Petőfi Népe, 1959. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-19 / 142. szám

1059. június 19, péntefir 5. oldal ^amiÉL . .• álM W A KTE TORNÁSZAINAK NAGY SIKERE AZ ORSZÁGOS VIDÉKI BAJNOKSÁGON Az országos vidéki férfi felnőtt tornász-csapatbajnokságot vasárnap rendezték meg a Nemzeti Sport- csarnokban. A KTE ezen a terü­leti bajnokságon kiharcolta az or­szágos döntőbe Jutást, sőt az érem­díjazott harmadik helyet is meg­szerezte a kitűnő pápaiak és pé­csiek után. Nehéz, Izgalmas, tizedpontokra menő verseny volt. A részeredmé­nyek verseny közben nem voltak ismeretesek, Így a csapat csak utó­lag tudta meg, hogy még a ne­gyedik szám után az elsőségre is esélyük volt. Csak a lólengésben és a lóugrásban maradt el egy ki­csit a csapat. Hogy milyen esé­lyes volt a KTE, azt bizonyltja: a két legszebb számban, a korláton és a nyújtón elsők, a gyűrűn má­sodikak, a talajon és a lólengés­ben harmadikak lettek. A csapat szép eredményéhez a szövetség ne­vében Borsos Jenő főiskolai tanár gratulált. A KTE tornászai szép teljesít­ményt nyújtottak és bebizonyítot­ták a miskolci második hely irre­alitását: 5,3 ponttal jobb eredményt értek el. A KTE minden tornásza tudása legjavát adta. A csapat si­kerét rangsorban a következők vív­ták ki: Tóth István, Dunszt Fe­renc, Berente Zoltán, Gyúró László, p. Kovács Tibor és Bognár István. A vidéki bajnokság végeredménye: 1. Pápa 214,4; 2. Pécs 274,3; 3. Kecskemét 272,1; 4. Nyíregyháza 271,1; 5. Sztálinváros 268,1; 6. Deb­recen 263,2. Ez a hat csapat kép­viseli a vidéket a most szomba­ton sorra kerülő országos bajnok­ságban. A KTE szerény terve, hogy itt is bejusson a legjobb hat közé. Bízunk benne, hogy a kecskeméti tornászok ezt valóra is váltják. Ä KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka Baján, a Központi Moziban 1959, június 19-én, pénteken este fél 8 órakor Garcia Lorca: »BERNARDA HÁZA« Bemutató bérlet j^lozik Műsora Június 19-én, pénteken: Baja Uránia: A harmadik líceum, Bácsalmás: Kettőnk titka, Dunavecse: Életem árán, Jánoshalma: A 39-es dandár, Kalocsa: Apák iskolája, Kecs­kemét Árpád: Kék nyíl, Kecs­kemét Városi: A nagy Caruso, Kiskunfélegyháza: Kard és kocka, Kiskunhalas: Per a vá­ros ellen, Kiskunma jsa: Sport és szerelem, Kunszentmiklós: Don Juan legutolsó kalandja, Szabadszállás: A harmadik, Ti- szakécske Petőfi: Emilia Galotti OOCXXXXXXXXXXXXXXXXJOC Apróhirdetés e k ALIG használt gyermek sportkocsi sürgősen eladó. Kecskemét, Darab u. 8. __________________ 8004 Jö állapotban levő Mercedes sze­mélygépkocsi eladó. ■— Kecskemét, Vörösmarty u. 4. 8004 EGY kihordókocsist felveszek. Kecs- kemét, Lugosl István u. 5,_______8007 12 5-ÖS Csepel, első teleszkópos el­adó. Kecskemét, Lugosl u. 1. 8008 EGY hold szőlő Katonatelepen el­adó. Érdeklődni Lugosl u. 16. 