Petőfi Népe, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-18 / 41. szám

1959. febeuár 18, szerda 5. oldal «5 A sport látványos propagandája volt a hétfői kecskeméti olimpiai nap Nagyszerű gondolat volt felettes sporthatóságainktól a vidéki olim­piai napok eszméje. Magyarország az olimpiák eredményeinek össze­sítésében az élcsoportban helyez­kedik el, s ez az előkelő hely kö­telez bennünket, hogy a közelgő, 31*60. évi, római olimpián is az el­sők között legyünk. Éppen ezért ^agy jelentőségűnek tartjuk a me­gyénkben, Kiskunhalason és Kecs­keméten megrendezett olimpiai na­pokat nemcsak az olimpiai eszme népszerűsítésének szempontjából, hanem megyénk sportéletének fej­lődése tekintetében is. Kecskeméten február 18-án, hét­főn este, a Katona József Színhá­zat zsúfolásig megtöltötte a sport- szerető közönség, s örömmel je­gyezhetjük fel. hogy sok olyan arcot is láttunk a nézők soraiban, akiket azelőtt nemigen érdekelt a sport. Reméljük, hogy a hétfő esti sportünnepély sok kecskemé­tit megnyert a sport számára. A kecskeméti olimpiai napot Sán­ta Lajos városi tanácselnök-he­lyettes nyitotta meg és meleg sze­retettel üdvözölte Kecskemét Vá­rost Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak a nevében olimpikonjainkat és a megjelent sportkedvelő kö­zönséget. Az üdvözlésre Szent Já­nosi József, a MOB tanácstagja válaszolt. Az üdvözlő beszédek után meg­kezdődött a mintegy három és fél­órás, látványos és igen magas színvonalú műsor. Elsőként a bir­kózók léptek szőnyegre, A kecs- keméti Pór—Pulai serdülő pái után két olimpiai keretben levő birkó­zó pár, a Holló—Székely a kötött-, a Viczek—Ivanics pár pedig a sza­badfogású birkózás szépségeit mu­tatta be. A cselgáncsotok vezetője, I'erenczi Zsigmond ismertette és mindjárt be is mulatta ennek a sportnak mind az önvédelem, mind a sport szempontjából való külön­böző fogásait. Utána Fereiiczi Ga­lambossal, Pozsár pedig Vinczéve! vívott komoly mérkőzést. A műsor első .'felében női tornászaink, Först- ner Klára és Zoller Mária talaj- torna- és gerenda-gyakorlatokkal kápráztatták el a közönséget. Ezek­ben a számokban kecskemétiek is — Bimbó Etelka, Lantos Erzsébet, Tábori Éva — részt vettek. Igen nagy sikert arattak férfi tornászaink, Kemény Ferenc sokszoros váloga­tottunkkal és Beyek Géza mostani magyar bajnokkal az élen. Külö­nösen tetszett a közönségnek Ke­mény Ferenc kori át-gyakorlata. Itt is szerepeltek helyi versenyzők, így Bujdos János, Dunszt Ferenc, P. Kovács Tibor és Tóth István. A műsornak ebben a felében Czvi- kovszky—Gyuricza világbajnoki pár a tőrvívás szépségeit mutatta be. Hatalmas taps kísérte Kovács Pál sokszoros olimpiai és világbajno­kunk, valamint fiának, Kovács At­tilának, ifjúsági bajnokunknak kard-akadémiáját. Szünet után férfi tornászaink —• Kemény és Beyek. valamint a kecsméti Dunszt és Bereute — a leglátványosabb tornaszeren, a nyújtón szerepeltek. Közben Per- láky István öt kérdésből álló in­terjút folytatott Kovács Pál olim­piai bajnokunkkal. Két női tőr- vívó bajnokunk — Juhász Katalin és Rejtő Ildikó — vívóakadémiát mutattak be. A két női tornászba!