Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-05 / 209. szám
8. oldal 1958. szeptember S, péntek A világ legnagyobb aism-jéglöribajéía GENF. Az atomenergia békéi felhasználásával foglalkozó nemzetközi értekezlet szerdai ülésén Alqfcszandrov akadémikus rendkívül érdekes adatokat közölt a Lenin atommeghajtású jégtérőhajáról. Előadásában elmondotta, hogy ez lesz a világ legnagyobb jégtörőhajója. Három, vízhűtéses atomreaktora 44 ezer lóerő teljesítményt biztosít. A hájó mintegy 30 méter széles utat vághat a jégben és szabadon futhat 2 méternyi vastagságot meghaladó, tömör jégpáncélon át is. Erre még a je len legi legkorszerűbb jégtörő- hajók sem képesek. A Lenin atomhajónak az n rendeltetése, hogy hajókaravánokat vezessen át az Északi téli geri úton és hogy az északi sarkvidéki expedíciók vezetője legyen. A tegnapi előadások egyébként főként a radioaktív izotópok felhasználásával foglalkoztak. E kérdésekről szovjet, amerikai, angol és finn tudósok tartottak előadást. Értekezlet az emberi élet rédelmérői az atomkorszakban PÉCS. A keleti és nyugati államok lenevezetesebb atomku- tutói szeptember 14-e és 19-e között a bécsi Theodor Körner Társaság meghívására megbeszéléseket tartanak Kitzbühei osztrák üdülőhelyen. Megtárgyalják a kísérleti atomrobbantósok káros következményeit, a politikai feszültség csökkentének és a leszerelésnek a problémáit, Valamint az emberi élet védelmét az atomkorszakban. A kitzbühéli értekezleten 18 ország mintegy 80 neves tudósának részvételére számítanak. A Szovjetunióból többek között Szkobelcin és Vinogradov Le- nln-díjas akadémikusok vesznek részt. ry>^^VV^/^V»VVVWVVVliA»V Szeptember 24-re vonuljanak ki az amerikai erők Libanonból BEIRUT. Libanon fővárosában az ellenzéki vezetők, valamint a kereskedők s az iparosok szövetségének küldöttéi között létrejött megegyezés értelmében megszűnt a sztrájk. Saed Salam, a népi ellenállás parancsnoka közölte ezt a döntést, előzőleg tanácskozott Sehabbal, az új köztársasági elnökkel. Diplomáciai körök szerint megegyeztek abban is, hogy követelik: az amerikai megszálló katonaság még szeptember 24-e, tehát Sehab hivatalba lépése előtt vonuljon ki az országból. Amerikai ciepatösszevonások a té'vani térségben WASHINGTON. Az amerikai hadügyminisztérium közölte, hogy a csangkaisekista hadügyminisztérium meghívására, az amerikai légierők Vezérkari fö- nökhelyettese csütörtökön Tai- vahba utazik. Számos amerikai lap széleskörűen reklámozza, hogy az Egyesült Államok összevonja katonai erőit a taivani tenger- szoros térségében. A szerdai lapok közlik, hogy 4000 amerikai tengerészgyalogos megkezdte partraszállását Tajvanon, hogy — mint a lapok írják — részt vegyen a partraszállási hadgyakorlatokban. Ügyähakkor a provokációs politika magában az Egyesült Államokban is komoly aggodalmat kelt. Thomas Philipps tábornok az egyik lap hasábjain hangsúlyozza, hogy magában az amerikai külügyminisztériumban is vannak olyan emberek, akik az Egyesült Államok jelenlegi provokációs kínai politikáját értelmetlennek és veszélyesnek tartják. flz USA .közvetett' intervenciója Távol Keleten A 33 ezer négyzetkilométer — tehát a Dunántúl területénél valamivel nagyobb — Tajvan szigetét, valamint a kínai partvidék előtt fekvő Kimoj és Macu szigetcsoportokat az amerikai militaristák által támogatott reakciós csangkajsekista klikk csapatai tartják megszállva. A kínai partvidék előtti szigetcsoportokról a csangkaisekista tüzérség provokációs célzattal rendszeresen lövi a partmenti városokat és falvakat. Jelmagyarázat: L A.l Távol Kelet áttekintő térképe. 1.1 Az USA igazgatása és befolyása alatt álló országok. 2. / A Brit Nemzetközösség területei. 3. / Pozitív semlegességet folytató távolkeleti országok. B.l Tajvah szigete és a vele szemben elterülő kínai partvidék. 4.1 Az amerikai VII. flotta. 5./ Hadikikötők Tajvanon. 6.1 Amerikái és csangkajsekista légitámaszpontok. I. A Kimoj szigetek, Tajvan előretolt bázisa. II«m itt ar ah föld közép-keleti útja KAIRO. Hammarskjöld ENSZ- iotitkár, aki szerdán Kairóba érkezett, az A1 Ahbar című lap zerlnl megtárgyalja Nasszerral izokat u módozatokat, amelyek* cél siettetni lehet az angol— amerikai csapatok kivonását Li- hanoiiból és Jordániából. Nasz- Szer és Hammarskjöld tárgya! továbbá a közép-keleti országok gazdasági fejlesztéséről. Az ENSZ-fötitkár szombaton utazik tovább repülőgépen Bagdadba. oooooooooooc Nemzetközi együttműködés a világtérség kutatására NEW VORK. Az Egyesült Államok nemzetközi együttműködést javasolt a légkörön túli térség kutatására. Lodge, az Egyesült Államok ENSZ-képviselője levélben kérte Hammarskjöldöt, hogy az idei ENSZ ülésszakon tűzzék napirendre az amerikai javaslatot. OOOOOOOOOOOOOOC OSHÍREK küllőidről Mao Ce-tung, a Kínai Nép- köztársaság elnöke, brazíliai újságírókat fogadott és kétórás beszélgetést folytatott Velük. * De Gaulle tábornok, francia miniszterelnök fogadta Steven- sont, az amerikai Demokrata Párt volt elhökjelöltjét, aki európai köriltja során Párizsban tartózkodik. * Hathónapos megszakítás után szerdán Rómában folytatták az angol—egyiptomi pénzügyi tárgyalásokat a brit javak zárlatának megszüntetéséről. * Az Arab Ligához közéi álló körökben szerdán közölték, hegy még szeptember folyamán Algéria, Marokkó és Tunézia kérni fogja felvételét az Arab Ligába. A francia minisztertanács jóváhagyta az alkotmány szövegének tervezetét, amelyet szeptember 28-án boesátahak szavazásra. * Kadi Mohamed Al-Emary jemeni kül ügy miniszterhelyettes az MTI tudósítójának kijelentette, hogy hemsokára megkezdődhetnek a tárgyalások Magyarország és Jenien diploma* ciái kapcsolatainak felvételéről, hioooooooooooo ifaozik á*Áűsora Szeptember 5, péntek: Baja Központi: A tett színhelye: Berlin, Baja Uránia: Római vakáció, Kalocsa: Bum, a katana, Kecskemét Árpád: Bűn, Kecskemét Városi: Örvényben, Kiskunfélegyháza: Éjjeli őrjárat, Kiskunhalas: 420-as urák. i—II. Kec&keméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Huszár Mária (Pólyák Margit), Szabó Attila (CZingell Gizella), Kovács János (Németh Ilona), Szabó Agnes (Hódossy Juliánná), Darubszky Éva (Kraicz Rozália), RapCsó Klárá (Istók Julianna). MEGHALT: Bai'ahyi Károly 2 hónapos. • v. vu . ^^/wvwwwwv^wywy^^ A Halászcsárdában, a repülőtér mellett, í. hó 5-én, pénteken és 6-án, szombaton műsoros estet rendezünk. Közkívánatra fellépnek: Szokoly Gyula, Virágh Vera. — Vendégszerepei még: Elzie Asley bécsi énekesnő. Kíséri ifj.- Burai Béla és zenekara. — Asztaltendelés a helyszínen, 2472 < MMMWI 1958. szeptember 5, péntek Névnap: Viktor Napkelte: 5 óra 8 perc Napnyugta: 1Ö óra 17 perc — A Vöröskereszt helyi szervezete Tompa községben is meg- .llakult. Jelenlég 62 tagja van. A szervezésben és a Szervezet létrehozásában a község orvosa, Ádáiftfi doktor fejtett ki igen lelkes munkát. — Hatnapos továbbképző tan- folyamot tartottak a megyei löldm ű vesszővétkezeték agronómusai számára augusztus 25-től 30-ig. A tanfolyamon 62 földmű- vesszövelkezéll és járási főagío- nómus vett részt. — Az őszi nnitrágyaigénylés a kecskeméti termelőszövetkezeteknél kát. holdanként elérte a 76 kilogrammot, s a következő évre az egy mázsát is meghaladja. — Tizenegy mázsa árpát kik» pott a városföldi Törekvés TsÜ KISZ-szenfézete a termelőszövetkezet vezetőségétől az egész nyáron ét végzett becsületes munkájukért. A KISZ vezetősége ügy határozott, hogy az árpát eladják és az érte kapott pénzből táncruhát vásárolnak a leánytánccsoport száméra. — A jövő hónap első felében rendezik meg a megyei küldöttválasztó értekezletet valamennyi járásban vöröskeresztös járási szervezeteink. — Köszönetnyilvánítás, Köszönetét mondok mindazoknak, akik férjem, Zs. Kovács József temetésén megjelentek, ravatalára virágot helyeztek. Özv. Zs. Kovács JóZséfné. 2496 — Nyílt tér. (E rovatban közöltökért sém a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal felelősséget nem vállal.) Kállai Ödön, a kalocsai telepünk dolgozója, vállalatunktól kilépett. Nevezett vállalatunk képviseletében Vágy megbízásából eljárni nem jogosult, Ilyen minőségben végzett éljárásaiért, üzletkötéseiért, kötelezettségvállalásaiért vagy más cselekményeiért sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget nem vállalunk. — »Pest-Öács-Nógrád megyei IVÍÉlf Vállalat, Budapest. XIII. Kresz Géza U. 45.« 24?B----------------------- - Sz eptember 28-án lép életbe A TÉLI MENETREND Több hónapos gondos munka utón elkészült a MÁV téli menetrendje, amely szeptember 28-án lép életbe. Csökken a vonatok száma, főleg a kiránduló- és üdülőhelyekre. Megszüntetik a balatoni éxpresszvonatokat is. dudapest—Nagykanizsa között egy reggeli és egy esti györsvb- natpárt éllítottak bé, továbbá nátom távolsági szeméiyvonat- párt. A téli menetrend egyik érdekessége lesz az is, hogy a pécsi és a Székesfehérváron át közlekedő szombathelyi gyorsvonatok a Déli-pályaudvarra érkeznek, hogy ezzel is mentesít- ték a Keleti-pályaudvar zsúfoltságát. Budapest—Miskolc között motorvonatot indítanak, amely útközben sehol nem áll meg. A motorvonat a Kéleti- pólyaudvarról 7,23 órakor indul és 10 órakor érkezik Miskolcra, ahonnan 18,02 órakor indul visz- sza és 20,40 órakbr érkezik Budapestre. Kössünk termelési szerződést zöldségre! FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZETEINK SZEPTEMBER 1-EN MEGKEZDTÉK A ZÖLDSÉGSZERZODTETÉST. Énnek előnyei: Vétőmagjuttatás, ingyenes, illetve kamatmentes hitel. Gépi szántás, kívánságra kamatmentes hitel. Művelési előleg — kamatmehtés hitei. SzerVes- trégya és műtrágya biztosítás készpénzért. Jégbiztosítás díja csak a termésből fizetődik. Átvételi ár: a felvásárlási ár + 10 százalék. Szaktanácsadás ingyenes. Növényvédőszer biztosítás készpénzfizetés ellenében, Termelőinknek biztos jövedelmet jelent a szerződéses zöldségtermelés. 2474 A NAP HUMORA Tápláló eledel Ferikétől megkérdi a tanító bácsi: — Tudsz-e valami tápláló eledelt mondani? .— Igenis. A paprika; — Mi van abban tápláló? <— Ha megtöltik, — á hús* * — Űj KISZ-szervezet alakult Lajosmizse—Felsőlajoson. Titkárrá Lestár Lászlót választották, — A kecskeméti városi párt- bizottság titkára a napokban minden pártszervezet titkáréval személyes beszélgetést folytat a pártoktatás megszervezéséről. — Üt új lakásban tartanak rövidesen házavatást a boldog tulajdonosok Kiskunhalason, a Dózsa György utcában. — Papírüzletet nyitott a Jánoshalmi Földművesszövetkezet. — Erdőtelepítés Nyárlőrinccn. Tíz hold homokterülétet adott át a Lakitelekí Községi Tanács az erdőgazdaságok nyárlőrinci üzemegységének. A területen ez év őszén és a jövő év tavaszán erdőt telepítenek. — Regrüta-bált tartanak szeptember 6-án, szombaton este 7 órakor Kecskeméleh, az Építők Müvélödési Otlhohábah, Katona József utca 4. szám alatt. — Bácsalmáson szeptember 3-án országok állal- és kirakodóvásár lesz. — Nyoicvandekás burgonya. A jánbshalmi Petőfi Termelőszövetkezet az aszályos nyár ellenére kitűnő burgonyatermést ért el, holdanként 85—90 mázsát. Az újtertnésű burgonya egy-egy darabja 60—80 dekát nyom.