8009 ELADÖ kis családi ház. Azonnal beköltözhető. Kecskemét. Dankó u. 50. sz. 8010 ELADÖ 2 hold szőlő, két részben is Kecskeméten, a szolnoki hegy­ben. Értekezni Csongrádi u. 49. 8011 MEGKEZDŐDTEK AZ OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉSEK AZ I. O.-BA JUTÁSÉRT Június I4-én a nyolc járási baj­nok megkezdte a hathetes osztá­lyozó mérkőzések első fordulójá­nak lejátszását a labdarúgó megyei I, o.-ba való jutásért. A nyolc já­rási bajnokot két csoportba osz­tották. Az északiban a kecskeméti, a félegyházi, a dunavecsei és a kiskőrösi: a déliben a bajai, bács­almási, a kiskunhalasi és a kalo­csai bajnokok játszanak két fordu­lós pontra és gólarányra menő küzdelmet. Mindkét csoport első két helyezettje kerül fel az I. o.-ba. Hét járásból már megvan a baj­nok, csak a kiskőrösiből, amelyik éppen az egyik legkisebb létszámú Járás, nem tudtak bajnokot adni a járási labdarúgó alszövétség ha­nyagságából. Emiatt az északi cso­portban nem tudták Szabadszállá­son lejátszani az első döntő mér­kőzést, mert a kiskőrösi járásban Császártöltés és Csengőd még min­dig viaskodik a bajnoki címért. A másik három mérkőzésről az aláb­biakban számolunk be. Kkfélegyházi Bányászati Vasas— Izsáki Traktor 2:2 f2:l). Kkfélegy- háza, 400 néző, v.: Sári. AZ Izsá­kiak kezdenek és fél perc sem telik el, amikor egy 30 méteres lö­vésből megszerzik a vezetést. A sá­ros labda kicsúszott a kapus kezé­ből. A hazaiak most nagyon bele­fekszenek, de az egyenlítés csak a 22. percben sikerül, amikor Kllm- csok kavarodásból kiegyenlít. To­vábbra is a Bányászati irányítja a játékot és a 35. percben Klim- csoknak sikerül a vezetést is meg­szerezni. — Szünet után nyílt lesz a küzdelem, s most valamivel töb­bet támadnak az Izsákiak és a 29. percben egy baloldali támadás után sikerül az egyenlítés. Az eredményt igazságosnak tarthatjuk. Tompa—Kalocsai Honvéd 2:2 (0:0). Tompa, 600 néző, v.: Hammer. Az első félidőben a lelkes tompaiak meglepetésre némi fölényt harcol­nak ki a jöképességű kalocsaiak ellen, sőt vezetéshez Is juthattak volna, hiszen három kapufát lőttek. Még fordulás után is Tompa len­dült jobban játékba es az 5. perc­ben Földi lövésével vezetéshez jut­nak. A kalocsaiak most nagy erő­vel fekszenek a küzdelembe, de csak a félidő közepén rúgott két gyors góllal tudják az eredményt megfordítani. A hazaiak lelkesen küzdenek az egyenlítő gólért és törekvésüket az utolsó percben si­ker koronázza. Horváthnak sikerül az egyenUtés. A nagyszámú tompái közönség mindvégig tramos, szép mérkőzést látott. A hazaiak meg­érdemelték a döntetlent. Sükösd—Katymár 3:1 (2:0). Sü­kösd, 700 néző, v.: Fábri. Az Ira- mos mérkőzésen a katymáriak tá­madnak többet, de a hazaiak Job­ban alkalmazkodnak a mély talaj­hoz és támadásaik kivitelezéseiben is eredményesebbek voltak, s Így megérdemelten szerezték meg a győzelmet. A Keetkeméti r r Állami Áruház mai ajánlata: Kartonpongyola 170 Ft Mintás pikévászon ruha 150 Ft ELCSERÉLNEM Műkerthez közel levő kertes, szobás, konyhás, spej- zos lakásomat városban levőért, ahol jószágtartás lehetséges. Kecskemét, Zólya ú. 3. _______________________1438 EL ADÖ szép dióháló, konyhabútor, kétajtós szekrény, sezlon. Kecske­mét, Vak Bottyán u. 9. 