Petőfi Népe, 1959. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-19 / 115. szám
Z oldal 1959. május 19, kedd Hazatért távol-keleti útjáról q magyar párt-és kormányküldöttség 5 Vasárnap hazaérkezett a magyar párt- és kormányküldöttség az ázsiai népi demokratikus országokban tett látogatásáról. A Ferihegyi repülőtéren mintegy 10 ezer főnyi tömeg gyűlt össze a delegáció üdvözlésére. Az ünnepélyes fogadtatás során Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondott üdvözlő beszédet. Szavaira dr. Münnich Ferenc, a párt- és kormányküldöttség vezetője válaszolt. Részt vett az ünnepélyes fogadtatáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A távol-keleti népi demokratikus országokból hazatért pártós kormányküldöttség tagjai szívélyesen köszöntötték a fogadtatásukra megjelent személyiségeket, a diplomáciai testület tagjait s a főváros dolgozóit, akik meleg ünneplésben részesítették a delegációt. A genfi értekezletről Genf,- A külügyminiszteri értekezlet hétfőn folytatta munkáját, A délutáni hivatalos ülés előtt a nyugati külügyminiszterek külön tanácskozást tartot- tak. Herter amerikai, Selwyn Lloyd angol, Murville francia és Brentano nyugatnémet külügyminiszter délben az amerikai küldöttség szállásán ült össze, Walter Ulbricht felhívása a négy hülügyminiszterhex Berlim Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára a Szabad Német Ifjúság kongresszusa alkalmából a Rostockban tartott nagygyűlésen felhívást intézett a genfi külügyminiszteri értekezlethez, hogy segítse elő a hidegháború megszüntetését, Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság kormánya nevében meghívta Herter amerikai külügyminisztert, látogasson el a Német Demokratikus Köztársaságba és saját szemével győződjék meg, miként hajtották végre a potsdami egyezmény határozatait. Ha az Egyesült Államok valóban a nemzetközi enyhülést akarja — mondotta Walter Ulbricht —, akkor ne csak az Adenauer- kormány útján és más nyugatnémet forrásokból tájékozódjék a Német Demokratikus Köztársaságban fennálló viszonyokról. Walter Ulbricht a genfi értekezletről szólva bírálta a nyugati hatalmak »-csomag-tervet«, amely — mint mondotta — nem tartalmaz egyebet, mint Adenauer atombombáját, Ilyen robbanóanyagnak nincs helye azon az asztalon, amelynél a külügyminiszterek azon fáradoznak, hogy békésen oldják meg a nemzetközi problémákat. Walter Ulbricht kijelentette még: egyetértünk Gromiko szovjet külügyminiszterrel, aki Genfben azt mondotta, hogy a német népnek joga van a békés és nyugodt élethez. Ezt az életet csak a békeszerződés megkötése biztosíthatja. Haférinc'dens Vietnam és Laosz között Hanoi. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy a laoszi kormány megsérti a genfi egyezményeket. Laosz és Vietnam határán mesterségesen feszültséget teremtettek. A genfi egyezményt megsértve a laoszi kormány csapatai körülzárták a volt Patet-Lao harci egységeit, hogy megadásra kényszerítsék őket. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a laoszi kormány felelős cselekményeinek következményeiért. N A P T A R 1959. május 19, kedd Névnap: Patrik Napkelte: 4 óra 3 perc Napnyugta: 19 óra 19 perc * — Megyénk termelőszövetkezetei 3860 mázsa hibrid kukorica vetőmagot vettek igénybe az idén, amely közös kukoricavetésterületüknek 90 százalékára volt elegendő, — Befejezés előtt áll a kis- solti villanyhálózatbővítési munka. 2800 méter hosszúságú vezetéket készítettek mintegy 330 ezer forintos költséggel, A kivitelező vállalat, a Budavill, most köti be a transzformátort. — A Bajai Liszt Ferenc Állami Zeneiskola növendékei Szekszárdon adtak hangversenyt Most a szekszárdi zeneiskolások viszonozzák a látogatást: május végén Baján hangversenyeznek. — Jászszentlászló főutcáját virággal ültetik be az ott lakók — közli községi tudósítónk. — Külpolitikai problémákról, a békemozgalom eddigi eredményeiről emlékeznek meg Al- páron és Gátéren május 31-én, a békemozgalom fennállásának tízéves évfordulója alkalmából. — Hat évig nem kell a síneket javítani a budapesti Rákóczi úton, a most folyó átalakítási munkák befejezése után, — Elmegyógyintézetbe zárják bizonyos időre az egyik amerikai államban a gyorsan hajtó sofőröket. Az egyik, 160 kilométeres sebességgel száguldó sofőrt például 30 napi megfigyelésre zárták be. — A Bács-Kiskun megyei ifjúsági színjátszók megyei versenyének döntőjét május 31-én Kiskunhalason tartják meg. A döntőre több száz KISZ-tag készül esténként a kultúrottho- nokban, — A tompái erdőgazdaság központjában tartották meg május 17-én Tompa, Kelebia, Kisszállás község közös béketalálkozóját. A béketalálkozót majálissal kötötték össze. — Különvonatot indít Egerbe május 31-én az IBUSZ bajai utazási irodája. Részvételi díj személyenként 51 forint. A kü- lönvonaton 4—10 éves gyermekek egy jeggyel ketten utazhatnak. — A tassi Petőfi Termelőszövetkezet 16 holdas burgonyatábláján vegyszeres védekezést hajtottak végre a burgonyabogár ellen az elmúlt napokban. Felhívták a méhészek figyelmét, hogy erre az időre zárják el méheiket. — Tehergépkocsiján 18 személyt szállított ittas állapotban Jánosi Imre gépkocsivezető és Kecel—Császártöltés között az útszéli árokba borult. A baleset következtében hat személy megsérült, a tehergépkocsin pedig 6000 forint kár keletkezett. A gépkocsivezető ellen bűnvádi eljárás indult. — 6 százalékkal emelkedett az állami ipar napi termelése egy év alatt — jelenti a Központi Statisztikai Hivatal. — Nagyszámú részvevő indul a bácsalmási járás TST VIT jelvényszerző versenyén. Az iskolák és üzemek fiataljai ige» sok szép eredményt értek el, . — Erősen megtámadták a drágszéli burgonyatáblákat a burgonyabogarak. A lakosság igen komolyan vette ezért a népfront felhívását: mindenki szedi és irtja a kártevőket, Tegnap, május 18-án irtási napot szerveztek, amelyen az egész határ valamennyi burgonyatábláját megtisztították. — Dvorzsák: Újvilág szimfóniájáról tart előadást Aszalós Endre zeneiskolai tanár ma, május 19-én este 7 órakor a bajai József Attila Müvelődésj Házban. — Kibővített bizottsági ülést tartott az elmúlt héten a kiskunhalasi népfront-bizottság. Megtárgyalták a népfront feladatait a mezőgazdaság szocialista átszervezésében és nagyszabású városi békenagygyűlés tervét dolgozták ki. — Négy hónapi javító-nevelő munkára ítélte a bajai járás- bíróság dr. Kárpáti tanácsa Jámbor János garaj lakost, aki a Csátaljai Gépállomás traktorának szerelőládájából 450 forint értékű szerszámot ellopott, — Közgyűléseket tartottak s jászszentiászóli termelőszövetkezetekben, amelyeken az új minta alapszabályzatot tárgyalták meg, s a még hátralevő tavaszi munkáról tanácskoztak. — A Victor Hugo regényéből készült »A nyomorultak« című német—francia—olasz kétrészes film magyarra szinkronizálását megkezdték a Pannónia Filmstúdióban. A Jean Valjeant alakító Jean Gabin hangját Básti Lajos tolmácsolja. Állami gazdasagok, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, EGYÉNI TERMELŐK. kössetek babértékesítési szerződést a íöldműyesszövetkezettel A szerződéses bab átvételi ára mázsánként 340—380 Ft. Minden 100 kg szerződött bab után 100 Ft kamatmentes előleget folyósítunk. Állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek vetőmagot bocsátunk rendelkezésre és 20 Ft nagyüzemi felárat számolunk el. Kézzel válogatott babért még 75 Ft mázsánkénti felárat is térítünk 1124 Kecskeméti anyakönyvi hírek HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Borsos István és Kovács Olga, Kiss Sándor és Kovács Mária, Tóth Gergely és Brecska Mária, Budai József és Böde Julianna, Szepesi János és Kalán Rozália, Kovács Ferenc és Fekete Etelka, Lenkei Lőrinc és Madács Mária, Varga .László és Kelemen Terézia, Komlós József és Turkevei-Nagy Mária, Beke István és Gubényi Klára, Horváth Mihály és Lobozár Magdolna, Brán Antal és Kovács Mária, Dömötör István és Juhász Margit, Kovács Sándor és Nagy Ilona, Miklós László és Tormási Judit, Szigetvári Károly és Bénáé Éva, Horváth László és Nagy Klára, Nagy József és Farkas Mária, Berki Géza és Szabó Mária, Lengyel Imre és Czifra Mária, Domián István és Ürögi Mária. MEGHALTAK: Kállai Istvánná Marton Mária 75 éves, Illés Erzsébet 3 napos. Összeütközött két autóbusz Ankara. A török főváros közelében összeütközött két társasgépkocsi. Tíz ember meghalt, 12 súlyosan megsebesült. Az egyik kocsi vezetője ittas volt, a másiknak nem volt hajtási engedélye. A német kérdés Hatvankét rablóbanda név alatt működő — kémközpont foglalkozik Nyugat-Berlin- oen kém- és diverzans tevékenységgel, a bonni Kormány tudtával és hozzájárulásával. Említsünk meg néhányat közülük: Embertelenseg blien Küzdő Harci Csoport, Szabad JogaszoK blyomozó Bizottsága, Sztálinizmus Áldozatainak Egyesülete, Nyugat-Tájékoztató Iroda sto., stb. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a nyugati szektorban működő rádió-allomásokat sem, melyek nagy része az uszító jellegű „hírszolgáltatás” 4 mellett, titKos kémtevekenységet is folytak Élenjár ebben a KIÁS (Berlin amerikai szektorának rádiója). A rádiók együttműködnek a kémszervezetekael és hatalmas tömegben árasztják el koholt, elferdített, hamis jelentéseken alapuló hírekkel a berlini lakosságot. „Frontváros” tehát Berlin valóban. Itt ütköznek meg szinte naponta a béke és a demokrácia hívei azokkal a sötét erőkkel, amelyeknek a célja a béketábor gazdasági és politikai egységének megbontása, és Németországnak teljes egészében az amerikai agressziós politika céljára való leigázása. A nyugatnémet militaristák és monopolista támogatói azonban elszámítják magukat. A németek milliói levonták a következtetéseket abból a nemzeti katasztrófából, amelybe a német imperialista vezetők népüket sodorták Egyre nő Nyugat-Németország- ban az ellenállási mozgalom ereje, a nyílt és meg nem fékezhető tiltakozás az adenaueri politikával szemben. Január végén Bochumban 80 ezer Ruhr-vidéki munkás tüntetett. Február elején Dortmund bányászai és vasmunkásai lenyűgöző tüntetésen követelték az atom- és rakétatámaszpontok nyugatnémet földről való eltüntetését. 630 ezer dortmundi lakos egy emberként tiltakozott Adenauer hecc-politikája ellen. Nyugat-Berlin státusának (fenntartása lehetetlen. Maga Walter Lippman, a New York Herald Tribune jólismert kommentátora is megállapítja a lap április 6-i számában: „Berlin ú] statútumára van szükség, mert a meglévő rendezés ideiglenes, olyan emberek hozták létre, akik ehhez nem nagyon értettek és akik maguk is ideiglenes rendezésnek tekintették a helyzetet. Senki sem tételezte fel, hogy két német állam lesz, s Berlin az egyiknek a közevén helyezkedik el.” Ezzel mindenképpen egyet lehet érteni, s nem csoda, hogy a két részre szakított Berlin lakossága, s vele együtt a világ minden békeszerető dolgozója helyesli az NDK és a Szovjet- unió álláspontját — ezt a helyzetet, az európai háborús feszültség tűzfészkét fel kell számolni. Lothár Bolz, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere a genfi külügyminisz- íteri értekezleten közreműködő keletnémet küldöttség vezetője, az értekezleten elmondott első beszédében, mint a megoldandó 'l problémák egyik legelsőbbikét említette Nyugat-Berlin tartha- ■ tatlanná vált helyzetének rendezését. Mi is történt Nyuget- Berlinben? Hogyan vált a Né- met Demokratikus Köztársaság fővárosának nyugati hatalmak által ellenőrzött három szektora az agressziós politika fő támaszpontjává „front-várossá”, ahogyan az NDK-ban nevezik. 1947. január 1-én egyesült a két nyugati hatalom. Anglia és Amerika fennhatósága alatt Bi- eónia névvel az általuk ellenőrzött megszállási övezet. 1948. augusztusában a francia övezetet is egyesítették gazdaságilag Bizóniával és kialakult az a Tri- cóniának nevezett gazdasági és politikai egység, amely a nyugati hatalmak agressziós politikájának és a nyugatnémet re- vansizmusnak a fő melegágyát képezte. Berlin, amely a Német Demokratikus Köztársaság területének középpontjában fekszik, ennek az agresszív politikának a gyújtópontjává vált. Központi helyzeténél fogva a német főváros igen alkalmas kémtevékenységre, s a nyugati nagyhatalmak nem is fukarkodtak a különböző kémszervezeteknek az anyagi támogatása és felállítása tekintetében. Jelenleg Nyugat-Berlin imperialista hatalmak által ellenőrzött területén 62 kémiroda — 62 rablóbanda — tart fenn kirendeltséget. Fontos szerepe van a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányuló kémtevékenységnek, az úgynevezett Gehlen Szervezetnek. Ez az egykori náci tábornok irányítja a nyugatnémet titkos szolgálatot, 6 nem véletlen, hogy előnyben részesíti a kémek toborzás^ szempontjából azokat a mindenre elszánt terrorlegényeket, akik a hitleri titkos szolgálatban már korábban bebizonyították „rátermettségüket és alkalmasságukat”. Elsőrendű ajánlólevélnek számít a SS-ben és a GES- TAPO-ban viselt tisztég is. A Demokratikus államok ellen irányuló kémkedés egyik nyugatnémet központja az úgynevezett „Alkotmányvédelmi Szövetségi Hivatal”. Ennek rendelték alá az NSZK területén, s így Berlinben is a különböző nyugatnémet kémszervezeteket és kirendeltségeket. E hivatal tekintélyes költségvetéssel rendelkezik, 1958-ban például 10 630 000 D-márka állt rendelkezésükre. Ebből ügynökök -fizetésére és a titkos apparátus pénzelésére csaknem 4 és fél millió márkát fordítottak. Virágzó tevékenységet fejtenek ki Nyugat-Berlinben a különböző amerikai kémszervezetek is. Hét — különböző fedő-