Petőfi Népe, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-17 / 40. szám
5. oldat 1959. február 17, Ijedd Óriási silier a kiskunhalasi „Olimpiai nap“-on Kicsinek bizonyult a Sernevál kultúrterme! Igazat kell adnom annak a halasi sportkedvelőnek, aki amikor elhagyta a Sernevál kultúrtermét, így kiáltott fel: — Ilyen még nem volt Kiskunhalason! Ennyi szépséget még sohasem láttunk! E sorok írója is zavarban van, amikor erről a förrósikerű •sportbemutatóról írnia kell, nein tudja, mit emeljen ki a valóban élményszámba menő sportműsorból, amelyben a résztvevő olimpikonok, világbajnokok, magyar bajnokok és válogatottak egymást múlták felül a szűk színpadi lehetőségek között, szebbnél-szebb, érdekesebbnél- érdekesebb bemutató gyakorlataikkal. De maradjunk a sorrendnél. A himnusz hangjai mellett gördült fel a függöny, a színpadon a résztvevő versenyzők és vezetők. Reile Géza elvtárs, a városi tanács elnöke üdvözlő szavai után Szentjánosi József, a MOB tagja válaszolt és méltatta az »Olimpiai nap" jelentőségét. Majd Havas László rövid előadását hallgatta meg a közönség. Ezután gyors ütemben kezdődött meg a bemutató, közben pedig a forró sikert jelző tapsorkán, mutatta a közönség tetszését. kötöttfogásban Hollósi— Székely csapott össze, mindkettő igazdlta válogatottságát és tehetségét, majd ezt követően szabadfogásban, Viczek—Ivánics mérte össze tudását. Cselgáncsban a bemutató során láthattuk Galambos Márton. Pozsár Mihály, Vincze Dezső és Ferenczi Zsigrtiond fogássorozatait, szakmai magyarázattal. Ezután következett a tornabemutató első része, a talajtorna, majd később a gerenda és a korlátgyakorlat. Mint minden számban, úgy ebben is azok a versenyzők lépték porondra, akiknek részvételét előre jeleztük: Fötsztner Klára, Zoller Mária, Beyek Géza és Kemény Ferenc, megérdemelt nagy sikert arattak. Rendkívül érdekes volt a vívóbemutató. Kovács Pál többszörös olimpiai és világbajnokunk, szakmai magyarázattal vezette le az egyes mérkőzéseket, amelyek eredményei a következők: férfi tőr: Gyurícza— Czvíkovszky 10:9, női tör: Juhász Katalin—Rejtő Ildikó 6:5. Kardvívás: Kovács Pál—Kovács Attila 6:5. Azt mondanunk sem kell, milyen nagy sikert arattak legjobb vívóink. Amíg a ringet felszerelték, a rendezők egy kis filmet, a "Pfuj bíró<'-t mutatták be a halasi közönségnek. Nagy sikerrel! A műsort az ökölvívók bemutatója zárta be. Két kiskunhalasi pár összecsa-/ pásával kezdődött a bemutató. Surján—Békési és a Holló testvérek »testvérharca után Sebők 11.—Csiszár, majd Dttbóvszky— Voha Válogatott ökölvívók mutatták be az ökölvívás minden szépségét. Meg kell dicsérnünk Lunger Pált, aki mint műkedvelő kon- feransz ötletesen és szellemesen oldotta meg feladatát. Szereplése is hozzájárult az est sikeréhez. Szalai — Mezei Merre tart Kálomista András? Megyei labdarúgó-csapataink előkészítő mérkőzései KECSKEMÉTI DÓZSA—BÉKÉSCSABAI ÉPÍTŐK 0:0 A Kecskeméti Dózsa vasárnap előkészületi mérkőzése során Békéscsabán látszott mintegy 2000 néző előtt Szafíián Játekt »zetése mellett. A Dózsa összeállítása a következő volt: Czéh (Vitnyei) — Tordasi. Határ, Kerepesi — Morvay, Uzsokí XI. — Négy, Boros, (Fülöp), Csordás, Laczl II., Rozgonyi (Kiss fi.) A Kecskeméti Dózsa előkészületi mérkőzései során vasárnap igen kemény ellenfelet kapott Békéscsabán az Építők együttesében. A mérkőzés kemény, csúszós talajon folyt le, s a Dózsa igen tartózkodóan játszott. Az első félidőben fölényt harcoltak ki, ami Boros kapufarúgásában fejeződött ki. Szünet után az Építők megfiatalítottak csapatukat, s a fiatalok nagy lelkesedéssel játszva meg tudták akadályozni a szépen, de nem eredmériyesen játszó Dózsa csatársort a góllövé3ben. NB III-as csapataink közül a Kecskeméti TE Kiskörösön mérkőzött és az ottani Petőfit 4:1 (1:0) arányban legyőzte. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, s csak Toricska III-nak sikerült a góllövés. Szünet után Kasza, majd Toricska III. Volt eicdményes. A helyi csapat egy góllal tudott válaszolni. Az utolsó negyedórában a jobbszélsőt játszó Pintér állította be az eredményt. Mindvégig • sportszerű játék folyt. A KTE-ből Dezsőfi II. és a Nyári kapus volt a legjobb. A Bajai Építők vasárnap NB Il-es ellenfelet, a Szegedi VSE-t fogadták Baján. Mintegy 1500 néző előtt 1:1 (1:0) arányban végeztek jó képességű ellenfelükkel. A iát,ék irányítását mindjárt a szegediek veszik át, de támadásaikat a bajai védők hárítani tudják. A bajai csatársor ritkábban, de veszélyesebben támad, s Teketnek sikerül is a vezetést megszerezni. Fordulás után a szegediek nagy irániban támadnak és Horváth már a negyedik percben kiegyenlít. A bajáiak hajráznak, jobban, a győzelmet is megszerezhetnék, de Czeglédi egy 11-est nem tud értékesíteni. Az eredményt igazságosnak mondhatjuk. A Bajai Bácska Posztó a Nagymartok! Bányászhoz látogatott cl, s azt 4:0 (2:0) arányban legyőzte. A megyei I. osztály élcsoportjába tartozó nagymányoki csapat jó edzőtársnak bizonyult. A Bácska Posztó együttese ezén a mérkőzésen javuló formát mutatott, s különösen a második félidőben játszottak szépen. — Góllövők: Dujmov 2, Horváth és Welling. A Bácsalmást Petőfi első komolyabb edzőmerkőzéset most vasárnap játszotta a Kiskunhalasi Kinizsivel Bácsalmáson. A hazai csapat az első félidőben aránylag jól játszott és a félidőt 2:l-es vezetéssel zárták, a második félidőben az edző több fiatal játékost is szerepeltetett, s ezek ellen a rutinosabb halasiak meg tudták fordítani az eredményt és végeredményben 4:2-re győzött a vendégcsapat. Kiskunfélegyházán az Építők együttese a Kecskeméti Építők csapatával 2:1 (1-1) arányban végzett. Az első félidőben a félegyháziak voltak inkább fölényben és Istvánffy révén a vezetést is megszerezték. Az egyenlítő gól a 41. percben esett, amikor Farkas I. 35 méterről a kifutó Cseh mellett megszerezte az egyenlítést. A második félidőben a kecskeméti csapat támadott többet, mégis a 16. percben Városi szerzi meg a győztes gólt. A 21. percben Sáros! kiegyenlítene, de a játékvezető szabadrúgást Ítél a kecskemétiek ellen. Sárost megsérti a játékvezetőt, mire kiállítják. A kecskeméti csapat döntetlent érdemelt volna. KUNSZENTMIKLÖS, Bábony- puszta. A községi tanács homokfutója hosszúra nyúlt, pl- roscserepes ház előtt áll meg. A kutyák csaholására ezernyi baromfi rebben szét, fülsiketítő kot kodácsolással. A rendben tartott boglyák közül előtűnnek a frissen meszelt gazdasági épületek falai, az istállókból tehenek bőgése hallatszik, s a szekér rúdján felejtett lószerszámok arról tanúskodnak, lovai is vannak a gazdának... Szíves a vendéglátás. A gaz- dasszony kolbászt, fehér házi cipót, s egy kancsó bort tesz az asztalra. Van miből. Jó termés volt a múlt évben, megadták a termények árát, s ezért pénzmag is akad a házban. Erről beszél Kálomista András is. — Nem panaszkodom. A 21 hold mindenből adott egy kevéskét. Á szőlő bort, a búza kenyerét, s a kukoricán rileg- híztak a disznók is. — Az idén .mit akar termet ni? — kérdezzük. — Hát amit kell, búzát, kukoricát, krumplit, takarmányt. A ház körül sok mindenre szükség van. Bőbeszédűcn foly tatja. — Tudják, én úgy termelek, hogy ne legyen hiányom semmiből.... — Az idén mennyi jövedelemre számít? — Ki tudja azt. Nem tervezhetek én előre... Beleszól ab900000000000000000000 KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZtNIIAZ MŰSORA: Február 17, kedd Schiller: »STUART MARIA« Szomorú,játék 3 felvonásban Somlay Artur bérlet és 9. sz. szclvénybérlct TBozik Műsora Február 17-én, kedden: Baja Központi: Sport és szerelem. Baja Uránia: Rose Bernd, Bácsalmás: A tett színhelye Berlin, Dunavecsé: Rákóczi hadnagya, Jánoshalma: Berlin, Schönhauser sarok, Kalocsa: Ismerték egymást, Kecskemét Árpád: A második asszony, Kecskemét Városi: A mi kis családunk, Kiskőrös: Ház a sziklák alatt, Kiskunfélegyháza: Szent Péter esernyője. Kiskunhalas: Egy halálraítélt megszökött, Kiskunmajsa: Ügyetlen kapus, KunsZentmiklós: Egy anya sorsa. Szabadszállás: Gyermekkori szerelem, Tisza- iccske Petőfi: Tegnap, Tisza- kécske Tisza: Újévi áldozat. ba az idő, a fagy, meg a pe- ronoszpóra — legyint. — A paraszt mindig inas marad. Egyik évben hopp, a másikban kopp. — S a szövetkezetnél, ott is így van? — TALÁN NEM. De én már megmaradok így, magányosan. Itt nem parancsol senki! Termelek a magam módján, s eladom. Megveszik tőlem a disznót, a tejet, s ha nehezen esik is, de megélek — teszi hozzá nevetve. — Nem volt nekem bajom a tanáccsal soha, kifizettem az adómat becsületesen ... Ügy hallom — fordítja a beszélgetést vissza —, hogy most jobban megy majd a tsz- nek. Gépeket vesznek, trágyáznak, Hát jó, csinálják! Megférünk azért’ mi egymás mellett, elég nagy a határ. Bizonygatni kezdjük, hogy ha most így is van, de nemsokára sok minden megváltozik. A termelőszövetkezetek olcsóbban, többet, s jobb minőségűt termelnek, s az állam talán nem annyit fog fizetni a terményekért az idén, mint tavaly. Ebben az évben a tsz ellátja a tejcsarnokot tejjé!; disznókat hizlal, olcsóbban és többet, mint ő. Akkor mit tesz majd?. Mit csinál a 21 holddal? Néz ránk mereven. Látszik rajta, hogy gondolkozik. Nem vágja oda, — mint néhány évvel ezelőtt —: »versenyezzünk, ki tud jobban termelni!« Mérlegeli a szavakat, talán magában igazat ad nekünk, de a maradiság, a földhöz való ragaszkodás, a rossz értelemben vett önállóság kibuggyan belőle. — Nem! Ezt a földet magam szereztem, s nem adom másnak. Maradok egyéni parasztnak. Erre akar menni tehát Kálomista András? Miért? Azért, mert nem akarja elszakítani azokat a korhadó gyökereket, amelyek még a földjéhez kötik, s ezért nem tudott letérni arról az útról, amelyik néni felfelé, a parasztság biztos jövője, hanem a kilátástalanság, a holnaptól való rettegés, az elszegényedés felé visz. MEGVÁLTOZIK-E a nézete: Bizonyára. Az egyre szaporodó eredmények gondolkodásra késztetik, s az éjszakai töprengések megvilágítják előtte is azt az utat, amerre tartania kell. Gémes Gábor Aoróhirdetések ZORKIJ | FELSÖCSALÁNOSBAN eladó máslegelső típusú, eiadó 1300-ért Kecs- fél hold gyümölcsös szőlő. Érteke- kemét, Reiszmann Sándor utca 4. zés délelőtt Kecskemét, Külső-SzaBorza. 308 KECSKEMET város legeltetési bizottsága értesíti a juhászokat, hogy az 1959. évi legelő kiosztása február 23-án, hétfő reggel fél 8 órakor lesz Nyíl Utca 1. sz. alatt. 7165 3 DARAB 100 kg körüli irialachíző eladó. Kecskemét, Széchenyi körút 43. sz. _________________________ 347 EL ADÖ házrész, kis szoba, konyha* kamra, 25 000-ért, azonnal beköltözhető. Csáktornyái utca 55. 346 ELCSERÉLNÉM 2 szoba összkomfortos szép lakásomat, hasonlóért központon. esetleg bér háziért. — Cím: Kecskemét, Külső-Szegedi út 2. — Onodiék. 345 KERESEK félnapra beteg mellé megbízható nőt. Cím: Kecskelnét. Sétatér utca 13. Légrádi. 344 KIFOGÁSTALAN férfiszabó 31—32 előre-hátra varró Singer varrógép eladó. Csávoly, Petőfi u. 81. Ára: 4500 forint. 329 KISMTNDSZENTI útban, 3 km-nél, 3 hold föld eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Alsószéktő, V. Utca 11. 337 ELADÓ 10 kát. hold föld, ebből 400 négyszögöl 22 éves akácerdő, Bögárzó dűlőben a Nyárjas erdő mellett. Érdeklődni P. Kis Gábornál, Nyár- lőrinc 219. Bács megye. 7164 MÉHCSALÁDOKAT Boconádi kaptárban fele haszonra vándorlásra vállalok. Cím a kiadóban. 7180 ELADÓ közeli fiatal szőlő és főútvonalon beköltözhető családi ház. Kecskemét, Csongrádi út 37. 7179 EGY gyengefias tehén eladó. Kecskemét, Dankó utca 20. 349 WyWVVVVVWVVVWW<VVVV«/VWVW»^A»»AlVVVW^AW/WV^A^WVV^^^VVVVWVVVV^«VV■ hódság- út 2. 7176 ELadö szép hálóbütor, sezlon, re** kardié, kombinált szekrény, ágyak, ruhásszekrények. Kecskemét, Vak- Bottyán utca 9. 249 ELADÓ tanyás birtok, Kecskemét. Nyárlőtinc 38. Harkai Jánosnál. 350 ELADÓ 1 hold föld Budai utón, Gá! Mihálynál. Kecskemét, Talfája 3. 331 EGY db 12 literes 7 mázsás tehén* 1 db elsőrendű lőcsös kocsi sürgősen eladó. Kecskemét, Horváth Döme utca 18. 7182 ELADÓ kis családi ház. Kecskemét* Méhesfalu, új osztás (vasúton belül) negyedik ház. „ 7181 ELADÓ príma állapotban 1700-ás Mercedes autó, egy bejáratott 125-ös Moszkvics. Homokmégy, Iskola utca 20 sz. 7184 ELADÓ ház Kecskeméted, a Zsinór utcában. Értekezni: II.. Attila utca 4 sz. alatt a déli órákban. 7155 ELADÓ 10 hold fekete tanyásföld Csabai Andrásnál, Kecskémét, NyáV’t lőrinc 31. sz. Csongrádi üt mentén. 11 km-nél. 7183 ÉLADÓ beköltözhető ház, Kecskemét, Czollner tér 4*l 341 ALSÓSZÉKTŐ 116. Sz.; I^ÖVáCs Sándor háza eladó. — Értekezni: Kecskemét, Alsószéktő, IV. utca. 9 szám. 7174 NYUGDÍJAS, vizsgázott kazánfűtőt kérési'nk. •— Földszóv. Szállítási V.. Kecskemét. Széchenyi körút 38. * 7Í76 Vasárnapi sporteredmények Labdarúgás: Vasárnap valameny- yi NB I-es csapatunk pályára lé- ett, s most is több kisebb-na- yobb meglepetés akad. Er^lmé- yek: Ferencváros—Győri *ETO :3 (0:2). Dorog—Tatabánya 3:1 (1:1), ITK—Ganzvagon 1:0 (1:0), Újpesti lózsa— G. D. Hajógyár 3:1 (2:0), zombathelyi Haladás—DVSC 2:2 :0), Csepel—Csepel Autó 4:1 (3:0), 'esterzsébeti EVTK—BVSC 1:1 (1:0), gri SC—Miskolci VSC 3:0 (1:0), ►íósgyéri VTK—Ózdi Kohász 2:1 :0), Salgótarjáni SE—SBTC 3:1 űO), Bp. Honvéd—Szegedi EAC :2 (2:2), Pénzügyőrök—Db. Sparicus 4:1. Miskolci MTE— Borsodi ányász 4:3, Sztálinváros—Bp. Elő- b 2:1. Kistext—Egyetértés 5:3, ári Petőfi—UTTE 3:2. Asztalitenisz: A kínai férfi asztaliteniszezők, miután hétközben 5:2-re legyőzték Magyarország csapatát, az egyéni versenyben is kiválóan szerepeltek. A férfi egyesben Van Csuan-jao 3:0-ra győzte le Bercziket, a férfi párosban egymás közt intézték el az elsőséget és a vegyespárost is ők nyerték. A magyar nők már jóval jobban szerepeltek, mert a női egyesben Kóczián Eva, a női párosban pedig a Kóczián—Mossoczy kettős biztosan győzött. A gyorskorcsolyázás világbajnokságát Oslóban a finn Järvinen nyerte honfitársa, Salonen előtt. Totóeredmények: 1, X, X, 1, 1. 2. 2. 2. 1. 2, 1, 1, A földművesszövetkezetek vezetőséqei 1959. február 14-től április 20-ig tartják meg évi rendes köz- h killdöthpjíílís eikeiSZÖVETKEZETI TAGOK! DOLGOZÓ PARASZTOK! ,A ti érdeketekről lesz szó. Legyetek valamennyien ott és hozzászólásaitokkal, bírálataitokkal segítsétek a földművesszövetkezeteket. MINDNT AJÖTOKAT SZERETETTEL VÁRNAK A FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZETEK IGAZGATÓSÁGAI. 303 MEGYEI kórház célgazdasága diny- nyést keres. Érdeklődni: Kecskemét, Megyei Kórház. 338 ELADÓ jó állapotban levő 15—2« mázsát bíró gumiskocsi. Kecskemét, Szarkás 117. 7187 ELADÖ ház Kecskeméten, Mariavárosban. Érdeklődni: Holló utca 21. szám alatt. 7128 Éladó X hold 335 n.-ol föld töou épülettel, kertéS7.kúttal, Orrét 46. szám alatt. Érdeklődni: Kecskemét. Ötemető utca 4. 338 ELADÓ I hold 849 n.-öt mindent megtermő Zöld, kécskej betonút mellett 7 km.-kőnél. Érdeklődni: Kecskemét, Zsinór utca 111. S3í J AKABSZALLASON 4 hold föld. melyből egy hold 800 négyszögöl szőlő, eladó, állomáshoz közel, mú- út mentén. Értekezni a tulajdonossal Jakabszállás 319. alatt Cseri Vincével: 7163 NEGYHONAPOS. törzskönyvezett, berksíri elltsüldők eladók. Blii- chemé. Baja, Fábik utca 3. 318 NÉMET fordítást és gépírást Vállalok. ifj. Badltz, Miskolc, Tass u 13. szám. 296. BIZTOSHATÁSO „Drohoka” tyük- szemtapasz 3,60-ért kapható Hot— váth-drogérlában — Szombathely. ELADÓ 668 n.-ör terület 12 m-et. cserepes épülettel, az épület bontásra külön is. Kecskemét, Orré: 173. Magyar. 1 213 ELADG Kecskemet Zsinór utca ,55. számú ház. . 214£