Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-05 / 156. szám
I Drága gyomok (Községi tudósítónktól.) Társadalmi munkát szervez a kiskunhalasi nápfrontbizottság A napokban a kalocsai hajóállomásról a védőtöltésen mentem Bátyára. A védőtöltés ol- •lalan, — amely a Bajai Vízügyi Igazgatóság Kalocsai Szakaszmérnöksége felügyelete alá tartozik — fiatal lányok gyomlálták a gazt. Amint láttam, nem nagyon siettek a munkával. Megkérdeztem tőlük, mennyit keresnek. Elmondták, hogy naponta személyenként 12 méteres szakasz gyomlálásáért 44 forintot kapnak. Kényelmes munka, már négy hete csinálják, de van még belőle bőven. Rövid számítást végeztem. Egy kilométeres szakasz gyomlál ása 3668 forintba kerül, ájgyanta vegyszeres gyomirtóval végezve — 1 km-re 3 kiló vegyszert számítva (kilónként 60 forint), s ehhez két ember permetezési munkadiját és a fuvardíjat hozzáadva kb. 400 forint, — összesen — bőven számolva — 550 forintba kerülne. Itt aztán lehetne az önköltséget csökkenteni! Mácsai János elvtárs, a kiskunhalasi, alsóvárosi iskola igazgatója, a Hazafias Népfront városi titkára elmondta, hogy mit is csinál és mit tesz majd a jövőben a népfront, közösen a párttal és a tanácscsal. — Jelenleg a parasztság körében indított előadássorozat folyik — mondta Mácsai elvtárs. Az előadókat a párt és a tanács adja, a hallgatóságot pedig a népfront szervezi, Az előadásokon a nagyüzemi gazdálkodás fölényéről, a termelőszövetkezeti mintaalapszabályzatról, a tsz-eknek nyújtott állatni kedvezményekről, a tsz-tagok nyugdíjáról hallanak a dolgozó parasztok; A népfront jó szervező munkáját dicséri, hogy a májusi előadásokat — amelyeket 10 külterületi iskolánál tartottak — csaknem ezer ember hallgatta végig. Júniusban ugyancsak sikeresek voltak az előadások, és augusztusban is megszervezik ezeket; A legnagyobb jelentősége most az MSZMP ősszel sor raker ülő kongresszusa tiszteletére indított községíejlesztési munkaversenynek van; Ebben ismét nagy szerepet kíván vállalni a városi népfront-bizottság. Különösen a társadalmi munka szervezéséből vehetik ki részüket, amelyben már jártassággal is rendelkeznek, hiszen több sikeres társadalmi megmozdulás elindítói voltak. Ezek között emlékezetes a Kiskeceli úton, a Gubodi úton és a Szántó Kovács utcában végzett útjavítás, Egyébként a városi népfront-bizottság vezetőit már felkérte a városi tanács és a városi pártbizottság, hogy vegyen részt a kongresz- szus tiszteletére induló város- fejlesztési verseny kidolgozásában. N. O, vwvvwwwwvwwvs Cikkünk nyomán Sorompó védőrács nélkül Jelenleg a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe a iurbo- 1 eg csavar os Tü—114. Négy hatalmas motor hajtja, amelyek teljesítménye kétszeresen felülmúlja a legerősebb külföldi repülőgép-motorok teljesítményét, A hatalmas gép kiválóan alkalmas óceán fölötti repülésre. Leszállás nélkül teszi meg a Moszkva— Delhi, a Moszkva—New York vagy a Moszkva—Tokió útvonalat. Kövidebb útvonalon, mint például Moszkva—Tbiliszi, 226 utast visz magával. A TU—114 nemrégen a Ferihegyi repülőtéren is leszállt, ahol sok ezren megcsodálták. Felső képünk jól érzékelteti a hatalmas hajtóművet, és az egész utasszállító gép arányát. — Alsó képünk a TU—114 turbo-légesavaros utasszállító repülőgépet ábrázolja. tu-xj:-® Lapunk január 14-i számában cikket közöltünk »A járókelők és a MÁV figyelmébe« címmel. A cikk a máriavárosi, védőrács nélküli sorompó nem éppen biztonságos voltát kifogásolta. A gyalogos járókelők ugyanis a sorompó lezárása után is járkálnak a sorompó alatt. Cikkünk megjelenése óla több mint öt hónap telt el, de sajnos, intézkedés még mindig nem történt. A MÄV még mindig nem szereltette fel a sorompó védőrácsát, de reméljük, hogy ami késik, nem múlik, s most már igazán gyors intézkedést várunk. Bővül a férfi- és gyermekharisnyák választéka. A Budapesti Harisnyagyár jó tervteljesítéssel több és választékosabb harisnyát juttat a kereskedelemnek. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. 1 Szerkeszti; a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő; Weither Dániel. Kiadjai a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét: Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközponti 26-19, 25-16 Pártépítés és ipari rovati 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a Telelőn: 17-09 Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Felelős vezető: Szűcs Béla Igazgató Kecskemét — Tel.i 15-29. 27-49 Vécsey Ágoston solti földesúr osztrákbarát császári kama* rás volt. Fia, Vécsey Károly azonban 1848-ban a szabadságharc oldalára állt és a Duna—Tisza közi magyar csapatok egyik vezetője lett. A szabadságharc bukása után Vécsey tábornokot az osztrákok kivégezték m egyike ö az aradi 13 vértanúnak. A képünkön látható solti Vécsey-kúriát a hős tábornok apja, Vécsey Ágoston építtette még a XIX. század elején. Az épület két szárnya később épült, s azt nem is tartja műemlék- ként nyilván az Országos Műemlékvédelmi Bizottság. Műemlék csupán a képen is látható, címerrel ellátott, kiugró rész. A Vé* csey-kastélyban egyébként jelenleg a római katolikus plébánia székel. Az öreg Vécsey, mint a katolikus egyház bőkezű mecé- nása élt a köztudatban. Nemrég azonban okmányok kerültek elő, amelyek azt bizonyítják, hogy Vécsey, mielőtt az egyháznak adományozta volna solti épületeit, előbb áruba bocsátotta azo* kát. Csak miután az általa kért árat nem kapta meg értük ■=* ajándékozta őket az egyháznak. A Vécsey-család solti kapcsolataira emlékeztet a község Félix elnevezésű része, amely furcsa nevét a Félixia nevű Vé* csey-leány után kapta. ímOemeékeink* Ahol az egyik aradi vértanú élt Kútvizsgálat — három rátában (Item maiira) Egyik nap nagy j porfelhőt kavarva ! személygépkocsi ér- E kezett a bugaci ha- '■ tárban levő Csenki- ( féle iskolához, mely- ; nek környékén új > tanyaközpont épül ! majd. — Jöttünk a ku- : tat vizsgálni — szólt í az egyik utas — valamelyik buda- [ pesti talajvizsgáló E intézet munkatársa. Ezután a bizott- E ság tagjai egyszer- ; kétszer körüljárták \ a kutat, karfáját né- l hol meg is iapo- ; gatták. — Miután E azonban meggyő- !ződtek, hogy a kút E valóságos, hamisí- E tatlan kút, szélse- E besen elviharzot- E tak. | Másnap azonban ismét megjelent egy gépkocsi. Állítólag ugyanattól a vállalattól, — egy másik szakértő brigáddal. — Most , pedig megmérjük a kút mélységét — szóit a brigád leg fürgébb embere. — Ja), de a zsinór otthon maradt — kap észbe a másik. — Sebaj, kérj egy madzagot a tanítótól, megjárja az is! Leengedték a madzagot, majd felhúzták, s uccu neki, rohanlak vis z- sza, Pestre. Ezzel sem ért véget azonban az »alapos« kútvizsgálat, mert csodák csodája, harmadjára is megjelent egy autó. Ekkor a »magasszintű« szakemberek elhatározták, hogy mintát vesznek a vízből. —i Érdekes t— szól a brigád örök bölcselkedőjc a kocsiban kotorászva — tegnap elfelejtettünk vízmintát venni, ma pedig az üveget hagytuk otthon. Valóban érdekes, sőt sajátságos! Még az a bugaciak szerencséje, hogy kérlek a tanítótól egy üveget — kölcsön, így a harmadik brigád is befejezte a kűtvizsgálatot, amely után — reméljük — más vizsgálat is fog következni. .. (—éné—) A „Amelyház66 és „össkonforts“ Kiskunhalas főterén hatalmas plakát adja tudtára mindenkinek, akit illet, hogy július 5-én lesz a »Sernevál kerthelyiség megnyitó«. A plakát legalul feltűnő piros betűkkel hirdeti a büfét, többek között így, hogy »JTALOK«. Nem sokáig törhettem a fejemet: milyen meggondolás vezethette a plakát íróját arra, hogy I-betű helyett J-t írjon, mert a 14-es számú bolt cégtábláján észrevettem a »porcellán« feliratot. Miért két 1-betűt festett a címfestő? Lehet, hogy túlbuzgóságból, de ezen sem sokat gondolkozhattam, mert az Állami Hirdető Vállalat üvegszekrényében még különb dolgok vonták magukra figyelmemet. Az egyik hirdetés például így szólt: »Eladó Nyárfa és Lovag utcai sarokházhely a rajta lévő vályoggal együtt. Érdeklődni lehet Kosár utca I G alatt, amelyház szintén eladó.« Nem tudni a Nyárfa, vagy a Lovag utcában van a házhely, az »amelyházról« pedig jobb nem is beszélni. Egy ház azzal kelleti magát, hogjr »lakómentes«, Tán féreg-, mentes Is. Ezenkívül a helyesírási hibák tömkelegé látható a hirdető cédulákon. Néhányat felsorolok közülük okulásul: »öszkonforts« (összkomfortos); szőllő (szőlő), Felsőszólás (Felsőszállás), miat (miatt), istáló (istálló), Petőpi (Petőfi). Felesleges a további hibasorolás. A tizenhat hirdetés közül alig van néhány, amely jól fogalmazott és helyesírási hibától mentes; — no —■ Kép szöveg; nélkül »