Petőfi Népe, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-22 / 93. szám

1959. április 22, szerda Cikkünk nVOmÚTt A MAÓVAt? SZOCIALISTA MUNKA'SPABT 8 ÁCS-KISKUN MEGYEI LAPJA Miért nő az adóhátralék a dnnavecsei járásban? — Négy nyilatkozat — kapunk március 29-i számá- i ban megállapította Borbély La- ! jós elvtárs, hogy a dunavecsei i járás lemaradt az első negyed- i évi adóterv teljesítésével. Mint a ' negyedév lezárása után kitűnt, a dunavecsei járásban csupán I Dunaegyhúza, Solt, Tass cs ■ Apostag teljesítette adóbevételi tervét, a többi kilenc község — nemi Ssrabadszállás a tanyavilágra hivatkozik A járásban tett kőrútunk so­rán először a szabadszállási ta­nács ajtaján kopogtattunk, ahol a pénzügyek hozzáértő kezek­ben vannak ugyan — Kori- •esánszky Zoltán adóügyi cso­portvezető és Váradi István »előadó huzamos ideje dolgozik (Pénzügyi beosztásban —, még­is s kénytelenek bevallani, hogy ■az adófizetési morál napról mapra romlik. Hivatkoznak ar­ia, hogy' a kiterjedt tanyavilág (gazdái február derekán, a ter­melőszövetkezetek fejlesztése ‘idején kezdték • elhanyagolni adójuk fizetését, s éppen a •nagy külterületen nehéz most ínár megszilárdítani az állam- ipolgári fegyelmet, — az adófi- izetés rendszerességét; Kitűnik azonban adókönyveik- fcől, hogy — mivel tavaly meg­szokták a pontos és kényszer- tntézkedések nélküli adóteljesí- •ést — éppen a február dere- Brán lábrakapott adófegyelem- bomlás idején — nem hoztak kényszerintézkedéseket, s a la­kosság látva e büntetlenséget, s gondolkozva a termelőszövetke­zetekbe való belépésen is — inkább elhanyagolta a fizetést. Kunadacs és ax objektív nehézség Saját, legszemélyesebb ügyei­dben is hajlandó az ember tőle független okokra hivatkozni — ha azok nem sikerülnek. Kun- adacsom is ezt tapasztaltuk, ahol a kivetésekre panaszkod­nak inkább, s nem veszik ész­re, hogy az a nyolc transzferá­lás, amelyet végrehajtottak, — március 12-én történt, amikor már — eső után köpönyeg — nem tudták negyedév végéig megfordítani az adófizetési ked­vet. Eredményüket ugyan erő­sen befolyásolja a termelőszö­vetkezetbe lépettek adó- és föld­megváltási ár elengedése, illet­ve felfüggesztése — de még ez sem elég ok ahhoz, hogy adó­tervüket az első negyedévben á járás községeinek sorrendjé­ben tizenegyediknek teljesítsék. Solt hamar észbekapott... Bizonyára igazuk van azok­nak, akik szerint Solt a duna­vecsei járás gazdagább községei közé számít, február közepén mégis felléptek a községben ugyanolyan »objektiv« okok mint a többi faluban, vagyis: nem veszik át a bort; termelő­szövetkezetbe lépünk stb... Megbolygatta hát itt is a leje­ket a tavaszi változás, de a pénzügyi apparátusnak éppen az a munkája, hogy államunk! törvényeit minden körülmények 5 közt megtartassa az állampolgá- i fokkal: az adófizetés két-három 1 napon át tartó csökkenése után abban az időben rögtöm végrehajtásokat írtak ki — amelyek meg is hozták az ered­ményt. A transzferálás! kísérle­tek túlnyomó többségében a helyszínen fizették ki hátralé­kukat az adósok, mivel érté­sükre adták, hogy a nemfizetés többletkiadással, behajtási ille­tékek növekedésével jár együtt. Summa summárum: a Soltiak teljesítették első negyedéves adófizetési tervüket, mert ha­mar észbekaptak, s minden egyes adózót figyelmeztettek kötelességükre, Dr. Molnár Mi­hály adóügyi csoportvezetőnek még arra is volt ideje, hogy az előző évek igazságtalan adó­kivetéseit felülvizsgálja, s ahol erre szükség volt, ott leírást is alkalmazzon, S a második negyedív...? Magunk és az »objektív ne- hézségek«-re hivatkozók meg­nyugtatására felkerestük a du­navecsei járás termelőinek bo­rát átvevő apostagi borpincét is, ahol megtudtuk, hogy ismét megkezdődött a szerződött bo­rok átvétele. Eddig 1500 hekto­litert vettek át, s 2500 hekto­litert tárolnak.' Viszont azoknak a szerződött termelőknek is ki­fizetik bortermésük árának 80 százalékát, akiktől jelenleg még nem áll módjukban átvenni azt. A pincevezető véleménye sze­rint a járásban még 5000 hekto­liter bor vár átvételre, amelyet a második negyedévben — több mint valószínű — egy cseppig fel tudnak vásárolni. Ha e megnyugtató nyilatko­zathoz hozzátesszük azt, hogy a megyei tanács pénzügyi osz­tályának munkatársai járják a dunavecsei járást, s mint Sza­badszálláson is, két napon ke­resztül vizsgálták a nagy össze­gű hátralékosok helyzetét, bi­zonnyal olyan helyzet kialaku­lásának lehetünk szemtanúi, amelyben lehetetlenné válik majd az' objektív nehézségekre való hivatkozás, s lehetővé a második negyedéves adóterv pontos, ütem szerint való telje­sítése! (—ng—.) Véka alá rejlett gyertya nein világit zöldségbolt meghosszabbított nyitvatartási idejéről eddig nem Is szerezhetett tudomást, s a bolt forgalmát egy szombat délutánról megítélni nem lehet. Mi következetesek vagyunk és a lakosság érdekében továbbra is helyesnek tartanánk, ha a zöldségbolt továbbra is fél há­romtól fél hatig tartana nyitva. Néhány szombati nap eltelte után bizonyára más véleményt alkotnának a bolt dolgozói is a vásárlók számáról, s a bolt be­vételéről. Ennek érdekében jó lenne, ha a zöldségbolt ajtajá­ra ki is írnák a nyitvatartási időt. Higgyék el, megtenné a hatását, mert így kevesen isme­rik az új nyitvatartási időt, — mivel a véka alá rejtett gyer­tya nem világít! Kohl Antal í Vau*e még száj- és körömfáj ás Európában? Képek a járás életéből, oooo-oooo öoooooooooooooooooooc'ooooooooooooaoooooooo oooooooooooo ooooooo* Vezetőségváiasztás a pedagógus szakszervezetben Gondos előkészítő munka előzte meg a pedagógus szak- szervezet vezetőségének és ak­tivistáinak újraválasztását a kiskőrösi járásban. Az esemény lebonyolítására szombaton dél­előtt került sor. A szakszerve­zet 462 tagjának nevében, az alapszervezetek 32 küldötte vá­lasztotta meg a pedagógus szakszervezet új járási vezető­ségét. A szavazás eredménye szerint az elnöki tisztséget Vé­kony Benjámin, a kiskőrösi ál­talános iskola igazgatója tölti be, a titkári teendőket pedig Dániel Cézáné tanárnő látja el. Kiskőrösön szerepeit a KISZ Központi Művészegyüttese A járási művelődési otthon és a községi KISZ-saervezet együttes rendezésében vasárnap Kiskőrösön szerepelt a KISZ Központi Művészegyüttes kétszeres VIT-díjas énekkara. Az egész estét betöltő színvonalas hangverseny bemutatójára Lan­tos Rezső karnagy vezérletével a járási művelődési otthon színháztermében került sor. Császártöltés szövetkezeti községben tartották az elmúlt évben a községi végrehajtó bizottságok elnökhelyetteseinek és mező­gazdasági felügyelőinek kétna­pos értekezletét. A hasznos ta­nácskozáson cs tapasztalatcse­rén Hepp József elvtárs, a já­rási tanács elnökhelyettese és Pálinkó István elvtárs, a me­zőgazdasági osztály vezetője tartott előadást. Az ezt követő vitákban részletesen megbeszél­ték a mezőgazdasági termelés irányításával és a termelőszö­vetkezetek segítésével kapcso­latos feladatokat. A tanácsko­zás részvevői végül megtekin­Uárási tanácsülés Pénteken, április 24-én tartja legközelebbi ülését Kiskörösön a járási tanács. A tanácsülés napirendjén az 1958. évi költ­ségvetés és zárszámadás, vala­mint a járás iskolai oktató- és nevelőmunkájának a megtár­gyalása szerepel. ünnepi megemlékezések A járás valamennyi közsé­gének tanácsa ünnepi ülésen emlékezett meg az elmúlt hé­ten a Magyar Tanácsköztársa­ság megalakulásának 40. évfor­dulójáról, illetve a helyi taná­csok negyven évvel ezelőtt, 19)9, április 15-én történt megalaku­lásáról, A bensőséges, ünnepi hangulatban lefolyt tanácsülé­seken részt vett a régi idők több, ma meg élő vclcrán har­cosa. a kiskőrösi Petőfi Sándor nevét viselő gimnázium III—IV. osztályos tanulói Kisfaludy Ké­rők című vígjátékét. Az első előadáson ugyanis olyan nagy volt az érdeklődés, hogy azt pénteken délután meg kellett ismételni. A lelkes diákszerep­lők közül a legnagyobb tetszést Körmendy Sára aratta a vén­kisasszony szerepében, de ki­emelkedő alakításáért dicséret illeti Lengyel János, László Katalin és Filus Károly szerep­lőket is. Értesülésünk szerint a gimnázium színjátszó köre áp­rilis 24-én újra műsorra tűzte a vígjáték bemutatását. Magas-figyelő épül Kaskantyú és Tabdí községben A száj- és körömfájás nevű állati megbetegedés ellenőrzésé­vel foglalkozó európai bizott­ság beszámolójában megállapít­ja. hogy a sok kárt okozó vész Európa-szerte kihalóban van és ma már csak igen elszigetelt területeken lép fel járványosán. A bizottság április elején Ró­mában ülésezett, beszámolóját az ún. Élelmezési és Mezőgaz­dasági Szervezet (FAO) adta ki. A bizottság megállapítása sze­rint a betegség utoljára 1958- ban Törökországban lépett fel járványosán, ma már azonban ott is megszűnt. Azóta egyetlen megbetegedésről sem érkezett hír a következő országokból: Izland, Norvégia, Svédország, Írország, Lengyelország, Auszt­ria, Magyarország és Jugoszlá­via. szagból, Dániából, Hollandiából, Svájcból stb. Járványosán csak Franciaországban és Olaszor­szágban lép fel a száj- és kö­römfájás, kisebb mértékben pe­dig Belgiumban és a Spanyol- félszigeten. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám Telefon: 25—16, 26—10, ll—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17—09 Előfizetési díj egy hóra 11 Ft Előfizethető és megvásárolható bármely postahivatalban és kézbesítőnél. Báco-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — TeL; 15-29., 27-49 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgat! 0000000 ococo SzÓYátesszük A napokban közölte a Petőfi Népe a megyei TST-nek azt a hírét, hogy több helyen, így Kiskőrösön is úgynevezett min­ta-edzést tartanak a labdarúgó- csapatok egy-egy Budapestről lehívott válogatott labdarúgó­játékos vezetésével. A közle­mény szerint Kiskőrösre Ko­vács az MTK többszörös vá­logatott játékosa jött volna. Bármennyire is nagy volt azon­ban a játékosok és a szurko­lók érdeklődése (a környező községekből is sokan megje­lentek), az ígért válogatott já­tékos nem érkezett meg. Az eset nem dicséri az Országos Ifjúsági Sportbizottságot, s sze­retnénk remélni, hogy ilyesmi máskor nem ismétlődik meg. Néhány elszigetelt esetet je­lentettek többek között Finnor­Központi keretből és a köz­ségi tanács hozzájárulásából je­lentős létesítményekkel bővül még az aratás megkezdése előtt a kiskőrösi járás tűzvédelmi rendszere. Mintegy 80 000 fo­rintos költséggel 12, illetve Í5 méter magas figyelőtorony épül Kaskantyú és Tabdi községek­ben. A cehei kiskakas A községi tanács­házán hallottuk az alábbi kis történe­tet. Koroknay elv­társ, a község me­zőgazdasági felügye­lője egy hókadtfejű, imbolygó járású kis kakast talált Kiskő­rös cebei határában az egyik tanya fala mellett. Először azt 'hitte, hogy az állat baromíipestisbcn szenved, de köze­lebbről megvizsgál­va arra a következ­tetésre jutott, hogy a kiskakas be van rúgva. Az történt ugyanis, hogy a környéken tartott baromfivész elleni oltás alkalmával a gazda a kiskakast és egypár tyúkot »elfelejtett« beoltát- ni. Mikor azután látta, hogy a ba­romfivész az ő por­táját sem kerüli el, s egyre-fnásra pusz­tultak a beoltatlan tyúkjai, ijedtében szérum helyett bort adott a UKig vidá­man kukorékoló kiskakasnak. Úgy hírlik, a cebei kis­kakas most már csak kadarkát akar inni. Mi mégis azt javasoljuk, hogy az a gazda, aki soraink után magára ismert* oltássá be kiskaka- sát, amíg nem ké­ső, mert bármeny­nyire is csodatevő szer a, kiskőrösi ka­darka, baromfipes­tis ellen biztosabb «er a szérum ették a Felszabadulás Terme- .őszövetkezet gazdaságát. Másodszor adták elő 4 Kárpitos szakmunkásokat \ azonnal felveszünk: Je- j lentkezés: Kecskemét, Bú- ] torüzem, Törökfái 78! 917 1 « 4 4 i ^ ^ * Lapunk április 2-i szama- < ban cikket közöltünk »Meddig i tartson nyitva szombatonként a i zöldségbolt?« címmel, amelyben i a Nagykőrösi utcai zöldségbolt i szombat délutáni nyitvatartá- i savai foglalkoztunk, s kértük ; a környékbeli munkásasszonyok i nevében, hogy a nyitvatartási ; szombatonként fél hatig hosz- i szabbítsák meg. A Kecskeméti Földművesszö- ' vetkezet hallgatott is a közvé- ; lemény kívánságára, és utasí- ■ tották a zöldségbolt dolgozóit a ' nyitvatartási idő meghosszabbí- 1 tusára. i De ezzel csak félig-meddig i nyert megoldást a háziasszo- ! nyok kérelme. E következtéié- i sänket abból a kijelentésből i vontuk le, ami a zöldségbolt l ismételt meglátogatása után hallottunk a bolt dolgozóitól: — Csupán négy vevőnk volt, ; s csak 60 forint volt a bevétel. • Szerintük nem is érdemes : hát továbbra is nyitvatartani i szombatonként, mert »üres já- : rattal« nem célszerű a boltot • üzemeltetni. Azt azonban nem vették fi- : gyelembe, hogy a lakosság a •

Next

/
Oldalképek
Tartalom