Petőfi Népe, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-22 / 249. szám
----^ ■ '■ 919 58. október 22, szerda 5. oldal Ahogy én láttam és néhány kérdés Vasárnap délután, amikor a kecskeméti pályán a játékvezető sípja a Miskolci MTE—K. Dózsa mérkőzés végét jelezte, a többezres szurkológárda megdöbbenve indult hazafelé" és természetesen vitatkozott a látottak felett. A főkérdések ezek voltak: Miért állította be az edző a hetek óta Jó formában levő lüss II. helyett, a hetek óta rosszul szereplő Borost és Nagy Mihályt? Miért játszatta a sérült Jónást, az egyre jobban fejlődő Morvái helyett, aki éppen áz utóbbi hetekben bizonyította be, hogy tehetséges és számí- |a ni lehet rá? Es végül: Milyen magyarázata van Burzának arra, hogy néhány nap alatt ilyen „tökéletesen” formán kívül legyen? Általában a Dózsa nem keltett rossz benyomást. Végig lelkesen, de rendkívül nagy hibaszázalékkal játszott. Én úgy láttam, hogy a csapat elbizakodott volt, hiányzott a legtöbb játékosból a lobbanékonyság, amely nélkül éppen egy ilyen jól tömörülő védelem ellen sikeresen nem lehet felvenni a harcot. A bel- sóhármas rendszerűit lelassította a támadásokat, időt engedtek a védőknek a felzárkózáshoz, a romboláshoz. A két szélsőnek pedig ezúttal semmi sem sikerült. J&ét héttel ezelőtt jobb védelem, jobb csapat ellen láttuk játszani a Dózsát. A jászberényieket helyes taktikával, főleg a széleken vezetett támadásokkal felőrölte a Dózsa csatársora. Ezúttal mindent belül akartak megoldani a csatárok, s a szélsők csak lepattanó labdákhoz jutottak, vagy éppen rosszul sikerült kapuralövésekről késtek le. A Dózsa főerénye^ a két gyors és eredményes szélsője. Mintha ezt elfelejtették volna ezen a vasárnapon a Dózsa belső csatárai és a fedezetek. És még valamit: az első gól előtt szabadrúgáshoz jutottak a miskolciak. Mellettem ült egy kisfiú, s amikor látta, hogy a Dózsa nem állít sorfalat, szinte felsíkol- tott: miért nincs sorfal? Ha sorfal van, talán másképpen alakul ennek a szerencsétlen mérkőzésnek a végeredménye. A csapat vereségének okait kutatva nekem az a véleményem, hogy ezúttal a nagyobb lelkesedéssel küzdő vendégcsapat megérdemelten győzte le a nagyobb tudással rendelkező Dózsát, amely nem a legjobb összeállításban és elbizakodottan lépett pályára. Dehát a futballban ilyen is van. Éppen ezért játék, amelyben nyerni és veszíteni is lehet. Ezúttal sportszerű küzdelemben — sajnos -— a Dózsa veszített. Mezei István Megyei I. oszt. labdarúgó-eredmények Kalocsai Kinizsi—Kiskunkfélegy- házi Honvéd i:l (Oil). — Kalocsa — S00 néző — Vezette: Mihala. A formájában felfelé ívelő kalocsai csapat méltó ellenfele volt a bajnokjeleit és kissé túlságosan magabiztos Honvédnek. Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, s ekkor szerezte meg a vezetést Báló' révén a félegyházi csapat. A második félidőben magára ta!4lt a Honvéd, s hagy ’ igyekezettel feküdt a játékba. A vendégek nagyobb tudását hgtalma? lelkesedéssel pótolták a kalocsaiak és sikerült is Deák góljával egyenlíteniök. A helyzetek alapján a kalocsai csapat a győzelmet Is megszerezhette volna. — Jók: Molnár, Oknér, illetve Báló 4s Torma. Kecskeméti Építők—Mélykút HQ <1:0). Kecskemét, 100 néző — Verette: Zsámboki. igen alacsony színvonalú mérkő; tést vívott a két csapat. Az első félidőben az Építők harcolnak ki fölényt, viszont tervszerűbben 'a mélykútiak játszanak. Á gól a 40. percben esett, egy kapu előtti kavarodásból, amikor is a szemfüles Szűcs á hálóba kotorja a labdát. — Szünet után sem emelkedik a játék színvonala és a csapatok a 16-os között mozognak, illetve rúgják a labdát. Az Építőkből Márklit és a fiatal kapust, Kalmár-Nagyot lehet kiemelni. A mélykútiak legjobb embere a középhátvéd, Horváth II. Volt. Jánoshalma—Soltvadkert 2:1 (1:0). Soltvadkert — 500 néző — Verette: dr. Holla!. A változatos játék után az első félidőben a vendégek harcolnak ki némi fölényt és Fenyvesi H. egy gyors lefutásával a vezetést is megszerzi. — Fordulás után a harciak nagy hajrába kezdenek, de csak igen nehezen bírnak a kemény jánoshalmi védelemmel. Az egyenlítés a 25. percben esik Drab góljából. A mérkőzés mind keményebbé, sőt durvává válik, amit a játékvezető nem tud megakadályozni. A kiállítás eszközéhez keN lett volna nyúlnia. A 35. percben a jánoshalmi kapu előtt az egyik védő játékos kezét érinti a labda, amit a játékvezető rálőtt labdának minősít. A soltvadkert! közönség egy része betódul a pályára, 11-est reklamálva. Két-háropi pefe is beletelik, amíg rendet tudnak csinálni és tovább folytatják a mérkőzést. A 40. percben újabb Izgalom adódik a jánoshalmi kapu előtt. Egy szögletrúgásból a vendégek hálójába jut a labda, a játékvezető azonban nem adja meg a gólt, a kapus akadályozása miatt. Ettől kezdve mindjobban eldurvul, sportszerűtlenebbé válik a játék. A játékvezető hosszabbít és a hosszabbításban Fenyvesi II. megismétli első félidőbeli elfutását és a kiugró kapus mellett megszerzi a győztes gólt. “ Hollái dr. kiengedte kezéből a játékot. Ttszaképske—Kiskőrös 0:0. — Ti- ízakécske — 200 néző — Vezette: Hazai támadásokkal Indul a mérkőzés és a kécskei csapat a 4. percben megszerezhetné a vezetest, de Gyenes két lépésről kivár és a gyors kécskei' kapus felszedi előle 4 labdát. AZ első 20 perc után Kiskörös is feljön, kiegyensúlyozódik a játék, gólt azonban egyik csatársor sem tud rúgni. A második telidé is hasai fölénnyel kezdődik es a 11. percben ismét Gyenesnek adó- 8ik nagy helyzete, de a csatár kötélről mellé gurjt. BácsboKod—Gara 2:1 (1:1). — Gara 100 néző — Vezette: Szabó Béla Alacsony színvonalú mérkőzés alakult ki az esőtől felázott pályán. A 23. percben a hazaiak Páncaics I. révén a vezetést is megszerzik súlyos védelmi hibából. Nem sokáig örülhetnek a vezetésnek, mert a bokodiak Borbély góljával a 27. percben egyenlítenek. Fordulás után a vendégek kapnak jobban lábra és a 12. percben Leitner távoli, jól eltalált lövésével a győzelmet is megszerzik. A garaiak nagyon belefekszenek, de a kemény és helyenként durva bokodl védelemmel nem boldogulnak. A kemény játék következménye Karagity sérülése. A hpkodiak közül kiemelkedett Pólyák közép fedezet, aki a mezőny legjobbja volt, míg a garaiak közül Babity játszott az átlagon felül. Kiskunhalasi Határőr—Madaras 7:0 (3:0). — Kiskunhalas — 300 néző — Vezette: Aradi A hazaiak rögtön támadólag lépnek fel és állandó ostrom alatt tartják a védelemre berendezkedett madarasiak kapuját. Az I. félidő góljait Janecz 2 és Fiirj lőtték. — A II. félidőben még nagyobb nyomás alá keríjl a vendégek kapuja és újabb négy góllal terhelik meg a teljesen beszorult madarasiak hál lóját. — Góllövők: Ungi 2 (egyet U-esből), Domkos és Janecz. A Határőr győzelme még nagyobb arányú lehetett volna. Jók: Hontí' (a mezőny legjobbja). Kardinán, Fürj és Ungi, illetve Gulyás és Szőlőst. Kiskunhalasi MÁV—Vaskút 2:1 (1:1). — Kiskunhalas — 700 néző — Vezette: Száll. Kezdeti tapogatózás után a vas- kútiak veszik át a játék irányítását és sorozatos támadásokat vezetnek a vasutas kapu ellen. A vezetést mégis a MÁV szerzi meg Sejhen góljával. A félidő végén a vaskútiak jól hajráznak és a 41. percben balszélsőjülcnek sikerül is .az egyenlítés. — Szünet után is a vaskútiak irányítják a játékot és a félidő közepéig nagy fölényt harcolnak ki. Ekkor megismétlődik az első félidő: a 23. percben Bejben gyengén kapura gurít. Ä kapus vetődik a labdára. A pattogó labda átugorja a kapust, s ezzel el is vesztik a mérkőzést a vendégek, jóllehet gólokkal kellett volna nyerniük. Jók: Flchter és Oszlár, illetve a vaskúti középhátvéd és a fedezetpár. Kecel—Dávod 5:0 (1:0). — Kecel — 400 néző — Vezette: Roronkay. Sportszerű küzdelmet és helyenként szép játékot látott a közönség. A hazaiak kapnak jobban lábra és a 10. percben Udvarhelyi átemel a kapus feje fölött a labdát és megszerzi a félidő egyetlen gólját. A, gól után a dávodlak is támadnak annyit, mint a kecellek, de eredményt nem tudnak elérni. — Fordulás után a kecellek nagyon rákapcsolnak és már az első tíz percben 3:0-ra vezetnek Udvarhelyi két góljával. A negyedik gólt Flajsz lövi a 16. percben- Mó£t a Dávod nagyon feljön és Sírok két szabadrúgásából szépíthetne, de a keceli kapus mindkétszer közbelép. Az utolsó gól a 36. percben estlc az igen gólképes Udvarhelyi lövéséből. Az eredmény kissé túlzott. Jók: Tüsor, Vincze és Udvarhelyi, illetve Sírok és Kovács. A játékvezető- hármas hibátlanul látta el a feladatát. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA! ». Október 22, szerda csto 1 órakor Kálmán Imre: »GIRKUSZHERCEGNÖ« Operett 3 felvonásban 2. üí. szelvénybérlcl időzik Műsora Október 22-én, szerdán: Baja Központi: Legenda a szerelemről, Baja Uránia: Fehér éjszakák, Kalocsa: Ember születeti, Kecskemét Árpád: Teuton kard akció, Kecskemét Városi: Makrancos feleség, Kiskőrös: Ne várd a májust, Kiskunfélegyháza: A spanyol kertész, Kiskunhalas: Anatol úr kalapja. A SZOLNOKI MÁV KECSKEMÉTEN A Szegedi Építők ellen készülő KTE igen erős edzőtársat biztosított magának. Szerdán délután 3 órakor, a KTE- pályán fogadja az NB II-s Szolnoki MÁV együttesét, mely az elmúlt vasárnap a Kecskeméti Dózsa soronkövetkező ellenfelét, az UTTE-t győzte le, Az érdekesnek ígérkező mérkőzés bizonyára sok szurkolót vonz majd. állása: 1. H. Határőr 8 7 1 — 27: 6 15 2. F. Honvéd 8 6 1 1 27: 9 13 q. H. IVíAV 8 5 2 1 18: 4 12 4. K. Építők 8 6 — 2 16:14 12 5. Jánoshalma 8 5 — 3 26:11 10 6. Kiskőrös ’ 8 3 3 2 ií: 6 9 7. Bács bököd 8 4 1 3 15:13 9 8. Soltvadkert 8 4 — 4 18:10 8 a. Mélykút 0 3 2 3 13:14 8 10. Vaskút 8 4 — 4 17:21 8 11. Kecel 8 2 2 4 12:11 6 12. Kalocsa 8 2 1 5 11:17 5 13. Gara 8 2 — 6 14:20 4 Í.4. Dávod 8 2 — 6 12:32 4 15. Tisz^kúGsko 8 1 1 6 6:24 3 16. Madaras 8 1 — 7 6:37 2 A délnyugati NB III. állása 1. Pécsi B. 8 6 1 1 24: 5 13 2. Bajai Ép. 8 5 í 2 18: 8 11 3. Szekszárd 8 4 2 2 15: 7 10 4. Sz.-fehérvár 8 4 2 2 16: 8 10 5. N.-kanizsa 8 3 4 1 14: 9 10 ü. Bajai Bácska 8 4 2 2 10: 9 10 7. Péési Vasas 8 4 2 2 13:12 10 8. Kaposvár 8 4 1 3 24:13 9 9. Pécsi BTC 8 3 3 2 J0: 9 9 10. Slmontornya 8 3 3 2 12:14 9 11. Bonyhád 8 3 2 3 7:12 8 12. Balinka 8 2 1 5 8:12 5 13. B.-kerettye 8 2 1 5 10:19 5 14. Dombóvár 8 1 2 5 5:14 4 L5. Bácsalmás 8 1 1 6 9:32 3 16. Nagyatád 8 1 — 7 6:18 2 A/S/VWVWWW)ftViWA<V4Ä/VWVWWVV — Országos talajtcrkcp készítésén dolgoznak a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézetben. A talajtani adottságok meghatározása során az új térkép a gazdaságos termesztés feltételeit is kimutatja. Segítséget nyújt a műtrágya helyes elosztására, megállapítja, hol szükséges az öntözéses gazdálkodás megvalósítása. A Kiskunság talajtérképe még ebben az évben elkészül. A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat (Műszaki Bizományi) Kecskeméten a Finommechanikai Vállalat, Kéttemp- lom köz, helyiségében október hó 23-án becslést, illetve lebonyolítást végez. 2945 Igazságos eredmény KISKUNHALASI KINIZSI—NAGYKŐRÖSI KINIZSI 2:2 (2:1) Nagykőrös — 600 néző — Vezette: Szeghalmi. K. Kinizsi: Bakos — Tóth, Várhegyi, Hornyák — Hirth, Schverla — Csermák, Csányl, Vass, Jager, Hődör. — Edző: Király István. N. Kinizsi: Erdélyi — Soós, Szabó 1., Szarnék —1 Csikós I., Kovács — Kornyik, Bakonyi, Bélteky, Csikós 11., Dézsi. — Edző: Karai Ambrus. Nagy erővel kezdenek a halasiak és már a 2. percben Csermák 18 méteres lövésével megszerzik a vezetést. A gól után tapogatózó játék alakul ki. majd az első negyedóra után a halasi csapat veszi át a látók ifánj/ításáf ép g* égés? első félidőt végigtámadja. A hazaiak csak néha jönnek fel, de támadásaik annál veszélyesebbek. így a 19. percben sikerül az egyenlítést Is megszerezniük Csikós II. jól eltalált lövésével. A halasi csapat második gólját Csányi szerzi meg. Egy kapufáról lepattanó labdát a hálóba vág. Szünet után a Nagykőrös lényegesen többet támad és sikerül is egyenlíteniük Kornyik erős lövéséből. A gól után a halasiak fellángolnak, de a győztes gólt nem sikerül megszerezniük a jól működő nagykőrösi védelem mellett. A halasi csapat legjobbjai Schverla, Csermák, Csányl éá Várhegyi voltak. A halasi járásban is befejeződtek már a jelölőgyűlések, s a jelentések a választópolgárok nagy aktivitásáról számolnak be. * Szerdán délelőtt 10 órára hívták össze a megyei népfront-bizottság elnökségét, amely a választási munkáról, az országgyűlésiképviselőkés megyei tanácstagjelöltek elfogadásáról tanácskozik; * Az első választási nagygyűlésüket a bajaiak október 22-én a Gyapjúszüvetgyárban rendezik meg. A gyűlés előadója Sándor József elvtárs, a Központi Bizottság tagja lesz. * A választási előkészületekkel kapcsolatban megyénk több járásában e napokban ül össze a járási elnökség, A dunavecsei elnökség 2Q-án, a kalocsai ugyancsak 20-án, a bácsalmási pedig 18-án már meg is tartotta ülését, (A fpelőfi Qiífie. Seerkeiztbiéye fuUipízatőt hitedet j érettiéyizelt, egyetemet aayy főiik&tái aiyzell : 25 éven uLuii fiatal j LLliág,ífi& g,y,akafiuak j felvételére. c/l páhjázák 3 írúmkal réiz/etej életrajzuk ; éj iikolai bizonyítványuk kíiéretében — » : a íztrkuztáiéy elmére, küldhetik be oki. 31-iy. \ Három hónap alatt 500 büntetés tűsrendészeti szabálysértés miatt Megyénkben a harmadik negyedévben közel 500 szabálysértési ügyben hozott ítéletet az elsőfokú tűzrendészeti hatóság, — a tűzrendészeti szabályokat be nem tartók ellen. A kirótt büntetések összege meghaladja a 20 ezer forintot: Mivel többnyire olyan szabálysértésekről van szó, amelyek kis figyelemmel és jóakarattal elkerülhetők lettek volna, a tűzrendészeti hatóság ezúton is felhívja a figyelmet a tűzrendészeti szabályok szigorú betartására: MEGJELENT A MEGYE ÜJ i/anatés autóbusz. KAPHATÓ az újságárusoknál, postáskézbesítőknél, j lapkiadóbivatalban, IBUSZ-pavilonban. j; \ '+ | [ | Ara} % forint fipróhir ÜJ HÁZ eladó, elfoglalható. Értekezés: Kecskemét, ‘ Erzsébet körút 65. szám. 2971 A DÉL-MAGYABQRSZAGI Áram- szolgáltató Vállalat Kecskeméti Üzemvezetősége villamosanyagok kezelésében jártas anyagkezelőt és hálózati munkában gyakorlott villany szerelőt felvesz. — Jelentkezés: Csongrádi utca 26, sz. alatt. 2967 Jű ÁLLAPOTBAN levő Danuvia motor eladó, Kecskemét, Bezerédi utßa 2 szám, 5967 350 LITERES boroshordók eladók. — Érdeklődni lehet Kecskemét, Fehér utca 5. 5961 AZONNAL felveszünk Kecskemét területén levő építkezésekre férfi segédmunkásokat, kőműves, festő, szobafestő és ács szakmunkásokat. Jelentkezés: É. M. Báes megyei Építőipari Vállalat, Kecskemét, Rá- kópziváros 23. 2954 delósok ELADÓ kombináltszekrény. Kecskemét, Czollner tér 32. 2969 ELVESZETT a miklósteiepi Serne- válbol október 13-án, a vihar alkalmával, három darab 10 nóna- pos csikó. Megtaláló vagy nyomravezető jutalom ellenében értesítse a fenti gazdaságot. Telefon: 25-54. 2948 AZ ÁLLAMI Fuvarozási és ■ Kor- délyozási Vállalathoz keresünk patkóié kovácsokat — vándorjellegű munkahelyre — prémlumos teljesítménybérben. Jelentkezés: Kecskemét, Kada Elek utca 21. 29?8 AZONNAL FELVESZÜNK szobafestő és kőműves szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Munkásf elvétel: Kalocsa; SZTK-építkezés, Szabadszállás, tiszti lakásépítkezés, Izsák Iskolaépítkezés és Kecskemét, Rákócziváros 23. E. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. 2876 MEQNYlLT a Kecskeméti Alföldi Szálloda és Étterem (a volt tiszti klub helyén) Szobarendelés reggel 8-tól este 6-ig. Az étterem nyitva délelőtt 10-től éjjel 2 óráig. — Állandóan kitűnő hideg-meleg ételek. — Rendezvényeket, esküvői vacsorákat (külön teremmel) elvállalunk, — Esténként Rácz Kálmán és cigány- zenekara muzsikál. Kecskeméti Szálloda- és Vendéglátpipari Vállalat 2950