Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-11 / 187. szám

C oldal 1959. augusztus 11, kedd Híradás a bogyiszlói ifjúsági táborból Uél 12-ig repülnek az órák.. j Tulajdonképpen ükkor kezdődik nekünk a nap. A délutáni műszak, nagyszerű és bőséges ebédjét elköltven, eoraközik, s aztán indul a (munkába brigádunk. A »szerelés«; jobb vállon egy lapát és egy ásó, bal vállon egy pár csizma. Ahogy fogy­nak a munkahely felé vezető ezáz méterek, egyre nehezeb­bé válnak a szerszámok, s a »»piskóta« — mint ahogy itt a nehéz csizmákat hívják — egyre sajgóbban nyomja vil­láinkat. Hosszú az út, öt kilométer, és sok a szúnyog. A bajaiak is letépnek az útmenti csa- lamádé-földről egy marékkai, hogy szüntelenül legyezhessék testüket, hár ők a Duna mel­lett az idei »szúnyoginvázió­kor« hozzászokhattak volna a Vérszívó sereghez. Felkapaszkodunk a gátra. 6üt a nap. A katonai öltözék­ben pár pillanat alatt csurom­vizesre izzadjuk ingünket. A gát alatt a Sió holt ágában íürdenek a délelőttösök. Már- cnár úgy érezzük: elvetjük magunkat és beleugrunk a vízbe. De nem! Lihegve, fúj­tatva —- csapkodva a szúnyo­gokat —■ még gyalogolunk kö­rülbelül másfél kilométert, míg a munkahelyre érünk: Nehéz ugyan a földmunka a diákoknak, de talán könnyebb a tavalyi, a Hanságban vég­zettnél. Lovaskordék állnak elő, s azokat három-három ember rakja meg. Minél gyor­sabban megy a kordék meg­töltése, annál hosszabb ideig szuszoghatjuk ki magunkat. TV/Teg kell hagyni, — be- csületesen dolgoznak a fiúk! Egy Selymes nevű ló kordéját úgy megrakták, hogy a kordé belerántotta a lovat a Sióba. Naponta 4 köb­méteren felüli a fejenkénti termelés. Legnehezebb fél 4-ig dol­gozni. Nagy hőség van és ad­digra ismét megéhezünk, A szomjúságról nem is beszélek, meg a szidásról, amit a víz­hordók kapnak, — lassú moz­gásukért. Fél 4-kor uzsonnát és teát kapunk. Frissebbek le­szünk, a nap is lenyugvóban van, úgyhogy gyorsabban mú­lik az idő. Akaratunk és szí­vünk kiállta a próbát... 'C'zek után azt hinné az ember, hogy a munka utáni hazaballagás valami ha­lálmenet. Nem így van! Vidám, jó kedélyű hangulat kíséri utunkat. Ehhez hasonló már csak a takarodó utáni viccme- séléskor támad a sátrakban. Egymást érik az ízes »beköpé- sek« s énekelünk: »Kecskemét is kiállítja nyalka verbung- ját.,.« Pankovits József Megnyílt a szanki postahivatal Szánkon új színfolttal gazda­godott a falu képe. Zöld betűk hirdetik a Fő utca egyik há­zán, hogy küzdelmes hónapok után végre megnyílt a posta. Nehéz munkától szabadultak meg ezzel a postások. Ugyanis ez idáig kénytelenek voltak eső­ben, sárban, télen, nyáron a ki­lenc kilométerre levő Kiskun- majsáról naponként eljuttatni a falu dolgozói részére a postai küldeményeket. A postahivatal megnyitásával nemcsak a postások munkája csökkent, hanem a falu dolgo­zói is sokat nyertek. Ma már naponta lehet küldeni csomago­kat, leveleket az ismerősöknek, hozzátartozóknak. Az új létesít­ményért ezúton mondunk kö­szönetét a postaigazgatóságnak. Brandt Béláné levelező A moszkvai filmfesztiválról S Száznál több filmet mutattak be a világ különböző országai­ból a moszkvai nemzetközi film- fesztiválon, melyre magyar mű- vészküldöttség is érkezett, hogy részt vegyen a magyar filmek bemutatásán. A filmek nagy része a fasiz­mus elleni harc témakörével foglalkozik. Erről szól Bondar­csuk filmje gz Embersors, a3 Anna Frank naplója című ame­rikai film, a Sas című lengyel! film és a versenyen kívül be« mutatott Babette háborúba megy című francia szatíra. Képünkön a nemzetközi film« fesztivál küldötteinek egy cso­portja ismerkedik a Vörös Tér­rel Moszkvában, Operák, nagyzenekari estek rendezésével kedveskedik az esz folyamán a bajai József Attila Művelődési Ház veze­tősége a zenekedvelő bajai kö­zönségnek. Az elmúlt évinél változatosabb és sokoldalúbb eenei program összeállításának a gondolatával foglalkozik a művelődési ház és tárgyalá­sok indultak arra nézve, hogy a debreceni Csokonai Színház, valamint a szegedi Nemzeti Színház operatársulatai soroza­tos előadásokon látogatnak el Bajára. Szó van szimfonikus hang­versenyek, szólóestek rendezé­séről is, melyen Rubányi Vil­mos, Róna Frigyes és Vaszi Viktor vezényelné a vendég­zenekarokat. PEDIG... 'Baritom szenvedélyes fotós, utálja a beállított képeket, a mű- mosolyt. Lencséjével a mindent kifejező pillanatot, mozdulatot, rezzenést várta, leste, kutatta. Hosszú perekig lélcgzetvisz- szafojtva figyelte a napokban hároméves Bandi fiát. Tornyot épített a gyerek, nagyot, méte­reset. Óvatosan rakosgatta a kockákat egymásra, arca kifé­nyesedett az izgalomtól, néhány hajtincs a szemébe omlott. »Beküldőm valamelyik lapnak. Akarat lesz a cimc« —- mélá­zott, tervezgetett az apa magá­ban és óvatosan emelte a gé­pet, becsülte a távolságot, nem akarván széttörni a pillanat va­rázsát. A háttérből eddig némán figyelő nagymama hangja azon­ban felriasztotta: — Bandikat Igazítsd meg frizurádat, nézzél szépen apu­kára, úgy, mosolyogjál! Még erre is nekem kell ügyelnem? — dohogott tovább. — Pedig fotográfus az apja... Heltai Úttörőtábor - saját erőből tettek már, ezzel jár» nak át naponta a túl­só partra. A »Kólóra* dó-moló« a nyáron, gyűjtött 100 kg kolo- rádóbogár és az erte kapott 5000 forint em­lékét idézi. A lányok az egész környéknek új neveket adtak. Jobbra a bocirét (mar­hák legelnek rajta), ar­rébb a tüsökrét (sok gyerek a tüskébe lé­pett itt), balra a tűz- erdö (innen hordják a tüzelőt), benne a nó­tahegy (itt 1 szoktak énekelni). Köszönet a leány­iskola, igazgatójának, a szülőknek, ebben a munkában legáldozat­készebb nevelőknek: dr. Karsai Ferencnek, Papp Ferencnek s fele­ségének és Szili Ma­rikának, mindenkinek, aki segített ezt a szép tábort létrehozni. Németh Mihály levelező Képzeljük el egy percre, hogy Észak-Karolina államban, a Bragg-erőd közelében járunk. Itt különös látványnak lehetünk szemtanúi: tépettruhás, borot- válatlan, sáros, poros emberek lépnek ki az erdő sűrűjéből. Nem geológusok ezek, akik tá­voli expedícióból térnek haza, nem is favágók, akik hónapo­kat töltöttek az erdő sűrűjében, nem, egészen más foglalkozású emberek: egy diverzáns-iskola ♦növendékei«. Ebben az iskolá­ban »tapasztalt pedagógusok« tanítják őket, hogyan kell orvul lelőni az embert, megmérgezni a kutak vizét, felrobbantani a hidakat és a nőkkel, gyerme­kekkel zsúfolt vonatokat. Ennek a sajátságos iskolának a titok­zatos életéről számol be a ♦Deutsche Soldatenzeitung« cí­mű nyugat-német lap. »A Bragg-erőd közelében el­helyezést nyert az egyik külön­leges brigád. Csupa önkéntesek­ből, «•» összesen körülbelül ezer emberből áll. Amikor kivonul­nak az erdőbe, inkább rablók­nak néznénk őket... Az erdő­ben van a táboruk és ott tanul­ják meg, hogyan kell táplálkoz- niok és eltartaniok magukat a legrosszabb viszonyok között, tstenhátamögötti helyeken mind­addig, amíg le nem jár külön­leges kiküldetésük ideje.« Ha az ember a2 amerikai di- veraánsok oktatásáról hall, en- iáattdenül a harapós kutyák idomításával hasonlítja össze »nevelő munkát«. A kutyák idomításáról szóló különleges utasítás például kimondja: »A kutyának a következő szokáso­kat kell elsajátítania: vakmerő­ség, bizalmatlanság az idegenek iránt, az ismeretlenek meguga- tása, megharapása.« Talán nem ugyanerre tanítják Észak-Karolinaban növendékei­ket az instruktorok? Amint a »Deutsche Soldaten­zeitung« közli, a jövendő di- verzánsok nevelését »szakkép­zett előadók irányítják, közöt­tük egy finn százados, aki a háború alatt kijárta az erdei hadműveletek kemény iskolá­ját«. (Emlékezzünk csak, mit ír elő a »kutyaidomítási szabály­zat*: a fiatal kutyák idomítá- sát öregebb kutyák jelenlétében kell folytatni.) Milyen feladatokra szánják a Pentagon vezetői ezeket a ha­rapós kutyákat? A német ka­tonaújság szószátyár tudósítója kimerítő feleletet ad erre a kér­désre. Leírja, hogy a diverzán- sokbó! álló különítmény neve: »brandenburgi osztag*. A külö­nítmény katonái 44 héten ke­resztül tanulmányozzák annak az országnak a nyelvét, ahová »komoly* helyzet esetén átdob­ják etet (Az idásűjel a ufiiuti cikkírótól származik.) »Angol szót úgyszólván egyáltalán nem hallani itt. Orosz, cseh, vagy lengyel nyelven beszélgetnek az emberek, tgy aztán elérik, hogy nem árulják el magukat, amikor az ellenséges országban tevé­kenykednek.« A ny ugatnémet lapocska igyekszik romantikus színekkel ábrázolni a különítmény életét, valóságos hősöknek tünteti fel őket, akik tűzön-vízen áthatol­nak, hogy teljesítsék a paran­csot. A lap nyilvánvalóan azért reklámozza ezeket a fickókat, mert arra számít, hogy a nyu­gat-németek között is akadnak olyanok, akik szívesen beirat­koznak a harapós kutyák isko­lájába. Pedig szó sincs ott ro­mantikáról, ahol igazi banditá­kat nevelnek! Sajnos, az idő semmire sem tanította meg ellenfeleinket. Louis de Yonge hadítörténész »Az ötödik német hadoszlop a második világháborúban* című, az Egyesült Államokban meg­jelent és nemrégen orosz nyel­ven is kiadott könyvében be­számol azokról a hitlerista dí- verzáns-csoportokról, amelyeket 1941-ben dobtak át a Szovjet­unióba: »Ezeket az embereket még 1938-ban Bajorországban kezdték oktatni-.. A uimet ka­tonai hírszerző szolgálat a hír­szerző csoportok mellett, kis rohamosztagokat is szervezett az úgynevezett »Brandenburg« gyakorló ezred katonáiból. Ezek­nek az osztagoknak orosz egyen­ruhában kellett működniök, jó­val a támadó német csapatok előtt, s arra kellett töreked- niök, hogy kezükbe ragadják a hidakat, az alagutakat és a ha­diraktárakat.« Amint látjuk, a Pentagon még a név megvál­toztatásával sem bajlódott, — azokat is, ezeket is »branden­burgi« különítményeknek hív­ják. Mi már találkoztunk ezekkel a fickókkal. Emlékszem, ami­kor a második világháború kezdetén néhány haditudósítóval Vityebszk környékén jártam, a kolhozparasztok elújságolták nekünk: »Itt a közeiben lelőt­tek egy fasiszta ejtőernyőst!« S amikor egy csűr mellett leszáll­tunk a teherautóról, megpillan­tottuk a súlyosan sebesült hit­lerista diverzánst. A csűr ge­rendafalához támaszkodva, félig ülő helyzetben feküdt, s kín­lódva nyalogatta száraz ajkait. Fojtó, júliusi nap volt. Zöldéit a rét, énekeltek a madarak, mintha nem is lett volna há­ború. A fasiszta ejtőernyős pe­dig elhagyatva, idegea iáidon. idegen ég alatt, egyedül haldo- költ. Vajon melyik diverzáns- iskolában képezték ki? Ilyen sors érte országunkban a »Brandenburg«-különítmény hitlerista vérebeit. Emlékezni kellene erre mindazoknak, akik most új diverzánsokat képeznek. A szovjet emberek tudják, ho­gyan kell bánni a harapós ku­tyákkal, szájkosarat kell húzni rájuk, meg kell láncolni őket* a legveszettebbeket pedig kö­nyörtelenül meg kell semmisí­teni. Még hozzá kell tennünk, hogy ma Nyugat-Németország terüle­tén is vannak »különleges ren­deltetésű« katonai különítrhé* nyék. A »Deutsche Soldatenzei­tung« eléggé félreérthetetlenül céloz erre: ><A Német Szövet­ségi Köztársaságban működő amerikai csapategység, amelyről úgyszólván semmit sem beszél­nek, — a különleges csapatok 10. alakulata. Ezek a különleges csapatok az amerikai »branden­burgi* különítmények, amelyek­nek háború esetén nem az ame­rikai csapatok soraiban kell har- colniok, Iranern jóval előttük, as ellenfél védelmi vonalai mö­gött.« -I S mindezt azokban a napok­ban írta a nyugatnémet katona- újság, amikor a külügyminisz­terek értekezlete Géniben ülé- zett. (M. Matuszovkij írása <j Liternaturmja GazetábólJ Harapós kutyák iskolája a jükre támaszkodva épí­tették ezt a szép üdü­lőt az úttörők részére. Már a »keresztelő« is megvolt, a neve: »Ilo- naszállás«, emlékezve Zrínyi Ilonára és e táj kun elődeire. Az épület 50 négy­zetméter területet fog­lal el, melyet a nád­gazdaság adományo­zott a gyermekeknek! A kőműves munkát a ktsz dolgozói, az ács­munkát a szülői mun­kaközösség ácsai vé­gezték. Az ízletes étket a Fehértói Állami Gaz­daság a helyszínre szállítja. Tüzelőt az erdészet biztosít, reg­gelire a forralt tejet a szomszédban lakó Hu­szár bácsi hozza. Egyszóval: mindenki segít, ki-ki a maga módián. Tutait is éDÍ­dalok. Most már köze­lebb merészkedünk. — Nagy tábla, rajta fel­írás: »Jánoshalmi leányiskola üdülő te­lepe.« — Éppen jókor ér­keztek — fogad ben­nünket dr. Karsai Fe­renc tanár —, most van az esti műsor. Né­pi tánc következik, az­után gyermekjátékok, tréfák, jelenetek. Vendégek is vannak, a ktsz dolgozói és a fehértói halászok. Lát­hatóan tetszik nekik a gyermekek műsora. Az előadás végén fel­harsan a takarodó. A gyermekek aludni tér­nek. A nevelőkkel beszél­getünk topább. Meg­tudjuk, hogy a leány­iskola kezdeményezé­sére, pusztán saját ere­Tikkasztó a hőség, az ember szinte alig lélegzik. A legkelle­mesebb szórakozás ilyenkor a fürdés. A Kunfehórtó halasi partján vagyunk. Al- konyodik, ilyenkor a legkellemesebb a víz. A túlsó parton hatal­mas tűz lobog. Gyor­san egy csónakot, csak nem az erdő gyulladt meg? Félúton járva azonban megnyugodva vesszük tudomásul: tá­bortűz ég, az ének is hallatszik már: »Este van már, ké­ső este, Tábortüzek égnek messze.« Néhány karcsapás az evezővel, s megérkez­tünk. Pszt! Ne zavar­juk őket, figyeljünk! Műsorunk következő száma: jánoshalmi népdalok« — mondja egy kisfiú. A tűz kö­rül 10—14 éves fiuk és lányok ajkán csen­! Híilrirslr "Frsl a n> í o

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom