Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-26 / 174. szám
1953. július 26ä vasárnap 3. oldal Terményoszfás a tompái Szabadság Tsz-ben Ezen a héten befejezi a csép- lést a tompái Szabadság Termelőszövetkezet. Árpájuk már zsákban van: 50 hold vetésről 1000 mázsa termett s az eddigi mérések szerint a búza is megadja a holdankénti 18 mázsát. Az adógabonát közvetlenül a cséplőgéptől beszállították, majd előleget kapott a tagság. Búzából 4 kilogramm jutott munkaegységenként. Bár maga a szövetkezet értékesítési szerződést nem kötött, mégis a tagok által felajánlott feleslegből 150 mázsát adott el az államnak. Búzájuk hektolitersúlya meghaladja a 84-et, ezért a nagyüzemi és minőségi felárral együtt 240,50 forintot kaptak egy mázsa kenyérgabonáért. Árpából 2 kiló jutott munkaegységenként s valamennyit tartalékolnak zárszámadásig is, a többi szemestermény a takarmányalapra jut. Kell is, hiszen terven felül 120 süldőt állít még hízóba az idén a szövetkezet. A közgyűlés úgy döntött, hogy a 45 hold fővetésű kukoricából semmit nem osztanak, az egyéni jószágot a kapott árpával és a háztájiban termett kukoricával takarmányozzák. De meghagyják az összes szálastakarmányt is a közös állománynak. Lucernaszénából a tervezett 860 mázsával szemben már az első kaszáláskor 1170 mázsát takarítottak be, Igen szép a szövetkezet 45 holdas silókukoricája, amelyből holdanként legalább 350 mázsa zöldtömeget várnak. Meg is érdemli a gondoskodást a gyönyörű tehénállomány, amelynek fe- jési átlaga jelenleg is 12,6 liter, az istállóátlag pedig 10,4 liter. A tehenek a 3 kg vegyesabrak, lucernaszéna és zöld csa- lamádé mellett most is kapnak silót, őszre pedig számosállatonként 10 köbméterrel számolva tartósítják a takarmányt. Szerdára összehívták az országgyűlést Az Elnöki Tanács pénteki ülésén törvényerejű rendeletet alkotott az I960, évi népszámlálásról, melynek értelmében az ország területén az általános népszámlálásnál az 1959. december 31. és 1960. január 1. közötti állapotot kell alapul venni, Az összeírást és az adafsmsSésI tanácskozás a Vas- ás Műszaki MaBYkereskeileliai Vállalatnál Pénteken délután a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat dolgozói termelési tanácskozást tartottak. A beszámoló — amelyet Szalai Károly igazgató tartott — hatvan ember vizsgálódásait, tapasztalatait összegezte. Ezután Juhász Mihály üb-elnök tájékoztatta az egybegyűlteket a kongresz- szusi versenyfelajánlás teljesítéséről. Majd Zahey Sándor beszámolt arról, hogy a dolgozók miképp vélekednek vezetőik • magatartásáról, intézkedéseik helyességéről; Ezek a beszámolók igen jó vitaalapot szolgáltattak. Elsőnek Mohácsi András szólt, s ieíajárílotta, hogy további 20 százalékkal csökkenti az elfekvő árukészletét Csatlakozott hozzá Fehér Jánosné, Kelemen Árpád, Kovács István, Horváth József, a bajai kirendeltség vezetője, Részt vett még a vitában Makány József, Szalai Sándor, Gróf Tivadarné, Szabó Imréné, Ámont Sándor, Faragó Jánosáé, Téglás István, Sós László, Bán Lajos, Szabó János, Haja- gos Imre, Bende Sándorné. A tanácskozás befejeztével a szakszervezeti tagság öt dolgozót javasolt a »Kiváló dolgozó« című oklevél elnyerésére. toknak a felülvizsgálását közvetlen a helyszínen a tanácsok végrehajtó bizottságai által alkalmazott számláló biztosok és felülvizsgálok végzik, akiket tennivalóik ellátása során köz- hivatalnokoknak kell tekinteni. Ezután az Elnöki Tanács felhatalmazta a forradalmi munkás-paraszt kormányt, hogy a termelőszövetkezeti községekben és városokban a legelő- és apaállatgazdálkodási feladatok ellátását átmenetileg az 1955. évi 10. számú törvényerejű rendelettől eltérően szabályozza, majd módosította a tankötelezettségről és az általános iskoláról szóló 1951. évi 15. számú törvényerejű rendeletet. Ezt követően hozzájárult négy egyházmegyei apostoli kormányzó kinevezéséhez. Végül úgy határozott, hogy az országgyűlést július 29-én délelőtt 11 órára összehívja, N A P T A R 1959. július 26, vasárnap Névnap: Anna Napkelte: 4 óra 13 perc Napnyugta: 19 óra 27 perc A repülés hőskorában /Bsgyerek: Hajlandó vagy végre felrepülni? — Ügyeletes orvosi szolgálatot ma, 1959. júliu» 26-án Kecskemét város egész területén dr. Kurczer Rezső körzeti orvos tart az SZTK Rendelőintézet földszint 9, számú szobájában, — Megyei tanácstagi fogadóórát holnapután, július 28-án a megyei tanács épületében Varga Jenő, a megyei tanács elnökhelyettese tart, — Műszaki eseménynaptár 50 éve halt meg Schenek István magyar bányászati főiskolai tanár, a Schenek— Farbaky-féle akkumulátor egyik feltalálója; — Gazdag jövedelmet biztosít a gyümölcstermés a jakab- szállásiaknak. Szamócából 876 mázsát adtak át a földművesszövetkezetnek, sárgabarackból fjedig már 1326 mázsát, amelynek közel a harmadrésze — 418 mázsa —- exportra került; — Elindult hazánkból a VITkaraván. Negyvenkilenc farmotoros Ikarus szállította a világifjúsági találkozón részt vevő fiatalokat Becsbe; — Felnyitotta a Terményforgalmi Vállalat szabadszállási raktárának ajtaját és 6800 forint értékű búzát, kukoricát lopott el Ladányi József büntetett előéletű kunadacsi lakos, A dunavecsei járásbíróság I dr. Bakay-tanácsa egy év és I három hónapi börtönbüntetésre és a kár megtérítésére kötelezte. A vádlott enyhítésért fellebbezett; — Budapestre érkezett Kós Károly romániai magyar író, a Budai Nagy Antal című dráma szerzője, aki drámájának a szegedi szabadtéri bemutatójára látogatott hazánkba. Az természetes, hogy valamennyi gyermekét becenevéről ismeri, pontosan tudja mindegyik élettörténetét, egészségi állapotát, s minden hónapban legalább egyszer, de inkább kétszer meglátogatja mindegyiket. A felügyelő néni minden szülői értekezleten ott van, szá- montartja a tanulmányi eredményeket, a nehezebb fejűtekkel külön foglalkozik; számtant, földrajzot tanul velük. Most hetek óta azon töri a fejét, miképpen lehetne elintézni, hogy mégis kozmetikus lehessen az egyik kislányából? Mert túlzsúfolt ez a szakma, nehezen vesznek fel ipari tanulót, de hát az a gyerek any- nyira szereti ezt a munkát... Unokákat, vejeket tart számon. Büszkesége Nagy C. Eszter, aki ősz óta az orvostudományi egyetemen tanul, és már tanulmányi csoportvezető. Ünnepségeket, műsoros esteket rendez, s a külön bevételből minden gyermekének külön örömet szerez: most is mintegy 5000 forintot osztott szét azok között, akik az idén már önálló életet kezdenek —- betöltőén a 18. esztendőt. Eszembe jut a »nagysága«, aki az ön Árvácskáját évenként egyszer látogatta meg, s akkor is félt, hogy netán tetűt kap a kislánytól. A halasi felügyelő néni nem fél ettől. Nem tó kell, mert ha ilyen eset lenne, nyomban elvinné a gondatlan mamától a gyermeket. És nincs olyan gyermek sem, akivel iskola helyett disznót őriztetnek. A felügyelő néni- uaUkét percig nem lehet nyu* godtan beszélni. Cibálják, rán- cigálják a szoknyáját, ölelik, csókolják a búcsúzkodó gyerekek. Csoda-e, ha irigylem őt azért a gyönyörű, meleg fényért, ami úgy sugárzik szeméből? S hadd szóljak még Gyula bácsiról, a megyei gyermekvédelem »legfőbb állami emberéről«. Öróla is a »méltóságos úr« jut az eszembe,' akiről ön megírta, hogy soha egyetlen árva gyermeket sem látott, de villát szerzett magának az árvák részére kiutalt állami pénzből. Nos, Juhász Gyulának nincs villája, csak a pedagógusi fixe, — bizony Zsiga bácsi, ez nem sok. De az Igazgató Bácsi jól ismeri több mint ezer gyermekét, s a halasiakat is. Éppen akkor toppantam oda, amikor Farkag Magdi invitálta őt az érettségi ballagó ünnepségre. És az Igazgató Bácsi elmegy. Ott van minden gyermek mellett, mikor az életbe indul: személyesen vásárolja meg számukra az első »stafírun- got«, s ha kell harcol, hogy kiki a számára legmegfelelőbb helyre kerüljön. 1959-ben ilyen nálunk az »állami ember«. Zsiga bácsi! Ilyen alkalmakkor újra és újra megerősödik hitünk az emberi jóságban. Miért tó nem él közöttünk? Most kellene élnie, hogy látná Árvácskát nylonblúzban, nylonharisnyában. De én ott, Kiskunhalason találkoztam önnel. S úgy láttam, jóságos, huncut szemeit, hogy az egyik nevetett, a másik könnyezett. ÁDÁM ETA log a karóra. Dr. Varga Rózsa, aki egyedül él, ezer forintos ünneplő ruhával lepte meg kitűnő tanuló gimnazista nevelt fiát. És hadd említsem meg Önnek, hogy Szakáll Imréné kiházasította Kovács Sz. Erzsikét, akiből jó varrónőt nevelt, szoba-konyhabútorral, selyempaplanokkal bocsátotta őt útjára. S itt van egy idős kiskereskedő házaspár, akiknél 40 éves házasságuk alatt mindig volt egy-egy gyermek »nevelőben«. Szűcs mama csak azon panaszkodik, hogy nem és nem akar enni a gyerek, pedig a legjobb falatokat adnák, s »ugyan tessék már mondani, fél pohárka vörösbort adhatok-e neki étvágygerjesztőnek az ebédhez?« Itt vannak valamennyien, ők hordták össze a temérdek süteményt, ők takarítják a gyerekek ünnepe után a termet, — ugyan ki kényszeríti őket erre? És ők szorongatják meghatott szipogással az »állami emberek« kezét. As „állami emberenu Ezek az »állami emberek« gondoskodnak arról, hogy mindez így legyen. Az ő érdemük, hogy az »árva« szó tulajdonképpen már elavult fogalom. Hol vannak már az Ön jótékony nagyságái, Zsiga bácsi? Itt csak Felügyelő Néni van. Halason dr. Kozmáné Karácsonyi Margitnak hívják. Őszülő hajú, de bakfis üdeségű, csupaszív asszony. 14 éve vigyáz kis árvácskáira, S hogy vi- auázl illám gyermekeit számon tartja, segíti az egész társadalom. Halason is szinte mindegyiknek van külön patrónusa. Hogy mondjam el önnek Komár Ju- lika örömét? Ez a kislány nővérével együtt pár hónapos kora óta Zse bő Pálnénál nevelkedik. Az egyszerű vasutas családnál szerény körülmények között él, de mindene megvan, amit manapság munkásszülők gyermeke megkaphat. Most érettségizik a gimnáziumban. Még csak egy táncruha hiány- eott, hiszen a viruló, szép, fiatal lány már bálba is jár Zsebő mamával. Tudta ezt a helybeli nőtanács: gyönyörű taftszok- nyát, fehér nylonblúzt, hozzávaló cipőt kapott tőlük — igáéi kisestélyi felszerelést. S a többiek is mind: az ipari tanulók üzemi patrónusuktól bőröndöt kaptak, hogy útra keljenek az önálló életbe, és a legtöbbjük szép, jó ruhát az állami járandóságon kívül. A nevelőszülők Az állami gyermekek gondozásával megbízott orvosnő mondta találóan: »két dolog van, amiért egy asszony mindenre képes: hogy ne legyen gyermeke, s a másik, hogy legyen«. Hát ezek a halasi nevelőmamák egytől-egyig olyan asszonyok, akik mindent elkövetnek azért, hogy legyen. Tóth 1. Antalné takarítónő, s nem válogat á munkában: a télen jeget is vágott. De a gondjaira bízott gyermekeknek biciklit vett ajándékba, s a nagyobbik itjtróix fzinta hivalkodóan csil* — Szabályozták a lizetőven- déglátó-szolgálat keretében kiadott szobák díját; A fővárosban például egyágyas I. osztályú szobáért napi 24—30, II) osztályú szobáért 18—23, kétágyas szobáért 35—40, illetve 30—34 forintot kell fizetni* Gyógy- és üdülőhelyeken az egyágyas szobáért napi 18—22, illetve 14—17, kétágyas szobáért 30—35, illetve 25—29 forintot kell fizetni. Ha a szobát berendezés nélkül adjálc ki, akkor a bérleti díjnak csak á felét lehet felszámolni. — Tilos a csók Koppenhágában. A most megjeleht szabályrendelet kimondja, hogy strandon, fürdőruhában csak házastársak csókolózhatnak. — Három viking-gálya maradványait találták meg a búvárok a svéd fővárost szegélyező öblök egyikében. Lehetséges, hogy ezek a gályák ahhoz a flottához tartoztak, amely a XI. században Szent Olaf norvég király vezetésével harcolt Sote svéd vikingfőnök ellen. — A burgonyabogár elleni kötelező védekezési munkákat az egész járásban elvégezték* Az iskolás gyerekek is kivették részüket a munkából és több mint 200 kiló burgonyabogarat gyűjtöttek össze a Kalocsai Járási Tanács jelentése szerint* — ötventagú énekkart szervez Bácsalmáson a művelődési ház igazgatója* Az énekkarral kapcsolatos problémákat már megvitatták — Írja Körmöczi János levelezőnk. — A hirosimai bombázógépet, amely 1945. augusztus 6-án az első atombombát Hirosimára ledobta, most kivonták a forgalomból és a washingtoni repülésügyi múzeumban helyezik el* — 32 alkalommal vették élőét a metángázkitörésnek Szirtes Lajos pécsi bányamérnök találmányával* — Világító kesztyűket gyárt kerékpárosok és motorosok részére egy francia cég, hogy éjszaka könnyebben jelezhessék, merre akarnak befordulni* — Közlekedésrendészet televízióval felszerelve. München sgyik legforgalmasabb gócpontjában a Stachus téren 16 méter magasságból ellenőrzik i közlekedést, egy minden rányban forgatható televíziós ►szemmel«. A televíziós berendezés lehetővé teszi, hogy i tértől körülbelül 800 méter távolságra levő rendőrkapitányságon a képernyőn figye- emmel kísérjék a közlekedést, i aszerint kapcsolják a piros, iöld vagy sárga jelzéseket. — Köszönetnyilvánítás mind- izoknak, akik édesanyánk, özv* rümóczy Jánosné sírjára vi- ■ágot helyeztek és részvétüket éjezték ki, A gyászoló család* 8271 Helyreigazítás Lapunk július 24-i, pénteki számának első oldalán megje- ent »Folytatódik a harc Gle- 50sz szabadonbocsátásáért« ci- nű cikkünk első mondata he- yesen így hangzik: Mint a rASZSZ és a nyugati hírügynökségek jelentik, az athéni .’érbíróság szerdán ítéletet hir- letett Manolisz Glezosz és társai provokációs »kémkedési« serében, A lottó í heti iit taiáletos szelvénye: 13, 26, 45, 77, 86