Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-12 / 188. szám

1959. augusztus 12, szerda 5. oldal Megyei I. o. labdarúgó eredmények A megyei I. o. labdarúgó-mérké- zések során a legérdekesebb az volt, hogy mind a négy most fel­került járási bajnok — győzött, köztük Izsák'— idegenben. A baj­noki táblázat élén is a most fel­került Tompa áll, igaz, hogy mind­két első mérkőzését odahaza ját­szotta. A másik három csapat a 6—8. helyet foglalja el. Meglepe­tésnek számít, hogy a tavaly még NB III-as F. Építők csak szeren­csével hozta el az egyik pontot Dávodról. Jól szerepeltek a kalo­csai csapatok. Mindkettő győzött. Mindent összegezve az idei megyei bajnokság jóval izgalmasabbnak ígérkezik a tavalyinál. A forduló eredményei a következők voltak: Kalocsai Kinizsi—Kecskeméti Épí­tők 4:0 (2:0). — Kecskemét, 200 néző, vezette: Farkas. — A túlsá­gosan megfiatalított Építők ellen a kalocsaiak azonnal támadólag lépnek fel és a I. percben a fede­zetlenül hagyott Vattai megszerzi a vendégeknek a vezetést. A to­vábbiakban az Építők csak játsza­dozik, komoly helyzetet nem tud összehozni. A befejezés előtti utolsó percben Petrovics gyorsan elfut, lövése a kapufáról visszapattan és a befutó Mészáros közelről a há­lóba pöcköli. Fordulás után az Épí­tők kezd jobban és a 10. és a 13. percben két 11-eshez is Jut, de az egyiket Besenyi kapufának lövi, a másikat Bíró egészen gyöngén mellé gurítja. Odalett az egyenlí­tés. Annál eredményesebb a Kini­zsi. A 22. percben Csorba keze- zése miatt megítélt büntetőt Lad- janszky biztosan lövi a hálóba. Két perc múlva Petrovics egyéni játékból beállítja a végeredményt. A kalocsai csapat rászolgált a győ­zelemre. Jók voltak: Ladjanszky (a mezőny legjobbja), Petrovics, Vattai és Mészáros. Az Építőkből senkisem dicsérhető. Kalocsai Honvéd — Kiskunhalasi MÁV 3:1 (0:0). — Kalocsa, 900 néző, vezette: Mihala. — Az I. félidőben eléggé alacsony színvonalú játék folyik a pályán. Mindkét kapu előtt adódnak helyzetek, amit a tehetetlen csatársorok nem tudnak kihasználni. — Szünet után a já­ték képe megváltozik. A Honved jó iramban kezd. de már a 6. percben megtorpan, mert egyik já­tékosuk, Brattengeyer súlyosan megsérül és ettől, kezdve a ka­locsai csapat tíz emberrel játszik. A halasiak kihasználva az ember­előnyt. rákapcsolnak és a 8. perc- bet) Sejben góljával vezetéshez jut­nak. A gól felrázza a hazaiakat és a 11. percben kezezés miatt meg­ítélt ll-esből Lukács kiegyenlít. A Honvéd most lendületben van és a 15. percben egy szép támadás végén Boda helyezett lövéssel meg­szerzi csapatának a vezetést. A kalocsai csapat tartja a mezőnyfö­lényét és a 35. percben Kóros góljával bebiztosítja a Honvéd első hajnoki győzelmét az I. o.-ban. — jók' Hugyaló, András és Lukács, illetve Honfi. Mészáros és Oszlár. Dávod—Kkfélegyházi Építők 3:3 (3:1). — Dávod, 600 néző, vezette: Pénzes. — A dávodiak majdnem meglepetést csináltak a volt NB III-as félegyháziak ellen. A mér­kőzést egy kis ünnepség előzi meg, majd megkezdődik a küzdelem a bajnoki pontokért. A rajt a dávo- diaknak sikerül jobban, mert a 7. percben Sírok a félegyházi védők között kiugorva megszerzi a ve­zetést a hazaiaknak. A gól után az Építők is támadnak, helyzetük is van, csak a befejezés nem sike­rül. A 23. percben Sirok ' a jobb­oldalon villámgyorsan elfut és a kimozduló kapus mellett nehéz szögből újabb gólt ér el. A dávo­diak most nagy kedvvel játszanak és két perc múlva újra eredmé­nyesek. Sirokot nem tudják tar­tani a félegyházi védők. Futtából a kapura lő. Lövését a kapus ki­üti és a résen levő Facskó a hálóba vágja a labdát. A vendégcsapat csak szórványosan támad. Annál veszélyesebbek a dávodiak lefutá­sai s kis szerencsével növelhetnék góljaik számát. A félegyháziak csak a 43. percben tudnak javí­tani. amikor Móczár—Kelemen II. összjáték után a szélső eredmé­nyes. — A II. félidőben sem csök­ken az iram. Most már a félegy­háziak is erőteljesebben küzde­nek. Az utolsó tíz percben a dá­vodiak visszaesnek. A vendégcsa­pat most nagy hajrát diktál és sikerül is az egyik pontot elvinni Móczár és Kelemen II. góljaival. Jók: Sírok, Balogh, Kovarik, il­letve Parádi I., Palatínus és Ke­lemen II. Kkfélegyházi Honvéd—Jánoshal­ma 7:2 (4:3). — Kkfélegyháza, 1000 néző, vezette: Schlarb. — A ven­dégek kapnak Jobban lábra és már az 5. percben vezetéshez jutnak. Egy félóráig jól is tartják magu­kat, de azután kitűnik a félegy- házi csapat nagyobb technikai tu­dása és az utolsó negyedórában négy góllal terhelik meg a vendé­gek hálóját. — Szünet után sem változik a helyzet és az összerop­pant jánoshalmi védelemnek meg három gólt lőnek a Honvéd-csatá­rok. A félegyházi csapatnak a vé­delme még nem megnyugtató, an­nál jobb a csatársora, amely eb­ben az összeállításban sokkal ered­ményesebb a tavaszinál. Góllövők: Józsa 3. Loy 2, Báló és Hidasi, illetve Nagy I. és Tan I. — Jók: Fehér, Csúcs, Józsa. Hidasi, illetve Csorba. Nagy 1. és Tan 1. Kkfélegyházi Bányászati Vasas— Vaskúti Medosz 7:2 (1:0). — Kkfél­egyháza, 1000 néző, vezette: He­gyes. — A sorsolás szeszélye foly­tán a vaskútiak kétszer egymás­után is Félegyházán játszottak. Mindkét mérkőzésen az első fél­időt Jól bírták, de a II. félidőben összeroppantak. Ezen a mérkőzé­sen is szünet után visszaestek és széteső játékukkal nem bírták fel­tartóztatni az újonc , félegyházi csa­pat rohamait. A Bányászati Vasas védelme a II. félidőben kétszer könnyelműsködött és mindkétszer gólt is kaptak. A hazaiak győzel­be ebben az arányban is megérde­melt volt. Góllövők: Lantos 3, Ba­kos 2, Klimcsák és Tóth, illetve Bermüller és Márton III. — Jók: Kanyó, Zslbrlta, Lantos és Bakos, illetve pömény és Márton III. Izsák—Kiskőrös 4:3 (4:1). — Kis­kőrös, 600 néző, vezette: Sólymos. A forduló legnagyobb meglepetése! A vendégcsapat nagy iramban kezd és már az első tíz percben Fílus és Juhász góljaival 2:0-ra vezetnek. A 17. percben javíthatna a kiskőrösi csapat. Markó erős lö­vését az Izsáki kapus Tóth elé üti, aki közelről a kapust találja el. A kipattanó labda az egyik izsáki védő kezét éri. A büntetőt a körösiek rosszul rúgják, a kapus tisztázni tud. A kiskőrösiek most lendületes támadásokat vezetnek az izsáki kapu ellen — eredményte­lenül. Annál eredményesebbek az izsákiak. A 34. percben Nagy Pál 20 méterről a jobb sarokba lő. A következő percben Tóth ritkán lá­tott szép góllal javít az eredmé­nyen. Az utolsó öt perc Izsáké és Nagy Pál megszerzi a 4. gólt is. — A szünet után a kiskőrösiek ve­szik át a játék irányítását s már a 3. percben gólt érnek el Tor- gyik révén. A félidő közepén Tor- gyik éles lövését az izsáki kapus Megyeri elé üti, aki nyugodtan a hálóba emeli a labdát. A kiskőrö­siek továbbra is rohamoznak, de a jól tömörülő izsáki védelem min­dent rombol. Jók: Nagy Pál, Fi- lus. illetve Varga. Sólymos játék­vezető kitünően vezette a nehéz mérkőzést. Tompa—Mélykút 5:2 (2:0). — Tompa, 600 néző, vezette: Kovács D. — A tompalak nagyon tartot­tak a mélykútiaktól és az első 20 percben csak tapogatózó játék fo­lyik a pályán. A hazaiak mindjob­ban belejönnek a játékba és a 21. percben Csóti vezetést szerezhetne, de tisztán állva fölé lő. A követ­kező percben helyrehozza hibáját, mert szépen kidolgozott helyzetből megszerzi a vezetést, öt perc múl­va Födi egyből a hálóba vágja a tompaiak 2. gólját. — Fordulás után kiegyensúlyozottabbá válik a játék s a mélykútiak is vezetnek támadásokat. A tompaiak most is veszélyesebbek és Csóti, majd Vár- kövi góljaival végleg bebiztosítják győzelmüket, amely egyben az első helyet is jelenti részükre a baj­noki táblázaton. Az utolsó ne­gyedórában a mélykútiak nagyon feljönnek és sikerül két góllal javitaniok. A végeredményt a 41. percben Födi állítja be. — Jók: Várkövi, Sánta, Födi, Csóti, illetve a mélykútiak fedezetpárja. Bácsbokod—Solt vadkert 5:3 (4:0). — Bácsbokod, 400 néző, vezette: Hámori. Nagy becsvággyal feksze­nek a küzdelembe a bokodiak. — Mintegy 10 percig helytáll a vad­kerti védelem. A 11. percben az­után megtörik a jég és Nothof az ötösről védhetetlenül a hálóba fe­jel. Nagy az öröm a bokodi szur­kolók között, mert remélik, hogy most sikerül régi riválisukat le­győzni, akik ellen már harmadik éve nem tudnak sikert elérni. Ez a reményük valóra válik, mert a bokodiak még a félidő végéig négyre növelik előnyüket Molnár és Nothof góljaival. — Szünet után is a bokodiak vannak támadásban és az 5. percben Leitner az ötö­dik gólt is belövi a vadkertiek hálójába. Ezután megváltozik a játék képe. Mindjobban feljönnek a vendégek, de Zsikla I. 2 és Híd­végi góljával csak szépíteni tud­nak. Jók: Molnár, Nothof és Pol- lák. illetve Zsikla I., Hídvégi és a középcsatár. — Hámori játékvezető jól vezette a mérkőzést. A megyei I. o. labdarúgó-bajnokság állása: 1. Tompa 2 2 — — 8:2 4 2. F. Honvéd 2 2 — — 10:3 4 3. Kai. Kinizsi 2 1 1 — 6:2 3 4. F. Építők 2 1 1 — 7:3 3 5. Bácsbokod 2 1 1 — 7:5 3 6. Izsák 2 1 1 — 6:5 5 7. F. Bányászati 2 1 — 1 7:5 2 8. Kai. Honvéd 2 1 — 1 3:2 2 9. Dávod 2 — 2 — 5:5 2 10. Jánoshalma 2 1 — 1 7:8 2 11. Soltvadkert 2 1 — 1 4:5 2 12. Kiskörös 2 — 1 1 4:3 1 13. H. MÁV 2 — 1 1 2:4 1 14. Mélykút 2 — — 2 3:8 0 15. Vaskút 2 — — 2 2:11 0 16. K. Építők 2 2 1:9 0 | A Kiskőrös és Vidéke Körze- j I ti Fmsz azonnali belépéssel I agronómu3t keres. Fizetés : | megegyezés szerint. Leg- ; I alább technikumi végzett- : ♦ seggel rendelkezők jelent- ' I kezzenek. Erkölcsi bizo- ! nyítvány szükséges. 1878, : jfjozik jTIűsora Augusztus 12-én, szerdán: Baja Uránia: Bolond április, Baja Központi: A vágyak szár­nyán, Bácsalmás: Hétköznapi tragédiák, Dunavecse: Apák iskolája, Jánoshalma: Papa, mama, ő meg én, Kalocsa: Az árban, Kecskemét Árpád: Svejk, a derék katona I—II. rész, Kecskemét Városi: Tá­voli partokon, Kiskőrös: Cso­dagyerekek, Kiskunfélegyháza: Kék nyíl, Kiskunhalas: A har­madik líceum, Kiskunma jsa: Az erőszak árnyékában, Kun- szentmiklós: A kis hazug, Sza­badszállás: Gerolsteini kaland, Tiszakécske Petőfi; Gyávaság, Tiszakécske Tisza: Csavargó. ^xxxxxxxxxxxxxxxxxxx? A Kecnheméti ' r Állami Áruház mai ajánlatai Leányka gyapjú kuligán 120 Ft Női csíkos divat­pulóver 90 Ft Női gyapjú kardigán 325 Ft Ikarus iön, Ikarus megy - az utas marad poooooooooooooooooooc Egyszemélyes vegyesbolt­hoz BOLTVEZETŐT keresünk. Átlag forgalom 70 000 Ft felett, családtag besegítése szükséges. Fizetés jutalé­kos. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni le­het: Földművesszövetke­zet, Csengőd, írásban vagy személyesen. 1889 Nem akartam tolakodni — tudva­levő dolog, hogy az autóbuszra és a vonatra való felszállásnál min­denki egyszerre akar bejutni a 70 centis ajtón —, Így egyik pén­teken este elővételben megváltot­tam a jegyemet a szombat reggeli első autóbuszra, amely a fővárosba indul. Korán fel akartam jutni, mert volt egy csomó elintézni va­lóm. Szombaton reggel — zsebemben az előreváltott jeggyel — elindul­tam az autóbusz-megállóhoz. Gyorsan telt az Idő és máris a forgalmi szolgálattevő hangját lehe­tett hallani, hogy a várt busz meg­érkezett és indul tovább 6 óra 32 perckor. Itt kezdődött a baj. A Szarvas felől érkezett autóbusz ugyanis tömve volt, úgyhogy akik álltak — azok Is csak féllábukon. Még a buszon kívül megcéloztam azt a helyet, ahova körülbelül a je­gyem (30. szék) szólt és feltornáz­tam magam a busz ajtajába, ahon­nan lassan a 30-as székig préselód- tem. A 30-as azonban foglalt volt. Udvariasan felkértem a széljen ülő férfit — tekintettel az előreváltott jegyemre — szíveskedjék a helye­met átadni. Nem volt hajlandó! Mit tehettem, a kalauznőhöz fordultam, ö — nem szívesen — felment a kocsiba és szólt az érdekemben. Az Illető személy továbbra sem volt hajlandó a helyet átengedni — mondván, majd bolond lesz Buda­pestig állni ebben a hőségben. A kalauznő erélye a továbbiakban már nem nyilvánult meg, pedig köteles­sége lett volna. Hát én nem egyezkedtem, hanem leszálltam és a helyi forgalmi szol­gálattevőhöz fordultam segítségért. Nagyon kedves volt és megnyugta­tott, hogy a következő kocsival el­jutok a fővárosba. Majd ő megkéri a kalauzt, hogy vigyen el. Megkö­szöntem és mivel nem tehet­tem mást — vártam. A várakozás­ban társam Is akadt, akinek szin­tén előre váltott jegye volt. ö sem fért fel a -helyére«. Csakha­mar jött a következő autóbusz. Ke­csesen befordult a megálló elé. Örömünk leírhatatlan volt! Vagy 10—12 ülőhely hívogatta az utazni kívánó közönséget. Volt hely s még le is szálltak Kecskeméten. Egy szóval felszálltunk sorstár­sammal és kényelmesen elhelyez­kedtünk annak biztos tudatában, hogy a kedves forgalmista kar­társ meglágyítja a kalauz kartárs szivét és ml simán eljutunk Bu­dapestre. De mint a bomba csapott le ránk az ítélet: »Nem vlhetem, mert nem erre a kocsira szól az előre v£f£ott jegy, miért nem mentek az előbbivel.« Pufii A kalauz szava szentirasí Vita nincs, maradtunk!' Van idő és busz Is jön még —. nem is egy. Szóval egyáltalán nem voltunk elkeseredve. De miért is lehettünk volna, hiszen akinek nem V?lLelS™áItott íeBFe. az már leg*' alább félúton volt Budapest félő.' Csak egy biztató szó maradt, az’ is a velünk együttérző forgalmista ajkán: »Kérem, legyenek nyugod­tak, a következő busszal biztosan elmennek. Azt a kalauzt már job- ban ismerem, az megteszi.« üjabb sóhaj. S valóban megtette! Nem akartuk elhinni, de amikor ültünk; szívünk minden melege a kedves1' forgalmista és a kalauznő felé fordult. Hiszen az előreváltott jeggyel már a »harmadik busszal« sikerült Budapestre feljutnom. Higyjék el, kedves olvasóink és kedves — busszal Budapestre utaz- ni óhajtó — útitársaím, érdemes jegyet előreváltani! Így legalább kétszer szurkol az ember. Először: kap-e jegyet, másodszor: eiviszi-e a kalauz. Javaslatom: indítson a kecske- AKöv innen Kecskemétről hétköznaponként egy pesti járatot; kizárólag Innen utazók részére reg­gel 6 és fél 7 között. Nem fognak ráfizetni. Egy gyakori autóbusz­utas sok útitársa nevében Szünet után ellenállhatatlan volt a Határőr KKHALASI HATÁRŐR DÓZSA—BONYHÁDI VASAS 3:0 (0:0) megérdemelten győzik le a kiful­ladt bonyhádiakat. A gólokat Pus­kás, kapáslövésből, Janecz és Für elfutásból szerzi meg. A mindvégig keményen játszó bonyhádiak ellen a technikailag és taktikailag fölényben levő halasiak kitűnő hajrájukkal ilyen arányban is megérdemelten győztek. Jók: Molnár (a mezőny legjobbja), Szi­lágyi, Horváth és Für. — A játék­vezető Jól tartotta kezében ezt a nehéz mérkőzést. Bonyhád — 2000 néző — Vezette: Sümegi. H. Határőr: Szilágyi — Répási, Molnár, Horváth — Honti, Odri — Für, Lukács, Janecz, Csóti, Pus­kás. — Edző: Folcz Tóbiás. Heves rohamokkal kezdenek a bonyhádiak;. A 4. percben egy bonyhádi támadásnál a Határőr kapusa, Szilágyi megsérült és he­lyébe Honti áll be. A játéknak eb­ben a részében Igen változatos volt a küzdelem, és mindkét kapu többször forgott veszélyben, a gól­lövés azonban egyik csapatnak sem ment. Ebben közrejátszottak a ke­ményen harcoló védelmek. A fél­idő egyetlen gólhelyzete a 36. perc­ben adódott, amikor Janecz az ötösről élesen a kapufára fejelt. Fordulás után Szilágyi újra elfog­lalja helyét a kapuban. Az első 10 percben még a bonyhádiak tá­madnak, de utána a Határőr át­veszi a játék Irányítását és nagy fölénybe kerül. Fölényüket nem tudják gólokra váltani, amiben közrejátszik a balszerencse is. A végén a bonyhádiak visszaesnek, s a Határőr hatalmas erővel támad és a hajrában lőtt három góllal Festeti bútorokat raktárról vagy rendelésre, üzletberendezéseket készít azonnali határidőre a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Ktsz. 1886 00©G0Ü0©©©©©0©ÜÖ©0©©©ÖG©©©GÖ©GwwgwwwuG©G©©ü, o Fiatalok l Az Izsáki Állami Gazdaság augusztus 15-ig mezőgazdasági tanulókat, szerződtet. Tanulási idő 3 év. Munkaruhát, szállást, étkezést a gazdaság biztosit. Jelentkezés a gazdaság központjában, 1890, ÉRETTSÉGIZETT fiúkat és leá» nyokat optika—fototanulónak azon- felveszünk. Eővebb lelvilágos >jGGGGuajeOOGQQGQGGGQQQOQQOQQOOOOOQGQO©©OQQ.v 1 tárt «s UFUXÉRX-bwUbau. 2157 Augusztus 20-tól 23-ig ismét megrendezésre ke­rülnek a hagyományos Kiskun Napok Kiskunfélegyházán, Ünnepi vásár: 20-án és 21-én országos állatvásár, mezőgazdasági és ipari kiállítás. Kultúr- és sport- rendezvények, 100 km-es körzetből 50 százalékos vasúti kedvezmény; — Mindenkit szeretettel vá­runk: Hazafias Népfront-bizottság 1829 Apróhirdetések * ELADÓ Josef Gössl, Wien, hang­versenyzongora, rövid. Kecskemét; Bem utca 2. Délután 2—4-ig. 8399 AZONNALI belépésre, vezető be­osztásba műszaki, villamossági szak­képzett eladót keres a Kecskeméti Állami Aruház. is93 150 KILOS hússertés eladó. Kecs­kemét, Külsű-Máriaváros 30. szám. Fehérék. _____________ 8397 EG Y db 250-es Simson motorkerék­pár igényesnek eladó. Érdeklődni: Kunfehértói Állami Gazdaságban. ._________ 1906 NA GYMÉRETŰ száraz vályog el­adó, ezre 320 forintért. Kecskemét; Kőrösihgy 67., Lakatos Pálnál. 8400 ELADÓ 350-es BMW újszerű álla­potban, esetleg fizetési könnyítés­sel. Ugyanott 250-es Csepel príma állapotban, oldalkocsival vagy anél­kül. Cím: Szabó László fodrász, Orgovány. 8401 VAS-MUSZAKI osztályra érettsé­gizett fiút tanulónak felvesz a Kecskeméti Állami Áruház. 1910 A SZÖVETKEZETEK Fejér megyei Értékesítő Központja (MEK) a zöld­ség-«. imölcs szakmában jártas raktárost keres sztálinvárosl kiren­deltségére. Érdeklődni lehet a Fe­jér megyei MÉK Központban. Szé­kesfehérvár, Szabadság tér 6. szám alatt. 1913 RENAULT személygépkocsi eladó. Kecskemét, Simon István utca 9. Érdeklődni: 8 óra után. x TANYASBIRTOK pincével, 7 hold; ebből 3 hold szőlő — öregség mi­att — sürgősen eladó. Arányi De- zsó, Tázlár,_______________________1912 17 5-ÖS DKW új állapotban eladó. Kecskemét, Sétatér utca 11. 1911 AGRONÖMUST keres az Agasegy- házi Szabad Május 1 Termelőszö­vetkezet azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. 8332 A ZOMANCIPAR1 Müvek Kecske­méti Gyáregysége (volt Kecskeméti Gépgyár) lakatos, esztergályos szak­munkasokat, valamint iérfi segéd­munkásokat nehéz fizikai munkára felvesz. Fizetés: teljesítménybér. Je­lentkezés a gyáregység üzemgazda­sági osztályán. 1739 NÉMET fordítást és gépírást vál­lalok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. szám. 1831 Kalocsai apróhirdetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom