Petőfi Népe, 1959. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-29 / 228. szám
i. oldal 1959. szeptember 39, kedd ».Vitézek mi lebet e széles föld telett Szebb dolog a végeknél.” (Balassi) A végvári katonaélet mesteri ábrázolása művészi fokon irodalmunkban Balassi Bálint nevéhez fűződik. Olyan vonzóan, megkapóan. gazdag életképsorozattal irt a vitézi élet szépségeiről és a megpróbáltatásokról, hogy olvasás közben azt érezzük: — az események előttünk játszódnak le. A versben megörökített egykori végvári vitézek unokái őrzik , ma a végeket, más módon, s más céllal... Ma, a néphadsereg napján, amikor az ország népe szeretettel fordul katona fiaihoz, különös melegséggel gondol az ország határainak őrzőire. Négyen bandukolunk a határ felé. Cipőnk mélyen süpped a homokba. Évekkel ezelőtt én is erre jártam mint határőr. Akaratlanul is hatalmukba kerítenek az emlékek, fellebbemtik az akkori epizódok sokaságáról az emlékezés fátylát. Nem is volt oly rég. Együtt bandukoltam járőrtársammal a holdvilágos estén, a zuhogó esőben, a kemény hideg téli időben, a vaksötét éjszakában.., Váratlanul két határőr toppant elénk. Az egyik magastermetű, lányosképű. két csontcsillag virított zöld paroliján, míg a másik zömöktermetű volt. A katonai formulák elintézése után beszédbe elegyedtünk. Megtudtam, hogy a tizedest Mikucza Jánosnak hívják, bevonulása előtt géplakatos volt Nyíregyházán, a TEFU-nál. A sorozáskor megkérdezték tőle is. hol szeretné eltölteni katonaidejét? — A határőrségnél. — mondta. S nem sokkal később az lett. Ismét ő veszi át a beszéd fonalát. Elmondja, hogy a szolgálat fárasztó. Nyáron még csak Milyen lesz a szőlőtermés? — erről beszélget Bönde László határőr Vida bácsival. hagyján. de télen, amikor hideg van, akkor bizony nehezebb. Azonban ki lehet bírni. Mire elérkezik a katonaidő vége, észre sem veszi az ember, hogy farad. Társa, Fazekas János határőr, aki a fűbe lapul, nem tud ilyen tömény véleményt alkotni. Nem csoda, hiszen fiatal még itt a határon. Ö Veszprém megyei. Fei- sőőrs községből került ide. Nagyon büszke, mert a falujából ő az első, akit határőr-szolgálatra hívtak be. Katonaéletének eddigi néhány napja emlékével kapcsolatosan azt mondja amit a régiek: — Valami különlegesnek képzeltük a határt. Vitattuk, hogyan fogadnak az öreg baj társak s mi lesz akkor, ha egy határsértő véletlenül a karjainkba rohan ... Fazekas János határőr többi társa is így gondolkodott. Így terelődik a szó arra, hogy még ma is vannak olyan emberek, akik „összetévesztik” a hivatalos határátkelőhelyet a határrész más szakaszával. Ilyenkor a határőr teljesíti kötelességét. Megakadályozza az illegális határátlépést, s ezzel jót cselekszik. Ezt bizonyítják azok a levelek, melyekben a fiatalok írjóik: csak most tudják milyen hálával tartoznak azoknak, akik megakadályozták őket abban, hogy helytelen útra térjenek. Sok munkát ad a határőröknek, hogy egyes emberek a határsávba határmegközeiiítesi igazolvány nélkül lépnek. Emiatt aztán sok kellemetlenségünk adódik. A mulasztók persze méltatlankodnak. Addig azonban, amig a határőrség meg nem győződik arról, hogy ki, milyen céllal jött ide, s igaz-e amit mondott, kénytelenek „vendégül látni” a hivatlan vendéget. — Nem csinálunk mást, csak a kötelességünket teljesítjük — mondja a két határon Még néhány szót váltunk velük, majd elbúcsúzunk, s továbbfolytatjuk sétánkat ezúttal minden különösebb harci feladat nélkül. Időnk van s így módunk nyílik megvitatni: milyen a határőrség és a lakosság kapcsolata? Nemsokkal később Vida bácsival találkoztunk, aki éppen Bönde László határőrrel beszélgetett A diskurzus az idei termésről folyt. Vida bácsi hamiskásan mondta: — Hagyott a tőkén egy keveset a peronosz, meg a jég ... — Azért jut is, meg marad is Vida bátyámnak — állapítja meg hozzáértően a határőr. A tréfálkozókedvű Vida bácsival a többi határőr is szívesen vált néhány szót. Fazekas Jánost legutóbb arról faggatta, hogy Veszprém megyében hogyan működnek a termelőszövetkezetek? Könnyen válaszolt a fiú» mert édesapja 1949. óta tsz- tag Felsőőrs községben. Mikorra visszaérünk az őrsre, már benépesedett a klubszoba» Az egyik asztalnál szolgálatba- lépés előtti utolsó percek sakk csatái folytak. Néhámyan a napi újságokat olvasgatták, mások a könyvtárszekrényböl vettek ki olvasnivalót. Rövid ízelítőt adtunk a régi végvári vitézek mai unokáinak életéből. Életkörülményeik mások mint elődeiké. Egy azonban biztos: méltók híres elődeikhez. Szöveg: Venesz Károly Kép: Pásztor Zoltán Szabad az útlevelet? — ellenőrzés a határállomáson. Felszabadulási emlékhét Már hírüladtuk, hogy Kecskeméten október 3I-től november 7-ig rendezik meg a város felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából a felszabadulási emlékhetet, melynek programjában várostörténeti kiállítás is szerepel. Ezzel kapcsolatban a városi tanács végrehajtó bizottsága felkéri a város lakóit, hogy akiknek régi kecskeméti fényképek, dokumentumok, plakátok vannak birtokában, a kiállítás idejere kölcsönözze a tanácsnak. Kard és szeKerce A Kecskeméti 44. sz. AKÖV Szekérfuvarozási üzeme lovaskocsira felvesz hajtókát és rakodókat. Jelentkezés vasútállomás, Belsped irodánál. 2386 A szobában régi iratokat **- lapozgatok, s szövegük böngészőé uozoen szinte látom a történelem tátongó mélységét. Letűnt évszázadokból adnak jelzést egy család sorsáról a megsárgult lapok, s nyilván nem egy arisztokratát felfújt volna a büszkeség, ha a családfáját addig tudná »visszavezetni«, ameddig a lakitelki Kotvicsék. A Kotvics ősök ott harcoltak már — bizonyíthatóan — az Árpádok uralkodása alatt, valamelyik szépapa Mátyás király oldalán forgatta a kardot, a török időkből is felbukkan egy Kotvics név, Rákóczi korából is; s asszonyágon sem kisebb nevek társulnak a régi famíliáéhoz, mint a Zrínyi, s az aradi tizenhárom vértanú egyikéé, Vécsey tábornoké. Hazát védő fegyverforgatók voltak az ősök, ezért vitték az egyiknek fejét és kezét az osztrák császárnak, megnyugtatásul, hogy nincs többé, s a másik Kotvicsot azért űzte el, tette földönfutóvá »nemes« Hont vármegye, mert a haladást szolgáló, reformáció oldalán vallott hitet, De erős család, akár a tölgy; megtépázhatták viharok, nyeshettek, vághatták, el nem pusztíthatták. Egyik ága Erdélyben vert gyökeret, a másik Szentesen, s ez utóbbinak a hajtása a múlt század derekán végül is Lakiteleken talált .magúnak talajt, életlehetőségét, f 'sak pihenést nem. A lé- tért karddal való évszázados küzdelem feszítő ereje tovább ösztökélt a Kotvics- vérben — s hiába »járt le« a kard ideje, a másik fegyver, a szekerce megmaradt az utódok markában. Az egykori harci eszköz szerszámmá bé- küit, s a ház bejáratánál tábla jelzi, hogy 1851 óta formálnak vele hordót, kádat, puttonyt a Kotvicsok. Igen, a nagymúltú család tisztes iparral, a kádárkodással menekítette tovább hírnevét. A 65. évét élő unoka, Károly bácsi, széleskörű megbecsülésnek örvend a kádárok és a bor tárolásának gondját viselők körében. »Petőfi hordója« az egyik fővárosi pincében ékeskedik, közel évtizede pedig az ő díszhordójában vittéa ajándékba Sztálinnak a bort. S ki tudná megmondani, hány meg hány hordójának dongái között értek és érnek nemes- zamatúvá különböző pincékben a borok? Most is, az udvaron, félkész és egész hordók várnak sorsukra, a raktárul szolgáló pincében van egy 150 hektós is, de... De bizony. A történelem megint beleszólt a Kotvics-csa- lád életébe. _ — A parasztok nem vásárolnak hordót, esetleg csak apróbbat — mondja Károly bácsi, s tudja a »miértre« a választ is. A szőlőtermelő parasztok most a vajúdás állapotában vannak, s nem titok, előbb-utóbb szövetkezetbe tömörülnek. Hát ezért nem fektetnek most pénzt hordóba (amit egyébként nem tesznek jól, hiszen a tsz-ben majd visszakapják az ellenértékét). Lehanyatlik tehát. a szeker- cét forgató kar, elernyed a vaskapoccsá edződött marok? Nem, nem. Ha nem volna a megélhetés kényszere, akkor sem. Az ősök emléke, a folytonos küzdelem, munka, alkotás kanóc már Kotvics bácsi vérében, nem hagyná nyugodni, ha sutbá hajítaná a sze- kercéjét. Még nem mondja, előttem még elhallgatja (különben is szűkszavú, mint minden alkotó ember), de látom rajta, már megbékél a gondolattal, s később félfüllel hallottam is, hogy ő is a társas munka útjára lép. em olyan hirtelen kell határoznia, mint a pribék elől menekülő egyik ősé-} nek, de bizonyos, hogy ha le- i teszi a garast az új termelési} forma mellett, úgyanúgy for- í gatja majd a szekercét, mintj eddig, mint apja és nagyapja.« Mint előbbi ősei a kardot. ? Szenvedéllyel és becsülettel. 1 Tarján István ' Szolgálatba indul a lovasjárőr. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Bíró Sarolta (anyja neve: Válik Irén), Makai Ferenc (Palóc Ilona). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Rácz Pál és Kóikai Karolina Babarczi Szilveszter és Birkái Piroska, Fábián János és Vörösmarti Rozália, Gere Istvár és Kiss Ilona, Princz Jakovic; Sándor és Szabó Mária, Szabi Béla és Bari Anna, Perjési Pá és Tóth Klára, Hajagos Józse és Nagy Erzsébet, Szabó Kis, László és Pólyák Margit, Gyű rósz József és Aszódi Aranka Danesa Jenő és Herceg Ilon: Szabó Sándor és Szelei Ilona Keresztes József és Szíj járt Mária, Mészáros István é Tóth Éva, Kosik Mátyás é Hajnal Margit, Ecsedi Lászi és Bacsa Teréz, Fürj Feren és Varga Magdolna. MEGHALT; Guts Károly 7 éves.