Petőfi Népe, 1959. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-16 / 139. szám
e> í. oldal 1959. Június 18, kedd IVémct ég cseh szak szervezeti vezetők konferenciája Berlin; Befejeződött a Német ÍDemokratikus Köztársaság, Csehszlovákia és Nyugat-Né- tnetország szakszei'vezeti vezetőinek kétnapos tanácskozása. Az értekezlet részvevői követelték, hogy a két német állam kössön egymással meg nem támadási szerződést. Követelték továbbá a berlini kérdés békés megoldását. A tanácskozáson elfogadott határozat élesen elítéli a Nyugat-Németországban folyó kommunistaellenes, revansista propagandát, valamint a Csehszlovákia határán folytatott nyugatnémet militarista provokációkat. A görög kormány elutasította a balkáni értekezlet összehívásának javaslatát Bukarest. A romájj sajtó va- «árnap közölte a hírt, hogy a görög kormány jegyzéket nyújtott át a Román Népköztársaság athéni nagykövetének, s ebben elutasítja a vitás kérdések megoldása és a balkáni atomfegyvermentes övezet megteremtése érdekében összehívandó balkáni konferenciára tett román javaslatot. Számos görög lap élénken bírálja a kormány lépését. A Karamalisz-kormány válaszának szövege, amellyel elutasítja a román javaslatot, egyetlen új elemet sem tartalmaz — állapítja meg az Avgi című athéni lap, majd megjegyzi: Ez a szöveg nem egyéb, mint görög nyelven írt amerikai válasz. Az Esztia a görög nép felháborodásának ad hangot. Megjegyzi, hogy a görög—amerikai egyezményt a nép háta mögött kötötték meg. Ez az amerikaiak kezében hagyja az országban levő atomfegyvereket, beleértve a haláltámaszpontokat is. A francia vasutas-sztrájk előtt Párizs. Vasárnap reggel ült fessze a Párizs melletti Ivry-ben e baloldali szakszervezetek 32. kongresszusa. A kongresszus a kedden kezdődő 8 órás vasutas- sztrájk előtt a munkásosztály jogairól, társadalmi helyzetéről és a szakszervezetek akció- programjáról tárgyalt. A kongresszus tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a Kínából, a Szovjetunióból és a népi demokratikus országokból, így a Magyarországról meghívott szakszervezeti küldöttségeknek nem adták meg a beutazási vízumot. A nemesnádudvari tanács vb-üléséről (Községi tudósítónktól.) A Nemesnádudvari Községi fTanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén az állategészségügy helyzetéről, a sportkör és a könyvtár működéséről tárgyalt. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az állat- egészségügy a múlt évekhez hasonlítva sokat fejlődött, bár még kisebb hibák jelentkeznek a baromfi- és eboltás elmulasztása miatt. A sportkör munkáját vizsgálva megállapították, hogy feltétlenül szükség volna egy sportpályái öltöző felépítésére, s az ehhez szükséges építőanyagot a tanács biztosítja, — a sportkör tagjai pedig társadalmi munkával vállalták a felépítését. Elismerését fejezte ki a végrehajtó bizottság a könyvtár munkáját illetően, s úgy határozott, hogy társadalmi hozzájárulással és különféle megtakarításokból fejleszti a könyvtárat az idei esztendőben. Gazdag nyári program a Bányai Júlia Gimnázium tanulói számára Lassan elcsendesednek az iskolák folyosói. Megkezdődik a nyári szünet, amit minden fiatal olyan nehezen vár. Azért mégsem válnak el egymástól a diákok. Nyáron is találkoznak, ha nem is az iskola padjai mellett, kinn a szabadban, folyóparton, Vagy az erdők lombjai alatt. : Így van ez a Bánya Júlia Leánygimnáziumban is. Elkészült a- nyári program, amely igen gazdag és élményben dús kirándulásokat ígér a tanulóknak. Osztálykirándulásokat terveznek a Tisza partjára, tízen mennek Balatonboglárra, a KISZ országos központi munkatáborába, 15-en a megyei „'BaLLaq,ó’’ éo&ddiók Vasárnap délután gyermekkacajtól volt hangos a Czollner téri pártszerzevet kultúrterme. Itt tartottá évzáró ünnepélyét a Csongrádi utcai óvoda. A kis csöppségek felnőttcs komolysággal jelentek meg a színpadon, s csengő hangon tolmácsolták a műsorszámokat. Megható része volt az ünnepségnek a 11 "ballagó« óvodás búcsúztatása. A nívós, változatos kulturális műsor megtanítása Bán Sán- dorné, Kiss Imréné és Tóth Józsefné óvónők érdeme. Az ünnepség végén Fekete József, a Csongrádi utcai általános iskola igazgatója méltatta a szülői munkaközösség tevé- senységét, s boldog, örömteli életet kívánt a búcsúzkodó kis óvodásoknak. munkatáborba, Tiszakécskére, húszán Balatonzamárdiba, tanulmányi kirándulásokra, a Bükkbe, sportvezető-képző táborba és sorolhatnánk tovább. Gazdag program, — biztos hasznos és kellemes lesz a diákok számára. Árvízveszély az osztrák-Dunán BÉCS. Bajorországban és Ausztriában az immár 48 óra óta tartó, szüntelenül zuhogó eső árvízveszélyt okozott. A folyók szintje hirtelen emelkedett. A hegyekből alázúduló víztömegek Salzburg mellett több falut körülzártak; Erősen megduzzadt a Duna is. Passau- nál a víz szintje 3 méterrel magasabb a június közepi normális vízállásnál. Vasárnap délután árvízkészültséget rendeltek el és a városban mintegy 100 lakóházat kiürítettek. SANGHAJ. Hongkongban már harmadik napja szakad az eső. A város környékén kisebb házak dőltek romba. Az eső okozta károkat több millió dollárra becsülik; India kínai politikája Krisna Menőn, indiai nemzet- védelmi miniszter, egy Bombay- ban tartott gyűlésen kijelentette, hogy India politikája a népi Kína irányában alapjában véve nem változott. Hozzátette, hogy India kitart korábbi álláspontja mellett, továbbra is baráti kapcsolatokat kíván fenntartani Kínával és ENSZ-felvételét is változatlanul támogatja. Reakciós provokáció Keraléban Sajtójelentések szerint június 12-én Keralában (India) a Kongresszus Párt és a Paradzsa Szocialista Párt reakciós agttációs hadjáratot indított a keralai kormány megdöntésére és felszólította a kereskedőket üzleteik bezárására. A keralai kormány sajtó- nyilatkozatban foglalkozott a reakciós provokációkkal. A szóvivő közölte, hogy a dolgozók a sztrájkfelhívásnak nem engedelmeskedtek és a lakosság többsége továbbra is támogatja a kormányt, o kommunisták befolyása pedig az utóbbi időben csak növekedett. Idén is lesz művészfáborozás Az idei évben július 20-tól augusztus 1-ig rendezi meg a megyei tanács művelődési osztálya a megyei nyári művésztáborozást, melyen részt vesznek a megye festőművészei. Hírt kaptunk arról is, hogy az utolsó héten Telepy Katalin, a Nemzeti Galéria osztályvezetője mint kritikus és mint előadó segíti a képzőművészek további fejlődését. .APTÁR 1959. június 16, kedd Névnap: Jusztin Napkelte: 3 óra 46 perc Napnyugta: 19 óra 43 perc * — Megyei tanácstagi fogadóórát a megyei tanács épületében ma, június 16-án Madarász László elvtárs tart. — A Magyar Közlöny 64. számában rendelet jelent meg az üdültetés egyes kérdéseinek módosításáról; — A kötelező arankaírtásról, valamint a lucerna- és vörösheremag-ter- mesztés minőségének javításáról a Magyar Közlöny 66. számában találunk rendeletet. — A "Partizánok a. szabadságért« című kiállítást Kecskeméten 13 ezren, Baján 2600-an tekintették meg. Nagy sikere van a kiállításnak Bácsalmáson is. >— Szovjet úttörőkkel leveleznek a madarasi iskolások. Eddig több mint 500 levelet váltottak egymás között. Az iskolában több olyan tagja van az orosz nyelv-szakkörnek, akik 30—40 levelet kaptak már a szovjet pajtásoktól. — Üj drótkötélpályát építettek a Magas-Tátrában, Hetvenkét utasszállító szék viszi az utasokat 1772 méter magasságba a Kőpataki-tótól a lomnici nyeregbe. — Kétnapos külön autóbusz- járat indul június 28-án Eger— Szilvásvárad — Aggtelek — Miskolc — Lillafüred üdülőhelyekre. Részvételi díj: 190 forint. Jelentkezni az IBUSZ-nál lehet. — 394 gyermeket üdültet az idén az SZMT az üdültetési akciója során. 200 gyermek júniusban, 194 pedig augusztusban indul az üdülőhelyekre. — Kecskét szerződtetett Skóciában az egyik angol filmvái- lalat. A társaság azonban nagyon megjárta. A falánk állat a készülő filmből tíz métert az egyik szünetben jóízűen elfogyasztott. A jelenetet újból 'kellett forgatni. — ötven termelőszövetkezeti tag megy Bugáéról az Izsáki Állami Gazdaságba. A termelőszövetkezeti tagok elsősorban az ottani szőlő- és gyümölcs- termesztési munkálatokat tanulmányozzák. — 200 000 úttörő megy az idén nyári táborba. A Magyar Üttörők Szövetsége közölte, hogy a Dunán és a Tiszán különleges táborokat létesítenek. j Mintegy 20 ezer vidéki úttörő * érkezik látogatóba Budapestre és a nagyobb vidéki városokba. Az úttörők közül körülbelül 25 csoport külföldi táborozáson vesz részt. A legjobb úttörők a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban nyaralnak. — Hólabdaárus nyitott jövedelmező üzletet Rio de Janei- róban. A kereskedő mélyhűtésű teherautóban hozza "áruját« és hűtőszekrényekben tárolja. A rióiak még soha nem láttak havat, így az ötletes kereskedő alig győzi kielégíteni a hólab- da-keresletet. — Elkészült az 1919-es Tanácsköztársaság emlékére Kecskeméten felállítandó emlékmű szobor-része, Az emlékmű felállítására a közeljövőben ke- rül sor. — Magánlaksértésért háromhárom hónapi börtönbüntetést kapott Kalmár Károly érsekcsa- nádi és Schuszter János bajai lakos. Baján 1958. december 21-én ittas állapotban, éjjel betörtek Német János tanyájába, s onnan csak akkor távoztak, amikor a gazda és fia baltával közeledett feléjük. — Sikeresen fejeződött be Kecskeméten a kezdő angol nyelvtanfolyam. A tanfolyamon 30-an vettek részt. Legközelebb ősszel indul angol nyelv- tanfolyam. — Az őrzésre átvett birkák közül 35 darabot eltulajdonított és levágva értékesített Márton József érsekcsanádi juhász. A kár 8000 forintra becsülhető. A bajai járásbíróság Isaszegi tanácsa Márton Józsefét hat hó« napi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. — Bácsalmáson — mint a járás többi községében is — rövidesen megnyílik az önkiszolgáló bolt, amelynek átalakítása már folyik a Lenin úton. (M. J, leveléből.) — Üj kezdeményezés: a Budapesti Illatszergyár állandó, díjmentes kozmetikai tanácsadó szolgálatot rendszeresített. — Kozmetikai problémákkal forduljanak levélben a gyárhoz (XI. Bocskay út 90), minden szakmai kérdésre levélben válaszolnak. 1384 — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, fiam, testvérünk, Kovács Gyula temetésén megjelentek,' ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes gyászunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család. 1411 — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik férjem, édesapám, Gál Vincze temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, A gyászoló család. 1407 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Kosa Károly (anyja neve: Németh Mária), Hajagos Mária (Végh Mária), Nagy Mihály (Kiss Mária), Szálai Etelka (Tercsi Mária), Ko- hut József és Lajos (Szendlai Ida), Szalontai Mária (Gimes Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Dankó Imre és Zoboki Franciska, Balog János és Torna Margit, Hajnal Béla és Szvetnyik Terézia, Szabó József és Fodor Erzsébet, Főző Sándor és Szabó Erzsébet, Szabó Sándor és Dal- los Ilona, Páré József és Bo- zóky Mária. MEGHALTAK: Puky Margit 53 éves, Winhardt Károly 75 éves, Holló Pál 77 éves, Kohut József 1 napos. FŰSZERT VÁLLALATOK, KISKER. VÁLLALATOK, SZANATÓRIUMOK, FIGYELEM! Diétás két szeműit, Karlsbad! sóval ízesítve Gyomor-, vese-, májbántalmak esetében ajánlatot a fogyasztása. Megrendelhető a Kalocsai Sülőipaíi Vállalatnál, ■391 Qá, ka tudják a te.nnelőizöaeikezetek: Bőséges készlet van a misodvetésekhez szükséges magvakbél mális igénylés érkezett csak. í A rendelkezésre álló 250 má-j zsa somkórómagot illetően fon-1 tos megjegyezni, hogy zöldtrá-j gyázás céljára a tsz-ek kedvez- j ményes áron vásárolhatnak má- ] sodvetéshez szükséges keserű j csillagfürt-, somkóró- és szegle-] teslecinek vetőmagot. A som-j kóró vetőmagért az 1971 forin-j tos forgalmi ár helyett (100 fo-l rintot, a keserű csillagfürtért j 414 forint helyett 300 forintot! és a szegleteslednekért 387 fo-j rint helyett 300 forintot kell] megtéríteniük. A rövid tenyészidejű kukori- j cavetűmag a megyei Terményforgalmi Vállalatnál rendelhető! meg cseretermény ellenében, i 100 kilogramm vetőmagért 110; kilogramm kukoricát kell ädtii. j Ebből eddig 332 mázsát elvittek) a termelőszövetkezetek és egyé- j ni gazdák s többségük az őszi < takarmánykeverék és borsó he-! lyébe már el is vetette. A to- i vábbi igénylésekhez a készlet • ebből a vetőmagból is bizto-; sítva van- : Rohamos léptekkel közeledik az aratás s az időjárás biztatónak ígérkezik arra, hogy a termelőszövetkezetek másodvetésekkel is szaporítsák a téli takarmányt. A szükséges vetőmagvak közül a köles, muhar, szudáni fű, édes szudáni cirokfű, az édescirók, a szemcsci- rok, a csibehur, a mustár, a csumiz, a napraforgó, szójabab és csillagfürt magját a megyei MEZÖMAG kirendeltségnél kell ; megrendelni. A tarlórépa és ta- jkarmánykáposzta vetőmagját a :Kertimag Vállalat szállítja Budapestről. : A megyei tanács mezőgazda- jsági osztályától nyert értesülés t szerint e vetőmagvakból bűsé- iges készlet áll rendelkezésre: kölesből 600, muharból 80, szudáni fűből'30, édes szudáni cirokfűből 60, édescirokból 120, szemescirokból 50, csibehurból [10, mustárból 5, csumizbol 20, ; napraforgóból 30, tarlórépából : 10 mázsa, takarmánykáposztából 20 mázsa, amelyre a terme- [lőszövetkezetekbőí eddi? min*-