Petőfi Népe, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-22 / 276. szám
1958. november 22, szombat A JÓ SPORTMUNKA TERMŐ GYÜMÖLCSE! Alig fejeződtek be a budapesti (dényzáró evezősversenyek, melyeken — mint már bírt adtunk róla >— a Bajai Szpartakusz evezősei igen figyelemreméltó, sőt jó eredményeket értek ej, amikor újabb nem várt jó hírt hozott a posta Budapestről. A Magyar Evezős Szövetség arról értesítette a Bajai Szpar- takuszt, hogy meghívja az olimpiai válogatott keretbe az igen jól szerepelt ifjúsági férfi kormányos négyesét (Csulyák, Gira, Herte- lendy, Virágú, korai.: varga). kjOOOOlKKJOOOOOOOOOOOOOOOi KOSÁRLABDA VILLÁMTORNA BAJÁN Vasárnap délelőtt Baján a ILI. Béla Gimnázium és a Közgazdasági Technikum rendezésében kosárlabda villámtorna zajlott le a választások tiszteletére. A két középiskola egyes osztályai mértéle össze erejüket. A versenyt a gimnazisták nyerték 4:0 arányban. Az egyes mérkőzések eredményei: Gimnázium T. o.—Közg. Technikum I. o. 18:10 (8:3). Ld.: Görbe 8, Halmos 8, ül. Iszer 5. Gimnázium II. o.—Közg. Technikum II. o. 43:16 (30:3). Ld.; Hamar 16, Bakonyi 10, ill. Szépéé 12. Gimnázium in. o.—Közg. Technikum III. o. 79:16 (35:2). A gimnázium együttesében két NB 1-es .játékos — Rácz és Rátvai is játszott. Ld.: Rátvai 41, Bácsfai 17, Rácz 12, ül.: Esaterhai 12. Gimnázium IV. o.—Közg; Technikum IV. o. »1:29 (16:14). A legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzés mindvégig hatalmas küzdelmet és igen szoros eredményt hozott. Ld.: Varga 16, Ákos 8, ill. Pongó 11, Ziegler fl. KKK)0őőOö0ő0OCK>OOOOO<KKH14 kecskeméti KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: November 22, szombat este 1 órakor Kállai—Fényes Szabolcs: »MAJD A PAPA« Zenés vígjáték 3 felvonásban Jászai Mari bérlet 4. sz. szelvénybérlet TEKE HÍRADÓ Kecskeméti Vasas—Győri ETO 6:2 <2527—2336). Szombaton délután Kecskeméten játszották le ezt az NB I-es férfi teke bajnoki mérkőzést. A Vasas most kezd formába lendülni, amikor lassan vége a hajuolóságnak. Sajnos, a hazai pálya — eredmények tekintetében — eddig még nem sok örömmel szolgált. xuik méljük, hogy akkor is majd szép játékot és jó eredményt látunk a csapattól. Balogh továbbra is tartja jó tormáját s mostani kitűnő eredménye a válogató bizottság figyelmét is felé fordítja. A Vasasból csak Kripóczkynak nem ment a játék. A vendég győriek nagy küz- denitudásukkal tűntek ki. n — a MA VAU ellen. ReRészletes eredmények: Bolofí 420 1 — Szabó 368 Balogh 473! 1 — Kottaska 423 Gyehrovsaky 431 1 — Escher 872 Kovács 1. 410 — 1 Simonsich 424 Kovács n. 408 1 — Sárdi 359 Kripóczky 385 — 1 Juhász 396 2527 4 : 2 2336 +2 (+191 fa) 6 :2 Faátlag 421—390 A Kecskeméti TE NB I-es női te- bajnoki mérkőzést, kecsapata vasárnap nem játszott Apróhirdeté s e k ELCSERÉLNEM 1 szoba, konyha, KERESEK költségmegtéritéssel e«v melffTvhelyiségekbol álló lakásomat ' —Sm ' e®y 2 szobásra, esetleg 1 nagy szobásra. Cím: Kecskemét, Széchenyi tér 3. Értekezés: délután 4-től Du- naiéknál. 3271 GYERMEKET vállalok gondozásra, egész hétre is. Kecskemét, Szűk u 4., Samuné. 3274 TORMÁSI ELEKNÉ, Kecskemét, Kazinczy qtca 17. sz. alatti lakos 1 darab lovának a marhalevele elveszett. Megsemmisítem. Agud s. k. oszt. vez, 6746 SZÖLÖTELEPlTÖK, figyelem! Jutányos áron kapható nagyobb meny- nyiségű 2 éves európai ezerjó, pozsonyi piros szlanka és kövidinka gyökeres szőlő vessző. Kiskunhalas. Jung János, Széchenyi utca 58. sz. alatt. 3267 ELADÓ Lajosmizsén 4 szobás ház, istállóval, nagy telekkel, ugyanott külön házhely. Érdeklődni: Kecskeméti Ingatlankezelőnél. 3245 szoba, konyhás lakást. Címet a kiadóba kérem. 6739 KUKORICASZAR eladó. Értekezni Kecskemét, VIII. kér., Csillag utca 1. szám. 6724 NAGYKÖRÖSÖN, várostól 1 kilométerre 2 hold szőlő lakható épülettel nyolcvanötezerért eladó. Csillaghegy, Aradi utca 11. 3253 KECSKEMÉT. Voelkertelep X1T. u. 4. ßzämü ház eladó. Beköltözhető. 6735 ELADNÁM vagy kicserélném kismotorért 250-es motoromat. Megtekinthető szombaton délután és vasárnap Szabó Sándornál, Szabadszállás, Hold utca 1. 3268 KECSKEMÉT és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet aluljáró telepén kajszi barackfacsemete kapható _____________________________3258 NÉ MET fordítást vállalok. Ifj. Ba- dilz Pál, Miskolc, Tass u. 15. 3207 Kőműves szakmunkásokat legalább 5 éves gyakorlattal azonnal felveszünk Kecskemét vagy Szabad szállás területén levő építkezéseinkre. É. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Rákóczi- város 23. 3241 SOLTON a központban alápincézett modem épület eladó. Érdeklődni: tanácsházánál, örsinénél. 6722 KÉTSZEMÉLYES rekamié, két fotel, kisipari, teljesen új, eladó. — Kecskemét, Sarkantyú utca 4. 6720 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Babka Ilona (anyja neve: Kun Mária), Lengyel Ilona (Dávid Ilona), Németh János (Garagó Mária), Schramm András (Baranyai Anna). MEGHALTAK: Szalai Rozália 7 hónapos, Nyúl Sándomé Móczár Mária 82 éves, Imre László 64 éves. IMozik Míűsora November 22-én, szombaton: Baja Központi: Razzia, Baja Uránia: Ördögi találmány, Kalocsa: Chaplin parádé, Kecskemét Árpád: Fehér éjszakák, Kecskemét Városi: Hétköznapi tragédiák, Kiskőrös: Fekete szem éjszakája, Kiskunfélegyháza: Csendes Don I. rész, Kiskunhalas: Tájfun Nagaszaki felett. Hidegen hengereli ssalagacél, fényes, és minden másfajta haszonvas, idomvasak, szálanyagok, abroncsvasak, sínek, lemezek minden méretben állandóan kaphatók a Pest — Bács — Nógrád megyei MÉH Vállalat összes vidéki telepein és Budapesten, XIII., Visegrádi utca 86. Telefon: 200-112 és 200-594. 3255 , , ____- 5. oldal Összegyűjtik a hároméves terv dokumentumait Bácsalmáson* keretében mutatják be a délvidék dolgozói. Részt vesznek a munkában a művelődési otthonok fotoszakkörei, a mezőgazNagyarányú gyűjtő és feldolgozó munka kezdődik a járás egész területén a most megindult hároméves terv eredményeinek dokumentálására. A járás fejlődésének hároméves korszakát 1960-ban egy nagyszabású mezőgazdasági kiállítás dasági és kulturális szakemberek, a falusi pedagógusok, a társadalmi szervek vezetői; A „kettes számú66 genfi értekezleten Genfben egyidejűleg két konferencia tanácskozik. Az egyiken az atomkísérletek megszüntetéséről, a másikon — a kettes számún — a váratlan támadások megelőzésének lehetőségeiről folynak a keleti—nyugati megbeszélések. Képünkön a lengyel, szovjet és csehszlovák küldöttek a kettes számú értekezleten. Ki a fontosabb: a jó pedagógus vagy a rossz aktíva? Quatal tanyai taníiánS egy napja — Éppen hajnali háromnegyed hatot üt a toronyóra, mikor Fodor Klára előhozza kerékpárját — amit édesapjától kapott érettségi ajándékul — és megkezdi a látszatra kicsit egyforma, de neki oly sok kedveset, érdekeset rejtegető tanítási napot. Ujjai meggémberednek a kormányon, nem sokat melegít a kesztyű. Arca kipirul és barna haját homlokára tapasztják a permetező esőcseppek. Fél óra kell, mire Lajosmizséről kiér az öt kilométerre levő iskolába. A folyosón leveti kabátját, mog- törli szemüvegét. Bent a teremben megkérde- ■ ______ ze m: Kéz a kézben ballagnak a máriahegyi általános iskola nyolcadik osztályos növendékei a Nyomda előtt. Lelkendezve mesélik egymásnak, hogy mit láttak városnéző sétájuk alatt. Halasi István pedagógus hozta be őket Kecskemétre, hogy megismerkedjenek a város nevezetesebb épületeivel, intézményeivel és műemlékeivel. A gyermekek jó- kedvűek, tetszik nekik a rohanás, a sürgés- forgás, az Állami Áruház ízlésesen berendezett kirakatai, s az őszi parkok aranylevéllel díszített magánya. Nyílik a Nyomda ajtaja, tárka fejkendős Ä belük mestereinél kislányok és télisapkás kisfiúk lépnek be a szedőterembe. A nyomdászok szeretettel fogadják őket. Pillanatok alatt megtörténik a barátkozás. Erdélyi Gyula és Halasi László nyomdászok szeretettel magyarázzák a kis nebulóknak a nyomdászmesterség szépségét, a betűszedés titkait. Aztán kipróbálják a gyakorlatban az eddig tanultakat. Erdélyi Gyula megkérdezi a gyerekektől: — No, el tudjátok-e olvasni a kiszedett betűket? — Karéjban állnak a kis iskolások, s egymással versengve szótagolják a mondatokat. Szabó Feri tágra- nyílt szemekkel csodálkozik a fürge nyom- dászujjak mozdulataiban. Talán most gondol életében először arra, hogy a tankönyveiben szereplő betűk is a mosolygó arcú nyomdász bácsik keze munkája. Böde Teréz és Tormási Marika az előretolakodó fiúk hátamö- gül nézik a szedőtermet. Marika elmeséli, hogy ötéves kishúga mindig számonkéri tőle, ha hazamegy, mit csinált és mit látott a városban. Ma este lesz nagy kérdezősködés, s ha elmondja, hogy most járt életében először nyomdában, akkor kicsi húgát megöli a kíváncsiság. Innen a gépterembe látogatnak. Űtközben Baksa János a Színház és Mozi újság első oldalának készítését magyarázza a kíváncsiskodóknak. Látszik az arcukon: tetszik a nyomdász-szakma a gyermekeknek. Lejár a látogatási idő. A máriahegyi iskolások készülődnek, s talán észre sem veszik, hogy életük útját féltő szemmel vigyázzák a betűk mesterei: a nyomdászok. Bieliczky Sándor — Nem fáradt el? Ránéz osztályára és így felel: — Ilyenkor, mikor a gyermekszemekbe nézek, elfelejtem a hideget, elfelejtem a hosszú utat. — S frissen, vidáman magyarázni kezd a harmadik és negyedik osztálynak. Kettőnek, mert itt, tanyán még kevés a pedagógus. Számtanóra, olvasás, írás, ének — gyorsan szalad az idő, s már dél van. A fiatal pedagógus fogja a csokor kései virágot, melyet a gyerekek asztalára tettek — és elindulunk visszafelé. A hosszú úton van miről beszélgetni! A virágot különös gonddal fogja kezében, nehogy összetörjön, és mikor látja, hogy mosolygom, komolyan rámnéz: — Nagyon sokat ér ám ez — mondja —, ezt csak mi pedagógusok érezzük. Annyi mindent kifejez, szere- tetet, ragaszkodást. Ez és a gyerekek többi kedvessége ad elég erőt ahhoz, hogy a gondokat legyőzzem. Mert sok nehézsége van egy kezdő tanítónőnek. Hogy mi? Sokba kerül a lakás, hosszú az út az iskoláig és nem vagyok még tapasztalt tanítónő. — Kaptál elég segítséget kartársaidtól? — Kaptam, igazán nem pa- naszkodhatom, mert az első perctől kezdve mellettem állt Torma igazgató elvtárs és Szegedi Magda tanítónő, ök kerestek lakást és átadják pedagógiai módszereiket is. Délután a párolgó fekete mellett találkozom vele újra a cukrászdában. Nincs egyedül. Itt találkoznak a kiszesek. — Mintegy 8—10 fiatal ül a presz- szóasztajnál. A titkár és kultúr-i felelős vezetésével megindul a. vita. Beszélgetnek a kuttúrcso«1 portról. A titkár odafordul Klá-" rához: — Mi lesz a leánytanáccsal ’ — Nem tudom még vállalni' az elnökséget — válaszolja. —■ Tanulnom kell és sok más gondja is van egy fiatal tanítónőnek, aki most került ki az iskolából, az otthonából. De szívesen dolgozom, részt veszek a KISZ és a leánytanács munkájában. Szó szót követ s a kis társaság két részre oszlik. A kultúr- felelős szerint — aki szintén tanítónő — »Komoly dolog a képesítő és a gyakorló év. Nem megy egyszerre minden, tanítás, tanulás és még a leánytanács vezetése is«. De van, aki legyint: »Áh, képesítő!« A KISZ-titkár (egyébként jó szervező és eredményesen dolgozik) kicsit egyoldalúan érvel: — »Államunknak szüksége van jó aktívákra és ez főleg a pedagógusokból kerül ki.« Erre már Klára adja meg a választ. — »De, azt hiszem, hogy nagyobb szüksége van államunknak jó pedagógusra, mint rossz aktívára.« Ezzel a vita lezárul. Megegyeznek, hogy továbbra is résztvesz Klára a KISZ és a leánytanáca munkájában, de a leánytanács vezetését egyelőre nem vállalja. Utána elmegyünk még a művelődési otthonba, ahol a kiszesek próbálnak. De a mi tanítónőnk már nem tart velünk, siet haza, mert még el keli készítenie a vázlatot és korán kell feküdnie, hogy frissen, vidáman állhasson reggel a gyerekek elé. Bartha Éva