Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-14 / 86. szám
5. oldal 1959. április 14, kedd Nagy iramú, színvonalas mérkőzésen győzött a Dózsa KECSKEMÉTI DÖZSA—ÚJPESTI TTE 4:1 (1:1) Kecskemét -s 4S00 néző r-t Vetette: Pásztor. — K, Dózsa: Czéh 'é- Tordasi, Határ, Kerepesi — Csordás, Kiss U. — Englert, Fiilöp, Hagy, Laczi II., Rozgonyi. — Edző: Fenyvesi Jjászló. — UTTE: Lung — Jock, Naszódi, Varga — Laczkő, Zinimermann — Lakatos, Juhász, Xarádi, Lukács, Balogh. — Edző: Karmán József. Hatalmas iramban kezdenek a csapatok és már az első percben gólszerzési alkalma van Nagynak, de bombalövesét Lung szögletre tolja. A 6. percben Csordás lövése kerül szögletre. Ezután igen változatos lesz a küzdelem és mindkét kapu többször is veszélyben forog. A félidő közepe körül mindinkább fölénybe kerül a Dózsa, s a 30. percben Rozgonyi jól irányított lövését Lung csak szögletre tolja. A 31. pereben esik az első gól. Nagy lyukra teszi Fülöpöt. Az összekötő a kifutó Lungot kicselezi és az üres hálóba gurlt. A 37. percben az újpesti középcsatár villámgyorsan jobbra kanyarodik és az ötösről félmagasan védhetetlenül a bálőba vágja a labdát. Mezőnyjátékkal ér véget a félidő. A második félidő nagy újpesti nyomással indul és a megzavart Dózsa-védelmet két ízben is csak a kapufa menti a biztosnak látszó góltól. Az 5. percben gyors ellentámadást vezet a Dózsa Englert révén. A szélsőt csak kézzel tudják feltartani. Csordás lövi a szabadrúgást a pálya széléről és balra irányítja az odahúzódott Englerthez. A szélső jó helyzetben Lung mellett a hálóba vágja a labdát. A 18. percben Englert ácsgyanús helyzetben elfut, beadását a jó ütemben beérkező L*Czi n. közelről a halóba lövi. Az XJTTE reklamál, de hiába. / A 25. perben a mérkőzés legszebb jelenete adódik. Az. újpesti Juhász tisztán kapja 20 méterre a kaputól a labdát. Lövését mintha zsinóron húzták volna a bal felső sarokba, de Czéhnek sikerült szögletre tolni a reménytelennek látszó labdát. A 28, percben Kerepesi szabadrúgása Englerthez kerül. A szélső átengedi a Jobb helyzetben levő Nagynak, aki nem hibáz. Az újpestiek most sem adják lel a küzdelmet és támadást támadásra vézclhek, üé nem .bírnak a kitűnő kecskeméti, védelemmel. Mezőnyjátékkal ér véget a mérkőzés. Mindvégig izgalmas és egészen színvonalas mérkőzést láthatott a közönség. A gólarány nem fejezi ki hűeh a két csapat felkészültségét, mert a mezőnyben a vendégek egy cseppet sem játszottak alárendelt szerepet. A kapu előtt azonban nem voltak eredményesek. Sokkal jobb helyezést érdemelnének, mint amilyenen jelenleg tanyáznak. A Dózsa tartja jó formáját és a győzelmet mégérdémeite, mert a gólhelyzetek kihasználásában sokkal eredményesebb volt ellenfélé-- nél. A csapat egyik legjobbja Czéh volt. Sokszor reméhytelennek látszó labdákat fogott ki. A hátvédhármas lelke most is Határ volt. A fedezetpár megérezte Morvái hiá- : nyát. Csordásnak két ember helyett is kellett dolgoznia. A csatársor javuló formát mutatott. Különösen meglepte a közönséget Fülöp okos és hasznos játéka. Englertre nagyon vigyáztak, de így is volt több szép elfutása. Nagy a megszokott jó volt. Laczi II. kissé halvány abbán játszott. Rozgoilyinak n§m volt szerencséje a lövésekkel. Pásztor játekvézétő rhihd Végig mintaszerűen vezette a mérkőzést, a 2. gólnál azonban figyelémbe kellett volna vennie a partjelző be- ,intését. MH>Ü-OOUO(K>oe ÖiKK/OOOOOÖOtX A Ily mérkőzés nem hozott szerencsét az orosháziaknak — elvéreztek Fél egyházán KKFÉLEGYHAZI ÉPÍTŐK—OROSHÁZI KINIZSI 5:2 (3:1) Kiskunfélegyháza — 2000 néző — Vezette: Kösztner. — F. Építők: C'/.eh — László, Martinovics, Pa- rádi I. — Szabó III., Vereb — Kelemen II.; Palatínus, Istvánffy, Kerék, Móe;sár. — Edző: Soltész Dezső. — Orosháza: Landy — Szőke, Szabó, Ádáz — Dudás, Széles — Basph, Kunos, Szőkő, Túri, Bogár. f~i Edző: Csonka Béla. Húsz fordulón ót veretlen maradt fiz NB 142 csapata közül az Orosháza. A. huszonegyediken Félegyházán vereséget szenvedett, mégpedig elég súlyosat, a kiesés ellen küzdő F. Építőktől, A hagy lelkesedéssel játszó f elegy háziak teljesen megérdemelten győzték le a baj nők jelölt vendégeket, sőt kis szerencsével több gólt is lőhettek volna. A mérkőzés sorsát végeredményben az döntötte el> hogy u Jó formában levő és nagy kedvvel Játszó Istvánffyt az orosházi védelem nbih tudta tartani, valamint az, hogy a válogatott Landy három gólban is ludas volt. Már a 4. percben vezetéshez jutnak a hazaiak. Kerék szerzi meg a labdát, beadására Istvánnfy fut rá és nyolc méterről, előrevetődve, fejeli a Vezető gólt a vendégek hálójába. Két . perc múlva Istvánffy nagy lövését Landy alig tudja szögletre tolni. Mezőnyjáték alakül ki, amelynek során az orosháziak több vészélyes támadást; vezetnék. Á 28. percben egymásután két kapufát lőnek a vendégek, majd a 32. percben megszerzik a Z egyenlítő gólt Szőkő fejeséből. Az utolsó percekben az Építők nagy hajrát vág ki és Istvánffy rövid egymásutánban két szép góllal eldönti a mérkőzés sorsát. Fordulás után a 4. percben egy szögletből Kelemén n. fejeli a 4. gólt. Majdnem erre a sorsra jut három perc múlva Istvánffy fejese Is. A 10. perében Vereb hosszan előreadolt labdájára Landy cs Isl- vánfíy fut rá. A. kozépcsatár a t yorsabb és a hálóba gurítja az pit Ők 5. gólját. A hazaiak most lefékeznek és a félidő közepe táján Kunosnak sikerült szépítenie az eredményén. A 40. percben Parádi a gólvonalról ment, majd a 45. percben Istvánffy fejese a kapufáról pattan vissza. Az eredmény nagy meglepetés, de a félegyháziak győzelme megérdemelt. — Jók: Istvánffy (a mezőny legjobbja), Kerék, Kelőmén II. és Parádi I. — Kösztner játékvezető kifogástalanul vezette a mérkőzést. ^OOOOOOOOUÚÓÖÓ OOüOOOOOOOi A sok kimaradt gólhelyzet — nem maradt ínegforlatlanul PÉCSI BÄNYÄSZ—BAJAI ÉPÍTŐK 2:1 (1:1) Baja — 4500 néző — Vezette: Kádár E. — B. Építők: Disztl — Vörös ífcj- Gyurkity, Rapity I. — He- ringer, Mikus — Kreisz, Tan „ II., Czeglédi, Rapity II., Poszlanesek. — Edző: Ványa László. A múlt héten kiállított Teket nélkül állt lel erre az igen fontos mérkőzésre a hazai csapat. A pécsiek lépnek fel támadólag, mégis a bájalaknak van jó helyzetük az S. percben. A támadás Krelszen akad el. A 7. percben potyágólt kap az Építők. A pécsi Gyurkó váratlanul laposan a kapura lő és a labda a későn vetődő Ijisztl_ hasa alatt a kapuba jut. Az Építők támadásaiban nincsen elgondolás es a 18-osnál már teljesen szélesnek. Csak az utolsó öt peteben élénkül a játék, árúikor is a 41. percben Poszlanésék az elalvó pécsi védelem mellett a hálóba gurít. Az utolsó percben Kreisz hagy ki nagy helyzetet. Fordulás után az Építők kapnak jobban lábra és a 6. pereken Czeglédi elől csak az utolsó pillanatban tudnak menteni a pécsi védők. A 12. perében újabb gólhelyzet adódik, de Kreisz a kapusba lövi a labdát. A 17. percben Czeglédi egy sorfalról lepattanó labdát kap — fölélövi. A következő percben a pécsi jobbszélső gurít kapu mellé jó helyzetben. Ezután változatosabb lesz a játék képe, de a puha csatársorok nem bírnak a kemény védelmekkel. Az utolsó öt perc a pécsieké és végül is a 42. percben egy formás támadás után Pintér a második gólt Is megszerzi csapatának, ami egyheti a győzelmet iá jelenti. Az első félidőben a vendégek, szünet után a hazaiak játszottak jobban. Á bajaiak egy fél idényre váló helyzetet hagytak ki. — Jók: Gyurkity, Mikus, Rnpity JI. és Kreisz. (KXJOOOO OOOOOÖ OG00004 Erős küzdelem —< megérdemelt győzelem BAJAI BÁCSKA FOSZTÓ—DOMBÓVÁRI VASUTAS :!;0 (2:0) Dombóvár — 1009 néző — Vezette: Valkár. — Bicska Posztó: Dosz- íocs — Bohner, Ihos Ü, — Biszt- rovics — Horváth, Ihos I. — Albert Önoőy, Petresevlcs, Dujmöv, Gugäm e*. Edző: Fekete Kovács G-yőfcő. A Bácska Pöszló mindjobban formába lendül és nagy küzdelemben, ric megérdemelten győzte le a kiesés ellen, küzdő dombóváriakat otthonukban. Kezdés után a hazaiak lépnek fel támadólag, a Bácska inkább csak védekezik. A 15. percben a hazaiak megszerezhetnék a vezetést, úiert I i-eshéz jút&ak. A büntetőt meüé- lővik. Ezután a Bácska mlndm- fcább támadásba lendül és egyre vgözélyéssülí tiély&fit&ket dolgoz k*» A 27. percben Ónody egy jól irányított labdája Dujmov elé jut, s az összekötő megszerzi a bajaiak vezető gólját. A 42. percben Ónodyt tiszta gólhelyzetben elkaszálják hátulról. A büntetőt Petresevlcs értékesíti. Szünet után nagy nyomás nehezedik a Bácska kapujára, dé a bajai védelem, Doszkoccsal az élen, mindent hárít... A félidő közepe táján feljön á Báéska és a 25. percben Dujmov beállítja a végeredményt. Dujmovnak van még egy nagy helyzete,. de méllé lő. Mezőnyjátékkal ét végét a mérkőzés. A Bácska Posztó kikerülve a hullámvölgyből, értékes két pontot szérzétt, Biztató a csapát feile lé ívelő formája. Jók: Bohner, Duj mov* Petresevic? ú uusikocaKECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: április 11, kedd este 7 órakor Millöcker: »KOLDUSDIÄK« Nagyoperett 3 felvonásban 12, az. szelvénybéricl. OOOOOO-CL JfJlozik JfEűsora Április li-én, kedden; Baja Központi: Gerolstein) kaland, Baja Uránia: Öt ország, üt asszony, Bácsalmás: Egy idegen telefonál, Dunavecse: :i9-cs dandár, Jánoshalma: Fehérek és feketék, Kalocsa: Megmentettem az életem, Kecskemét Árpád: A spanyol kertész, Kecskemét Városi: Botcsinálta sofőr, Kiskőrös: Ehiber az égben, Kiskunfélegyháza: A tett színhelye Berlin, Kiskunhalas: Calabuig, Kiskunmajsa: Többé néttt balkezes, Kunszentmtklós: Hattyúk tava, Szabadszállás: Don Juan legutolsó kalandja, Tiszakécske Petőfi: A spanjol kertész, Tiszakécske Tisza: Fekete zászlóalj. »OOOOOOOOOOC Vasárnapi sporleredménveK Labdarúgás. NB I-es mérkőzések: Csepel—MTK 1:0 (0:0), Vasas—Salgótarján 4:1 (2:0), Győr—Ferencváros 1:0 (0:0)!, Újpesti Dózsa—Diósgyőr 1:1 (1:0)!, Tatabánya—Dorog 2:2 (2:1), Miskolc—BVSC 0:0! A miskolciak tavasszal mind az Öt mérkőzésükön 0:0-s eredményt értek el. Szombathely—Bp. Honvéd 0:0. A mérkőzés az első félidő 18. percében félbeszakadt, mert a játékvezető jobb szemét az egyik néző egy almával kiütötte. — Az olasz labdarúgó rangadó mérkőzést Firenzében a Milan nyerte a Fioren- tina ellen 3:1 arányban. Vívás. A Santelli Kupában Magyarország hatos kardvívó csapata Olaszország válogatottját 24:12 aráriybán legyőzte. — A Géréntsér emlékversenyt Dömölky Lídia nyerte Rejtő és Elek Margit előtt. Atlétika. Magyarország 1959. évi mezei. futóbajnokságalt Kovács (MTK)j Iharos (Bp. Honvéd), Szent- Iványi (MAFC), Hajós (Vasas), Sas- vári (Nagykanizsa), Kazi il. (MAFC) Dávid (Nagykanizsa) nyerték. Csapatban az MTK, Bp. 1-íonvéd, Vasas, MAFC, BVSC, Vösüsh Törekvés lettek az elsők. Asztalitenisz. Az angol asztalitenisz-bajnokságban a félti egyesben Bérezik Ogimura mögött a második, a női egyesben Kóczián Éva harmadik, a férfi párosban Bérezik—Sidó harmadik, a női párosban Kóczián—Lantosné szintén harmadik lett. Jobb erőnlét — megérdemelt győzelem KECSKEMÉTI TE—SZEGEDI ÉPlTÖK 1:0 (0:0) tótöÉRÉDMÉNVEK: 1, 1, S, törölvc, X, 2, 2, 1, 1, i, 1, 2, 1. NB U. Keleti csoport 1. Szegedi EAC 21 16 3 2 54:11 35 2. Öotsódi B. 21 10 7 4 31:18 27 3. Debrecen 21 11 5 5 32:21 27 4. Kecskemét •J1 8 7 6 29:22 23 5. Jászberény 21 8 7 6 29:29 23 6. Bp. Előre 21 10 2 9 37:38 22 7. Szegedi VSE 21 8 6 7 26:28 22 8. Ózd 21 8 5 8 23:30 21 9. Egyetértés 2Í 7 6 8 32:32 20 10. MisK. MTE 21 6 6 9 26:30 18 11. Bp. Spartacus 21 5 8 8 29:34 18 12. Szolnok 21 6 5 10 27:26 17 13. Pénzügyőrök 21 5 7 9 21:24 17 14. Saig. KSE 21 5 7 9 19:35 11 15. UTTE 21 5 6 10 19:28 16 16. Cegléd 21 5 3 13 19:47 13 NB il-s eredmények: Szegedi EAC—Ceglédi VSE 9:0 (4:0)!, Debreceni VSC—Szegedi VSE 2:0 (1:0), Salgótarjáni Kohász—Jászberényi Vasas 1:1~ (1:1), Pénzügyőrök—Borsodi Bányász 1:0 (0:0)!, Szolnoki MÁV—Bp. Előre 2;1 (1:1), Bp. Egyetértés—Miskolci MTE 3:1 (3:0), Ózdi Kohász—Bp. Spartacus 1:0 (9:0). NB ni. Délkeleti csoport 1. Orosháza 21 13 7 1 31:14 33 2. Sz. Építők 21 12 v> 6 48:34 27 3. Cs. Építők 21 9 1 5 38:23 25 4. M.-kovácsit. 21 10 5 6 34:26 25 5. H. Kinizsi 21 11) 5 6 36:31 25 6. Mákói Vasas 21 li 2 8 46:20 24 7. KTE 21 9 6 8 22:Í5 24 8. Gyula 21 7 C 8 32:33 20 9. Sz. Spartacus 21 9 2 10 27:ü9 2Ö 10. MÁV HMTE 21 7 4 10 23:30 18 11. Nagykőrös 21 7 3 11 41:46 17 12. Mezőhegyes 21 4 9 8 21:35 17 13. F. Építők 21 6 4 11 30:38 16 14. Cs. MÁV 21 7 2 12 26:34 16 15. Cs. Agyagipar 21 3 5 11 26:42 15 16. Hm. Dózsa 21 5 4 12 20:49 14 NB lU-as eredmények: Békéscsa- >al Építők—Gyulai MEbOSZ 1:1 0:L), Mezőkovácsházi Petőfi—Nagy- :őrösl Kinizsi 2:1 (0:1). Nagykörö- ön, Mezőhegyési MEDOSZ—Szegé- ti Spartacus 2:1 (1:1), MÄV HMTE -Cs. Agyagipar 1:0 (1:0), Bekés:sabal MÁV — Hódipező.vásáfhélyi Józsa 1:0 (0:0). A Makói Vasas— Ciskunhalasi Kinizsi 4:1 (1:1) mér- Lőzésről lapunk holnapi számában özlünk részletes beszámolót. ...................................................MM EL ADÓ Szarkásban, Miklóstelep 'mellett 1 hold szőlő. Érdeklődni: Kecskemét, Klapka utca 32. szám alatt. 2202 szeged 4000 néző >— Vezette: szamán. — KTE: Nyári — Farkas, Bitó, Mészáros I. — Dezsőt! II., Vass — Máté Ifi., Gacs, Károly. Bai-ta, Vidéki. — Edző: Molnár Ferenc. A KTE mindjobban összekovácsolódó csapata megérdemelt győzelmet aratott Szegeden a bajnokság második helyezettje ellen. A fizikailag és lelkileg Is jobban felkészült KTE a második félidőben fölényt harcolt ki és a belső bajokkal küzdő szegedi csapat nem tudott ellentállni a kecskemétieknek: Ri’E-rohamolckal kezdődik a mérkőzés és az első tíz percben három szöglet mutatja a vendégcsa- at fölényét. A 11. percben mégis szegedieknek adódik alkalom a ólszerzésre. A KTE-védelem egy pillanatra meginog, a szegedi Tanács ügyesén kiugrik, s csak a kapussal áll már szemben, de idegességében mellé lő. A 20. perc után kiegyensúlyozott játék folyikj amelyben a KTE támadásai a ve. szélyesebbek. így a 31. percben Máté III. beadását Barta a 6-oson elnézi. Három pere múlva Vidéki tisztán állva elcsíp egy jó beadást: de elhamarkodva fölé lő. Szünet Után határozott KTE* fölény alakul ki. A 14. percben VI, dékinek egy éles lövése a külső kapufa mellett surran el. A 26 percben Károly jót fut él — és a 11-es tájáról a kapus kezébe lő, A gól a levegőben lóg. Mind nyomasztóbbá válik a KTE fölénye. A 31. percben azután eredményes is a kecskeméti csapat. Egy jól irányított szögletrúgásból Gacs mintegy hat méterről élesen a hálóba talált. Továbbra is jól harcol a KTE, s a 36. percben Barta növelhetné az előnyt, de ordító helyzetben oldalhálóba lő. KTE-táma- dósokkal ér véget a mérkőzés. Jók: Dezsőfi II. (a mezőny legjobbja), Barta. Vass, Bitó. O00OO00O0000O000OOO0OOO0O00O0OOOO0OOOO0OO00 Apróhirdetések ELADÖ áron alul: sürgősen, öregség miatt 13 hold szántóföld kisebb részletekben Is, tanya nélkül. Talfája 100. Fizetési könnyítéssel. Érdeklődni: Kecskemét, Széchenyi körút 38. Kósáné. 864 ELÁDO ház, áron alul, fizetési könnyítéssel, lakottan, 400 négyszögöles telken. Felerésze kiépíthető, esetleg felerészben Is eladó. Értekezni: Kecskemét, Széchenyi körút 38., Kósáné. 865 ELADÓ szép dióháló, sezlon, szekrények, ágyak, asztalok, kedvező áron. Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9. szám. 866 SZOBA-KONYHAS lakást keresek, költségmegtérttéssel. — Kecskemét, Alsó-Széktó 149. Dakó Mihály. 867 HASZNÁLT hálószoba,jútor eladó. Kecskemét, Honvéd utca 4. 3220 FÉNYŰ-, valamint nyárdeszka és léc eladó. Kecskémét, Jókai utca 33. szám. 3243 ELADÓ Kecskemét, Vásári utea 6. számú ház (Alföldi Konzervgyár mellett), kétrendbeli összkomfortos lakással. Vétel esetén elfoglalható. 3241 KÖZPONTON különbejáratú bútorozott szoba azonnal kiadó két személy részére. Értekezni: Kecskemét. Mária utca ií. ______ 3242 l. LÁDÚ cséléptetö hozzávaló anyagokkal. — Érdeklődni: Kecskemét, Csongrádi utca 3L 3330 PIROS 100-as Csepel motort cserélek Dongóért. Kecskemét, Takács István u, 1. Fekete Mátyás. Ugyanott deszka és fa eladó. 3240 KUKORICA kisebb-nagyobb tételben kapható. Kecskemét, Szamos utca 2. Bimbóéknál. (Reáliskolával szemben.) ______3216 Ért esítjük vevőinket, hogy költözködés miatt az árukiadás április 20-tól május 6-ig szünetel. Vegyinagyker. _______________ 3333 KE VESET használt hálószobabútor eladó. Kecskemét, Zsinór utca 91. szám. . 833 EGY szoba-konyhás lakást keresek Kecskeméten, költségmegtérltéssél. »Mellékhelyiség lehet- jeligére a kiadóba. 3220 HAZASSAG előtt, új ismeretségnél kézírásból grafológiai analízist ad, vidékre levélileg Is, Szabó Sándor írásszakértő, grafológus. Budapest. VIII., Népszínház Utca 17. II. ém. L ajtó.___________________________850 EL ADÖ egy 330-es Izs motorkerékpár oldalkocsival. Kiskunhalas, Rezeda utca 10. 849 ELADÖ Kecskemét, Belső-Balló- szögben 2400 négyszögöl homok, melyből 300 négyszögöl szőlő, gyümölcsössel. Érdeklődni lehet Belső- Ballószög 300., zsitVa Jáúösnénál. ■ . 3236 SZOBA-KONYHAS lakást keresek Kecskeméten vagy környékén, — költségmegléritéssel. Endrényi Kecskemét, Széchenyi kőrút 9. 3205 NAGY gyakorlattal, vizsgázott szakácsnő állást kérés. Kecskemét, Nagykőrösi utea 38. 821 ELADÓ 600-as, oldalkocsls Zündapp, 1950-es kiadású. Nagykőrös, Bállá Gergely utca 33. sz. 3206 HÁZTARTÁSI alkalmazottat keresek állandó bentlakással. Cím: Kecskemét, Villám István utca ». 838 SZŐLŐ, 1 hold, a Plattergyár mellett, varrógép, használt bútorok fizetési kedvezménnyel Is eladók. — Kecskemét, Vágó utca 8. 32Ä Most ! KÖSSÖN SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST au 1959: évi lejáratra; Állatforgalmi Vállalat fel Vásárlóivá]: Előleg, magas átvételi árak, 786 EGYÉNI GAZDÁKI-5 A Kiskőrösi Gépállomás azonnal aíqzz. | tavaszi szántást! .• 1 “Saft* é ■ <+ _ —a- -$*» Baromfinevelők, figyelemI Sxerstítlés köthető NAPOSBAROMFIRA, LIBÁRA, KACSÁRA, PULYKÁRA & helyi füldmüvesszövetkezkte&nel: szerződéskötés előnyei: MAGAS ÁTVÉTELI ARAK, NEVELÉSI ELŐLEG 1 Állandó és biztos jövedelmet Jelent A SZERZŐDÉSES BAROMFINEVELÉS. Idejében jegyeztessen elő öaposcslbéf® 241 » földmővesszöveikézelcknél