Petőfi Népe, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-26 / 253. szám

«. Oldtl

1958. október 28, vasárnap

Gondoskodás az emberről

ÍOOO kislakás f »t. ^

196 munkásszállás I 90 üzemi konyha a Ilii! jorok helyén

MÓRICZ ZSIGMOND, az úri

Magyarország paraszti életének legkiválóbb ismerője regényeiben a szomorú képek egész sorát festette a papi, főúri birtokok uradalmi cselédeinek életéről. A majorságok szegényei kényükre, kedvükre ki voltak szolgáltatva a földbirtokosok és lakájaik szeszélyeinek. A szűk, sötét cselédházakban ősz- szezsúfolva népes családok tengődtek. Négy kis szoba nyílt egy konyhába, s a szabadké- ményű közös tűzhelyen készültek a szegényes levesételek. A béreslegények pedig éppenséggel nem éltek sokkal jobban mint az állatok, akiket kezeltek. Istálló volt a lakásuk, széna, s egy pár rossz gúnya a fekhelyük.

Rendes fizetésről, szabályozott munkaidőről, munkavédelemről, szociális juttatásokról és emberi lakásokról ilyen körülmények között csak álmodni volt joga a puszták népének, a nagybirtokosok elsőszámú kiszolgáltatott j ainak.

NOS, NÉZZÜNK KORÜL, napjainkban mennyit változott az élet a majorságok helyén. Az embertelen munkakörülmények megszűntek. Nyolc, tíz óra a napi dologidő. Egyenlő munkáért pedig minden dolgozó egyenlő bért kap, legyen az nő vagy íérfii Ha valaki megbetegszik, gyógyítását fizeti az 6ZTK, még külön táppénzt is kap. Ha megöregszik, rendszeres havi nyugdíjban részesül,

A legtöbb gazdaságnak van külön kultúrotthona, rádiója, televíziója, több sportfelszerelése ée más olyan intézménye, ahol a dolgozók munka után tanulhatnak, szórakozhatnak.

Így ma már nemcsak az agrárproletárok, de a földdel bírók gyermekei is szívesen vállalnak munkát mezőgazdasági nagyüzemeinkben. Aki pedig egy kicsit is takarékos, no meg szorgalmas, az két-három év múlva már motoron jár a faluba.

AZ ALMOK tehát sorra valóra válnak. Köztük a legrégebbiek a legszebben. Ugyanis minden uradalmi cselédnek egy emberi lakás, ha kicsi is, de saját portája volt a szíve vágya. A rendelkezésünkre álló adatok szerint állami gazdaságaink erre fordították és a jövőben is erre fordítják a szociális beruházásokra szánt ösz- szegek legnagyobb részét,

1955-től napjainkig 24 millió forintos költséggel pár híján ezer összkomfortos kislakást építettek, illetve alakították át Bács megye állami gazdaságaiban. A jövő évben pedig kétmillió forintos költséggel további dolgozókat juttatnak száraz, világos, egészséges lakáshoz.

AZ EMBEREKRŐL való gondoskodást példázza a munkásfiatalok vagy egyedülállók lakásgondjának a megoldása is. Mezőgazdasági nagyüzemeinkben eddig 196 otthonosan berendezett munkásszállást létesítettek, melyekbe 4560 dolgozónak biztosítják munka után a pihenést, A szabadkéményű közös tűzhelyeken főzött szegényes levesételeket pedig felváltotta 90 korszerű üzemi konyha, ahol személyenként 8—9 forintért 7000 dolgozó kap egésznapi étkezést, méghozzá annyit és olyan minőségben, hogy azt bárki megirigyelhetné,

Sándor Géza

Űf ház, fürdőszobával

Fetter Adám épülő új háza előtt

A táftács is a (Utnokcáciá fűtfyU&záti

Tíz esztendeje önálló község Fülöpháza, Népi demokratikus rendszerűnk 1948-ban avatta azzá, ■ ezzel megszüntette e napjainkban kétezer lelket számláló település árvaságát, amelyben élt létezéso óta.

Hogy milyen mostohán bántak vele a múltban, elég, ha csak arról beszélünk: anyaközsége,

Fülőpszálláw, amelyhez közigazgatásilag tartozott, 28 kilométerre van tőle.

Igaz, 1930 óta működött itt egy — a dolgozó parasztság számára nem sokat érő — jegyzői kirendeltség, de — mint még ma is kesergő vádlással emlegetik — komolyabb ügyben már a 42 kilométerre eső járási székhelyre, Kunszentmiklósra kellett menniük a fülöpháziak- nak. Éjszaka indultak el útta- lan-utakon, sötétben, esőben, sárban, hóviharban — s nem egyszer ott kötöttek ki kerék- törötten és ügyintézetlen az árok mélyén,

És most?

Megfontolt szavú, javakorabeli parasztember szavát hallgatom, Nyúl János elvtársét, a tanács vb-elnökét.

Tíz évvel ezelőtt került a község élére,

először mint bíró, a tanács létrehozása óta pedig mint ennek a vezetője dolgozott, s teszi ezt ma is.

Nem önmagáról beszél, hogy mit tett a vele sorsközösségben élők helyzetének megjavításáért, akármilyen eredményről esik szava, az állítmányt így ragozza: »tettük, csináltuk-«,

vagy: »kaptunk«. Többesszámban. És ez kifejezi a tanácsrendszer lényegének egyik oldalát, azt, hnev nem egy emberé az érdem (azelőtt sem azé volt, csak hol ennek, hol annak vindikálták), s azt, hogy a támogatást sem egy ember vagy kisebbség élvezi, hanem az egész nép. De kifejezi a másik oldalt is, mégpedig:

a dolgozók tömegei most már akarnak és tudnak Is

tenni,

— Én még olyat nem tudtam a község lakóitól kérni — mondja az elnök —, amit ne teljesítettek volna. Amikor a dunaföldvári bekötőúttól a tanácsházáig, s innen a szabad- szállás—kerekegyházi bekötőútig makadámútat építettek, hogy kevesebbe kerüljön államunknak, a fülöpháziak harmincezer forint értékű társadalmi munkával csökkentették a költségeket, Most,

négy-ötszáz személyes kul- túrház építését tervezzük,

s az építőanyag szállítását is, kétszáz kocsifuvarral, a község dolgozó parasztjai végezték el. És lehet rájuk számítani később is, mindig.

Ez pedig bizonyság arra, hogy a fülöpháziak tudják:

a tanács nem elszigetelt szerve az államnak, hanem szerves része annak a közösségnek, amelynek tagjai:

tudják, hogy nem a kisebbségben levő kizsákmányolok, hanem a munkások, dolgozó parasztok államának a helyi szerve. Tehát az övéké. (Nem hinném, hogy a felszabadulás előtt lehetett volna a falu lakóit, akár itt, akár másutt is »ingyen« munkára ilyen mértékben mozgósítani. »Miért fizetjük az adót?« — mondták volna. célozva arra, hogy ha az

adók révén befolyt összegekből telik az uraknak kártyacsatákra, Lidóra, panamákra, kokot- tokra, hát ne legyenek szemérmetlenek máshoz is kérni a segítséget.)

A dolgozó nép alkotó kedvét képességeit bontakoztatta ki rendszerünk tehát Fülöpházán is, És ennek összefogója, konkrétizálója: a tanács. Ezért is vesznek részt ülésein olyan lelkesen és megfelelő számban a tagjai, hogy az elnök szerint: »Nyolc év alatt nem volt egyetlen olyan tanácsülés sem, amelyik ne lett volna határozatképes!«

Persze,

a választók ügyelnek is arra,

hogy megfelelő képviselőjük legyen a tanácsban.

A mostani jelölőgyűlések egyikén meg is mondták: azért szemeltek ki tanácstagnak a körzetben egy dolgozó parasztot, mert becsületes, ott él, dolgozik közöttük, gondja, baja, öröme, jövőre szóló tervei azonosak az övékével.

És ez a körültekintés, politikai aktivitás sem bizonyít mást, mint azt, hogy nem »ha kell, ám legyen« figurának tekintik a tanácstagot, hanem olyan valakinek, akire feladatok megoldása, a kívánságaik, ötleteik közvetítése vár s igazolja azt is, hogy a fülöpháziak tudják:

joguk van az ügyekbe való

beleszóláshoz, s azt gátlás nélkül gyakorolják is.

Egyszóval: a tanács és a demokrácia nem két különböző, hanem egymás nélkül el sem képzelhető fogalomként szerepel a szótárukban, gyakorlatukban. S így is van: a kettő szervesen egybetartozik.

Tarján István

pett meg a helyzethez nem 1116,

fura tessékelés, hiszen el tudom képzelni, hogy az építkező ember éjjele is, nappala is csak a ház, azt tervezi, csinosítja még álmában is. Gondolataiban bizonyára felépítette már százszor, elképzelte: miként osztja el majd benne a bútorokat, milyen színűek lesznek a falak, hogyan fest majd a szögletes épület tetején az égőpiros, új zsindely.

Végigjárjuk a leendő ház

belsejét, az előszobát, a nagy

konyhát, a két szélesablakú szobát. Visszafelé jövet a másik oldalon nézelődünk. Egy 3x5 méteres benyílónál szólal csak meg a házigazda, addig csak a csillogó szemei beszéltek.

— Itt lesz majd a fürdőszoba. Mert ugye, kérem, a mai világban azt is épít magának az [ember. Fürdőszobát. Mert ugye, kérem, az is kölL Meg aztán most telik is rá, a fürdőszobára.

; Bizonyára akarattal forgatta

[úgy a szót, hogy a fürdőszobát töbhszor is bevehesse mondanivalójába. Szokatlanul hangzott egy kicsit a szájából, de hát melyik parasztember szótárába tartozott bele a múltban a fürdőszoba? Elvezettel, büszkeséggel ropogtatta az er-betűt, a fürdőszoba nevében, mintha egy kicsit még saját magának is hihetetlennek tűnne, hogy neki, az ő házának is lesz egy külön helyisége a tisztálkodásra.

! — Mennyibe van eddig? —

•mutatok a téglával alapozott, [följebb meg cigány verte vályogból rakott falakra.

• — Harmincötezerbe. Ezenkí- ;vül volt a fuvar, meg persze a [segítséget is mi adtuk a kőművesnek. Sokba kerül ám egy •ilyen ház. Van egy pár disznóm, hizlalom még őket, majd [azokból lesz a cserép. Még jó, [hogy a faanyag már megvan... [de hiába, nekem nem sikerült ja kölcsönt kijárni, így aztán jcsak a tavaszon lesz majd kész. [Node sebaj, addig csak kibírjuk [még a régiben is...

[ — Árendában laknak?

j —Nem, a sajátunkban. Csakhát

• ...tudja — keresgéli a megfelelő szót —, az olyan is, amiilyen az akkori világ volt. Negyvenben építettük, éjt nappalt égy betettünk a feleségemmel, mégis alig tudtunk összehozni egy nádfedeles kis tömésházat. Eszünkbe sem jutott akkor a fürdőszoba... — mondja és elnyűtt kalapját a fejebúbjára tolva ő nevet leghangosabban az altkori elesettségén élcelődő tréfán.

— Mert tudja, ki voltam én? — néz rám kérdően. — Egy senki. Volt ugyan öt hold föld a nevemen, de az enyém is volt az, meg nem is. Ügy igaz. mert

rutonomok volt, aztán nemegyszer előfordult, hogy elvetettem bele, a szél meg hess, fölkapta és elhordta a magot is meg a földet is. Arravolt az csak jó, hogy egy kis pótlást adjon télire a napszámos kereset mellé. Amit a Schneiderék fizettek, azt a pár garast, meg amit a Villanytelep szőlőjében kaptam a kapálásért.

— Es most mivel foglalkozik? — kérdeztem az elkomorult embert

— Most Is csak napszámos

vagyok, abból élek. Meg amit a fiam keres a ktsz-ben, mert az már munkás ember lett, villanyszerelő. Hát abból épülünk, amit ketten összerakosgatunk.

— Napszámkeresetből épít házat? —^ nézek rá hitetlen- kedve.

— Abból én — bizonygatja.

— Most az is jobb. Nem kell már kiállni az emberpiacra, házhoz jönnek értem. Aztán a nap sem hajnalban kezdődik mint régen, hanem előre megállapodik az ember a gazdával, hogy reggel hatórakor, vagy hétórakor kezd. A fizetség meg órabér, mostanában hat forint Meg a koszt persze. Aztán kiabálni sem mer a munkáltató, mert akkor az járna rosszul. Nem kapna segítséget senkit

— De azért a munkát *** megkövetelik, ugye?

— Meg. Hanem én bírom azt

belenőttem. Tízéves korom óta cselédeskedek. Voltam én az Elő Ferencnél kiscseléd Balota- szálláson, a Péter Antinál is Zsanán, hogy üsse meg a guta, ahol van, azt az emberhajcsárt ... Voltapi én aztán mesterember is, igaz, nem idehaza, hanem a hadifogságban, a szovjeteknél. Bányaács voltam, szénbányában. Ügy megtetszett nekem akkor az a mesterség, hogy amikor negyvennyolcban hazajöttem, mindjárt mondtam is az asszonynak, hogy szaluira van a kezembe, menjünk el bányába. De azt kötéllel sem lehetne már elhúzni erről a homokról. Hej, pedig ha elmentünk volna, akkor sokkal előbb lennénk már bizonyosan. Mert hallottam, hogy a bányászok szépen keresnek, meg aztán azoknak az állam is építtet új házakat, fürdőszobásakat ...

— Fürdőszobás házakat — mondtam önkéntelenül is utána utolsó szavait és szégyenszemre majdnem elnevettem magamat. Pedig csupán egyedül Fetter Ádámnak, a fürdőszobás embernek van joga nevetnie egykori nincstelenségén és azon, hogy most teljesül életének legnagyobb vágya: saját fürdőszobás lakást építhet magának.

Palkó László

A véletlennek, egy rozsdás patkószögnek köszönhetem, hogy megismerkedtem Fetter Áriámmal, akit találkozásunk óta magamban »a fürdőszobás emberinek kereszteltem eh Amint ugyanis a szerkesztőség gépkocsija Mélykűtról hazafelé jövet Kiskunhalas első házai közé ért, hirtelen meg kellett állnunk. Egy rozsdás patkószög valahogyan átszúrta a vastag gumit, ahogy mondják, defek- tet kaptunk. A gépkocsivezető szó nélkül — ritka az ilyen sofőr! — kikászálódott a kormány mellől és nekifogott a kilyukadt kerék kicserélésének. Én meg — mit tehettem egyebet? — gondoltam, addig körülnézek kicsit a város szélén, sétálok egyet és elszívok egy cigarettát.

Az út szélén új és most épülő házakon akadt meg a tekintetem. — Kik építkeznek itt vajon? Kinek telik erre mostanában? A nevesincs utca sarkán (később megtudtam, hogy Átlós útnak hívják ezt a tavaly még dűlőutat), egy villaszerű új ház állott. Vakolatlan volt még, de nagy ablakszemeit már függönyök takarták. A hozzákerített udvaron aprójószágok futkároztak, lélek sehol, bizonyára nem is voltak odahaza lakói. Szomszédságában egy ugyancsak új módinak, szögletesnek, verandáinak épülő ház falai magasodtak. Itt láttam egy embert tenni-venni, hát odamentem.

— Fetter Ádám — emelte meg csurgóra álló, viharvert kalapját bemutatkozáskor a leendő házigazda. — Tessék beljebb fáradni — invitált a mal- terszagú falak közé, mintha bizony már készen állna a háza és nem salak meg homokdombok, hanem vendégszerető otthon várná a belépőt Nem le-