Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-30 / 25. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS - KISKUN MEGYEI LAPJA %' , _ ,1 tkzzz#* ■­l ilág proletárjai;, egyesüljetek I IV. ÉVFOLYAM, 25. SZÄM Ara 50 fillér 1939. JANUÄK 30, PÉNTEK Moszkva; Szerdán délelőtt moszkvai idő szerint 10 órakor a nagy Kreml palotában foly­tatta tanácskozását az SZKP XXI. rendkívüli kongresszusa. Elsőnek N. V. Podgornij, Ukraj­na Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága első titkára emelkedett szólásra, majd V. I. lísztyinov. a moszkvai városi pártbizottság első titkárának beszámolója után D. Sz. Pol- janszkij, az OSZSZSZK Minisz­tertanácsának elnöke beszélt, Csou En-laj felszólalása Foljanszkij beszéde után Csőn En-laj, a kínai küldöttség ve­zetője, a kínai nép és a Kínai Kommunista Párt nevében üd­vözölte a kongresszus küldöt­teit. — Az SZKP XXI. kongresz- szusának összehívása a politikai élet kiemelkedő eseménye — állapította meg Csou En-laj, majd így folytatta; — A szovjet nép gyakorlata megmutatja a világnak a kom­munizmusba való átmenet út­ját és példájával lelkesíti a dolgozókat. A világ népei a Szovjetunió jelenében saját holnapjukat látják. A Szovjet­unió állandóan nagyarányú tá­mogatásban és segítségben ré­szesíti a testvéri népeket. A Szovjetunió és az egész emberi­ség érdekei teljesen és mara­déktalanul azonosak. Csou En-laj ezután azokról az eredményekről beszélt, ame­lyeket népgazdaságának és kul­túrájának fejlesztésében a kínai nép elért. Gyarapodnak a szo­cialista tábor erői — hangsú­lyozta — és már nincs messze a nap, amikor a szocializmus békés versenyben győzelmet arat a kapitalizmus felett. A demokratikus tábor orszá­gait összefűző barátságról és szoros egységről szólva Csou En-laj kijelentette: A Szovjet­unió és Kína testvéri országok, a marxizmus—leninizmus szoros egységbe forrasztotta őket. A Szovjetuniónak és Kínának kö­zös a sorsa, egyek az érdekei, a két ország barátsága örök és megbonthatatlan! Felszólalása után Csou En-laj felolvasta azt az üzenetet, amelyben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága üd­vözli az SZKP XXI. kongresz­szusát. Az üzenetet Mao Ce- tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­nöke írta alá. Alekszej Koszigin a könnyű- és élelmiszeripar fejlesztésével foglalkozott felszólalásában, majd a kongresszus küldöttei­nek tapsa közepette Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsá­gának első titkára lépett a szó­noki emelvényre. Gomulka felszólalása —- Az önök pártjának mind­egyik kongresszusa kimagasló esemény az egész világ mun­kásmozgalma és az egész em­beriség számára — mondotta. — E rendkívüli kongresszus még- inkább magára vonja a világ haladó erőinek figyelmét, mert új szakaszt nyit a kommuniz­mus építésében, a szocializmus, és a kapitalizmus békés ver­senyében. Nem kétséges — je­lentette ki Gomulka —, hogy a Szovjetunió végrehajtja új hétéves népgazdaságfejlesztési programját, önmaga és az egész emberiség javára létrehozza a kommunizmus hatalmas anyagi és technikai bázisát. A Szovjetunió nemzetközi po­litikáját méltatva Gomulka ki­jelentette, hogy az egész lengyel nép osztatlanul támogatja a Szovjetuniónak a berlini kér­désre és a német békeszerző­dés megkötésére vonatkozó ja­vaslatait. — Küldöttségünk — folytatta — nagy figyelemmel hallgatta azokat a megállapításokat, amelyeket az SZKP XXI. kong­resszusának előadója a kommu­nista pártok közötti, valamint a szocialista országok közötti viszonyról tett. Ezek a megál­lapítások szükségesek és helye­sek voltak, teljes mértékben megfelelnek a hatalmas erővé vált nemzetközi kommunista mozgalom jelenlegi helyzetének. Az álláspont, amelyet Hruscsov elvtárs kifejtett, még jobban Gomulka erősíti az egyenlőség, a testvé­riség, a szuverenitás lenini el­veire támaszkodó nemzetközi kommunista mozgalmat. Ez az állásfoglalás csapást mér a marxizmus---lenirtizmus revizio­nista renegátjaira. A lengyel ^ küldöttség veze­tőjének bészédevél zárult az SZKP XXI. kongresszusának szerda délelőtti ülése. R kongresszus szerda esti ülése Az SZKP XXI. kongresszusá­nak szerda esti ülésén az első felszólaló Nyikolaj Beljajev, Kazahsztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első tit­kára volt. Ezt követően Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára tolmácsolta a kong­resszus küldötteinek több mint kétmillió olasz kommunista és ifjú kommunista forró üdvöz­letét. Palmiro Togliatti beszéde — Az utóbbi években nehéz időszakot éltünk át, de erköl­csi és politikai győzelemmel kerültünk ki belőle — mondotta Togliatti. Az olasz küldöttség vezetője ezután röviden jellemezte az olaszországi belpolitikai helyze­tet, majd a Szovjetunió hét­éves fejlesztési tervét méltatta. — Ez a terv — mondotta Tog­liatti — nemcsak Önök előtt nyit meg óriási és ragyogó táv­latokat, hanem a világ munkás- osztálya és az egész emberiség előtt is. Amikor önök meghó­dítják a világűrt, meghódítják az egész emberiség szívét és gondolkodását is — hangsú­lyozta. Togliatti teljes mérték­ben helyeselte azokat a terve- í két, amelyeket Hruscsov elvtárs p kongresszusi beszámolója a: kommunista és munkáspártok; közötti viszony elveiként is-; mertetett, majd sok sikert ki-: vánt az SZKP XXI. kongreszj szusának és a Szovjetunió né­peinek. — Mindent megteszünk1 — fejezte be beszédét Togliatti —, hogy Olaszország munkás- osztálya minél jobban kivegye részét a békéért és a szocia­lizmusért folyó harcból. Jacques Dados felszólalása Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Központi Bi­zottságának titkára a Francia Kommunista Párt és Központi Bizottsága, a francia munkás- osztály és a francia dolgozó tö­megek üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak. — Amikor itt jelen vagyunk A SZOVJETUNIÓ HOLNAPJA (2. oldal) az Állategészség­ügy HELYZETE MEGYÉNKBEN (3. oldal) SZÄLLÄSCSINÄLOK (3. oldal) EGY RÉGI HIMNUSZ (t. oldal) KIÁLLÍTÁS az ernst- MŰZEUMBAN (i. oldal) SPORT (5. oldal) HALAS ÉS JÁRÁSA (6. oldal) A VILÁG URALKODÓJA (6. oldal) az önök csodálatos kongresszu­sán — mondotta többek között Duclos —, egyre erősebb lesz bennünk a bizonyosság, hogy győzedelmeskedik nagy ügyünk,; büszkék vagyunk rá, hogy kom­munisták vagyunk, harcolunk a kommunizmusért, az emberiség, reményéért és jövőjéért. A pártkongresszus szerda esti ülésén felszólaltak még' Alekszej Hvorosztuhin és Alek­szej Larionov, területi pártbi­zottsági első titkárok. Az SZKP XXI. kongresszusa január 29-én, csütörtökön, moszkvai idő szerint 10 órakor folytatta munkáját. S mezőgazdasági termelés és a szövetkezeti mozgalom fejlesztésének kérdéseiről tanácskozott a megyei pártaktiva Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt titkára fid v5s!i Mitytn akadémikust. Január 28-án, szerdán, a me­gyei tanács nagytermében a me­gyei pártbizottság tagjai; a já­rási, városi pártbizottságok és a nagyobb községek pártszerveze­teinek vezetői, a megyei és já­rási tanácsok, valamint a tömeg- szervezetek vezetői, azonkívül számos mezőgazdasági szakem­ber, termelőszövetkezeti, gép­állomási és állami gazdasági ve­zetők aktivaértekezletén Molnár Frigyes elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára tartott be­számolót a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről, a szövet­kezeti gazdaságok megszilárdí­tásának és fejlesztésének tenni­valóiról. Az előadást követő vi­tában felszólalt Marosán György elvtárs, államminiszter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szabó István elvíárs, a bajai járási pártbizottság első titkára. Havasi János, a kecske­méti Petőfi Termelőszövetkezet elnöke, Daltos Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnöke, Kazinczi Mihály, a Bácsalmási Állami Gazdaság igazgatója, Brachna János, MESZÖV-elnök, Czumics József, a bajai városi pártbizott­ság osztályvezetője, Pesir István elvtárs, a kiskunfélegyházi Vö­rös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, Papp Ferenc elvtárs, a fajszi Vörös Csillag Termelő- szövetkezet elnöke, Bálán Mik­lós elvtárs, a bajai járási párt­bizottság munkatársa, és Ágos­ton András elvtárs, a kiskőrösi járási pártbizottság első titkára. Az aktivaülésen jelen volt Gábri Mihály elvtárs, a Köz­ponti Bizottság párt- és tömeg­szervezetek osztályának helyet­tes vezetője, Keserű János elv- társ, a Központi Bizottság me­zőgazdasági osztályának helyet­tes vezetője, Rappai Gyula elv­társ, a Központi Bizottság agit­prop. osztályának helyettes ve­zetője és Roska István elvtárs, a Központi Bizottság pért- és tö­megszervezetek osztályánál; munkatársa. Űj üzem lesz Fülöpszálláson A kiskőrösi járás egyik leg­nagyobb községében eddig jó­részt kihasználatlanul állt a malom épülete. A tágas, masz- szav építésű fülöpszállási ma­lomban eddig csak egy liszt- csere-telep működött. A köz­ségi tanács kérelme alapján a megyei tanács v. b. a közeW múltban értesítette a községet;! hogy javaslatukat a végrehajtó bizottság megtárgyalta, s a malom leszerelése, valamint a! lisztcsere-telep elköltöztetésej után egy aprömag-csomagoló üzemet szerveznek. Csou En-laj: A világ népei 2 Szovjetunió jelenében saját holnapjukat látják Megkezdődött a vita Hruscsov beszámolója felett

Next

/
Oldalképek
Tartalom