Petőfi Népe, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-14 / 38. szám
1959. február II, ssemSal .A MAGYAP SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT, BÄCS«KISKUN MEGYEI LAPJA Mozgalmas ^apok Bácsborsód, 1959. február ÚGY ZSONG a község mint a méhkas. A tanácsházán Sze- belédi Mátyás, a járási tanács pénzügyi osztályvezetője a két helyi termelőszövetkezet elnökének közreműködésével éppen a belépési nyilatkozatokat, meg a jelentkezők földterületeit számolgatja. A járási aktíva után ugyanis megbolydult a község. Mind többen és többen Ismerik fel a helyes utat. Szebelédi elvtárs máris mondja az eredményt. — Az utóbbi négy nap alatt az Üj Életbe 42 tag 290 ka- tasztrális hold és 600 négyszögöl földdel kérte felvételét. Az Aranykalászba ugyanennyi idő alatt 9 tag 59 hold földdel. A tanácsházán egymásnak adják a kilincset azok, akik már beléptek és azok, akik még gondolkodnak. Molnár József, a községi végrehajtó bizottság elnöke nem győz a sok kérdésre válaszolni. Még azok is, akik nem döntöttek, szintén előbb-utóbb a szövetkezéshez lyukadnak ki a beszélgetés során. tgy vagy úgy, de mindig ide kanyarodik a téma. Éppen Rigó István, az egyik tanyai parasztember van bent, négy hold saját földje van és 5 hold bérleti szerződését hozta be láttamozás végett. A terméseredményekről beszélgetnek, arról, hogy mennyit hozott tavaly a gahona, talán az idén nem lesz olyan aszályos az esztendő. Rigó István elmondja, hogy az ő földjén 10 mázsa búza termett holdanként. A tanácselnök erre azt Válaszolja, hogy a termelőszövetkezet tábláján 12 mázsa. — Azoknak könnyű — érvel a fiatal parasztember —, ott vannak a gépek. Mi meg még a régi módszerrel dolgozunk. — Mi lenne a községgel, ha minden a régiben maradna vagy maradt volna a régi rend — így a tanácselnök. Amaz nem válaszol, pedig a szemében ott ég a felelet. Akkor továbbra is cseléd volna a község zöme a Latinovics, a Till, meg egyéb nagybirtokosok, kulákok ezer holdjain. Nem épült volna 140 új ház (ennyivel szaporodott a családi házak száma a felszabadulás óta.) Nem lenne kultúrház, 174 négyzetméter betonjárda, nem épülne fürdő, állatorvosi rendelő. Végezetül: Rigó István sem öltözködne olyan szépen, élne olyan jól mint most. NEM OLYAN EGYSZERŰ dolog azonban ez. Ha valaki belép a közösbe, új környezetbe kerül, gyökeresen megváltozik körülötte minden. Az újtól, az idegentől még sok emberben ösztönös riadtság él. Ez PETŐFI NÉIPB A. Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. száir Telefon: 25—16, 26—19, U—22 Peleiős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a Tele ion: 17—09 Előfizetési dó egy hóra 11 Ft Előfizetheti és megvásárolható bármely postahivatalban és kézbesítőnél. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Teh: 15-29.. 27-<9 rtótiie vezető: Béla igazgató nevelők szép számmal: Még a szomszéd községből, Bácsbokod- ról is jönnek át termelőszövetkezeti tagok agitálni. 10-én hatvan bajai munkás mondta el, hogy mit várnak a parasztoktól. Több, jobb terményt, ezt viszont csak a nagyüzemben lehet megtermelni. Forr, pezseg itt minden. Érvek, ellenérvek csapnak össze, hogy a jobb, a haladóbb győzzön. AMINT HALLOM, estig újabb öt jelentkező volt a község termelőszövetkezeteibe. K. S. Olcsóbb lelt a tojás* drágább lett a fejeskáposzla a kecskeméti piacon Február 13-án, pénteken almából és baromfiból közepes, burgonyából, zöldségfélékből és tejtermékekből gyenge volt a felhozatal a kecskeméti piacon. A kereslet elég élénk volt, s az alábbi árak alakultak ki. Burgonya 2—2,40, sárgarépa 2—2,40, fejeskáposzta 4—5, savanyúkáposzta 4—5, kelkáposzta 6—7, petrezselyem 6—7, karalábé 3—4, vöröshagyma 3,50, fokhagyma 12—13, alma 1,50— 8, szárazbab literenként 3—6, mák literenként 18—20, dió (héjas) 10—11 forint kilogrammonként. Élőcsirke 22—24, élőtyúk 18 —20, élőpulyka 16—18, soványkacsa 16—18, kövér kacsa 20, sovány liba 15—17, kövér liba 18, tojás darabonként 1,20— 1,30, tej literje 3—3,50, juhsajt 45—50, juhtúrő 26—28, tehéntúró 12—14, tejfel literje 18— 20, vaj 40—50 forint kilogrammonként. A garai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben 19 taggal nemrég alakult meg a KISZ- szervezet. A termelőszövetkezet vezetősége sok segítséget kíván adni a fiataloknak: külön termet kaptak, azonkívül egy rádióval is megajándékozták őket. A vezetőség úgy határozott, hogy egy hold földet is adnak a KISZ-szervezet tagjainak megművelésre. A terv szerint ezen majoránnát termesztenek, melynek jövedelmét saa riadtság azonban a kíváncsisággal vegyes és ha az előbbit legyőzi az utóbbi, az már egy lépést jelent előre, mert előbb- ulóbb a tények meggyőzik az illetőt. Bizonyára Rigó István is sokat gondolkozik ezen, talán éjszakákat nem alszik, de most azzal búcsúzik: — Elkínlódok én egymagám is, Maga a kijelentés bizonyítja, hogy egyénileg csak "kínlódik az ember«. Ez a fiatal paraszt- ember nemcsak érzi, hanem ki is mondja. Azonban még küzd a régi sallangokkal. Látja, hogy másképp élnek a közösbeliek. Takaró Béla iskolaigazgató el - mondja, hogy az iskolában meglátni, hogy kik a termelőszövetkezeti tagok gyerekei. Sokkal jobban öltözködnek, mint az egyéni parasztok csemetéi. Ugyanez tapasztalható a KISZ-ben is, de különösen a bálokon, ahol a termelőszövetkezeti fiatalok sokkal elegán- sabban- jelennek meg. Nem egy egyénileg dolgozó párasztfiatal szívét szomorítja, hogy a lányoknak is jobban tetszenek. Taskovics Pál kilencholdas gazda legyőzte az aggályait, belépett az Üj Életbe. Igaz, kicsit furfangos módon. Még most is mosolyog Orsós Antal elvtárs, a járási pártbizottság főelőCKXKKKKKKKKK>0<KKKKKKKXK>OC Megalakult a KISZ-szervezet a garai Vörös Csillag Tsz-ben ját belátásuk szerint használják fel. — A fiatalok Takács László münkacsapatvezetőt választották meg KlSZ-titkámak Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Báli Gáboi (anyja neve: Szabó Mária). Forgó Ferenc (Héjas Mária) Ábel Rozália (Erdős Rozália). MEGHALT: Baranyi Anta 77 éves. Képek város és járás életéből >•0 Ű-OOOOOOOOOO-OOO-O-ÖOOO-ÖOO-O-OO-O-CIOOOOOOO-OOOOOOOOOOOOOÖOOOOÖOOOOOOC-OÖOOOG Őrt Szőnyegei is gyári a Gyapjúszövetgyár Az üzletekben keresett cikk a szőnyeg, s bizony előfordul, hogy a vásárló dolgavégezetle- nül hagyja el az üzletet, mert szőnyeg nincs vagy nem találja meg azt a színt, azt a méretet, amellyel lakását a legszebben díszíthetné. Ismerve ezt a problémát, a fentemlített gyár vezetői úgy határoztak, hogy a Tatai Szó— Bejött az egyik nap és nagy akkurátusán kijelentette, hogy ő belépne a szövetkezetbe, de az asszony nem engedi. — Jó volna, ha eljönnének az elvtársak és a lelkére beszélnének egy kicsit — mondta panaszosan. El is mentünk. Nagy meglepetésünkre a »makacs asz- szony« nagyon szeretetremél- tóan fogadott bennünket. A tiszta szobába vezetett, majd kijelentette, hogy: — Én már régen be akartam lépni, de az ember makacskodik, EZEN AZTÁN jót nevettek mindnyájan. Végül azért megkérdezték tőlük, hogy mire való mindez. — Hát tudják, még-; is más az, ha hozzánk jönnek; és hívnak bennünket a szövet-: kezeibe, mintha csak úgy je-! lentkeztünk volna — hangzott; a válasz. — Minden ember más világ — magyarázza Illés András, az Üj Élet Termelőszövetkezet elnöke. — Mindenkinek másképp kell megmagyarázni a szövetkezetbe való belépés fontosságát. Harmincnégytagú agitációs brigádunk vari, amely járja az egész falut. Elmondják, hogy harminc tagunk vett vagy épített házat 1949, vagyis a szövetkezet alakulása ój.a. Beszélgetünk terveinkről, arról, hogy 44,70 forintra terveztünk egy munkaegységet, befejezzük egy 50 férőhelyes tehénistálló építését és így tovább. A másik szövetkezet növény- termelésre alakult, közös állat- állományuk még nincs. Molnár Sándor volt 11 holdas középparaszt, az Aranykalász elnöke arról beszél, hogy ők még csak a tervekről szólhatnak a tagoknak, többek között arról, hogy: 50 holddal megnövelik a szer-; ződött növények -területét. Ez-; zel elősegítik a sikeres üzemvitelt. ; A termelőszövetkezeti tagok-' nak segítenek a községbeli népnyeggyárat kisegítik. Már a múlt év utolsó negyedében hozzákezdtek a szőnyeggyártáshoz. A gépeki'ől mintegy 5 ezer métert szedtek le, s ezt Baja város kereskedelmének adták át. A gyártól kapott tájékoztatás alapján rövid időn belül 25 ezer méter szőnyeg kerül ki az üzletekbe, Szervezett formát kapott a Serdülők Iskolája ; Tavaly kezdeményezték a bajai járásban a Sei'dülők Iskoláját, annak érdekében hogy az iskolából kikerült fiatalok foglalkoztatottságát, továbbtanulását megoldják. Tavaly még csak négy helyen működött ez az iskola, az idén a járás valamennyi községében megszervezték. Sőt, sokkal szervezettebb formát kapott. Rendszeres tantervet dolgoztak ki a községek pedagógusai, egy-egy tanfolyamnak osztályfőnöke is van. A szülői munkaközösségeket is megalakították. A tanfolyamok kétévesek, pz idén kezdődött az első évfolyam. Akik rendszeresen járnak a foglalkozásokra — ezekről naplót vezetnek —. azok a ^násodik év végén bizonyítványt kapnak. A járásban több mint 600 fiatal vesz részt ezen a továbbképző oktatáson. A lányok sütni-főzni, varrni tanulnak, a fiúk pedig különböző mezőgazdasági szakágakkal ismerkednek meg. Különösen nagy az érdeklődés Csátalján, ahol mintegy hatvanan-nyolc- vanan vesznek részt a foglalkozásokon, Nemesnádudvaron hasonlóképpen. Itt több a lány mint a fiú. Az előbbiekből negyvenen, az utóbbiakból harmincán vesznek részt rendszeresen a foglalkozásokon. A bajai járásból elindult kezdeményezést ma már országos szervek, maga a minisztérium is tanulmányozza és valószínűleg a Serdülők Iskolája működésének törvényes keretet adnak és mindenhová kiterjesztik. Megalakult a filmklub Közel egyhónapos késedelemmel megalakult Baján a filmklub. Eddig több mint 200 jelentkező vett részt a klub munkájában, amelynek célja a mozilátogató közönség ízlésének nevelése és alapvető filmesztétikai ismeretek nyújtása. Csala Károly, a Színház- és Filmtudományi Intézet előadója tartott beszámolót és a klubtagok megtekintették Emil Jannings egyik régi filmjét, melynek a címe: Ö a nagyapám. A filmklub első összejövetelén megválasztották a vezetőséget. Elnöknek egyhangúlag Szabó László művezetőt választották, aki a filmklub megszervezésének kezdeményezője volt Baján. Hatszáz ismeretterjesztő előadás másfél év alatt Érdekes statisztikát készített a Bajai Járási Tanács művelődési osztálya. E szerint 1957 szeptemberétől 1959 február 1-ig 600 ismeretterjesztő előadás hangzott el a járás községeiben. Ezeken összesen mintegy 57 ezer személy vett részt. Ez annyit jelent, hogy a járás valamennyi felnőtt lakosa részt vett legalább egy ismeretterjesztő előadáson. Székely bál a Garai Állami Gazdaságban termet gazdagon feldíszítették. Majdnem kétszázan vettek részt a mulatságon, idősek és fiatalok egyaránt, Reggel öt óráig táncoltak. Fazekas Petemé A Garai Vörös Traktor Állami Gazdaság nőbizottsága a KISZ-szervezettel székely bált rendezett a községbeli székely családok közreműködésével, ök adták a szőnyegeket, szőtteseket, amelyekkel az egész bálFekete SZÜLETTEK: Fekete Ferenc (anyja neve: Lőrincz Erzsébet), Aranyosi István (Anna Mária), Rózsa József (Hegedűs Franciska), Nyi- rati Péter (Keizer Etelka), Szabados Valéria (Hajós Ilona), Hammer Agnes (Bacsó Jolán), Hódos Zoltán (Tresaz Mária), Hoff Ferenc (Hermann Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: YVC- szelovszki Mihály és Kerekes Ilona. Kazinczi József és Répás Ilona, Bak Ernő és Borkovics Mária, SáTöbb mint 17 ezer személyt vizsgának meg A bajai járásban sokat fejlődött az egészségügyi szolgálat az utóbbi években. A járás orvosai társadalmi munkában onkológiai előadásokat és rákszűréseket végeznek. Az általános szűrésen az utóbbi két évben összesen 14 598 lakos vett részt. Garán 1958 decemberében rákszűrésen 851-en estek át. Érsek- csanádon és Szeremlén bőr- gombaszűrésen összesen 2202 személy jelent meg. összesen tehát 17 651 személyt vizsgáltak megBolt az iskolában Földmflvesszovetkezeti fiók- elarusítóhely működik a Bács- bokodi Központi Iskolában. A bolt vezetője az iskola egyik nevelője, s az árukészlet főként iskolaszerekből és a növendékek használatára szánt kisebb értékű cikkekből áll/ godi József és Hoffmann Mária, Kondor Miklós és Tőkodi Rozália. Szalontai György és Bereute Judit, Sehnadenberger Márton és Ar.* Margit. MEGHALTAK: Csengő János 81, Igaz Sándor 60, Dankó Lajosnő Tamás Julianna 67, Markó Ferencné Jurik Mária 92, Szirenkó Kálmánnr Kiss Erzsébet 75, Bosnyák Gyula 64. Szili Sándor 72 éves korukban. Benői anyakönyvi hírek