1435 KECSKEMÉT, Kolozsvári utca 24. számú ház eladó. Azonnal beköltöz­hető. 1430 uOOOOOOOOOOOOOOOOOOOG KOSARASAINK JÓL SZEREPELTEK A KOMÁROM MEGYEIEKKEL SZEMBEN Bács-Kiskun megye férfi és női kosárlabda-válogatottja az elmúlt hét végén Tatabányán vendégsze­repeit, szombaton a megye, vasár­nap Tatabánya válogatottja ellen. A férfiak mindkét mérkőzésüket megnyerték, míg a Péter és Szeke­res nélkül felálló női csapat a megye válogatottjától vereséget szenvedett, Tatabánya ellen azon­ban győzött. Részletes eredmények: (Játékve­zető minden mérkőzésen Dánffy és Varga volt.) Férfi mérkőzések: Báes megye— Komárom megye 55:45 (35:16). Bács megye: Szeghalmi (15), Bódi (4) — Tormássy (14) — Botlik (14), Szé­kely (6). Csere: Tabajdi (2), Fodor; Gudra, Kiss. Bács megye—Tatabánya 52:50 (26:16). Bács megye: Szeghalmi (13), Bódi (2j — Tormássy (7) — Székely (18), Tabajdi (6). Csere: Fodor (2), Súlyok (2), Gudra, Kiss. Női mérkőzések: Komárom me­gye—Bács megye 65:51 (28:26), Bács megye: Fodor, Kovács — Gondi (14) — Budai (25), Szabóné (10). Csere: Badacsonyi (2), Bense, Ma­gyar, Mányokl, Rigó. Bács megye—Tatabánya 66:44 (33:19). Fodor (17), Gondi (4) — Bu­dai (17) — Kovács (8), Szabóné (18). Cserejátékosok ugyanazok, mint az előbbi mérkőzésen. Kiskunfélegyházi Reménység ifj. —Tatabánya ifj. 43:20 (17:16).' Ld.: Dóra 18, Fekete IS. OOOOOOQOOQOOOOOOOOOOO SZÉPSÉGÉT ÖVJA KOZMETIKÁVAL, a Kecskeméti Fodrász Ktsz ( Luther-udvari kozmetikai i üzletében, Szakszerű kezelés, olcsó árak! Szerződéses állathízlalás biztos jövedelem. Most kössön hizlaldái szerződést sertésre, borjúra, növendékmarhára az Állalforgalmi Vállalat felvásárlóival. PAPÍRGYŰJTŐ-HETEK! 1859. máj. 20—jún. 30 A papírhulladék fontos nyersanyag! Felemelt áron újságpapír kg 4,— Ft iromány, könyv kg 1,10 Ft "űzetek, folyóiratok kg 0,90 Ft Háztartási vegyes kg 0,70 Ft vásárolják a Pest—Bács—Nógrád megyei vállalat telepei és átvevő­helyei; Baja, Bácsalmás. János­halma, Kalocsa, Kecske­mét, Kiskőrös, Kiskunfél­egyháza, Kiskunhalas, Kis- kunmajsa, Solt és társa­dalmi begyűjtőhelyei a megye területén; NE hanyagolja el autóját, motor- kerékpárját! Dukkóztassa Somodi- nál! Kecskemét. Széchenyi tér 21. 1437 ELADÓ 2—3 mázsáig bíró kézi kis­kocsi. — Érdeklődni: Kecskemét, Jász u. 1. 1421 JÖ állapotban lévő két ágy, egy szekrény, egy tükör eladó. Kecske­mét, H. kér, Kupa utca 27 sz. 7999 ELADÖ használt ajtó, ablak, desz­kák, gerendák, kisszegedi cserép, tégla, kukoricadaráló. Kecskemét, Külső-Szabadság út 15. sz. Reális­kola mögött. 