Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-04 / 3. szám
4. oldal 1959. január 4, vasárnap A KISKUNSÁGBÓL Átadás előtt több ipari létesítmény Az elmúlt héten látogatást tett megyénkben Igaz Sándor elvtárs, a Könnyűipari Minisztérium helyiipari főosztályának vezetője. Látogatónk Bruncsák András elvtárs, a megyei tanács osztályvezetője kíséretében megtekintett több, befejezés előtt álló helyiipari építkezést. Vendégünk elismerését fejezte ki Berdó József elvtársnak, a Vegyesipari Vállalat igazgatójának a kecskeméti kisbútorüzem két hónap alatt történt felépítéséért, valamint a befejezés előtt álló kalocsai paplanüzem létesítéséért. Igaz elvtárs meglepetéssel és örömmel tapasztalta azt is, hogy a volt bajai mezőgazdasági gépjavító épületét nem egészen két hónap alatt szalagrendszerű gyártásra alkalmas bútorüzemmé alakították át. A főosztályvezetőt Bruncsák elvtárs úgy tájékoztatta, hogy január elején mindhárom üzemben megkezdik a termelést. Igaz Sándor elvtárs a látogatás végeztével felkereste Varga Jenő elvtársat, a megyei tanács elnökhelyettesét, akivel hosszabb beszélgetést folytatott. A megbeszélésen több más helyiipari jellegű probléma mellett szó volt az újonnan létesítendő Bajai Fémipari és Javító Vállalatról, valamint a Hajósi Téglagyárban bevezetésre kerülő nagyüzemi cserépgyártásról is, NEHEZEN SZÜLETETT meg ez az írás. Napilapunk terjedelme semmiképpen sem teszi lehetővé egy olyan, elmélyedő, dicséreteket, kifogásokat gondosan indokoló »tanulmányszerű« bírálat közzétételét, amilyent a folyóirat munkatársai, eddigi tevékenységük alapján joggal elvárhatnak. E sorok írója átmeneti megoldással próbálkozott meg. A »tartalomjegyzék« száraz ismertetésén kívül, egy-egy értékelő megjegyzést is papírra vetett, vállalva a szűkszavú — esetleg félremagyarázható — ítélkezés kockázatát. Így kellett tennie azonban: látja az előrevezető utat, a lehetőségeket, de a buktatókat is. Figyeli jövendő szép termések magzatmozgásait: semmiképpen sem lehet semleges, közömbös. Farkas István két írással szerepel. November 7-e jelentőségét méltatja és a háborús veszély elleni küzdelemre hívja fel az emberek figyelmét. A több mint négy íves kiadvány még Goór Imre, Gereblyés László, Ertsey Péter, Hajnal József, Antalffy István és Moreit! Gemma költeményeit közli. Vámos Pál bűnbeeséséről és »fogadalmáról« Somogyi György ír érzékletesen és a lélektani fordulók csomóit jól megragad«oooooooooooooocKXxyoooooo-oooooooooooooooooooooooo-ooooooooooooo-o-oooooooc A törvényt betartják - kevés dolga van az egyeztető bizottságnak A családoknál is előfordul,, hogy összekülönböznek valamin. Hát egy gyárban, ahol száz meg száz ember dolgozik. Előfordul, hogy valakit akarva vagy akaratlan — sérelem ér. Ilyenkor az egyeztető bizottsághoz fordul igazságának tisztázásáért. A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál tavaly 28 dolgozó kérte a vállalati egyeztető bizottság segítségét. Ebből tizenhatan pótszabadság-igénnyel fordultak a bizottsághoz, négyen nem értettek egyet a felmondással, egy dolgozó pedig bér- és prémiumkövetelést támasztott a vállalattal szemben. ^ A dolgozók a pótszabadságot megkapták, egy felmondást megváltoztatott az EB, a többit pedig elutasította. Ackermann György ügyében az EB és a járási bíróság helybenhagyó határozatát megváltoztatta a megyei bíróság. Az idén hárman — Nagy Gézáné, Tallér Ferenc és Korponai Lajos — fordult az egyeztető bizottsághoz, sérelmezve elbocsátásukat. A vállalati egyeztető bizottság, mivel törvényesnek találta az igazgató határozatát, egyetértett vele, a dolgozóknak ez nem tetszett s fellebbeztek. A területi egyeztető bizottság ki is tűzte a tárgyalást, azonban egyik dolgozó sem jelent meg. Amint a példák mutatják, kevés dolga van az egyeztető bizottságnak, mert a Munka Törvénykönyvének paragrafusait az előírásoknak megfelelően alkalmazzák. Egyébként a tények arra is utalnak, hogy nálunk a dolgozók és az üzem igazgatója között fennálló vitás kérdéseket a törvények szellemében tisztázzák, s ez egyúttal demokratizmusunk kifejezője is. va. A kedvelt Fodor János ismét megrázta emlékezete tarsolyát: ... A karcer érdekes és elgondolkoztató történetét mesélte el, nem minden szívmelegség nélkül, a tőle szokott színvonalon. Jót és jól cselekedett a szerkesztő bizottság (tágítsuk a látókörünket, tágítsuk!!) Műik Raj Anand, hazánkban eddig ismeretlen Kas- miri történetének a közreadásával. A fordítás szép, becsületes teljesítmény — várjuk a továbbiakat —, ha az eredeti mű — az előszóban jelzett — sajátos hangulatát nem is érezzük mindenhol. Az örökségünk rovat igen tartalmas. Joós Ferenc magabiztosan és helyesen rendszerezi Katona József kéziratainak sorsára vonatkozó eddigi kutatások eredményeit. Szabó Kálmán Kalácsos Mátyás és Pintér György szomorú históriáján keresztül a régi pásztorélettel, közigazgatási, bírói eljárásokkal ismerteti meg az érdeklődőket. Domokos László Móra Ferenc re. egykori munkatársára emlékezik. A személyes élmények melegével áttüzesített, a gyakorlott író-újságíró kezével- agyával megformált írás még az irodalomtörténettel behatóbban foglalkozókat is meglepi néhány új színnel, adattal. Hel- tai Nándor az 1897-ben alapított kecskeméti könyvtár történetét foglalja össze röviden. A Műemlékeink rovat létesí- jtését üdvözöljük, e kérdésben pjól tájékozott Juhász Ferenc Sírását is tetszéssel olvastuk. A ^szerkesztő helyében azonban cegy kicsit megrövidítettük vol- 5na az építészettörténész érté- ckes, de kissé hosszas tanulmá- ?nyát. A Szemle rovatból Goór Imre [és Szekér Endre (sokat várunk •tőle), Nádass József, illetve II- [lés Endre egy-egy kötetét elem- >ző sorait dicsérhetjük. Joós Ferenc — elfelejtve, hogy a »Kiskunság« tudományos (vagy leg- [alább is tudományos igényű) fo- ilyóirat — sajnos, nem vállalko- [zik az általa kiválasztott mű- ivek alapos bírálatára, mérlegelj Mihail valamikor régen, az általános iskolában tanult egy keveset angolul, bár az angolórát a diákok legnagyobb büntetésének tartotta. Később már nem ért rá a rendszeres tanulásra, de kapcsolatot tartott fenn a külföldi rövidhullámú adókkal, s így mégis értett valamicskét angolul. Figyelmesen áttanulmányozta hát a géppel írt szöveget. »Én.... állampolgár----- volt .. .. Szovjetunió.... menekült ..menedékjogot kérek-----« A szöveget nem sikerült szó szerint lefordítania, de ez a néhány szó is elég volt ahhoz, hogy megértse a jelentés lényegét. — Oldozzanak fel! — mondta fenyegetően. — Ó, hogyne, hogyne! — kapkodott a civilruhás. — Talán enni akar? Mindjárt hoznak.... Vagy vizet parancsol?.... Charlie, vizet! — Elég a komédiából! Én nem vagyok menekült és semmilyen papírt nem írok alá! Azonnal engedjenek szabadon! — Szabadon? — A civilruhás felállt az asztalkától és megveregette Limar vállát. — Most már igazán elég a tréfából! — recsegett a hangja. — Ha nem tudná, hadihajón vagyunk, és mint külföldi kémet agvco is roegnont : ÍAISAI Pun í. RÁC lőhetjük. Innen csak két kiútja lehet: vagy a cápák reggelije lesz, vagy ... vagy az áttelepített idegenek táborába vetik! Mihail Limar különben sem tűnt ki önuralmával, de ezek a szavak mintha arculcsapták volna. Váratlanul és villámgyorsan meg is adta a választ: lesunyta fejét és úgy hasbalökte a civilruhást, hogy az a csillagokat látta. A kiáltásra összefutottak a tengerészek és vad verekedés kerekedett a kajütben. De egy megkötözött rab hogyan is szállhatott volna szembe annyi támadóival? Limart még jobban összekötözték, újabb hurkokkal tehetetlenné tették és 8 padlóra dobták. — Jól van, jól. i; — ismételte baljósán a civilruhás emberke, egy kendővel törölgetve vérző orrát. — Tizenöt perc gondolkodási időt adok. Ha akkor is megtagadja a választ, fő- belőjjük! És dühösen becsapva az ajtót, kiment a kajütből. Limar egyedül maradt. Tizenöt perc!... Ez már nem tréfa! Itt életről vagy halálról van szó. Meghalni pedig, s méghozzá ilyen ostoba körülmények között, igazán nem akart. A második világháború rég befejeződött- s Mihail Limar már kezdte elfelejteni, hogyan is süvített és zúgott el felette a halál. Most élni, élni szeretett volna. »Mi történne, ha cselhez folyamodnék? Ha aláírnám a nyilatkozatot és amint csak lehet, meglógnék?« De tüstént elhárította ezt a kishitű gondolatot. Ha csak egyszer is meginog, olyan csapdába kerül, amelyből aligha lehet kiszabadulni. »Áttelepített idegenek!« őket aztán alaposan kézbentartják és megfélemlítéssel, agitációval a legsilányabb emberi vagy inkább állati tulajdonságokat oltják beléjük. Ennél még a halál is jobb! Tizenöt perc ... Mit is lehet tenni ilyen rövid idő alatt? ___ El lehet szívni két cigarettát. Meginni egy korsó sört a büfében. Vagy elbeszélgetni egy szép fiatal lánnyal... Ez minden. És nem is kár ezekért a percekért, ha utána órák, napok, hetek, hónapok jönnek... De az élet utolsó tizenöt perce egészen más értelmet kap. Mihail Limar harmincegy évet élt. Harcolt. Dolgozott. De nem alkotott semmi rendkívülit, • kiemelkedőt. Most mégis el kell tűnnie az életből, olyan nyomtalanul, ahogy a hajó vízfodra tűnik el a tenger színéről. Ez a gondolat mindennél jobban lesújtotta Mihailt.. Ö, mennyi időt fecsérelt el biliárdozásra! Milyen gyakran megesett, hogy tanulás helyett barátaival »kirúgott a hómból«; a dominó lapocskái csak úgy csattogtak a kezük alatt!... Még a szerelemre se jutott ideie. — Majomszeretet j Igaz történetet mesélek el: S Az Edogava folyó mellett fek- fvő Sonozaki falucskában élt egy [gyermektelen japán házaspár« iElhatározták, hogy örökbe fo- Sgadnak egy majmot. Meg is [kaptak egy anyamajmot egy kis •majombébivel és sok szeretettel [gondozták, nevelték a kicsit. Egy íév múlva a »nevelőanya« dézsáiba öntötte a tűzről levett forró ivizet. Dolga után nézett, közben |a dézsa mellett játszadozó ma- ijomcsemete beesett a forró vízibe. Az anyamajom segítsége imár későn érkezett, a kis mállóm elpusztult. A család mé- |!yen gyászolta és buddhista ! szertartás szerint eltemette a lefogadott gyereket«, i Az anyamajom búskomor lett; I Hosszú napokon át nem nyúlt léteiéhez, csak ült a ház sarkálban és időnként bánatosan köribejárta a dézsát, amelybe csemetéje beleesett. Hiába volt | Tündén fáradozás, nem lehetett |;lfelejtetni vele a tragédiát így re soványabb lett és később fájdalmasan üvöltött naphosszat; Amikor a háziak már nem bírják az üvöltést hallgatni, egyszer komolyan rákiáltottak a majomra. Ekkor az lassan felállt és kiment a házból. Felkereste a helyet, ahol halott bébijét elhantolták és kikaparta körmével a holttestet. Gyengéden karjaiba emelte és beugrott vele az Edogava folyóba. (A »Japan Times«-ból.) lésére. Inkább csak áttekintést ad egy-egy mű tartalmáról. Az elkészített mérleg — mint az eddigiekből is kitűnik — kedvező, alapjában véve igen eredményes munkáról tanúskodik, * LASSAN-LASSAN fennállásának negyedik évfordulóját ür»- nepli a megyei tanács művelődési osztálya és a Katona József Társaság közös folyóirata: mégis a kezdet nehézségeivel küzd. Sokszor csak egy-két ember ügybuzgalma (Varga Mihály, Kiss István, Madarász László, Tóth László és Goór Imre nevét kell elsősorban említenünk) eredményeként jelenhetett meg egy-egy szám. Ezért örülünk különösképpen a szerkesztő bizottsági munka megjavítása érdekében hozott intézkedéseknek. A példányszám alakulását azonban változatlanul szomorúan figyeljük. Ma is csak 1000 példányban nyomják a lapot, úgy mint kezdetben. Szomorúan és vádlóan alacsony ez a szám az Alföld egyik művelődési központjában, az ország második legnagyobb megyéjében, ahol többszáz könyvtár, 6—700 magyar és történelem szakos nevelő, sok-sok hivatásos »népművelő«, festő, színész és legfőképp számos, tanulásra, szépre, szőkébb hazájának múltjára és jelenére kiváncsi munkás és értelmiségi él. Bocsásson ki előfizetési felhívást a »Kiskunság« kiadóhivatala. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy tanárok, irodalmi szakkörök, népművelési ügyvezetők, párt- és hivatalvezetők, a szakszervezetek tisztségviselői ne támogatnák ezt a kezdeményezést a saját maguk által befizetett forintokon túlmenően is. Ha nem sikerül rövidesen legalább kétszeresére emelni az eladott — és elolvasott — példányok számát, óikkor anyagiak, és méginkább a kellő visszhang hiányában visszafejlődik a »Kiskunság«, alulmarad a fejlődő vidéki folyóiratok versenyében. —i—r mindig különbet keresett;;; s közben egészen megfeledkezett ifjonti álmairól.., Régen, még a technikumban megmagyarázták neki: az emberi agy a rádióállomáshoz hasonlít, rádióhullámokat sugároz. Akkor támadt az az ötlete, hogy olyan rádiókészüléket szerkeszt, amelynek segítségével olvasni lehet az emberi gondolatokban. A fizikatanár csak derült rajta, ám egyszer azt indítványozta tudásra szomjas tanítványának, hogy menjen el a kísérleti fizikai intézethez. , S a tizenhat éves Misa Limar ott megismerte az agykutató gépet, amely feljegyzi az agyvelő rezgéseit. Egy fiatalember lépett be a nem éppen nagy, vastag ólomlapokkal fedett kamrába. Fejére grafitrudakkal felszerelt, rugalmas abroncsot tettek. A rudak- ról a kamra falain át pikkelyes fémvezeték húzódott az agykutató gépig. A kamra ajtaja becsukódott. Csak néhány perc telt el, és a készülék ernyőjén, akár a televízió négyszögében, világoszöld, mozgó vonal jelent meg. Először minden kis szöge szétfutott, apróbb és vékonyabb vonalakra szakadt, majd a mozgás egyre lassult, a hajlások lépcsőzetes, határozott formába rendeződtek. — Ez az úgynevezett »alfa ritmus« — magyarázta a professzor. — A fiatalember agyának elektromágneses kisugárzása, nyugodt állapotban. (Folytatása következik)
