Petőfi Népe, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-16 / 296. szám
1958. december 16, kedd 5. oldal A hat gól a hetedik helyre segítette a Dózsát KECSKEMÉTI DÓZSA—CEGLÉDI VASUTAS 6:1 (4:1) Kecskemét — 1500 néző. Eette: Nagy I. Lajos. K. Dózsa: Czéh — Tordasi, Határ, Kerepesi — Jónás, Morvay — Eng- lert. Boros, Nagy, Csordás, Zele. Edző: Fenyvesi László. Cegléd: Madaras! — Várkonyi dr., Gyikó, Pintér — Csontos, Lengyel Kökény, Halász, Kubinyi, Baranyi, Botos. Edző: Lőrincz Emil. Az utolsó fordulóban — akár legutóbb a KTE — a Dózsa Is megtalálta a góllövő cipőjét. Ez a hat gól a múltheti 14. helyről (az ózdi győzelemmel együtt) a 7. helyre hozta lel a Dózsát. Már az első percben szöglethez jut a hazai csapat, mégis a 4. perc-* ben csak a szerencsének köszönhetik, hogy Kubinyi labdája nem kerül a hálójukba. Mintegy tíz perces ostrom , után a 14. percben szépen kidolgozott gólhoz jut a Dózsa. Boros csíhbe viszi a labdát, s ketten is elnyomják. A 20 méteres szabadrúgásnak Nagy áll neki és bombalövése a vetödő kapus fölött a kapufa éléről vágódik a hálóba. A szórványos ceglédi támadások eredménye a 23. percben Kubinyi kapufája. A 31. percben Csordás kiugrasztja Zelét, akinek beadására Nagy jó ütembe fut be és éles fejese a hálóban köt ki. A 39. perc újabb fejesgólt hoz. Most Englert fut el és beadását Zele fejeli a ka- . púba. A 42. percben a Cegléd váratlanul gólt ér el. Halász beadá- , sára Czéh kifut és a labda a feje lelett a hálóban köt ki. Az utolsó előtti percben a nagy kedvvel játszó Englert fut el ismét és ívelt beadását Csordás értékesíti. Hatalmas iramban kezdi a II. félidőt a Dózsa és Nagy már az első percben a hálóba gurít, majd a 8. percben Boros egyéni játékkal beállítja az eredményt. Továbbra is a kecskeméti csapat irányítja a játé-* Ve- kot, de lefékezve. A Dózsa játékosai most óvatosabban játszanak, amiben közrejátszik az a körülmény , is, hogy a ceglédiek kíméletlenül, emberremenően, durván játszanak, amit a játékvezető megenged. Dózsa-támadásokkal ér véget a mérkőzés. A Dózsa utolsó mérkőzésén,- de főleg a ceglédiek ellen igen jó játékot és főleg eredményeset mutatott. A csapat igyekezett pótolni mindazt, amit a góllövés terén elmulasztott és ez sikerült is, hiszen a hatodik helyre tornázta fel magát a csapat. Czéh kapus a csúszós talajon a szokottnál bizonytalanabb volt. A ceglédiek egyetlen gólja az ő hibájából született. A hátvédhármasból kitűnt Határ magabiztos, körültekintő játéka. A fedezetpárt most is jól irányított. Morvay „bejátszotta” magát a csapatba. Jónás mindvégig jó volt, de egy-egy könnyelműségéről le kell szoknia. A csatársor játéka volt a meglepetés. Most lehetett látni, hogy mit jelent Csordás észjátéka ebben a sorban. Kimagaslóan jól játszott. Nem sokkal maradt mögötte a sor leggólképesebb tagja — Nagy Mihály sem. Őszi legjobb játékát mutatta. A jobbszárny az^I. félidőben kitűnően működött. A II. félidőben azonban már nem merit úgy a játék Borosnak, mint szünet előtt és ez magával hozta Englert visszaesését is. Zele sokat szaladgált és sokszor üresen maradt a baloldal, így elakadtak a baloldali támadások. A játékvezetővel nem volt megj elégedve a közönség. A kiváló, ökölvívó játékvezető (legutóbb ő vezette a Szovjetunió—NDK válogatott ökölvívó mérkőzést) túlságosan megengedte a durva játékot. 'UUgovv/lKKKöKH>ÓOÖÓóOÖÜö(K» Három gól és más semmi... BAJAI ÉPÍTŐK—BALINKAI BÁNYÁSZ 2:1 (2:0) • Baja — 1500 néző — Vezette: Rajnai. B. Építők: Disztl — Franczia — Varga, Vörös II. — Heringer, Mils us — Kreisz, Czeglódi, Poszlan- csek, Teket; Gyurkity, — Edző: Váriya László. A szurkolók a múlt heti jó játék után további javulást vártak az Építőktől. Sajnos, nem így történt. A választásnál a bajaiaknaic kedvez a szerencse és erős széltől Iáin ogatva kezdik a játékot. Az első gól a ti. percben esik. Gyurkity átjátssza magát a jobbhátvéden . és . lövése a jobb felső sarokban köt ’ Jd. A 18. percben Czcglédt igen jó helyzetben hibáz. A következő percben a vendégek járnák ugyanígy. Az Építők csatárai sorra hagyják ki a legjobb helyzeteket. A második gól a 28. percben születik. A bányászok kapusa rosszul üti ki Krejsz labdáját. Posz- lancsék ráíut és a hálóba gürít.-Mezőnyjátékkal ér véget a félidő. Fordulás „ után a 2. percben Kreisznek van sokat ígérő hely0000<K>(KX>0ÍKK><>Ó(>Ó<>Ó<KHKK Győzelmet érdemelt volna a KTE KECSKEMÉTI TE—MEZÖHEG YESI MEDOSZ 1:1 (0:0) zete, dé lövése elkerüli a hálót. Egy perc múlva a vendégek jobbösszekötője kiugrik — és a döntő helyzetben elcsúszik. A 14. percben súlyos védelmi hibából javítanak a vendégek. Varga hazaadás előtt nem néz hátra és pontosan a balinkai középcsatár lábára adja a labdát. A középcsatár nyugodtan a hálóba gurít. A vendégek most lendületesen támadnak a szétesően játszó bajajak ellen és nem sok hiányzott az egyenlítéshez. A bajaiak első szép támadása csak a. 38. percben történik, amikor Tekét. futtából alig lő mellé. Még a 40, percben lenne alkalma javítania Kreisznek, de a vendégkapus az utolsó pillanatban felszedi a labdát. Alacsony színvonalú mérkőzésen rossz játékkal fejezte be az őszi évadot az Építők. Nemcsak egykét játékos rossz formája volt a feltűnő, hanem az egész csapaté. Tavasszal . sokkal jobb és eredményesebb játékkal keli kirukkolnia a baj alaknak, ha nem akarnak leszakadni az élről. Csak Teket és Mikus játékát lehet kiemelni. Mezőhegyes — 500 néző — Ve-* zette: Bálint (Szeged). KTE: Pintér — Toricska I., Bitó, Mészáros I. — Dezsőfi U., Vass — Berta, Gacs, Karazsia IV., Torics- ka III., Barta. — Edző: Molnár Ferenc Az első félidőben széllel hátban , Játszik a KTE, de ezt az előnyt nem tudjá kihasználni, sőt inkább zavarja a szél a csapatot. A Játéknak ez a része csaknem teljes egészében a mezőhegyesi térleien folyik. Állandó fölényt harcol ki a KTE, de a szívósan védekező mezőhegyeslek kapuját nem tudja bevenni. A nagy fölény mindössze egy kapufában nyilvánul meg. Szünet után a KTE az edző utasításainak megfelelően a nagy szélben a földre viszi a labdát es a . játék most jobban megy a csapatnak. A . 23. percben egy jobboldali KTE-támadás során Berta }ő> fvél be középre. A labdára ketten is rohannak rá, s az Karakla combjáról a hálóba pattan. A gól fellelkesül a csapatot, továbbra ts támadnak. A 27. percben a me- -zőhegycsiek mintegy 25 méterről kapura vágóit labdájába Kara- es La rosszul fejel bele és fejese irányt változtatva a megdermedt Pintér mellett a hálóba esik. Két nerc múlva egy gyors támadás során Karazsia szökteti Toricska llT-at, aki biztosan lő a hálóba. Bálint játékvezető kettőt fuj és ,e kezdő pontra mutat. A partjelző bemondására azonban megváltoztatja ítéletét és állítólagos les miatt szabadrúgást ítél a KTE ellen. A KTE továbbra Is nagy erővel támad, és a 38. percben Karaites. "bár kézzel-lábbal akadályozzák. átjut a 16-OS vonalon, ahol élkászáüák, úgyhogy a középcsa- tar elterül. A játékvezető mindenki meglepetésére 11-es helyett kapuid rúgást ítél. KTE-támadásokkal ér véget a mérkőzés. A KTE dsapata mindvégig ttafflí felkesedéesel játszott. hegyessel még megbirkózott volna, de a játékvezetővel nem bírt. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: December 16, kedd este 7 órakor Kálmán Imre: »CIRKUSZHERCEGNÖ« Nagyoperett 3 felvonásban Bcrletsziinct Vasárnapi sporteredmények Labdarúgás: Vasas—MTK 1:0 (0:0), A győztes gól a befejezés előtt három perccel született. Ezzel a Vasas a bajnoki táblázat élére került. — Bp. Honvéd—Ferencváros :1 (0:1). Egy óráig a Ferencváros vezetett, éltkor azonban hat perc alatt három gólt kapott é£ az utolsó 10 percben teljesen visszaesett. Csepel—Miskolc 8:0 (6:0), Szombathely—Diósgyőr 2:0 (1:0) Diósgyőrött. Tatabánya—Salgótarján 1:1 0:0). Újpesti Dózsa—Dorog 1:1 (1:0). Újpesten a hazaiak csak ll-esből tudtak gólt rúgni. BVSC—Győr 3:1 (1:1). Az újonc BVSC ezzel a győzelmével, jobb gólarányával megelőzte a Ferencvárost! — Csehszlovákia—Olaszország 1:1 (1:0). A Genovában lejátszott mérkőzés igazságos döntetlent hozott. Birkózás: Budapesten Magyarország és Törökország válogatott birkózó csapata mérkőzött. A négy alsó csoportban kötöttfogásban, a négy felső csoportban szabadfogásban mérték össze az erejüket. A magyar csapat 4,5:3.5 arányú győzelmet aratott, amelynek érdekessége az volt, hogy a végső győzelmet a szabadfogású birkózók harcolták ki. Vízilabda. Bukarestben a nemzetközi vízilabda-tornát az Újpesti Dózsa nyerte, miután mindhárom ellenfelét — köztük a Magdeburgi Dinamót — is legyőzte. Asztalitenisz. A pilseni nemzetközi asztalitenisz-versenyen a középdöntőben a férfiaknál csak Sidó győzött eddig, míg Földi és Gyet- vai vereséget szenvedtek és Ber- szik is vesztésre áll. Kóczíán és Mossóczy bejutottak a négy legjobb közé. Sakk. A magyar bajnokság 12. fordulójában nagy meglepetésre Dely legyőzte a bajnokságot védő és a bajnokságban eddigi vezető Portischt. Így a vezetést Szabó László nemzetközi nagymesterünk vette át. Totóeredmények: 1, x, 2, 1, 2, 1, 1, x, 2, 1, x, törölve, x. A Keleti NB II. állása: 1. Szegedi EAC 2. Debrecen 3. Borsodi B. 4. Egyetértés 5. Jászberény C'. Szegedi VSE 7. Kecskemét 8. Bp. Spartacus 9. Miskolc 10. UTTÉ 11. Bp. Előre. 12. Özd 13. Szolnok. 14. Pénzügyőrök 15. Salg. SE 16. Cegléd A Windscale-i alomkutató balesetének súlyos következménye Tizenhárom Hónappal az angol Windscale-i atomkutatóban történt baleset után alapos vizsgálatok után megállapították, hogy a baleset súlyos következményekkel járt a környék növényzetére és állatvilágára. A baleset folytán bekövetkezett sugárzás nemcsak Stroncium 90-et, hanem Caesium 137-et és Ruthenium 103-at is vitt a környék levegőjébe. E sugárzások következtében megváltozott a növényzet fejlődése Windscale körzetében és bizonyos abnor- mitások mutatkoznak az állatok életében is. Egyes állatok titokzatos módon kimúltak; igen sok tehén elvetélt, Sok borjú halva született és fekete vad- nyúlak tűntek fel; Furcsa formájú tökvirágok nőttek; a csillagfürt szára hengeralakúból lapossá vált; a fű formája megváltozott, színe helyenként karmazsin-vörös lett. Apróhirdetések 2 2 37: 9 24 4 3 20:10 20, 2 25:13 19 4 5 23:18 16 4 5 24:22 16 15 6 4 5 22:21 16 15 5 4 6 18:18 14 6 5 22:23 14 4 6 19:2J 14 15 11 15 8 14 7 15 6 15 6 15 4 15 5 15 5 13 6 15 5 14 5 13 3 15 3 15 4 6 16:J9 14 7 24:29 14 6 14:24 14 8 20:18 11 7 16:19 11 7 13:31 11 9 14:32 10 Szegedi iNB ll-s eredmények: EAC—Salgótarjáni SE 4:0 (2:0), Debreceni VSC—Borsodi Bányász 1:1 (1:1), Bp. Egyetértés—Szegedi VSE 3:1 (1:1), Bp. Előre—Miskolci MTE 1:0 (0:0) Miskolcon, Ózdi VasasSzolnoki MÁV 1:0 (0:0) Szolnokon. Pénzügyőrök—Bp. Spartacus 2:0. ........... - ... EL ADÓ Kecskemét Belső-Szegedi út 10. számú, alápincézett ház. Vétel esetér, elfoglalható. 6362 Őszi első a Bácska Posztó csa pata BAJAI BÁCSKA POSZTÓ—BONYHÁDI MTE 3:0 (3:0) Bonyhád — 1600 néző — Vezette: Bácsván. Bácska Posztó; Körmendi — Barta I-, Ihqs. It., Várnagy — Borsodi, Ihos I. — Albert, Horváth, Petresevics, Du j móv, Gugán. — Edző: Fekete Kovács Győző. Sorsdöntő mérkőzést vívott a Bácska Posztó csapata vasárnap Bonyhádon. A szurkolók általában szoros eredményt, de győzelmet reméltek. Egyesek — amit kimondani nem mertek — esetleg az őszi elsőséget is. Ez valóra vált, mert a Pécsi Bányász dombóvári veresége folytán a két csapat helyet cserélt s így az őszi első egy pont különbséggel a Bácska csapata lett. Lendületes hazai támadásokkal kezdődik a mérkőzés, annak ellenére, hogy az erős szól a babaiakat segíti. Már az első percben veszélyes labdát kell védenie Körmendinek. Pár perces bonyhádi rohapiok után. a játék irányítását a Bácska veszi ót es Petresevics nagy bombája a kapu fölött suhan el a 4. percben. Majd a 10. percben a kapufáról vágódik le a lövésé. A bajaiak támadásaikat a szélekén indítják és a nagyszámú közönség szép kombinációkat lát. A ,27. percben góllá érik a Bácska fölénye. Albert beadását Dujmov a jó; ütemben érkező Petresevics elé 'irányítja. A középcsatár biztosan helyezi a labdát a, bonyhádiak kapujába. A gól 'szárnyakat ad Bajának és az utolsó öt percben nagyszerűen .hajrázva Horváth 18 méteres lövésével, valamint Dujmov. egyéni akciójával' 3:0-ra ál- —o. Iítják a félidőt. * a Mező- * i'úrüulás jllíím a hazaiaknak kedvez a szél, mégis Dujmov már az első percben újabb gólt lőhetne, de jó helyzetben hibáz. Ezután a hazaiak mezőnyfölényt harcolnak ki, de támadásaik csak a 16-osig jutnak el a jól romboló Bácska- védelem miatt. A félidő közepétől kezdve ismét a Bácska Posztó veszi át az irányítást és szép játékkal csak az eredmény megtartására törekszenek. A Bácska Posztó csapata teljesen megérdemelten győzte le az utóbbi időben igen jól szereplő bonyhádi együttest. A csapatnak a jó játék mellett nem hiányzott a lelkesedés sem és ezzel a győzelemmel a bajnokság élére került. Dicséret illeti az összes játékosokat, s azonkívül a csapat kiváló edzőjét, Fekete Kovács Győzőt. A Petőfi Népe is üdvözli a bajai csapatot és kívánja, hogy a tavaszi évad végén is ezen a helyen álljon a csapat. időzik IMűsora December 16-án, kedden: Baja Központi: Fekete arany, Baja Uránia: Több mint gyanú, Kalocsa: A második asszony, Kecskemét Árpád: Fehérek cs feketék, Kecskemét Városi: Megmentettem az, életem, Kiskőrös: Csempészek, Kiskunfélegyháza: Micsoda éjszaka, Kis kunhalas. Akkor Párizsban. ELADÓ jó karban levő nagy Singer gép, efennittetőe szab óasztal. Kecskemét, I., Ipoly utca 5. tiz. 6370 EGY hold föld Töírökfáiban eladó. Értekezés: Kecskemét, Temes tér 3., este 7-től. 3542 ELADÓ egy 200 kilós hízottsertés Kecskemét, Magyar utca 14. szám alatt. Zörgetni tessék. ELADÓ 150 . kg-os hizottsertés Kecskemét, Széchenyi körút 43. sz. alatt. 3544 FELESBÉRLÖT lakáscserével négy holdas gyümölcsös-szántóba keresek. „Budapest közelében 150496’* jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. 3540 ELADÓ 3 hold kaszáló ágasegyházi határnál, Marselek István szomszédságában. Érdeklődni lehet 21-én délelőtt 10—12-óg az ágasegyházi tanácsháza bejáratánál, más napokon lakáson. Taskó Istvánnál, Szabad- szállás, Balázspuszta 2. 3323 EGY 7 méteres lakóépület lebontásra eladó. Kecskemét, Mathiász Janos utca 5. (Villanegyedben, teniszpálya mögött.) 3522 HÚSFÜSTÖLÉST vállalok. Kecskemét, Lövi Sándor u. 12. 6374 ELADÓ bontásból kikerült kissze- gedi cserép, tetőszerkezeti fa, tetőléc, ajtó, ablak. Kecskemét. Klapka utca 5. szám. 6375 400 NÉGYSZÖGÖL szőlő beköltözhető kis családi házzal eladó. — Kecskemét, Szent Istvánváros 12/b. (Fűzfás köz.) 6359 KÉT DARAB 130 kg-os sertés eladó. Kecskemét, Tizedes utca 3. 6355 ELADÓ Kecskemét, Bocskay utca 14. szám alatt 6 éves heréit ló, 15 mázsát bíró széleskocsi, cséza, kocsi, prima hegedű és 1562 négyszögöl szőlő épülettel, pincével, jó ivóvizü kúttal. 6354 4000 KÉVE nád eladó. Lmre, Orgovány; Bartusek 6349 NYOLC hold 1200 négyszögöl föld eladó Városíöldön. Érdeklődni Városföld 164. alatt Szabó Kálmánnál. 6371 HABOM darab kéthónapos malac anyjával, kékszárnyú ajtó istállóra, vagy kamrára alkalmas, 1 darab 6,5 méter hosszú szarufa eladó. Kecskemét, Külső-Mária város 34. sz. Deák. 1 6373 Délkelen NB III. állása: 1. Orosháza 15 9 6 — 20: 8 24 2. Sz. Építők 15 10 2 3 33:23 22 3. Cs. Építők 15 8 5 2 27:13 fel 4. Sz. 6 apart. 15 8 2 5 21:12 18 5. M.-kovácsháza 14 7 4 3 26:17 18 6. H. Kinizsi 15 8 1 6 25:21 17 7. Makó 15 7 2 6 25:14 16 8. Gyula 15 6 3 6 28:22 15 9. KTE 15 5 5 5 14:12 15 10. Hm. Dózsa 15 5 3 7 18:27 13 11. Cs. Agyagipar 15 3 5 7 20:34 11 12. Nagykőrös 15 4 2 9 27:37 10 13. Félegyháza 15 4 2 9 19:29 10 14. MÁV HMTE 15 3 4 8 14:24 10 15. Mezőhegyes 15 2 6 7 16:31 10 16. Cs. MÁV 14 3 2 9 17:26 8 Délkeleti NB III. eredmények: Békéscsabai Építők—Kiskunhalasi Kinizsi 3:0 (1:0). A Békéscsabán lejátszott mérkőzésről lapunk holnapi számában közlünk részletes beszámolót. Szegedi Építők—MÁV HMTE 2:1 (0:0), Szegedi Szpartakusz—Gyula 3:2 (3:1), Hm. Dózsa— Orosháza 1:1 (1:1), Makói VasasCs. Agyagipar 3:1 (1:1), Csabai MÁV —Mezőkövácsháza l:l-es állásnál a szünetben félbeszakadt, mert egy Részeg vasutas a pályáról lejövő játékvezetőt minden ok nélkül leütötte. A bácsalmási csapat Si- montornyán 3:l-re kapott ki. Erről a mérkőzésről is lapunk holnapi számában közlünk beszámolót. ELVESZETT a Rákóczi üt és Bocs-* kay utca között 1 pár fekete csizma. A megtaláló jutalom ellenében Kecskemét, Trombita utcai cipész- műhelyben adja lé. 3517 ELADÓ Belső-Bal lószögben 1 hold fekete föld. Értekezés: Köncsóg 114., Tercsi Ferencnél. 3524 ELADÓ kétszer 5 hold föld Bor- báson a lakiteleki betonút melletti 12 km-nél. Értekezés: Kecskeméti Belső-Ballószög 146. Kuruc Sándornál. 3519 HÁROMSZOBÁS, fürdőszobás, parkettás családi. ház, kedvező fizetési- feltételekkélv'eladó. — Érdeklődni: Hoffmann János utca l.j hétköznap l—2 óra között, vasárnap egész nap.j KÉT HOLD belterületi, gyümölcsös szőlő feléből kiadó. Éideklődni lehet vasárnap 10 órától 4 óráig Kecskemét, Csongrádi út 57. 6356 ELADÓ Kisfáiban 3 és negyed hold föld. Értekezés: Kecskemét, Körösi- hegy 62. Sarkadi Lászlónál. 3471 ELADÓ Kisfáiban 2 hold szőlőnek való föld és Űrré ten 4 és fél hold' szántó. Értekezni: Kecskemét, í4u- dai utca 29. 3460 NÉMETBŐL fordítok. Ifj. Pál, Miskolc, Tass utca 15, Bad Hz 3500 OOOO-O-OOOOOOOOOOOOOOOOOÖ Felhívás! | A Műtrágya és Növény- 2’ védőszer Értékesítő Sző- O vetkezeti Vállalat az cv O végi leltározási munkála- o tok miatt december Xj 22-től 31-ig 8!----------------------- 5 bezár ólag az árukiadást 9 szünetelteti. Ezért arra O kérjük vevőinket, hogy vá- ó sarlósaikat a jelzett idő- q pont előtt bonyolítsák le. q------------------------------8 MÜ NÖSZER Vállalat g megyei kirendeltsége g 0 3476 8 0-0-00 OOOOOcOODOOOOOOOOOO Hí (KKMKKKlfKHlOOOOtKKHlO OOOC Annyira győzött a Nagykőrös, hogy megelőzte Félegyházát NAGYKÖRÖSI KINIZSI—KKFÉLEGYHAZI ÉPlTÖK 6:0 (2:0) Nagykőrös — 800 néző — Vezette: Kövesd! Nagykörös: Gömöri — Szabó II., Szabó I., Erdei — Csikós I., Kovács — Kornyik, Bakonyi, Bél- teky. Csikós II., Decsi. — Edző: Karai Ambrus. F. Építők: Cseh — Szelepcsényi, Martinovics, Párád! I. — Szabó III., Szabó II. — Városi, László, Lst- vánffy, Palatinlis, Szénási. — Edző: Soltész Dezső. A szél támogatásával az Építők támadnak, mégis egy váratlan gól elveszi a félegyháziak kedvét. A 6. percben Parádi röviden ad haza, Kornyik elcsípi és a kifutó Cseh mellett a hálóba helyezi a vezető gólt. A vendégek a szél segítségét nem tudják kihasználni, sót a Kinizsi a rendkívül gyors Kornyik révén több veszélyes támadást vezet. A 24. percben egyenlíthetnének a vendégek. ístvánffy és Gő- rncrl együtt ugranak a labdára és a középcsatár a hálóba is fejel,. de közben meglőkiicttc a kapust, s emiatt a játékvezető nem adta meg a gólt. A vendégek támödá-* sai mind lanyhábbá válnak és a jól hajrázó körösiek a 43. percben megszerzik a második góljukat. kornyik beadását Bélteky a hálóba vágja. Szünet után teljesen a nagykőrösiek az urak a pályán. Még egy negyedóráig tartják magukat, a vendégek, de. a 16. és 19. percben Decsi két gyors gólja végleg megpecsételi a sorsukat. Kornyik az ötödik gól szerzője, majd a befejezés előtt három perccel Erdei ritkán látott szép szabadrúgása vágódik a jobb felső sarokba.. Az Építők súlyos vereségének az oka a gyenge erőidet- Ilyert tervszerűtlen ül és csapkodó játékkal még odahaza sem szereznek pontot, nemhogy idegenben. A csapatot a téli pihenő alatt teljesén át kell szervezni. Á mérkőzésen látottak alapján a nagykőrc*lék győzelme .ilyen arányban is . megérdemelt VQlL