7996 ELADÖ szabóműhely berendezés, toalett tükör, nagy asztal 2 m hosz- szú, ingaóra. Kecskemét, Galamb utca 9. 8002 KUKORICA eladó. Kecskemét, Reiszmann Sán­dor utca 21. 8003 KOMBINÁLT szekrény és egy rá­dióasztalka eladó. Érdeklődni du. 4 és 7 óra között. Kecskemét, Vö­rösmarty utca 4. Szombat, vasárnap egész nap. 7992 ELADÓ egy darab szívó-nyomó szivattyú. Kecskemét, H. Kupa utca 3. sz. Szabó Imre. 7963 BIRKATRÄGYA eladó. Kecskemét, Cédulaház u. 21. szám. 1419 Jö állapotban levő 600-as Norton eladó, vagy kisebb motorért elcse­rélhető. Izsák, Kossuth L. u. 34. Zeller. 7998 NEMET fordítást és gépírást vál-> laiok. Ifj. Baditz, Miskolc. Tass 15. 1426 KISGYERMEKEK nappali gondozói sát elvállalom. Kecskemét. Csáki u. 1., Somodl Éva. 1420 JÖ állapotban levő 350-es DKW öli dalkocsis motor eladó. Lajosmizse; Andrássy u. 47. 7995 FELVESZÜNK két férfi nyüglllo- mányút kecskeméti és egy férfi nyugállományút kiskőrösi munkahelyre. — Jelentkezni lehet munkanapokon 8—16-ig. Göngyöleg- ellátó Vállalat, Kecskemét. Rákóczi' város 8. Adminisztrációban jarus előnyben. 7991 JÖ karban levő oldalkocsis BMW eladó. Kecskemét, Farkas Sándor u. 3. 1122 BIZTOSHATASÜ Dröh oka tyúlss szemtapasz 3,60-ért kapható Cseh- drogériában, Kecskeméten, Bíró- drogériában; Kiskunmajsan, Hor- váth-drogériában, Szombathelyen. _____________________ 1257 EL CSERÉLNÉM KIK-háTban lCvo 3 szobás lakásomat hasorlóért, bér­házban is. Kecskemét, Hosszú uica 7 sz. 7985 ELADÖ egy mindenórás 6 éves te­hén. Érdeklődni Kecskemet, Dárdai- telep. IV. utca 1. Cseh László. 1133 PIROS ciklopkő eladó. Kecskemét; Rendőrfalu. fi. it. 21. Kovács László. 1410 CJ BERVA motorkerékpár eladó. Kecskemét, Horváth Döme u. 23. ___________________________________7987 EL ADÖ 1 hold elsőrendű szőlő. Ér­deklődés délelőtt 10-ig Kecskemét Szűk u. 1. 1398 EGY Jó állapotban levő, egy ló után való széles kocsi eladó. Kecs­kemét, Árok u. 17. 1393 BEKÖLTÖZHETŐ-2 sícba összkomí fortos, plusz 1 szobás családi ház, minden elfogadható áron, ugyanott borbélyberendezés és kályha eladó. Kecskemét, Temes tér 1. 7984 BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét, Hámán Kató tér 5. (Hosszú utcai Iskolával szemben.) Érdeklődés délután 4-től. 7959 MAGÄNOS fiatal ember keres üres szobát; lehetőleg külön bejárattal. Kecskemét, Kisfaludy utca 21. —i Szabó. 7939 Félegyházi apróhirdetések ELADÖ 10 hold mindent megtermő föld, a várostól 4 és fél km-re, a Körösi út és a vasút között. Mindszenti úti megállóhoz 10 perc járás. Érdeklődni lehet ugyanott. Oláh József, Tanya 468. sz. alatt. 1439 125-ÖS Csepel motorkerékpár eladó. Jósika u. 19. sz. 1440 WESSELÉNYI u. 4. számú nagy ker­tes ház eladó. Azonnal beköltöz­hető. 1441 1900 négyszögöl Jőltermő szőlőmet eladom, városhoz 3 km-re, köves- út és autóbuszmegálló mellett. Cím: Wesselényi u. 12. 1442 FIGYELEM! 1456 FIGYELEM! A Halászcsárdában Kecskeméten, a repülőtér mellett. 1959. június 20-án, szombaton este műsoros estet tartunk. Fellépnek: Szárnyasi Magda magyamóta és operett énekművész. Vadnai József konferanszié és humorista. Kisér: Radics Nándor és zenekara. 1429 Szünnapot ismét hétfőn tartunk. Autóbuszjárat éjfélig. Az ÉM. Kecskeméti Épttletlakatosipari Vállalatnál f; év; szeptember hó 1-én iparitanuló-képzés indul meg. —: Lakatosipari tanulónak jelentkezhetnek 14; életévüket be­töltött, nyolc általános iskolát végzett, jó előmenetelű i fiatalok, Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. j Kecskemét, Árpádváros 17; 1413 TERMELŐK FIGYELEM! Borseprőt, romlott bort­június 30-ig átveszünk azonnali készpénz fizetésért. Ezen időpont után az átvételt megszüntetjük. Átvételi helyeink: Kecskemét, Kiskőrös, Izsák, Jánoshalma, Tiszakécskc. KECSKEMÉTI GYÜMÖLCSSZESZIPARI 1385 VÁLLALAT A CSANYT útban négyes kilómé» térnél 10 hold tanyás föld, 1200 négyszögöl szőlővel, kisebb részie­tekben is eladó. Értekezni: Szent István u. 44. 1413 NÉMEDI Varga Sándor utca 12 szál mú ház utcai része eladó. Érdek­lődni lehet Szarvas utca szám alatt. __________ 2338 WE SSELÉNYI utca 6. sz. két szó- bás ház eladó. Beköltözhető. 2832 MIKES utca 4. sz. ház melletti gyü­mölcsös házhely eladó. Értekezés Mikes u. 22. sz. alatt. 2831 IDŐSEBB asszonyt házingatlanért elvállalok. Cím: Petőfi téri újság- áruda. 1434 BANKFALU, Mű út 9. SZ. ház el- adó. Kocsó Rozália. 1433 1 SZOBA, konyha, kamra és disz­nóólból álló házrész eladó. Azon- nal beköltözhető. Lenin u. 17. 1432 1 HOLD kaszáló rét eladó a Körösi útban, 4-es km-nél. Érdeklődni a tolluzemben. Bódogh Jánosné. 1431 125-ÖS Danuvla motorkerékpár At- tila utca 15. sz. alatt eladó. 2819 TISZTVISELŐTELEPEN 2 szobás új ház 200 négyszögöles kerttel el­adó. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni: Kazinczy utca 12. Dobosélc- nál. _____________________ 2322 TA NGOHARMONIKA, hálószoba- bútor és egy szekrény eladó. Jókai utca 40, sz. 1. ajtó. 2823 GUMIS kocsi eladó Klapka utca 13. szám alatt. 2824 PETŐFI utca 49. számú ház belső fele eladó. Beköltözhető. Bankíalu- ban egy házhely eladó. 2825 VÁROS mellett 4 hold príma szántóföld részletekben Is eladó. — Érdeklődni Petőfi utca 1. 2826 A GÉPlRö és Gyorsíró Iskolában (Jókai utca 18.) az 1959—60. tanévre a beíratások július 1-től 6-ig lesz­nek de. 8—12-ig és du. 4—6-ig. Te- lefon: 359.________ 2827 25 0-ES zöld Pannónia eladó Móra Ferenc utca 31. sz. alatt. 2828 ' -------------------—T 1 — KI SGYERMEKET 2 éves korig gon­dozásra vállalok. Mártírok útja 14. ________2829 "Z EGEDI betonúiban; várostól 3 Kilométerre, 8 és fél hold föld ki­adó teles haszonbérbe. Értekezni lehet Horváth Zoltán utcá 66/a. 2830 Eredményesen hirdethet LAPUNKBA

Next

/
Oldalképek
Tartalom