik el, hogy szabadságunkért sok tízezer komsaotnolista áldozta fel ifjú életét Ezért készültek olyan lelkesen ennek az évfordulónak a megrendezésére. A munkában élenjárnak. Ezt igazolja az MSZMP VII. kongresszusának tiszteletére tett vállalásuk teljesítése is. Az évforduló napján ünnepi taggyűlésen Tréfás Júlia KISZ- titkár beszélt a Komszomol 41 éves küzdelmes harcairól és hőseiről: Matroszovról, Zójáról és a többi komszomolistáról. A taggyűlés után műsoros előadással szórakoztatták a VII. pártkongresszus tiszteletére tett vállalásod!: élenjáró ifjú és idősebb dolgozóit Szűcs Antal Népszava olvasóankét Kecskeméten. kiét végéről tengelyen befelé haladó fémfedők nyomják ösz- sze a — szintén nemrég vásárolt osztrák gyártmányú töltőgéppel beléömlesztett — szőlőt. Érdekessége a présnek, hogy egyik végén hidraulikus, a máA présház még régi, de benne a munka újszerű, emberkímélő, méltó a nagyüzemi gazdaság szocialista jellegéhez. És gyorsabb, gazdaságosabb, mint volt azelőtt. Nemesnádudwar határában, a Hosszühegyi Állami Gazdaság 1. számú üzemegységének székhazában ugyan az azelőtti években is inár a gépeiké volt a szó a 470 hold szőlő levének a ki- saj tolásánál, ebben az esztendőben tovább tökéletesítették a -mustgyártás" gépesítését. Csupán a szüret történik még kézi erővel, de a szőlőt a présházba szállító kádakat már emelő segítségével ürítik ki, s a régebben meglevő bogyózógép csumátlanítja — tisztább borok nyerése végett — a fürtöket. S bár eddig Is ▼olt hidraulikus sajtoló ja a gazdaságnak, az idén megvásárolták az Országos Mezőgazdasági leállításon látott francia gyártmányú préskolosssust. A hatalmas gép, 45 hektoliter űrtartalmú, rácsos bordázató, felevő fahengerekből áll, s a levét, mint az eddig Ismert présekkel. S rövid idő alatt annyiszor »nyomathatják meg« a törkölyt, ahányszor akarják. A must a hengerprés alatt levő csatornán folyik el, s préselés után a hengerből ajtón kiengedett törkölyt is végtelen csiga ezen kotorja ki a szabadba. — A mustot gumicsöveken szivattyúzzák ki a Zetor-vonta- tású pótkocsikon levő hordókba, s így szállítják erjedés végett a gazdaság 12 nádudvari pincéjébe (Másutt számolunk be róla, hogy a présház mögött most épül egy 40 méter hosszú pince.) Így fest nagyüzemi módon a présházi munka, amelynél inkább az eszét, mint a fizikai erejét kell használnia az embernek Irta: Tarján István Foto: Pásztor Zoltán Október 28-án délután a Népszava szerkesztősége Kecskeméten az SZMT székházban olvasóankétot tartott. Az ankéten megjelent olvasók elmondották véleményüket a lap munkájáról. Többen megemlítették, hogy a szakszervezetele lapja egyes cikkeivel hasznos segítséget nyújt a szakszervezeti aktívák munkájához. Az ankétem több értékes javaslat hangzott el az újság színvonalának emelése érdekében. Ádám László, a Népszava Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Juhász Éva (anyja neve: Kovács Klára), Szakáll Imre (Diszkó Ilona). HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Tarján István és Török Judit Erzsébet MEGHALT: Horváth Ágoston 56 éves korában. szerkesztő bizottságának tagja megköszönte a jelenlevők jótanácsait és ígéretet tett arra, hogy ezeket az észrevételeket és tanácsokat a szerkesztő bizottság felhasználja további munkájában. PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16 , Pártépítés és Ipari rovat: 11-22 I Szerkesztő bizottság: 10-36 Kecskemét) Széchenyi tér 1. szám. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet« hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 11 Ft .! Az osztrák töltőgép az egyik présbe »szállítja« a törkölyt. Új tantermi felszerelés a járás iskoláiban A jánoshalmi leányiskolában három tantermi felszerelést járási, háromat pedig megyei keretből csereinek ki. Űj berendezést kap a harkakötönyl Mező Imre termelőszövetkezet iskolája és a kisszállás! iskola is. A politechnikai oktatás terén is egyre szebb eredmények vannak. Tavaly még mindössze két iskola VI. osztályában folyt gyakorlati oktatás, az idén már bevezették a kelebiai, rémi, jánoshalmi és kisszállás! iskola V. osztályaiban is, jövőre pedig újabb iskolákat kapcsolnak be. Nagyszerű eredmények a földművesszövetkezeteknél Merényi János gépész megnyom egy gombot, prés működni kezd. s a francia A Kiskunhalas és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet egész évi nyereségterve 1 637 000 forint. Ezzel szemben szeptember 30-ig 1 960 000 forintot értek el, ami a terv 119 százalékos teljesítését jelenti. A negyedik negyedévben várható nyereséggel együtt az éves tervet előreláthatólag 160 százalékra teljesítik; A sikerhez ' nagymértékben hozzájárult, hogy a harmadik . negyedévben a kiskereskedelmi ' forgalom 103, a vendéglátó 101, a felvásárlási 129, az ipar- és szolgáltató forgalom pedig 110,4 százalékos volt. Az elért eredmény biztosítja, hogy a szövetkezet két év óta először vásárlási visszatérítést fizet a tagságnak, a dolgozóknak pedig első alkalommal oszt nyereségrészesedést. Szeptember 30-ra teljesítette a szövetkezet kongresszusi felajánlását is, a 617 000 forintos nyereségtöbbletet. A negyedik negyedév már túlteljesítés lesz. Gumicsöveken szivattyúzzák a műstot a hordókba. Hátul az Ausztriából vásárolt 100—170 hektoliteres hordók, szal- mámy \efedve (távolról kisebb kazalnak látszanak) békésen várják »sorsukat«. Hallottuk — hírüladjuk ... hogy » Kiskunhalas Földművesszövetkezet igen jól sikerült 'tokaji barhetet rendezett, a vásárlóik a legjobb fajták között válogathattak. ... hogy a járás termelőszövetkezetei együttesen 75,3 százalékra teljesítették, október közepéig az árutermelési tervet ... hogy • Zsanaí Földművesszövetkezet tagsága döntően társadalmi munkával kibővítette az italboltot s az egész épületet betakarította. .:. hogy a városi tanács végrehajtó bizottsági ülése legutóbb a harmadik negyedévi adóbevételi tervteljesítést és az I960, évi költségvetést tárgyalta. Anyakönyvi hírek Kiskunhalasról A halasi földművesszövetkezet a “kiváló földművesszövetkezet« címért indított versenyben az előírt pontokat teljesítette. Ha az utolsó negyedévben is teljesítik a feltételeket, akkor ez élre törnek. SZÜLETTEK: Rózsahegyi Ildikó (anyja neve: Rapes ányi Etelka), Tóth László (Lázár Julianna), Fodor István (Fekete Margit), Sós Éva (Rozmán Anna), Kovács Mária (Fehér Mária), Fischer Gizella (Szűcs Gizella), Dani Judit (Pathó Regina), Teremi István (Huszti Anna), Hegyi Károly (Lovrics Etelka), Pénzes Tibor (Túró Rózsa), Stefán Rozália (Kriszt Rozália), Király Katalin (Kárász Lenke), Szabó Margit (Kovács Margit), Somogyi Agnes (Kiss Erzsébet) Kéri Mihály (Macska Jusztina), Borbély Sándor (Borsos Erzsébet), Gendur Pál (Palotás Katalin), Csu- zl István (Erdélyi Erzsébet), Sörös József (Lehöcz Mária), Tóth Gábor (Frittmann Jusztina), Bálint József (Faddi Zsófia), Benke Rozália (Berzsenyi Rozália), Gazdag Erzsébet (Tanács Anna), Nagy Erzsébet (Horváth Erzsébet), Hortl Mária (Horváth Mária), Kádár IstHáziasszonyok konferenciája A városi nőtanács őszi programjában érdekes tervek szerepelnek. A bajai asszonyok közelmúltban történt látogatását 12 főnyi városi és járási tagból álló küldöttség adta vissza. November 8-án a íöldművesszövetkezettel karöltve nagyszabású divatbemutatót tartanai!, ezt követően pedig, a hónap végén a háziasszonyok konferenciáját rendezik meg, többszáz asszony bevonásával, „A szerelem nem válóok" Az Országos Rendező Iroda szervezésében november hó 4-én, este 7 órai kezdettel, Gobbi Hilda Kossuth-díjas kiváló művész felléptével bemutatásra kerül a Kiskunhalasi Művelődési Házban “A szerelem nem válóok« című vígjáték. Ugyancsak a művelődési házban hallottuk, hogy az ottani színjátszó csoport október óta a földinüvesszövetkezet színjátszó csoportjaként működik s a tél folyamán több környékbeli községben szerves előadási. ván (Bíró Katalin); TapoCH Ottó (Kovács Julianna), SzáUer Ferenc (Fábián Erzsébet), Kuklis Éva (Ma-t darasi Papp Hona), ZsiEkó László (Jeszenszki Juciit), Vincze Erzsé- bet (Dobák Margit), Sándor Károly (Mihók Irén), Orbán Károly (Kis Jolán), Petrovics Vilmos (Berta Irén). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Vékony Márton és ölbei Anna, Hor* váth Lajos és Göbölyös Balázs Veronika, Kovács László és Csúcs Gizella, Posváncz Jenő és Rendek Magdolna, Hegedűs Dénes és Past-» rovics Anna, Wágner Richárd és Schliska Klára, Gál Dezső és Bá- bity Magdolna, Mohácsi Károly ta Berta Mária, Kovács. József Dezső és Mig Jolán, Korda Károly és Gál Mária, Gyenizse Kálmán és Kátai Ida, Szefcsik Imre és Kovács Rozália, Váradi István és Mi- jota Ilona, Radvánszki József és Ladányi Mária, Hugyecz József és Pajor Erzsébet, Babenyec Vilmos és Vörös Judit, Bábud Károly é3 Komlós Erzsébet, Gárgyán Balázs és Jurás Borbála, Zsólér Jőzsel és Sándor Aranka. MEGHALTAK: Tóth Imre 78 éves, Gazdag Sándor 90 éves, Fodor István 1 napos, Enying József 57 éves, BaM János 70 éves, Baka András 64 éves, Kajdacsi Kovács Sándomé Némedi Anna 84 éves, Borbély Sándor 1 napos, Bangó Lajos 82 éves, Szvéfenyik Mihály 1 éves, Hegyi Károly 3 napos, Kovács Kálmán 63 éves, Oc&kó Jó- zsefiné Kovács Rozália * 75 éves* Daczi Sándorné Marton Rozália 85 éves, Nagykálozi Imrérté Varga Julianna 89 éves’ Tötisaszegi István 75 éves, Kosa Jánosné Tápai Rozália '59 éves, Söppelt Vilrnosné Kiss Irma 65 éves, Metzner György** né Schütz Magdolna 68 éves, Darányi Lászlóné Buda Zsófia 78 éves, Ternyák Antal né Márkus Aajia 64 korUui. síkon mechanikus erővel működteti a fedőket, előnye pedig, hogy vele nagyobb száza- ékban sajtolhatják ki a szőlő