- nokunk, valamint Böjthe Mária és Dózsa Rácz Mária kecskeméti tor­nászlányok felemás korláton vé­gezlek nehézkivitelö gyakorlato­kat.. Amíg az ökölvívók szorítóját a. színpadon felállították, addig a kö­zönséget egy igen tanulságos sport­filmmel szórakoztatták. A film cí­mei „Pfuj» bíró.” Sok vidám per­cet, cje megszívlelendő tanulságot is nyújtott. Helyes lenne ezt a fil­met megyénk városaiban és köz­ségeiben a labdarúgó szurkolóknak bemutatni. Biztosan okulnának be­lőle. A sportünnepély utolsó szá­ma az ökölvívás volt, amelyben Csiszár—Sebők II., Dnbovszky—Vo- na bajnokaink mutatták meg ököl­vívó tudásukat, továbbá a kecske­méti Beregszászi és Fekete pár vívtak meg egymással. Áz olimpiai nap mindenre kö­rültekintő megrendezéséért a me­gyei és városi TST-t illeti a dicsé­ret. A konferenszié tisztét Perlaky István. a Katona József Színház tagja látta el közmegelégedésre. A Kecskeméti Dózsa a Csepel Autóval játszik szerdán, A SZEAC Kiskunfélegyházán vendégszerepei Megyei labdarúgó csapataink erős mérkőzésekkel készülnek a közel­gő bajnoki rajtra és a hétköznapo­kat is kihasználják. A Kecskeméti Dózsa szerdán Szigetszentmiklósra látogat el az NB IT. nyugati cso­portjában szereplő Csepel Autóhoz. — Kiskunfélegyházán a Kiskun­félegyházi Honvéd az NB II. ke­leti csoportiának vezető csapatát, a Szegedi fcÁC-ot látja vendégül. Ezt a mérkőzést Kiskunfélegyhá­zán az Építők pályáján játsszák le du. 3 órai kezdettel. Előtte a SZEAC IT. mérkőzik az Építők .együttesével. >00<K>0000<K>00-00000Oi Győzelemmel kezdtek a bajai kosarasok XI. BÁCSKA POSZTÓ—SZ.-FEHÉRYÁRI ÉPÍTŐK 78;tí4 (42:31) Az NB 1-es kosárlabda-bajnokság vasárnap megkezdődött. A Bácska Posztó NB I-es férfi csapata első tavaszi bajnoki mérkőzését mint­egy 300 néző előtt játszotta le Ba­ján. Játékvezető Pásztor és Ver- bőczi voltak. A bajalak a követ­kező összeállításban áltak fel: — Kovács í., Vass — Weidinger — Kovács II., Vétek. Csere: Alaga, Rácz. Ezen az igen fontos mérkőzése kitűnő játékkal kezdte meg az NB I-es tavaszi szereplését a Bács­ka Posztó kosárlabdacsápata. Há­rom-négy perces tapogatódzó játék után a hazaiak lendületes táma­dásba kezdenek. Gyors, ötletes já­tékkal közelítik meg az ellenfél oooooooooooooooo oc GYENGE A BIUKÓZÖ-UTANPÓTL ÁSUNK Kcvcs induló a területi birkózóbajnokságon palánkjáfc és jól irányított dobá­sokkal érik el kosaraikat. Az első félidő közepéig fej-fej mellett ala­kult a játék, de utána a ba.jaiak ritkán látott szép kosárral húzá­saikkal szemben a vendégek sem emberfogással, sem zónával nem tudnak védekezni, s így a Bácska 11. pont előnnyel zárja a félidőt. A második félidőben jól kezde­nek a hazai kosarasok és csakha­mar jelentős előnyre tesznek szert. A félidő közepe körül feljönnek a székesfehérváriak, de csak csök- kénteni tudják a Bácska előnyét. A Bácska Posztó kosarasai első tavaszi mérkőzésükön eredményes játékkal rukkoltak ki és megérde­melten győztek. Ed.; Vétek 26, Ko­vács U. 21. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Február 18, szerda Schiller:-STUART MARIA« Szomorújáték 3 felvonásban Bajor Gizi bérlet és 9. sz. szelvénybérlét Előzik j?Műsora Február 18-án, szerdán: Baja Központi: Sport és szere­lem, Baja Uránia: Rose Bernd, Bácsalmás: A tett színhelye Berlin, Dunavecse: Rákóczi hadnagya, Jánoshalma: Berlin, Schönhausen sarok, Kalocsa: Ismerték egymást, Kecskemét Árpád: A második asszony, Kecskemét Városi: A mi kis családunk, Kiskőrös: Ház a sziklák alatt, Kiskunfélegyháza: Szent Péter esernyője, Kiskun­halas: Egy halálraítélt meg­szökött, Kiskunmajsa: Ügyetlen kapus, Kunszentmiklós: Egy anya sorsa, Szabadszállás: Gyermekkori szerelem, Tisza» kécske Petőfi: Tegnap. Tisza- kécske Tisza: Újévi áldozat, Békebizottsági ülés Kibővített járási békebizott­sági ülés volt február 13-án Dunavecsén. A tanácskozásra meghívott bizottsági tagok és a községi béketitkárok megta­nácskozták a mozgalom előtt álló feladatokat, s elkészítették a békebizottság ez évi munka­tervét. A kilénc pontból álló munka terv határozatot hozott a békemunka megerősítésére, s többek között a békemozgalom tízesztendős évfordulójának méltó megünneplésére. Anréisirdetes *** ) A HERCEGSZÁNTÓI Földműves­szövetkezet megvételre felajánl 60<i0 darab k€ményfából készült szőlő­karót. 10C0 darab 1973 forint 363 DIESEL-_ ES BENZJNMOTOU- SZERELŐ T felveszünk a bácskai olajfúrások­hoz. Tompa telephellyel. Fizetés kolí. szerint. Kőolajipari Tröszt, Tompa. __ 333 M 72-ES, 750-ES, oldalkocsis szov­jet motorkerékpár. 15 ezret futott, eladó. Murányi, Apostag.. 7189 Vasárnap rendezte a megyei bir­kózó szövetség a területi felnőtt sza- badtogasu 111. o. birkózóbajnoUsagot a kecskeméti Piarista Gimnázium •tornatermében, a verseny reudezes szempontjából jól sikerült. Annál • kevésbé lehetünk megelégedve sports'zeropontból. Alig 30 versenyző vélt részt a három megyéből nyolc súlycsoportban. A nehézsúlyban a szegedi Szabó küzdelem nélkül ju­tott a bajnoki eímnez, két számban pedig csak két-két induló akadt. Mindenesetre szomorú tényt vet ez területi utánpótlásunkra, főként a Bács megyeire. A bajnokságban a Szegedi Vasutas és az Orosházi Szpartakusz birkózói jeleskedtek. A többi egyesületek messze mögöttük maradtak. A két egyesület a meg­szerezhető pontok kétharmadát gyűj­tötte össze. Részletes eredmények: 52 ltg-ig (2 Ind.): 1. Tóth Imre (Orosháza), 2. Bakos (Baiai Medosz). — 57 kg (4 ind.): 1. Kmetykő Pál (Gyoma), 2. Kadlcs (Orosháza), 3. Virágh (SzVSK) _ — 62. kg .(9 ind.): 1. Gittay Zoltán (SzVSE), 2. Dóczi (Kkfházi Vasas), 3. Szentesi (Orosháza). Ebben a súly­csoportban volt a legnagyobb küz­delem. Dóczi csak egy hajszállal volt gyöngébb szegedi ellenfelénél. — 67 kg <4 Ind.): 1. Veres Albert (Orosháza), 2. Aradi (Baja), 3, Csapé (Gyoma). — 73 kg (6 Ind.): 1. Ballá Sándor (KTE). 2. Molnár (Orosháza), 3. Balogh (Orosházai Az egyetlen döntőbe :iutóit kecskeméti versenyző szép birkózással nyerte el a bajnoki elmet. — 79 kg (2 Ind,): 1. Móéza Jó­zsef (SzVSE), 2. Mészáros (Oroshá­za). — 87 kg (3 Ind.): 1. Batki János (SzVSE), 2. Malatinszky (Kkfházi Vasas), 3. Nyitrai (Tlszakéeske). Nehézsúly (1 ind.): 1. Szabó László (SzVSE). Egyesületi pontversenyben: 1—2. Szegedi VSE és Orosházi Szparta­kusz 21—21 pont, 3. Gyoma 8, 4—5. Kkfélegyliázi Vasas és Bajai Me­dosz 6—6, 6. KTE 5 porit. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Gyenes Tibor (anyja neve: Kosa Mária), Szatmári Anna (Kökény Má­ria). MEGHALTAK: Béki András 2 éves, Illés Jáhosné Bánó An­na 55 éves, Sváb Kovács Jó- zsefné Szabó Eszter 52 éves, Mák József 77 éves korában/ ELADÓ Alsószőlőkben 1 hold szőlő lakóházzal. Érdeklődni: Kiskunha­las. Cserpovlcs József, Határlakta­nya mellett. -‘330 KERESEK félnapra beteg mellé megbízható nőt. Cím: Kecskemét, Sétatér utca 13. Légrádl. ____ 344 NEGYHONAPOS. törzskönyvezett, nerksíri elitsüldők eladók. Blü- chemé. Baja, Fábik utca 3. 318 NÉMET fordítást és gépírást vál­lalok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. szám. 298 Ipari tanulónak felveszünk minden 15—17 éves élet­korban levő, nyolc általá­nos iskolát végzett fiatalt kőműves, festő-mázotó, épület burkoló, ács, parkettázo szakmára. A tanulóidő kezdete 1959. április 1. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Rákócziváros 23. Február 28-ig. fi. M. Bács megyei Állami A Kalocsai Járási Tanács ipari és műszaki csoportja ; PÁLYÁZATOT HIRDET műszaki előadói állás be- ; töltésére. Feltételek: Építőipari technikumi ok­levél és legalább 2 éves kivitelező gyakorlat. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a Kalocsai Járási Tanács V. B. műszaki és ipari cso­portjánál, 348 KULTURÁLIS FIQYELO ** '. * Otven éve halt meg a legtermékenyebb kecskeméti író »Pusztán jóságos életével, tu­dományos munkásságával, s az élő nemzedékre gyakorolt hatá­sával, önmagánál ércnél maran- dóbb emléket állított« — írta Hanusz Istvánról, az Állami Fő­reáliskola igaizgató járói halála­kor egyik tanítványa 1909. feb­ruár közepén. A hallatlan szorgalmú tanár első dolgozata 1871-ben a Ter­mészettudományi Közlönyben jelent meg »Egy múlt századbeli magyar füvészkönyv ismerteté­se« címmel. Ettől kezdve soha­sem pihent tolla. Kollegájának a mitológiai kutatásairól világ­szerte ismert Holló Lászlónak feljegyzései szerint 38 év alatt Í3 önálló kötete és 1387 külön­böző szakcikke jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban. A város tudományos életének igen-igen jó emlékű és neveze­tes alakja e tudós tanár, aki — bár maga nem kutatott — a természettudományoknak or­szágszerte kedvelt népszerűsí­tője volt. Nevelni, tanítani, ez volt élete értelme, — beteges testét újabb és újabb munkára serkentő gyógyszere. Talán az országban is elsőnek ő rendszeresítette a »felnőttek -esti oktatási óráit«j Egy évtizeden keresztül egysze­rű emberek százai látogatták a szabadoktatási előadásokat. 1882-re már annyira felszaporo­dott az érdeklődő közönség, hogy nem fértek el a reáliskola eléggé tágas nagytermében. Ekkor ala­kították meg a Felolvasó Tár­saságot, amelyből rövidesen a Katona József Társaság fejlő­dött ki. Énnek alelnöki tisztjét hosszabb ideig Hanusz töltötte be. Ellenzéki gondolkodásmódja miatt a tanügyi kormányzat eléggé mellőzte. Soha nem ka­pott jutalmat. Emlékezzünk rá legalább mi, utódok, akik, ha bizonyos fenntartással is, de őszinte tisztelettel tekintünk munkás életének eseményeire. * H. N. , «asBB-a9*9*saasaa«a3ea*ssasaseas3a5sesas!a*s*ss*asas9Bss!saasS!«afisss2e2a3issss#a2*-a!s«>­- ^ |§|$|x ti X y ■ V ::i:: : ‘ • : rflip .WMl ív % i Jlf ' ifi w IMII Az Esztergomban épülő nagyszabású műszeripari kombinát­nak működik már egyik részlege. Farkas István műszerész relészerkezeteket vizsgál. THÄLMAN-SZOBOR AZ NDK-BAN Emlékművet állítottak Ernst Thälmannak Lipcsében »Az 59 ezrek« terén. A német nép nagy fiának ez az első impo­záns .szobra a Német Demok­ratikus Köztársaságban. A szo­bor Waiter Arnold nemzeti dí­jas szobrászművész alkotása. MÚMIÁT TALÁLTAK TIBETBEN A tibeti fennsík északi ré­szén, Csinghaj tartományban múmiát találtak. A lelet egy Juan-dinasztia korabeli, i. u. VII—VIII. századi mongol har­cos, vászonba burkolt, köpenyt és könnyű fegyverzetet viselő múmiája. Fején vörös toll'll ékesített, szőrmesüveg van, mellette lófarkat, nyerget, íjat és nyilakat találtak. Nyakán zöld selyemmel bekötözött seb volt: a seben még láthatók a vérnyomok. A múmia azért maradt ilyen jó állapotban, mert hideg éghajlat alatt volt és nem érte nedvesség. IKERBORJAK MESTERSÉGES MEGTERMÉKENYÍTÉSE Cambridgeben egy állatte­nyésztési kísérleti laboratóri­umban kísérletek folynak, hogy mesterséges megtermékenyí­téssel megfelelő hormon-injek­ciók kíséretében a tenyészálla­tok ikerborjakat hozzanak a világra. Ezzel nemcsak a hús­termelés fokozását akarják el­érni, hanem a kellő tej hozam biztosítását is. Az elmúlt év­ben Anglia tej hozama erősen csökkent, és az ország egy­re inkább kénytelen a külföldi behozataltól függetlenül ellát­ni a lakosság szükségleteit. Az angol gazdák cgyelőra tiltakoznak az »iker-borjázta-» tás« ellen, mivel attól tarta­nak, hogy az ikrek túlságosain igénybeveszik az anyaállatot. AJ cainbridgei állattenyésztési köz.-J pont most azon fáradozik, hogy' megfelelő takarmányozással és szakszerű ápolással kiküszö­bölje ezt a hátrányt. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom