Petőfi Népe, 1959. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-18 / 219. szám

5. oldal 1959. szept. 18, péntek 560 ofumtizü és szereutíí Jól sikerült a Bács megyei kisipari szövetkezetek sport és kulturális seregszemléje Nagyszabású sport* és kulturális seregszemlét rendezett vasárnap Ba­ján a Kisipari Szövetkezetek Me­gye! Szövetsége. Az egész napot betöltő versenyek és a művészeti csoportok bemutatói, jó alkalom volt annak felmérésére, mennyiben hasznosította a szövetkezeti bizott­ság az MSZMP művelődéspolitikai irányelveiben foglaltakat. A nap mérlege kedvező képet nyújtott a kisipari szövetkezetekben folyó és egyre erősödő sport és kulturális életről. 560 fő nevezett be a sereg­szemle nemes küzdelmeire, s min­den részvevő tudása legjavát nyúj­totta a színpadon, illetve a zöld gyepen. Az ünnepi találkozót, melyen az OKISZ, a megyei tanács, a KI- SZÖV, valamint Baja járás és vá­ros tanácsának több képviselője is megjelent, Fodor Mária elvtársnő, a megyei szövetkezeti bizottság el­nöke nyitotta meg. Köszöntője után a sportolók pályára vonultak, a Jó­zsef Attila Művelődési Ház helyi­ségeiben és színháztermében pedig kezdetét vette a szellemi torna és a művészeti bemutatók. Asztalitenisz egyéni versenyben Rigó Endre (Kecskemét), csapatver­senyben pedig Kecskemét együttese szerzett bajnokságot. A sakkverse­nyek győztese ugyancsak kecske­méti lett, Mihályi Sándor szemé­lyében. Labdarúgásban Kecskemét— Jánoshalma 2:0, Kiskunhalas-Baja 3:1, és Császártöltés—Kalocsa 6:1 eredmények születtek. Atlétikában a 100 méteres síkfu­tást Krenács Pál (Jánoshalma), a 100 méterest Szamosi Ferenc (Kecs­kemét), az 1000 méterest pedig Je­néi Gábor (Kecskemét) nyerte. — Magasugrásban és diszkoszvetésben Márity János (Baja), távolugrásban Krenács Pál (Jánoshalma), súlydo- básban Gruzsinkó István (Kalocsa), gránátdobásban pedig Walter Antal (Kalocsa) lett az első. A művészeti csoportok versenyé­ben a kecskeméti és a kalocsai szövetkezeti bizottság színjátszói, énekkarai és tánccsoportjai nyúj­tották a legszebb teljesítményt. Kü­lön is említést érdemel az a fer­geteges vastaps, amivel a közön­ség a kecskeméti Kodály-kórus műsorát és a kalocsaiak táncát ju­talmazta. Jól és szépen szerepelt a seregszemlén a jánoshalmi szö­vetkezeti bizottság is. Igen ked­ves műsort adott a garai és a katymári délszláv együttes, a ne­mesnádudvari német tánccsoport, s az alig pár hónapja működő kis­kőrösi vegyeskar. De a többi rész­vevő is tudása legjavát adta, s sze­replésükkel felejthetetlen élményt szereztek a lelkes nézőközönség­nek. Hatásos befejezés volt az összevont kórusok műsora, melyek Lendvay—Kossá: Dal a Tanácsköz­társaságról, valamint Farsang—Zsol­nai: Békét a világnak című kórus- művét adták elő Ádám József kar­nagy vezényletével és Lőrincz Béla zongorakíséretével. A bíráló bizottság döntése szerint a seregszemle vándorzászlaját egy évi megőrzésre a kalocsai szövet­kezeti bizottság nyerte el, melynek mintegy száztagú együttese a leg­több számban kiváló teljesítmény­nyel szerepelt. A sport és kultu­rális seregszemle példás megren­dezéséért dicséret illeti a vendég­látó Baja város szövetkezeti bizott­ságát. S. G, Mozik Műsora Szeptember 18-án, pénteken: Baja Központi: Csodagyerekek, Baja Uránia: Brych polgár, Bácsalmás: Emilia Galotti, Du- navecse: Rita, Jánoshalma: A hajdúk esküje, Kalocsa: Sze­relemcsütörtök, Kecskemét Ár­pád: Megtört a jég, Kecskemét Városi: Akiket a pacsirta el­kísér, Kiskunfélegyháza: Rose­marie, Kiskunhalas: Arany­szimfónia, Kiskunmajsa: Asch őrvezető kalandos lázadása, Kunszentmiklós: Nercbunda, Szabadszállás: Egy pikoló vilá­gos, Tiszakécske Petőfi: Kis detektívek. A Kecskeméti r r Állami Áruház mai ajánlatát Most vásároljon alumí­nium edényt. A szeptem­ber havi vásárlók között — a blokkok alapján ér­tékes nyeremények kerül­nek kisorsolásra. Főnyere­mény: 1 db olajtüzelésű kályha, 1 garnitúra (6 sze­mélyes) evőkészlet. TEKEHÍRADÓ Kecskeméti Vasas—Újpesti Dózsa 5:3 (2572—2493) Értékes győzelmet aratott vasár­nap a Vasas. A mérkőzés félide­jéig hatalmas küzdelem folyt a vezetésért, illetve a végső győzelem bebiztosításáért. A Dózsa csapatán meglátszott, hogy bátran, nyílt kár­tyával játszik. Párosításaik meré­szek voltak. Mindent feltettek egy lapra, vagy-vagy! Elképzelésük csak részben sikerült, s az is csak sze­rencsével. Gyebrovszky volt a kezdő ember és szépen is játszott. Az utolsó dobásokon a szerencse ellenfelének kedvezett. Körösi XI., a csapat üd­vöskéje jól indult, s csak a végső hajrát nem bírta. Négyszázon fe­lüli eredménye dicsérendő. Botost jobban pártfogolta a szerencse és hatalmas küzdelem után győzött — egy fával! — Szünet után kezdő­dött a henger. Kovács I. kitűnő formára felfutva nemcsak a 20 fa hátrányt hozta be, hanem még negyvennel növelte a Vasas elő­nyét, élete egyik legjobb eredmé­nyét dobva. Nyugodt játékáért min­den dicséretet megérdemel. Balogh a mérkőzés legjobb eredményét érte el a válogatott Révész ellen, akinek mostanában nem megy a játék. Kun játékán bizonytalanság látszott, nem csoda, hiszen éppen csak felépült betegségéből. A Vasas hosszú idő után ért el ilyen szép eredményt otthonában Reméljük, hogy a további fejlődés még javít a csapat eredményén és helyezésén, mert ez az együttes ennél többre is képes. Részletes eredmények: 1. Gyebrovszky—Bubori 435—436 2. Körösi II.—Varga 405—425 3. Botos—Fogarasi 416—415 4. Kovács I.—Kiss 450—390 5. Balogh—Révész 460—396 6. Kun—Fülöp 406-431 2572—2493 A játszmák aránya 3:3 volt. A Vasas a 79 fatöbbletért 2 pontot kapott. így alakult ki az 5:3-as végeredmény. A faarány 429:415 a Kecskeméti Vasas javára. Értesítjük a vállalatokat, magánosokat, hogy □ a dukkozó-, autó-, motorkerékpár-, § kerékpár- és kocsifényező részlegünket üzembe helyeztük. Kecskemét, Széchenyi tér 21. szám alatt, n 2268 Kecskeméti Mezőgazdasági Ktsz Kössön termelési szerződést CL JCceikmtéii DCőnzeyoqjjácMl PARADICSOMRA, BORSÓRA, PAPRIKÁRA, UBORKÁRA, ZÖLDBABRA, PÓRÉHAGYMÁRA; Szerződés köthető a konzervgyár községi megbízottai- nál és az átvevő-telepeken, 2241 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOu Félegyházi apróhirdetések MÖRA FERENC utca 9. számú ház belső része eladó. Beköltözhető. '4960 R. 75-ÖS BMW prima állapotban eladó személy- és teher-oldalkocsi- val. Kiskunfélegyháza, Marosvásár­hely utca 13. 2534 KTSCSONGRÁDI útban 529/a ta­nyaszám alatti 30 hold föld kisebb részletekben is kiadó. Értekezni le­het ugyanott Ficsór Ferenccel. 2538 Férfi fizikai munkásokat azonnal felveszünk. Talajerőgazdál­kodási Vállalat szervesüzeme, Kis­kunfélegyháza. 2450 Különböző méretű hordók és kádak eladók. Megtekinthetők a Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezet szeszfőzdéj é- ben, Engels utca 22. 2543 ELADNÁM a csengelei állomáshoz vezető kocsiút melletti, azonnal be­költözhető házamat földdel, szőlő­vel, vagy anélkül. Tudakozódni le­het a helyszínen Olajos Lajos tu­lajdonosnál: Kistelek, tanya 316. sz. alatt. 2544 ROMHÁNYI János utca 50. számú különportás ház eladó. Azonnal be­költözhető. 2545 KÖRÖSI útban, 6 kilométerre 5 hold föld eladó. Értekezni Petőfi utca 55. szám. 2547 MÖRA FERENC utca 35. számú ház utcai része eladó. Beköltöz­hető. 2548 ALSÖ-GALAMBOS 98. számú tanya, 1300 négyszögöl szőlővel eladó. — Azonnal beköltözhető. Értekezni le­het a helyszínen. 2549 LAKÁSSAL 3 és fél hold föld, fél hold szőlővel október 1-től kiadó. Bessenyei utca 13. 2550 KÜLSŐ-GALAMBOSON eladó 6 hold föld tanyával az Eszik Mihály- féle földből. Értekezni lehet Szom­bati Györggyel, Tiszaújfalu 361. ta- nyaszám. 2551 MOLNÁR Béla utca 50. számú ház belső része eladó. Beköltözhető. 2552 DÓZSA GYÖRGY utca 18. számú beköltözhető ház eladó. 2553 ELADÓ Nádasdy utca 15. sz. alatti ház kétharmad része. Beköltözhető szoba, konyha, kamra és mellék- helyiségek. 2554 DOBÓ utca 30. számú kisebb ház elköltözés miatt sürgősen eladó. 2555 PETÖFISZÁLLÁS, tanya 687. szám alatt Fekete Mihálynál 6 öl rozs­szalma eladó. 2557 GYAKORLATTAL rendelkező bejá­rónőt felveszek. Héderi Antal utca 25. szám. 2556 HÖSÖK LIGETE tér 4. sz. ház ut­cai része eladó. Beköltözhető. — Ugyanott szobabútor eladó. 2285 KÖZELSZÖLÖBE 500 négyszögöl föld eladó a 4. dűlőben, Rékasi-féle kunyhóval szemben. Érdeklődni: Károlyi utca 8. sz. 2284 MÁSFÉL hold föld eladó. Petőfi- szállás 401. Bori Ferenc. 2283 EGY hold szőlőnek való föld el­adó. . 1200 négyszögöl szőlő, 800 négyszögöl puszta föld, jó lakással eladó. Érdeklődni: Felsőgalambos 337. szám. 2282 TISZTA múltú r. kát., házias ne­velésű, szelíd jellemű hajadon férj­hez menne megélhetéssel, pénzzel, hozzáillő 42—45 éves férfihez, aki a szőlő- és gazdasági munkában jártas. Levelet »Velem boldog le­szel« jeligére a nyomdába kérek. Apróhirdetések ELADÓ 2 és fél hold szőlő gyü­mölcsös lakóépülettel budai beton­úton, az autóbusz végállomásnál. Tudakozódni: Szarvas utca 21. Korányi. 8734 GYERMEKGONDOZÁST nappalra vállalok. Kecskemét, Kuruc körút 25. szám. 8727 HASZNÁLT hordót vennék, 4 hek­tós körül. Dohos, penészes is lehet, vagy használtért kitisztítom. Ko­vács, Kecskemét, Munkácsy utca 39. szám. 8731 ELADÓ családi ház. Vétel esetén elfoglalható. Kecskemét, Egressy u. 11. szám. 8730 ELADÓ hordók, egy hold szőlő, 2 és fél hold — lakással felesbérbe ki­adó. Kecskemét, Kőhíd utca 34. — Klátikné. 8728 SZÜRKETANKOS 125-ös Csepel jó állapotban eladó. Kecskemét, Jókai utca 15. Sörkirendeltség. 8729 BENTLAKÓ háztartási alkalmazot­tat felveszek. Kecskemét, III., Lu- gossy István utca 5. 8733 ELADÓ Kecskemét, Hosszú utca 28. számú ház belső része. 8732 ELADÓ ház főútvonalon, beköltöz­hető, bármilyen célra alkalmas. — Kecskemét, Csongrádi út 37. szám. 2293 NB törzscsaládok, KB s Tamaskó kaptárok üresen, 300 kg-ig mérő ti­zedes mázsa, 125-ös Csepel motor- kerékpár eladó. Kecskemét, Béke tér 6. 2292 ELADÓ 2 hold prima gyümölcsös szőlő, lakóépülettel, vasúti megál­lótól és kövesúttól 100 m-re. Ér­deklődni: Kecskemét, Dózsa Gy. út 9., vasárnap délelőtt. 2291 JAWA 350-es, kiskerekű, igényes­nek eladó. Megtekinthető vasárnap délelőtt Kecskemét, Dózsa György út 9. szám. 2290 FELVESZEK két fiatal fiút jó kéz­ügyességgel, könnyű munkára. Je­lentkezés levélben »Helyben« jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirde­tőbe. 2289 ELADÓ kombináltszekrény, sezlon, szép hálóbútorok, asztalok, szekré­nyek, ágyak, tükör. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. Rákóczi útnál. Ugyanott használt bútort veszek. 2288 ELADÓ ház, vétel esetén beköltöz­hető. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky utca 42. 2287 ELADÓ szép, modern hálószoba- bútor. Érdeklődni: este 3—8 óráig Kecskemét, Kuruc tér 3. Kovácsék. 8722 ELADÓ 1 hold kertes gyümölcsös, szamócás, beköltözhető lakással. — Cím: Kecskemét, Katona József u. 4. szám. 8723 ELADÓ 17 hl-es hordó. Juhász Já­nosnál. Kiskőrösi úton 6. km-nél. 8724 KERESEK egy szoba: konyhás la­kást költségmegtéritéssel. Kecske­mét, Erkel utca 6. Nagyék. 8725 SZOBÁS, mellékhelyiséges lakáso­mat elcserélném hasonlóért. Ugyan­ott két asztal gyermek részére el­adó. Kecskemét, Csáky utca 6. sz. Hegedűs. 6675 NYUGDÍJAS, 65 éves gépmunkás hozzáillő házastársat keres, lehető­leg családtalant. Leveleket »Meg­értés« jeligére a kecskeméti kiadó- hivatalba kér. 8708 ELADÓ 2 hold föld Borbásotl; ti-» szai betonút mellett, a várostól 12—i 13 km között. Érdeklődni: Kecske-i mét, V., Bika utca 1. 8721 ELADÓ Fülöpházán 6 hold homok­föld tanyával. Kecskemét, Cserép utca 2. szám. 8717 ELADOK: »Gritzner« karikahajós varrógép, kisméretű 4 hőlégcsöves »Perpétuum« kályha. »Altissa« fényképezőgép és öt darabból álló konyhabútor. Kecskemét, Csóka u. 1. szám alatt. 8726 NÉMET fordítást és gépírást vál-t lalok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. szám. 2260 150 HEKTÓ prima boroshordó eladó. Nagysá-i guk: 1 darab 28 hektós, 1 darab 22 hl, a többi 4—6 hl-esek és egy 30 hl fenyőkád. Hamvas Rudolf, Jánoshalma. 2267 ELADÓ 125-ös Csepel motorkerék­pár. Érdeklődni: délután 5—8-ig Kecskemét, Kuruc tér 3. 8710 FŐZNI tudó gyermekszerető le­ányt keresek állandó alkalmazásra. Kecskemét, Komszomol tér 2. Fod­rászüzlet. 2265 ELADÓ Kecskemét, Csongrádi út 49 /a számú ház, beköltözhető. 2281 BEJARÖNCT keresek heti három délelőttre. Kecskemét, Csongrádi u. 16. szám. 8705 LAKÁSCSERE: hajdúszoboszlói szo­ba, konyhás, folyógázos, gyógy­fürdő melletti lakást kecskemétiért elcserélnének. Eladó város közelé­ben beköltözhető ház, fordított föld­del. Érdeklődni: Kecskemét, Zimay utca 14. Székely. 8713 ELADÓ Lászlófalva-felsö 346. szám alatt egy és fél hold föld, épület­tel. Értekezés: Városföld 70/a. sz. alatt. 8712 SZOBA, konyhás lakást keresek költségmegtéritéssel. Cím: Kecske­mét, Zsinór utca 46. Makány. 2262 KIADÓ 11 hold föld felesbe, ta­nyával, városföldön. Kecskemét, Kaszap utca 20. 8715 ELADÓ Kecskemét, Vacsi utca 28. számú ház, beköltözhető. Érdek­lődni: délután 4 óra után. 2277 ELADÓ teljesen beköltözhető ház, Kecskemét, Ilona utca 7., közpon­ton. _______________________________2276 EL ADÓ Kecskemét Máriahegy 16/b szám alatti 502 négyszögöl gyümöl­csös, azonnal beköltözhető lakó­épülettel. Értekezni lehet a hely­színen. 2275 MOTORKERÉKPÁRÉRT méheket adok, felszereléssel, mérleg, mű­lép. »Méhész« jeligére a Kiskun- halasi Hirdetőbe. 2272 ELADÓ családi ház. Kecskemét, Miklovicstelep, II. utca 6. sz. 8716 Az átalakítási munkáktól függetlenül az áruátvételt és bútoreladást szept. 15- től megkezdtük a Bizo­mányi Áruházban, Kecs­kemét, Nagykőrösi utca 22. 2264 ELADÓ 400 n.-öl villatelek a Hon­védkórház mellett. — Értekezés: Kecskemét, II., Akácfa utca 24. 2278 ÜGYES fiút fűszerkereskedő ta­nulónak felveszek. Kecskemét, Lu- gossy I. u. 16. 8718 BEKÖLTÖZHETŐ lakással eladó ház, minden elfogadható árért, Ér­deklődni: Kecskemét, Vak-Bottyán utca 7. 8666 ÉRTESÍTJÜK a város tanulóifjúsá­gát, hogy a kecskeméti iparitanuló­iskola felvesz 8 ált. iskolát végzett, vagy érettségizett fiúkat és leányo­kat az esztergályos szakmába. —i Ugyancsak jelentkezhetnek érettsé­gizett vagy- 8 ált. iskolát végzett fiúk a géplakatos, a marós: a gya­lus és asztalos szakmákba. — Je­lentkezni lehet a Kecskeméti Ipari­tanul ó-iskolában, Okollégium. 8684 ALAPFOKÚ könyvelői képesítéssel rendelkező pénzügyi előadót azon­nal felvesz a Kecskeméti Hűtőipari Vállalat. 2247 250-ES Triumph, kifogástalan, sür­gősen olcsón eladó. Dr. Mihalovits István, Kiskunfélegyháza. 2248 FÉLPORTAS utcai házrész, nádas: eladó. Lakómentes. Kecskemét, Ep­reskert u. 12. 8703 BEKÖLTÖZHETŐ kis családi házat vennék fizetési kedvezménnyel. —■ Kecskemét, Toldi utca 15. 8677 KOMBINÁLTSZEKRÉNY eladó, ke­veset használt. Kecskeméti Szélma­lom Utca 24/b. 2248 NÉGY és fél hold föld; benne 2 hold szőlő, tanyátlan, eladó. Urrét; Szőke Sándor féle birtok mellett. Érdeklődés: Kecskemét, Urrét 176. Csizmadia János. 2245 KISHASZONBÉRBE kiadó 15 kh föld Felső-Lászlófalván. Értekezni lehet: Kecskemét; Budai-hegy 64. szám alatt, reggeli órákban fél 8-ig; délután 5-től. Halasi. 8641 Sült hal a f9pult alólu Olcsón és gyorsan akar­tunk Félegyházán ebédelni. Mit tehet ilyenkor az ember? Kiválaszt egy kisvendéglőt; ahol állítólag olcsók az árak és sokat sem kell várni. Így kerültünk a Halászcsárdába; Jön a pincér: — Sült hal, az nincs! A csuszára várni kell. Várunk. Háromnegyed óra múlva hozzák. Közben érke­zik egy vendég a megyei ta­nács kereskedelmi osztályá­ról. És csodák-csodája, a ré­szünkre nem létező sült hal pillanatokon belül az aszta­lán párolog. Nem akarom részletezni. Számol a pincér, 6,80-at kér a csuszáért. Kiderül, nem stimmelnek az étlapok: a miénken a csusza 3,80, a pin­cérén 6,80, egy másik ven­dégén pedig 5,80. »Jól« meg­ebédeltünk. 12—13 forintért ettünk két húsdarabkág gu­lyást és egy túróscsuszát. A nagyvendéglőben még az ol­csóbb menüben is többet kaptunk volna. A jó pap is holtig tanul — mondja egy régi közmon­dás. Mi is tanultunk. Csak egyet nem tudok megérteni! honnan a csodából pottyant a sült hal — ha nem volt a konyhán — az ismert vendég asztalára?! (márkus)

Next

/
Oldalképek
Tartalom