Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-28 / 98. szám
2. oldal 1959. április 28, kedd 1949-ben Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Románia részvéteiével alakult meg a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés szervezete, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, vagy ahogyan röviden nevezik: KGST. Ez a nagy jelentőségű nemzetközi szervezet tízéves tevékenysége során a proletár internacionalizmuson alapuló önzetlen és baráti együttműködés hatalmas eredményeit mutatta fél. Az elért célok, a gazdasági együttműködés virágzó megvalósulása más országokat is a szervezet keretébe hívott. 1956 óta a Kínai Népköztársaság, a Mongol Nép- köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság is részt vett a KGST tanácskozásain megfigyelőként, egyrészt abból a célból, hogy tájékozódjanak a KGST munkájáról, másrészt azért, hogy megállapíthassák, hogyan kapcsolódhatnának be az együttműködésbe, a nemzetközi munkamegosztásba. Ma a KGST tagjai közé tartozik Albánia és a Német Demokratikus Köztársaság ÍSj A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa nagy célt tűzött maga elé: felhasználni a szocializmus építése eredményeinek megsokszorozására, a hatalmas anyagi erőforrásokat és a teljes egyenjogúság alapján elősegíteni mindenik tagország népgazdaságának nagyarányú fejlődését A magyar népgazdaság szá- mára már eddig is nagy jelentőségű eredményeket hozott a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés. Hároméves tervünk nagyszerű létesítményeinek megvalósítása is meggyorsul a KGST által adott lehetőségek ésszerű felhasználásával. Hogy csak egyetlen példát említsünk! 1958. december 11-é és 13-a között Prágában tartotta a KGST tizedik ülésszakát Az ülésszak határozatai között szerepel az is, hogy az energiahordozókban, a vegyipar és más társiparok, nem utolsó sorban a kőolajtermelés eredményeiben való részesülés céljából olajvezetékeket epitenek i Szovjetunióból az egyes nép demokratikus országokba. Ilyer távvezeték épül Magyarország és a Szovjetunió között is. Nen kell különösebben hangsúlyozni milyen jelentősége van és lesz ; nemzetközi gazdasági együttműködés ez egyetlen érzékel hető tényének is. Hozzájárul e: a távvezeték tüzelőanyagproblé mánk megoldásához, az energia igényes műveletek bátrabb bevezetéséhez, a nehéziparban é: nem utolsó sorban energiakölt ségeink csökkentéséhez, tehá ipari termelésünk önköltségének csökkentéséhez* A tőkés világban is vannal különböző féle nemzetközi gazdasági tervezetek. Hogy csal néhányat említsünk: az Európa Közös Piac, az Európai Szénás Acélközösség, az EURATOIY stb. Ezek a tőkés verseny, t monopóliumok kezében levő hatalmas gazdasági erők versengése következtében ha egyes, gazdaságilag erős országoknak jelentenek is előnyöket, mindig és minden körülmények között a kisebb, gazdaságilag gyengébb országok háttérbe szorításával, gazdasági erőik mind nagyobb fokú kizsákmányolásával, kirablásával járnak együtt. • Nem véletlen, hogy e tőkés gazdasági szervezeteik jó része állandó Válságokkal küzd* A KGST lótrejövetelével a történelemben először született meg a nemzetközi munkamegosztásnak egy olyan szerve, amelyben a nemzetközi gazdasági kapcsolatok leghaladóbb elve, a proletár internacionalizmus érvényesül. Teljes egyenrangúság, egyenjogúság, baráti segítőkészség szelleme érvényesül a KGST minden intézkedésében. A szocialista tábor országaiban ezen a napon mindenütt megemlékeznek e korszakos jelentőségű gazdasági szervezet tízéves fennállásáról, mely a szocialista világrendszer fejlődése, a két világrendszer közötti békés gazdasági verseny szempontjából is hatalmas jelentőségű példája a szocializmus útján járó népek összefogásának. iAAA/vnnnri HANOI. Befejeződött a magyar párt- és kormányküldöttségnek a Vietnami Demokratikus Köztársaságban tett látogatása. A vietnami főváros vasárnap nagygyűlésen búcsúzott a magyar delegációtól. Délűtán került sor a tárgyalásokról kiadott közös nyilatkozat aláírására. Hétfőn a küldöttség Kö- zép-Kína egyik városába utazott és ezzel megkezdődött a delegáció látogatása a Kínai Népköztársaságban. Megkezdődött Varsóban a szocialista országok külügyminisztereinek értekezlete VARSÓ. Hétfőn kezdődött a szocialista országok külügyminisztereinek értekezlete a lengyel fővárosban. Vasárnap érkezett meg a tanácskozásra Gromiko szovjet külügyminiszter is. A szocialista országok külügyminiszterei a genfi külügyminiszteri találkozó előtt megvitatják a német békeszerződésnek és Berlin státuszának problémáját. Lengyel újságíró körökben úgy tudják, hogy a teljesen zártkörű tanácskozás két napig fog tartani. A nagy nemzetközi érdeklődés mutatja, hogy nem csak a baráti országokból érkezett sok újságíró, hanem a nyugati államokból is 20 tudósítót várnak. ^Q-OOOOOOOOOOOOOO-OOOJ Tiltakozás Norvégiában a nyugat-német flotta támaszpontok miatt Oslo. Hétfőn vitatja meg a norvég parlament a Norvégiában felállítandó nyugatnémet flotta támaszpontok létesítésének problémáját, — Mint a TASZBZ jelenti, Norvégiában erősödik a tiltakozás a nyugatnémet katonai terjeszkedés ellen. A parlament tömérdek levelet és tiltakozó határozatot kapott. Több mint 2QQ szakszervezeti és egyéb társadalmi szervezet fejezte ki eddig tiltakozását a nyugatnémet flotta támaszpontok létesítésé ellen. Megválasztották a francia szenátus tagjait PÁRIZS. Franciaországban vasárnap választották meg a francia parlament felső házának, a szenátusnak a tagjait. A szenátorok választási rendszere eleve a jobboldalnak kedvez. A Párizst magában foglaló Szajna megyében és még hat nagyobb megyében maradt érvényben az arányos választási rendszer. A többi megyében az igazságtalan kétfordulós választás alapján szavaztak. Emellett a szenátorokat a nemzet- gyűlési képviselők,' a megyei, a városi és községi tanácsosok választották és közülük 53 százalék az 1500 lakosúnál kisebb községek képviselőiből került ki, jólehet a fraheia falvak lakossága az ország népériek csak alig egyharmadát teszi ki. Mint baloldali körökben rámutattak, ezzel a szavazási rendszerrel akarták megfosztani a munkás- osztályt a szenátusi képviselettől. Az első párizsi részeredmények azonban arra mutatnak, hogy a kommunista párt több jelöltje jut be a szenátusba. A párt Szajna megyei listavezetője Jacques Duclös, a központi bizottság titkára. «►«••♦♦♦♦♦.MM! Újra gyilkolnak üéi-Vietnamban Saigon. A dél-vietnami hatóságok ismét megsértették a genfi egyezmények előírásait. Bien- Phua tartományban több mint 10 ezer katonát mozgósítottak és barbár műveleteik során az ártatlan dél-vietnamiak százait tartóztatták le vagy gyilkolták meg. Több falut földig leromboltak. Ezek az intézkedések főként az ellenállási mozgalom volt részvevőit sújtották. A vietnami néphadsereg főparancs- toksága ■ követelte a Vietnami Nemzetközi Felügyelő és Ellenőrző Bizottságnál, hogy ezeket a barbár műveleteket haladéktalanul szüntessék meg és a legszigorúbban vizsgálják ki. Amerikai katonai vezetők Nvugat-Beninben Az Egyesült Államok vezető katonai körei az utóbbi időben fokozott érdeklődést tanúsítanak Nyugat-Berlin iránt. A múlt héten Brucker amerikai hadügyminiszter járt Nyugal-Berlih- ben, majd néhány nappal később Douglas légügyi miniszter követte. Szombaton Taylor tábornok, vezérkari főnök érkezett Nyugat-Berlinbe. Douglas egy beszédében kijelentette, hogy az USA légi hadereje készen áll '■’■minden eléje tűzött feladat teljesítésére«, poooooo-ooooot, »Tibeii brigád« az USA-ban Az AFP jelentése szerint az Egyesült Államokban megkezdték egy »tibeti brigád« kiképzését. A brigád fő célja, hogy összeköttetést létesítsenek a tibeti lázadókkal és biztosítsák élelem- és lőszerellátásukat, Megjelent az „Állam önigazgatásu Üjból megjelent az »Állam és igazgatás«, a kormány titkársága tanácsszervek osztályának elméleti folyóirata. A lap első számába Apró Antal, a kormány elnökének első helyettese, dr. Katona Zoltán, a legfőbb ügyész helyettese, dr. Beér János egyetemi tanár, dr. Földes Iván egyetemi docens írt Cikket és még sokan mások. >00000 OO-OO OO0-00-000-01 Tömeggyűlós Bagdadban A banduogi értekezlet negyedik évfordulója alkalmából Bagdadban hatalmas tömeggyü- lés volt, amelyen mintegy 5Ö ezer ember vett részt. A gyűlés határozata támogatja a kínai nép Tajvanhoz való jogát és az ázsiai és afrikai népék szabadságharcát. NAPTÁR 1959, április 28, kedd Névnap: Valéria Napkelte: 4 óra 33 perc Napnyugta: 18 óra 51 perc * —i Kodály Zoltán műveiről tart előadást holnap, április 2Ö-én Kiefer Ferenc tanár a Bajai József Attila Művelő-, dési Házban, délután fél 4 órakor, az ifjúsági zenedélután keretében. — Plasztik silót mutatlak be az elmúlt hét péntekén Kiskunhalason, a Mezőgazdasági Technikum tangazdaságában. A silózott takarmányt egy méter magas kupacokba rakják és föld helyett plasztik takaróval fedik. Ez légmentesen zárja él a silót, s így jelentősen csök- keh a romlás veszélye. — A belga komlódugványból, amely a napokban érkezett, a Bajai Állami Gazdaság tíz, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság pedig 60 holdat telepít. — Szabad pártnapot tartott április 25-én a tompái községi MSZMP pártbizottság, ahol megtárgyalták a párt falusi politikájával kapcsolatos teendőket, az MSZMP Központi Bizottsága márciusi határozata értelmében. — Május 3-án, vasárnap rendes tanítás lesz az iskolákban, amikor a május 2-i órarend és váltakozás szerint kell tanítani. A felnőttek esti oktatásában részvevők számára csütörtökön, április 30-án rendes tanítás lesz, a május 2-i órákat vasárnap, május 3-án kell megtartani. Május 1-e és 2-a tanítási szünnap. — Újabb önkiszolgáló boltokat nyitnak augusztus 31-ig megyénk varosaiban. Ezek annyiban különböznek a már meglevő önkiszolgáló boltoktól, hogy még kevesebb eladói létszámmal, mindössze két-három kereskedelmi alkalmazottal rendelkeznek majd. — Megkezdték a bontást a kecskeméti Gj, nagy sZáiloda építésének helyén. Az építkezéssel megbízott ÉM, Bács-Kis- kun megyei Állami Építőipari Vállalat előreláthatólag júniusban vonul fel a munkahelyre. — Lopás és hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt nem jogerősen egy évi és hat hónapi börtönbüntetésre, valamint egyes jogainak három évi időtartamra való eltiltására ítélte a kiskunfélegyházi járásbíróság Ipacs Béla kiskunfélegyházi lakost, aki italozás közben, meglehetős részeg állapotban követte el bűncselekményét. — Két-két családi házat épít a tiszaújfalusl Tisza és a félegyházi Vörös Csillag Tsz saját erőből. — Hat héttel korábban kezdték meg az idén a nápöskacsák nevelését a kunszentmiklósi víziszárnyas-telepen. — Jelenleg 2000 öthetes és 12 ezer naposkacsa növekszik a telepet félkörben körülvevő vizen. A tavalyi 33 ezer pecsenyekacsával szemben az idén 45 ezer felnevelését tervezik. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETETT: Büki Péter (anyja neve: Oláh Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Molnár Géza és Csordás Ilona, Nagy József és Varga Terézia, Szabó Gyula és Horváth Erzsébet, Kanyó György és Mayer Jozefa, Laczkó Gábor és Székely Katalin, Rejtő Ferenc és Bartus írén, Balogh Mihály és Halasi Marika. MEGHALTAK: Kéri Erzsébet 3 napos, Sándor Péterné Gaál Veronika 55, Rigó Imre 87 éves korában. — Negyven új padot kap a dunavecsei Petőfi tér parkja május 1-re, amelyeket a parkban és Dunavecse főútvonalán a községi tanács költségén he-, lyeznek el, — Új rendelkezés készül a dolgozók középiskolai továbbtanulásáról, amely szerint a felvételi korhatárt a jelenlegi 17 évről lejebb szállítják, s gondoskodnak arról is, hogy az esti tagozatos oktatásban részvevők jobb körülmények között tanulhassanak. Sró van arról, hogy az eddigi heti 4 helyett csak 3 esté járnak majd iskolába, — A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium jövőre ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Az intézet már javában készül az 1960 májusi jubileumi ünnepségekre, és ezúton kéri volt diákjait, közöljék saját és diáktársaik címét az intézet igazgatójával, — Ma, április 28-án, kedden délután 5 órai kezdettel tartja záróvizsgáját a városi és IV, kerületi nőtanács rendezésében a kecskeméti varrótanfolyam. A záróvizsgával egyidőben kiállítást is rendeznek, — Zikmund és llanzelka csehszlovák világutazók, tekintettel az irántuk megnyilvánuló nagy érdeklődésre, egy nappal meghosszabbították bécsi tartózkodásukat. így eredeti tervüktől eltérően nem vasárnap, hanem hétíőn érkeztek Budapestre — Mentesítő vonatok indulnak április 29-e és május 3-a közt. Április 29-én, szerdán a hivatalos menetrendben a pénteki, április 30-án, csütörtökön a szombati napra, május 1-én, pénteken a munkaszüheti napra, május 2-án, vasárnap, május 3-án a hétfői munkanapokra előírt vonatok közlekednek. — Új fc.krászda nyílik Apos- tagon. Az eddigi italbolt egyik helyiségét alakítják át cukrászdává, az új kultúrház építésének befejeztével pedig az ebben az épületben felszabaduló kultúrteremmel az italboltot kisvendéglővé fejlesztik. GYASZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Sárközy Endrénc Kézmárszky Rózsa 76 éves korában elhunyt. Temetése f. évi április 29-én délután 2 órákor lesz a kecskeméti református temető halóttasházától, az evangélikus egyház szertartása szerint. A gyászdió család. 1005 Köszönetnyilvánítás Fogadják hálás köszöhetün- ket mindazok, akik férjem, édesapánk, nagyapánk id. Rigó Imre szűcsmester temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, Virágót helyezték, ezáltal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 7632 í A Kecskeméti Konzerv- 5 t gyár MÉRLEGKÉPES, j ! ipari gyakorlattal ren- j delkező, irányító : Í SZÁMVITELI í osztályvezetői : keres. Jelentkezés élet- ♦ I rajzzal a vállalat íó- I I könyvelőjénél. Kecske- f í ínét, Szolhöki út 6, ! 975-->-*■>---------—‘mm»«« Végei ért a magyar párlés kormányküldöttség vietnami útja Kínába érhexett a magyar delegáció Tíz éves a KGST