Petőfi Népe, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-05 / 54. szám

1359. márcins 5. csütörtök A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ; BAGS - K IgkÜN MEóYEI LAPJA W 1C&L UtlLeil tudna iné do úta ni a CKÖ'~jflcd-terü?n ? Rejtett tartalékok Jánoshalmán i Jánoshalmán az idén is nagy­szerű tervek valósulnak meg a most már 18 százalékra emelt községiéi lesztési — KÖFA — alapból. Ha mindenki becsüle­tesen rendezi a ráeső részt, és a hátralékosok is kifizetik el­maradásukat, 1 877 000 forint lesz majd a fejlesztési alapban. Ebből az összegből már bátran hozzá lehet fogni a törpevízmű csőhálózatának 7800 méterrel való meghosszabbításához, 6500 négyzetméter járda építéséhez, több mint egy kilométer hosz- szú villanyhálózat bővítéséhez, nagyszabású parkosításhoz, ár- koláshoz, árokfedéshez, a kecs- kési orvosi rendelő befejezésé­hez. Ami helyes: megkötötték a szerződéseket A tervezett létesítmények kö­zül csak a legjelentősebbeket említettük, de már ezek meg­valósítása is közel 1 millió fo­rintot igényel. Amikor -elkészül­nek, gazdagabbá teszik a köz­séget, szebbé, kényelmesebbé, egészségesebbé a jánoshalmiak életét. Dicséretére legyen mond­va a községi tanács vezetőinek, — A British Múzeum most 200 éves. Az ott levő 9 millió könyvet 120 kilométer hosszú polcokon helyezték el. Olvasó­terme G—7 székén dolgozott Marx a Tőkén, az L—13-as pe­dig Lenin helye volt. Kérdezz - felelek Mi LESZ AZ ŰJ BELÉPŐK ,, SZERZŐDÖTT TERÜLETEIVEL? Sok egyénileg; dolgozó pa­raszt kérdezi: azok részére, akik szerződött területtel (cukorré­pa, kender, aprómag stb.) lép­tek a termelőszövetkezetbe, s ezekre a növényekre már bi­zonyos előleget is kaptak, — hogyan számolják el a kapott járandóságot és a földre fordí­tott munkát? Az ilyen termelők szerződé­seiket adják le a termelőszö­vetkezet vezetőségének. A vál­lalatok és töldmüvesszövetkeze- tek feladata ezeket az egyéni szerződéseket megsemmisíteni, s helyettük az illető termelő­szövetkezettel új szerződést kötni. Ennek során a szerződé­ses növények bizonyos csoporto­sítását is cl kell végezni, hogy a tsz ne termeljen igen sokféle növényt. A tsz-be lépő dolgozó parasz­toknak mind a szerződéses, mind a más növényféleség termeszté­sére fordított munkáját mezei leltárként értékelik. A megté­rítést a tsz többféleképpen szá­molhatja el. Vagy munkaegy­ségben felértékeli s a tag javára írja, vagy pedig természetben, illetve pénzben kifizeti. Ha a termelő már előleget vett fel, azt a fent említett ér­tékelésnél be kell számítani. Ha ez megtörtént, akkor a tsz vezetősége hívja fel a szerződést kötő vállalat figyelmét, hogy a tagnak korábban nyújtott elő­leget most már a szövetkezet előlegeként kezelje. Ha pedig nem számítja be a tsz vezető­sége az előleget a leltárba, ak­kor a dolgozó paraszt a kapott értekből egyenlítse ki tartozá­sát a vállalatnak. idejében gondoskodtak a terv­rajzok elkészíttetéséről, s meg­kötötték már a kivitelezési szer­ződéseket is. A vízműépítést az 5. számú Mélyépítő Vállalatra, a villanyhálózatbővítést a BU­DA VILL-re, a járdaépítést a Kiskunhalasi Községgazdálkodá­si Vállalatra bízták, míg a par­kosítást házi kezelésben végzik majd el. A jánoshalmiak imént ismer­tetett községfejlesztési tervéről azonban azt is el kell mondani, hogy ez már módosított terv. Az eredeti egy kultúrház terve­zésének és a központi fiúiskola egy emelettel való bővítésének mintegy 300 000 forintot kitevő tervezési költségeit is magában foglalta. Később azonban le kel­lett faragni a távlati községfej­lesztési tervből ezeket az épít­kezéseket — s így az ideiből is a tervezési költségeket —, mert nagyrészt központi támo­gatással tervezték megvalósítá­sát* Kik lehetnek példaképeik Kultűrházra és iskolabővítés­re egyaránt szükség van János­halmán. Felépítésük nem egy­szerű, de nem is megoldhatat­lan feladat. Igaz, hogy sok pénz kell hozzá, azonban legalább az egyiket megvalósíthatnák, ha a tervet másképpen módosították volna! Hogyan? — kérdezhetik jog­gal a jánoshalmiak. Engedjenek meg egy taná­csot — amit bírálatnak is ve­hetnek: egyáltalán nem használ­ták ki és nem is vették eddig számításba a társadalmi mun­kában levő rejtett tartalékot. Az 1 847 000 forintos bevétel mellett mindössze 10 000 forint értékű társadalmi munkát ter­veztek. Pedig itt — éppen a több társadalmi munka beter­vezésével kellett volna a ter­vet módosítani! Elsősorban az a baj János­halmán. hogy maguk a községi vezetők is arról vannak meg­győződve: községükben lehetet­len társadalmi munkát szer­vezni. Megtörtént esetekre hi­vatkozva hadd mondjuk el, hogy tavaly Szerepűén bátrab­bak voltak a község vezetői. Bár ők sem tudták előre, hogy fog-e sikerülni, de sokat ala­poztak a társadalmi munkára. A Bajai Községgazdálkodási Vállalatot bízták meg egy 500 négyzetméter területű kőbur­kolatú út építésével. A lakos­ság önkéntes munkája révén azonban 17 500 forinttal került kevesebbe az útépítés. Nyolc­száz négyzetméter járdaépítés­nél 12 000 forint értékű társa­dalmi munkát végeztek. Kis­kőrösön tavaly tavasszal a ko­csik százai hordták heteken keresztül társadalmi munkában a földet a parkosításhoz, több tízezer forintot takarítva meg a községi ej lesztési alapnak. — Hogy idei példát is mondjunk, Madarason a 816 000 forintos községfejlesztési terv 10 szá­zalékát — 82 000 forintot — társadalmi munkára alapoz­ták. Bizonyít a számítás! Nézzük csak, mi lenne a helyzet, ha Jánoshalmán is hasonlóképpen csinálnák? Ha a szeremieiek 800 négyzetmé­ter járdánál 12 000 lorintot ta­karítottak meg, altkor a já- noshalmiak 6500 négyzetméter járdánál 96 000 forintot ta há­ríthatnak meg jól szervezett társadalmi munkával. Még nem is beszéltünk a parkosításról, árkolásról. a törpevízmű föld­munkáiról stb., máris csaknem 100 000 forint lenne a megta­karítás. Az ilyen méretű tár­sadalmi munkát két-hároméves távlatra tervezve Jánoshalmán a kultúrház felépítését, vagy' az iskola emelettel való bőví­tését — ha nem is teljes egé­szében —, de jórészben fedez­né, vagy legalább is könnyeb­ben megvalósíthatóvá tenné az általa történt megtakarítás. Helyes lenne,. ha Jánoshal­mán is bátrabban nyúlnának a társadalmi munkában levő rej­tett tartalékokhoz, mert ezzel még nagyszerűbb községfej­lesztési tervek megvalósításá­nak vethetnék meg az alapját. Nagy Ottó nmiDG U3 FILMÉ AHOL SZERETNI SEM SZABAD Képünköu a film ifjú szerelmcspárja, Ez a német—csehszlovák film fiatalokról szól. akik 18 évesek voltak, amikor a né­met fasizmus elkezdte (gyilkos háborúját. Ök, az 1921-es kor­osztály ekkor került sorozásra. A fasiszta öldöklésben elhul­lott a megtámadott népeik ifjú­ságának virága, Hitler őrült po­litikája a fiatalok százezreit küldte vágóhídra. A 21-es kor­osztályból csak nagyon keve­sen élték túl ezt a szörnyű és kegyetlen háborút. Két fiatal szerelme áll a film középpontjában, melynek eseményeit mindvégig nagy fe­szültséggel ábrázolja a rendező Gajer és a szereplők: fiatal csehszlovák és német színé­szek. PETŐFI NÉPÉ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi- tér 1. szám Telefon: 25—16, 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l'a Telefon: 17—09 Előfizetési díj égy. flóra 11 Ft Előfizethető és megvásárolható bármely postahivatalban és kézbesítőnél. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 15-29., 27-49 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgató Képek a járás életéből FO-O-OOOOOOeKyOOO-OOOOOOOOOtFO-OOOCKKXKKl-OOOOOOOO-OOŐ'OOOO-OO-OOO-OOOO-OOOPOOOO-OOTX Jutalmat kapott a kunbajai KlSZ-szervezet Ülést tartott a járási tanács Az elmúlt héten ülést tartott a Bácsalmási Járási Tanács, amelyen megvitatta a járás me­zőgazdasága szocialista átszerve­zésének kérdéseit. Az ülésen felszólalt Pesir Balázs tanács­tag, bácsszőlősi egyénileg dol­gozó paraszt és vállalta, hogy a körzetében gazdálkodó egyé­ni parasztokkal új tsz-t alakít. Ezután Sándor János elvtárs, a járási tanács végrehajtó bi­zottságának tagja tisztsége alól felmentését kérte, mert más munkaterületre helyezték át. A járási tanácsülés megköszönte Sándor elvtársnak eddig kifej­tett munkásságát, s felmenté­séhez hozzájárult. Helyette Slachta Istvánt, a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium igazgatóját választotta a végre­hajtó bizottságba. A járás mezőgazdaságának szocialista átszervezése Erősödnek a katymári lsz-ek Még mielőtt a termelőszövet­kezetek fejlesztésével kapcso­latos agitációs munka megin­dult volna, 14 dolgozó paraszt kérte felvételét a katymári Sztahanov Tsz-be. Azóta — hogy a népnevelők rendszere­sen beszélgetnek az egyénileg dolgozó parasztokkal — újabb belépések történtek. Több új tag kérte felvételét a Szabadság Termelőszövetke­zetbe, mert már a kívülállók is látják, hogy javulóban van a szövetkezet munkája. Ebben a tsz-ben a közeljövőben 10—12 szarvasmarhat fognait hizlalás­ba. Elhatározták még 10 anya­koca, 150 juh és 50 süldő beál­lítását is. Ügy számítják, hogy tavasszal, ha megindul a mun­ka a földeken, munkaegységen­ként 8—12 forint előleget fizet­nek a tagoknak. Kilenc középparaszt, Zorn Jó­zsef 14 holdas gazda vezetésé­vel, úgy határozott, hogy új termelőszövetkezetet alakíianak. A járás vezítői megígérték, hogy segítik őket az új szövet­kezet megalakításában és to­vábbfejlesztésében. Előrelátha­tólag 800—900 holdon alakul majd meg az új termelőszövet­kezet. Kunbaja A község gazdái közül 33-an a Vörös Csillag Tsz-be, 83-un pedig a Béke Termelőszövetke­zetbe kérték vasárnap estig fel­vételüket. Hétfőn hét újabb egyéni gazda 33 hold földdel kérte felvételét a szövetkezetbe. Most már a község lakóinak 90 százaléka lépett a kollektív gazdálkodás útjára. Átdolgozták a terveket A járás termelőszövetkezetei­ben — a sok új belépő és a terület megnövekedése miatt — jelenleg a termelési tervek át­dolgozását végzik az új hely­zetnek megfelelően. A legtöbb szövetkezetben azonban már a munkát is megkezdték. Nyitják a szőlőket, nyesik a fákat, me­legágyakat készítenek elő és morzsolják a kukoricát. A kunbajai KISZ-szervezet kiváló munkát végzett a köz­ség mezőgazdasága szocialista átszervezésében. A jó munkáért a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága 20 ezer forint értékű kulturális, sport, játék és egyéb felszerelést adományoz a kun­bajai KISZ-fiataloknak. Rövidesen megkezdik az óvoda építését Madarason Madarason is megkezdték már a községfejlesztési tervek meg­valósítását. Jelenleg az utak felújítása, rendezése folyik. Még ebben a hónapban megkez­dik a 220 000 forintos beruhá­zással létesülő ötven gyerek be­fogadására alkalmas óvoda építését. A mozihelyiség kérdé­sét is megoldják ebben az év­ben. A régi moziban 240 férő­hely volt, de már maga a he­lyiség sem volt alkalmas filmek vetítésére. Most úgy tervezik, hogy a tanácsháza használaton kívüli részét alakítják át szé­lesvásznú mozivá. Ehhez a MOKÉP biztosítja az új beren­dezést. A tervek szerint a mozi 350 férőhelyes lesz. Április 4-re készülnek Egy háromfelvonásos színda­rab előadására készül a katy­mári Szabadság Termelőszövet­kezet kultúrcsoportja. A szín­játszók április 4-én adják elő a színdarabot. Szitarity Máté, a csoport vezetője, rendszeresen tart próbát a fiatalokkal, s fáradságot nem ismerve segít a termelőszövetkezeti kultúrcso- port tagjainak a szereptanulás-, ban. s a r o v i e n Baromfinevelésről és a ba­romfi betegségekről tartott két előadást a Bácsalmási Föidmű- vesszövetkezetben Veréb János állatorvos. Az előadások iráni igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a dolgozó parasztok ré­széről, Egy szabás-varrás tanfolyam már befejeződött a Bácsalmási Földművesszövetkezet nőbizott- sóga szervezésében. A tanfolya­mot — amelynek 30 részvevője volt — Villám Imréné és Ko­vács lmréné vezette. Most újabb szabás-varrás tanfolyam tervezésébe kezdtek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom