Petőfi Népe, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-23 / 302. szám

2. oldal 1958. december 23, kedd összeült a Szovjetunió Legfelső Tanácsa A Kremlben hétfőn összeült a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa. Az eddigi szokástól el­térően a szovjet parlament két háza: a szövetségi és a nem­zetiségi tanács nem egymásután, hanem egyidejűleg tartja ülését. A hétfői ülés legfontosabb pontja az oktatási reform, amelynek alapján a közeli évek­ben átalakítják a szovjet isko­lai és főiskolai rendszert. A re­formtervezet tézisek formájában öt héttel ezelőtt látott napvilá­got, s azóta országszerte meg­vitatták. A képviselők valószínűleg a mostani ülésszakon hallgatják meg a pénzügyminiszter jelen­tését az idei költségvetés végre­hajtásáról és megtárgyalják a jövő évi költségvetési tervezetet. IOOOOOOOOOOOOOOOCKKX3 Mi épült a megyében a közelmúltban Sebesen, összekapaszkodva fut­nak a napok, egy-kettőt haj­tunk a naptár lapjain és már itt is az év vége, a számvetés, az összegezések ideje. Bár az adatok végleges feldolgozásán éppen most munkálkodnak, nyugodtan kijelenthetjük, hogy megyénk lakossága a község- fejlesztési alapra befizetett fo­rintjait a legtöbb helyen fon­tos és szükséges létesítmények alakjában látja viszont. Az év­tizedes remények, az egy év előtt tervvé formálódó elképze­lések túlnyomó része valóság­gá vált és így városainkban és falvainkban mindenhol köny- nyebb, kényelmesebb és szebb lett az élet. December elején is szorgal­mas munka folyt a legtöbb já­rásban. Baján az állatorvosi ambulancia építését fejezték be. 39 000 forintot költöttek er­re a célra. Megkezdték három kút fúrását. Az aligvárdai vil­lamosítási munkák is a végé­hez közelednek. 123 000 forin­tot áldoztak erre a célra a községfejlesztési alapból. Szép az új dunaszentbenedeki védő­női lakás is. (39 000 Ft.) Faj- szon gyalogjárdát készítettek. Kiskőrösön a forrás körül épü­letet emeltek — ez 16 000 fo- £ rintba került — folytatták a kabinsor építését (66 000 Ft), a vásártéri iskolánál pedig tan­műhelyt létesítettek 61 000 fo- rintos beruházással. Közkutak létesítésére 20 000 forintot ál­doztak, a hordójelző állomásra pedig 40 000 forintot. Soltszent- imrének is van mivel büszkél­kednie. A piactéri asztalokon kívül téglafallal kerítették kö­rül a tanácsházát, s bővítették a sportpálya öltözőit. Soltról gyalogjárda építésének a befe­jezését jelentették. Csengődön pedig a tanyai iskolák javítá­sával és a közvilágítás bővíté­sével december 10-re teljesítet­ték is az évi községfejlesztési tervüket. Géderlakon 150 köb­méter víz befogadására alkal­mas víztároló medence készült 39 000 forintért. Sok szép létesítményről ad­tunk hírt ez alkalommal is. A feladat most kettős. Sürgősen intézkedni kell ott, ahol szer­vezetlenség, vagy / anyaghiány az akadály, mint például Ka­locsán, ahol a DÁV jóváhagyá­sának késése miatt nem tud­ják a hálózatbővítési munkát megkezdeni — és már most kell gondoskodni az új épüle­tek, utak, kutak rendszeres gondozásáról, karbantartásáról. H. N. KISHIREK küljöldröl AZ ŰJ KÍNA jelenti Peking bői. A Kínai Népköztársaság kormánya vasárnap nyilatkoza­tot, tett közzé a berlini kér­désről és abban teljes mérték­ben támogatja a Szovjetunió Berlinre vonatkozó javaslatait. A Kínai Népköztársaság a Szov­jetunió kormányának javaslatai­val egyetértésben úgy véleke­dik, hogy meg kell szünetetni Berlinben a megszállási rend szert. Vissza kell adni a vá­rost a német népnek és fel kell számolni a nyugat-berlini rákos daganatot, amely megmérgezi az európai és általában a nem­zetközi helyzetet, * A SZOVJETUNIÓ, Lengyel- ország, Bulgária, Románia, Ma­gyarország, Albánia, Csehszlo­vákia és a Német Demokratikus Köztársaság mintegy száz ókor­kutatója értekezletet tartott Er­furtban. Elhatározták, hogy a Krim félszigeten cs a Földközi­tenger térségében közös ásatá­sokat kezdenek. • AZ INDIAI magyar kulturális bizottság rendezésében kiállítás nyilt Delhiben. A kiállításon Beti, a tavaly Magyarországon járt foto-riporter hazánkról ké­szült fényképeit és magyar kéz­műipari tárgyak, kerámiák, könyvek szerepelnek. GYÄSZHIR Drága jó férjemet, édes­apánkat, sógorunkat, nagy­apánkat, id. Szántó Imrét 23-án délután temetjük Kecskeméten, a Budai úti ref. temetőben. 3626 Termelőszövetkezetet alakítottak a páhi fiatalok A mezőgazdasággal foglalkozó emberek előtt már régóta ismert volt a páhi Alkot­mány Termelőszövetkezet hely­zete. Évek hosszú során keresz­tül rombolta a dicstelen veze­tés, a fegyelmezetlen, hanyag munka termelőszövetkezeteink tekintélyét. Páhi dolgozó pa­rasztsága előtt lejáratta a szo­cialista mezőgazdaságot és ezért az illetékes állami szervek né­hány héttel ezelőtt feloszlatták a szövetkezetét. A község kommunistáit és mellettük elsősorban a KISZ tagjait régen foglalkoztatta már az a gondolat, hogy nem nyu­godhatnak bele ebbe a tűrhe­tetlen helyzetbe, valamit tenni kell, hogy helyreállítsák a la­kosság előtt a szövetkezeti moz­galom becsületét. A szocialista mezőgazdaság becsületének helyreállítására Kalmár István községi agronómus és KISZ- títkár vezetésével a fiatalok vállalkoztak. A nyár óta tartó tervezgetés és szervező munka meghozta gyümölcsét. December hó 11-én a feloszlatott Alkot­mány helyén Ifjú Gárda néven megalakult megyénk első ifjú­sági termelőszövetkezete. _ A szövetkezet 17 családdal és 31 taggal jött létre. Tagjainak 80 százaléka 30 éven aluli és mindegyik KISZ-tag. A régi szövetkezet tagjai közül csak azokat vették fel, akikben száz- százalékos biztosítékot látnak arra, hogy a régi hibákat nem fogják ismét elkövetni, s így hat felvételi kérelmet el is utasítottak, olyan jelentkezőkét, akik nem felelnek meg az új kollektíva tagjaként. A szövetkezet 21 tagja öttagú vezetőséget választott és az el­nöki teendők ellátásával Kal­már István KlSZ-titkárt bízta meg. A vezetőség tagjai egy ki­vételével a fiatalságból tevődik össze. Kalmár István, az elnök 26 éves. Ifjú Judák Mihály 23 éves, Nagy Ferenc 30 éves, Fa­zekas Mihályné 30 éves és egye­dül Vágó János elvtárs képvi­seli az idősebb nemzedéket, aki 60 éves. Az alakuló közgyűlés után a fiatalok lázas munkába kezdtek. Az őszi munkák el­végzése már eddig is azt mu­tatja, hogy lehet bízni komoly­ságukban, lelkesedésükben és fegyelmezettségükben. Szántó­földjeikből 178 katasztrális hold szépen zöldül a vetés, és 122 hold kész szántásuk van. Kalmár elvtárs látogatásunk során elmondotta* hogy igen sok nehézséggel küzdenek, amelyek felszámolásában nagyon várják a járási és a megyei szervek segítségét. Számításuk szerint 550 katasztrális hold földjük van, amelyből 7 hold szőlő és gyümölcsös. Azonban a terület­nek egy részét hem tudták bir­tokba venni, mert a régi szö­vetkezet vezetői nem vezették pontosan a földnyilvántartást és így több tíz hold olyan terület van, amelyet egyéniek használ­nak, de a szövetkezet fizeti utánuk az adót. Sürgős szükség van arra, hogy ezt a helyzetet gyorsan rendezzék. Gazdasági épületeik a mini­mális szükségleteket kielégítik. Rendelkeznek három istállóval, melléképületekkel, ólakkal és 12 lakóházzal. A másik nagy ne­hézség az állattenyésztés terü­letén jelentkezik. Jelenleg 15 darab szarvasmarhával, 30 da­rab malaccal, 25 darab hízóval, 152 darab birkával és 12 lóval rendelkeznek, de ez az állomány nagyon gyenge minőséget kép­visel* A szövetkezet fiataljai és az idősebbek is örömmel mondták el és dicsérőleg emlékezfek meg arról, hogy Mohácsi Károly elvtárs, a Csengődi Állami Gaz­daság igazgatója személyesen segítségükre sietett és az egyik üzemegység vezetőjét, Felker Béla elvtársat azzal bízta meg, hogy mindenben, amiben lehet, nyújtson támogatást a fiatal szövetkezetnek. A szövetkezet vezetői és kom­munistái legfontosabb felada­tuknak most azt tartják, hogy a vagyontárgyak átvétele cs rendezése mellett sürgősen el­készítsék a termelési tervet és annak alapján készüljenek a tavaszi nagy munkákra. A szövetkezetben tíz párttag van. — Ügy tervezik, hogy a téli munkaszünetet fel­használva előkészítik és meg­alakítják a pártszervezetet, hi­szen jól tudják, hogy milyen nagy segítséget fog az jelenteni a gazdasági és más nehézségek leküzdésében, a szövetkezet ve­zetésében. A páhi községi KlSZ-szerve- zct fiataljai példamutatóan be­bizonyították, hogy a paraszt­fiatalság között mély gyökeret vert már a szocialista mezőgaz­daság iránti szimpátia. Bizto­sak vagyunk benne, hogy kellő állami segítséggel, társadalmi támogatással, valamint saját erőik megfeszítésével virágzó gazdaságot teremtenek. Rómsics Ferenc ■oooooooooooooocoooooao — »Mivel lep meg bennünket a serdülőkor?« címmel Veczkó József tanár érdekesnek és hasznosnak ígérkező előadását hallgathatják meg az érdeklődők az Építők Katona József Mű­velődési Otthonában, kedden es­te 6 órakor, naptAr 1958. december 23, kedd Névnap: Viktória Napkelte: 7 óra 30 perc Napnyugta: 15 óra 56 perc * — Újjáalakult a kaskantyúi szőlőtermelő szakcsoport. — Könyvtárral és filmvetítő­géppel felszerelt terepjáró autót kap rövidesen Bács-Kiskun me­gye, A kocsiban két ember lesz, a gépkocsivezető, aki a vetítő­gépet kezeli és a könyvtáros, így akarják a tanyavilág kul­turális helyzetét javítani. — 108 forintot gyűjtöttek a kiskunfélegyházi toliüzem dol­gozói az elhagyott gyermekek karácsonyi jutalmazására — tudjuk meg Rády Antalné le­veléből. — Hatalmas alagúthálózatra bukkantak Sopron alatt. Most már bizonyos, hogy a régi sop­roni várból — még a törökök sem tudták elfoglalni — min­denfelé titkos alagutak vezet­tek. — Megverték szomszédjukat. Bende Pál 36 éves. a kecske­méti Sütőipari Vállalat alkal­mazottja és felesége egyik este behatoltak az udvari lakásában tartózkodó Gergely Jánosné szo­bájába és megverték. A sértett 8 napon túl, 20 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, Az eljárás megindult. — Jó eredménnyel fejezte be az évet a mélykúti Hunyadi Termelőszövetkezt. Sokat kö­szönhetnek Németh István agro- nómusnak, akinek szakszerű irá­nyításával igen jó termésered­ményeket értek el. >0000 000-0000o-o< Emlékezés Vikár Bélára December 21-én, vasárnap este 6 órai kezdettel a dunavecsei járási kultúrházban ünnepi es­ten emlékeztek meg Vikár Bé­láról, a Kalevala magyar fordító­járól, a nemzetközi hírnévre szert tett magyar esztétikusról, íróról, újságíróról. Az ünnepi beszédet Vallay István tartotta. Az ünnepi estre Budapestről megérkezett a Budapesti Me­nyecske kórus is. A megemléke­zésen megjelent dr. Ortutay Gyu­la, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára is. — Dallos Ferenc elvtárs, a megyei tanács Wnöke is felszó­lalt a Tudományos Akadémián, az egységes vízügyi szervezet tízéves jubileuma alkalmából rendezett ülésszakon. — A kommunista erkölcsről vitáztak a pataijai nevelők az elmúlt héten. A vitát Illés Gá­bor tanácselnök vezette. (Röckl József leveléből.) — Ma avatják az új villany- hálózatot Pálmonostorán. — ötféle televíziós készülék, húszféle rádiókészülék, három­fajta robogó készül ^jövőre. Tíz­millió forinttal több árul ad a kohó- és gépipar a belkeres­kedelemnek mint az idén; — Lenin-renddel tüntették ki a belga sarkkutatók megmentö- jét. A gép legénységét a Munka Vörös Zászló-lcnd kitüntetéssel jutalmazták. Hruscsov külön táviratban üdvözölte a hős szov­jet pilótákat. — Az Állami Áruház rövid­áru osztályáról egy női pulóvert próbált ellopni Hencz György- né többszörösen büntetett kecs­keméti lakos. Elcsípték és most újra megbüntetik. — A további gazdálkodáshoz 5 és fél millió forint értékű ve­tőmagot, 48 millió forint értékű takarmányt tartalékoltak — többek között — megyénk ter­melőszövetkezetei. — A Kecskeméti Gépgyár könyvtárosa a bizományba ka­pott könyvekből 17 000 forint értékűt adott el ebben az év­ben. — összesítették Bács-Kiskün megye termelőszövetkezeteinek zárszámadási eredményeit. Igen kedvező kép alakult ki. Egy év alatt 40 millió forinttal növe­kedett a termelőszövetkezetek állóeszköz-állományának az ér­téke. — 100 katasztrális holdon 31 számosállatot tart — átlagosan és viszonyítva — a jánoshalmi Petőfi Tsz és a kalocsai Iszkra Tsz. Igen szép eredmény ez, hiszen a megyei terv 30 szá­mosállat tartását már kielégí­tőnek tekinti. — Gyászhír. Mély fájdalom­mal jelentem, hogy férjem, Ju­hász Mihály nyugdíjas töltény- széki altiszt meghalt. Temetése kedden délután 3 órakor lesz Kecskeméten, a Szentháromság temetőben, özv, Juhász Mihály­né, 6428 „Zöld az út“ az ünnepek előtt — Felkészült a csúcsforgalomra a kecskeméti vasútállomás — Nagy a forgalom mostanában a vasútállomáson. Kosarakkal, bőröndökkel felpakolva várnak az utazók az érkező vonatokra. Vásárolni jöttek Kecskemétre a szomszéd falvakból, sőt városok­ból is, mert Kecskemét megyei központ, itt nagyobb a válasz­ték. Egy fiatalasszony zsírosbö- dönt vett, a másik nylon háló­jából egy baba és falovacska kandikál ki, — biztosan ezt te­szi a karácsonyfa alá a gyerme­keinek. Ezek az utasok már fel­készültek az ünnepre, de vajon a MÁV dolgozói is felkészültek a nagy forgalomra? Kezdjük talán a vasútállomás IBUSZ pavilonjánál: Petőfi Né­pét még lehet kapni, de a Nép­szava már a reggeli órákban elfogyott. Cukor és • csokoládé van bőségesen. Bent az utasellátó étteremben a szokásos rend, tisztaság és a kedves, udvarias kiszolgálók fo­gadtak. Csiszár Andor és fele­sége — a vezetők, — elmondták* hogy mit tettek, illetve mit tesz­nek az utazóközönség jó ellá­tása érdekében: — Az idén sokkal jobban fel­készültünk a karácsonyi és új­évi forgalomra, mint az elmúlt évben — mondotta. — Külön­böző halféleségekkel rác­ponty, süllő orli-módra — vár­juk az utazókat, ezenkívül „utas­ellátó inyenctálakat”, befőtteket készítünk nagy választékban. Az ünnepnapokon tovább tartunk nyitva. Karácsonykor 11 óráig, szilveszterkor két óráig. Szil­veszterkor újévi malacot is sü­tünk, főzünk korhelylevcst, len­csefőzeléket. Amíg beszélgetünk, asztalunk­hoz ül Nagy Lajósné, a- Kiskun­félegyházi .Utasellátó Vállalat vezetőhelyetteáe, s ő szintén fel- készültségükről számol be. Később felkerestük az állo­másfőnököt, aki a mentesítő vo­natok menetrendjéről adott fel­világosítást (lapunk más helyén közöljük) s a helyi vonatokon utazók számára is igen meg­nyugtató tényt közölt: a Kecs­kemét—Kunszentmárton, Kecs­kemét—Lajosmizse és a Kecske­mét—fülöpszállási vonalakon hosszabb szerélvényt állítanak össze. Az idén jóval több men­tesítő vonatot biztosítanak, mint az elmúlt évben. A jegypénztá­rak állandóan nyitva tartanak, s áz utazókat csak arra kérik, hogy a tolongások, sorbaállások elkerülése miátt idejében vált­sák meg jegyeiket. (barIái , 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom