Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-28 / 229. szám
1958. szentember 28, vasárnap S. oldal Régi, bevált munkamódszerek és az új munkastílus cA mélijkúJti köziégi pArtb izöttuíg. m unkáé új6 L TANULNAK A FIATALOK Másfél éve alakult meg a községi pártbizottság e tízezer lakosú községben, hogy összefogja a párt-alapszervezetek munkáját, és a párt politikájának megvalósítására ösztönözze őket. A pártbizottság munkájának eredményeit mutatják, hogy a községben öt termelőszövetkezet működik, amiből kettő az ellenforradalom leverése után alakult. A termelőszövetkezetek több mint másfél ezer kataszteri holdon gazdálkodnak. Gabonafélékből átlagban 1—2 mázsával, az Alkotmány Tsz pedig búzából négy, árpából öt mázsával ‘ért el többet kataszteri holdanként, mint az egyéni parasztok. A szövetkezet taglétszáma ez évben 28 új belépővel gyarapodott. A pártbizottság háromhavon- ként, a végrehajtó bizottság pedig kéthetenként ülésezik. Ilyen alkalmakkor a különböző szervek kommunista vezetőit rendszeresen beszámoltatják munkájukról. Foglalkozott a végrehajtó bizottság a termelő- szövetkezetek helyzetével, az alacsonyabb társulások helyzetével stb. Helyes az a gyakorlat, mely szerint a pártszervezeteket egy-egy vb-tag segíti. A párttagság 80 százalékának meghatározott pártmegbizatása van, a párttagsági díj fizetése 98—100 százalékos, a taggyűléseket rendszeresen megtartják. A v. b. fontos feladatának tekinti a párttagság eszmei, politikai nevelését. Az elmúlt oktatási év a járás területén zárult a legjobban. Most pedig a párttagságnak mintegy 60 százaléka vesz részt oktatásban. Jónak mondható a politikai munka is. Másfél év alatt nyolc nagygyűlést tartottak, a párt- és gazdasági vezetőkből agitációs brigádokat szerveztek, amely kisgyűléseken ismerteti az időszerű bel- és külpolitikai kérdéseket. Ezenkívül különböző ankétokat és csoportos megbeszéléseket is szervezett a végrehajtó bizottság. A pedagógusokkal négy alkalommal tanácskoztak. A tömegszervezetek pártirá- uyítását az ott dolgozó kommunisták útján valósították meg. A Hazafias Népfrontban kommunista csoportot hoztak létre. A községben két KlSZ-szerve- zet működik. Ezeket a pártbizottság fiatal kommunistákkal erősítette meg. A KlSZ-szerve- zetek munkája állandóan javul. Tevékenyen részt vesznek a község kulturális és sportéletének irányításában. A községi nőtanács különösen a téli időszakban fejtett ki említésre méltó tevékenységet. A KISZ-szel együtt főző- és szabás-varrás tanfolyamot szervezett. A helyi földművesszövetkezetnek 2600 tagja van. Felvásárló és értékesítő feladatát jól látja el, ellenben mulasztásai vannak a tsz- mozgalom népszerűsítése és az alacsonyabb típusú társulások szervezése terén, Hasznos és gyümölcsöző tevékenysége mellett a pártbizottság és a végrehajtó bizottság számos hiányossággal is küzködik. Ennek egyik oka, hogy a pártszervezetekben kevés a dolgozó paraszt és tsz-tag. A községi pártbizottság egyik legfontosabb feladata, hogy ezen a helyzeten mielőbb változtasson. A csoportos megbeszélések és tanácskozások mellett jobban fel kell karolniok az egyéni agi- tációt. Külön feladatot ró a pártbizottságra az értelmiségiekkel, különösen a pedagógusokkal, valamint a középparasztokkal való gondosabb foglalkozás és az osztályharcnak nemcsak adminisztratív eszközökkel, hanem elsősorban politikai és ideológiai téren való megvívása. A munkamódszert illetően azt javasoljuk a végrehajtó bizottságnak, hogy tagjai hosszabb ideig tartózkodjanak a vizsgálandó területen, s kérjék ki a párttagok és pártonkívüliek véleményét. Helytelenítjük, hogy a pártbizottság a tömegszervezetek helyett is, sok mindent magára vállal. Összegezve : a községi párt- bizottság munkáját mégsem a fogyatékosságok, hanem az eredmények jellemzik. Tevékenységükre egyre jellemzőbb az új munkastílus, melynek leglényegesebb vonása a különböző tömegszervezeteknek és tömeg- mozgalmaknak az ott dolgozó kommunisták útján való irányítása. Az új munkastílus kialakításáért folytatott küzdelemben azonban nem szabad megfeled-o kezni a már régebben jól beváltg munkamódszerekről. Helyesel-^ jük, hogy a bácsalmási járási? párt-végrehajtóbizottság — több j községi pártbizottság munkájá-0 nak napirendre tűzése mellett 5 — a mélykúti pártbizottság te-ó vékenységét is megvizsgálja s? reméljük, ez hozzájárul munká-5 jának további javulásához. g Szabó Sándor ó a Szőlészeti Kutató Intézet Mathiász-telepén. Kocsis Pál szőlőnemesítő szívesen tanít, készséggel adja át eredményekben gazdag munkájának tapasztalatait fiatal munkatársainak. eeooooooooooeeooeooűooooooooooooooooooooooooooti Jtii tíiiág. A BAJÁI TITTÖBB MINT EZER 14—16 éves fiatal jelentkezett eddig a bajai járásban az ősszel meginduló ismétlő iskolai tanfolyamokra. A tanfolyamokon — mint már megemlékeztünk róla lapunkban — elméleti és gyakorlati vonatkozású tájékoztatást kapnak a fiatalok az élet legkülönbözőbb területeiről vett problémákról. Megismerik többek kö- között a mezőgazdasági termelés alapvető tennivalóit, mezőgazda- sági gépi ismeretet, agrotechnikát tanulnak és az előadásokon tájékoztatják őket a tudomány legfrissebb eredményeiről és a gyakorlati problémákat magyarázó és érintő elméleti kérdésekről. A tervek kidolgozásában és az előadások részletes összeállításában nagy része van a TIT bajai szervezetének. Az előadói munkaközösség részletesen kidolgozta a tematikát és az egyes előadásokat is. Elsősorban helyi előadókra igyekeznek támaszkodni, de ahol a megfelelő színvonalú oktatás személyi feltételeit nem lehet biztosítani, oda a legjobb bajai szakemberek látogatnak el egy-egy előadás megtartására. Az előadások magas színvonalát elsősorban a TIT kiváló szakember-gárdája biztosítja. A TERVEK SZERINT mintegy száz előadás részletes kidolgozására került sor az év folyamán. Az egyes témákról szóló beszámolókat kollektív megvitatás után végleges formában juttatják el a helyi előadóknak. Igen érdekes és jellemző ifjúságunk tanulnivágyására, hogy amikor híre ment a járás községeiben az ismétlő iskolák megindításának, igen sok 16 évesnél idősebb fiatalember és leány is kérte, hogy résztvehessen a tanfolyamokon. Ennek a hatására, a KISZ tagjainak a kezdeményezésére a serdültebb ifjúságnak is tartanaik előadásokat. Ezek figyelembe veszik a jelentkezett fiatalok értelmi színvonalát, s tematikájukban is alkalmazkodnak a 16—20 év közötti ifjúsági rétegek igényeihez. ÉRTÉKES és nagy jelentőségű kezdeményezése a TIT bajai szervezetének: a járási székhelyen egy pedagógiai és lélektani tanácsadó állomás felállíA televíziós-készülék tulajdonosok figyelmébe A Magyar Televízió 1958. március 1-ig adásait a 2-es számú csatornán továbbította, MUSTKQSTOLO Délelőtt 9 óra. Az apostagl borpince előtt parasztszekerek hosszú sora áll, megrakodva frissen szüretelt szőlővel. A termelek türelmesen várakoznak, ülnek vagy sétálgatnak, latolgatják, szemmel méregetik, kinek mennyi a termése s milyen árat fizetnek majd érte. Itt kint, az országúton meg nyugalom van,de annál nagyobb a sürgés-forgás bent a telepen, a mázsa körül. Nagy István átvevő éppen Gőbölős Gábor, du- navecsei gazda szőlőjét méri. — Lejjebb azzal a hordóval! •— kiáltja oda Nagy István. Ügy ... Jól van... Na, az utolsó fuvar 3 mázsa 25 kiló, Gőbölős bácsi! — Elég az! A 400 négyszögölről így is 700 kilót szüreteltem. Jól fizetett az idén a szőlő. Murányi elvtárssal, a pince vezetőjével rövid fejszámolást végzünk: a 700 kilogramm szőlőért 2100 forintot kap Gőbölős bácsi. S tart még a mázsálás, de ötvös Lajos mintázó sem tétlenkedik. öt-hat fürt szőlőt a kis présbe tesz, s ököllel nyomja ki belőlük az illatos levet. A prés csatornáján lassan csordogál a must a mérő edénybe, s megtörténik a fokolás is. Gőbölős bácsi mustja 13 és feles lett. — Ezen a vidéken ez Igen jó minőségnek számít, tehát megérte, hogy gondozta, permetezte a szőlőt, mert így még felár is jár érte. Még egy-két ügyes mozdulat, s a hordóba rakott szőlő nagy csobbanással ömlik a betongödörbe. Innen szállítja fel a transzportőr a Bulgáriából importált Mobile daráló-préselő gépbe, amelyet Takács Ferenc gépész kezel nagy szakértelemmel. A gép gyűjtő tartályába már ömlik is a homoki szőlő leve. Murányi elvtárs — amikor a pince forgalmáról érdeklődünk — a következőket mondja: — Szeptember 15-én kezdődött meg az átvétel. Három nap alatt 1125 mázsa szőlőt és 235 hektoliter mustot hoztak be a termelők. Mondhatom, a must jó, átlagfoka 17.5. Az újságíró sincs fából. A must is egyre csábítóbb, az első pohár után ízlik a második is ... Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: jó a must, most már csak arra kell várni, hogy borrá erjedjen ... Gémes EB§vk az országban Több ezer ember keresi rci naponta Baján a csetnegebol- tot. Az egyes reszortok előtt mindig akad 8—10—15 -sorbán- álló-, akik mind nyugodtan várják, hogy kiszolgálják őket. Az automata kassza villanymotorja csak ritkán áll pár percet, délután még annyit sem. Gyárból, hivatalból hazafelémenet egy kis vargabetűvel a legtöbb dolgozó betér ebbe az üzletbe. Van aki kenyeret vásárol, más cukorkát, csokoládét kér, megint más viccet mesél, miközben feketéjére vár. A vevők legtöbbje azonban a gyümölcsreszortot és a hentesáru-osztályt keresi felállói 20—25 féle húskészítményből válogathat. így van ez persze más városokban is. Hogy mégis a Bajai Csemegét említjük, annak oka van. Július és augusztus hónapban az országos csemegehálózat vidéki boltjai közül ők érték el a legjobb eredményt. Ahogy értesültünk, a vevők szolgálatában ma sem állnak rossz helyen. Panaszmentes forgalommal, udvarias kiszolgálással már szeptember 23-án teljesítették negyedévi tervüket. így minden lehetőségük megvan rá, hogy a harmadik negyedévi versenyből is gvőitesként kerüljenek 1camelynek vételéhez kisebbméretű tetőantenna volt szükséges. 1958. márciustól kezdve azonban áttért az 1. számú csatornára és ezért a tetőantenna hosszúságát kb. 40 centiméterrel növelni kell. A budapesti adó vételekor — régi, kisebbméretű antenna használata esetén — a távoli helyeken a készülék érzékenysége jelentősen csökken. Előfordulhat az is, hogy a vétel teljesen élvezhetetlen, nem lehet megállítani a képet. A hang ütemében ingadozó sötét csíkok is' zavarják a képet, mert a kisebb méretű antenna kiemeli a hangvivő frekvenciát. Ezenkívül a készülék érzékenyebb lesz mindenféle zavarral szemben. A régi, 2. antennával tehát tökéletes vétel semmiképpen nem biztosítható és ennek elkerülése é- 'lekében szükséges a meglévő antennák átszerelése, amelyet a RAVELL Vállalat megyei kirendeltsége (Kecskemét, III., Arany János u. 1.) megrendelésre azonnal elvégez. A lOÍtÓ g heti öt találalos szelvénye: 9, 20, 23, 56, 90 Baja környéki állami gazdaság 1 • RAKTÁRVEZETŐT keres. Fizetés 1200 forint. Csak gyakorlattal rendelkezők jelentkezzenek. Ajánlatokat -Lakás van« I jeligére a Petőfi Népe Ki- adóhivatalába kérünk. — Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 2713 fásának terve. Az állomás munkájában gyakorlati nevelők és orvosok vennének részt. Mindenféle nevelési, neveléslélektani, nevelésegészségügyi vonatkozású tanácsot adnának a hozzájuk forduló szülőknek és ilyen problémák megoldásában tanácstalan érdeklődőknek. A terv már 1957 januárjában felmerüli konkrét javaslat formájában. Mindenképpen megérdemelné az illetékes szervek támogatását, hiszen egyéb haszna mellett lehetőséget teremtene arra, hogy még szorosabb kapcsolat alakuljon ki szülök és nevelők között. Cs. L. Termelés és érdekvédelem A szakszervezetek feladata ar dolgozók érdekvédelme és a termelés elősegítése. A kettő köb- csönös összefüggésben van egymással, mert bármelyik elhanyagolása végső soron a dolgozóig jólétének növekedését akadályozza. Ha nem törődünk a termeléssel, nem tudjuk megfelelően kielégíteni a dolgozók szükségleteit, ka pedig a dolgozók érdekvédelmén esik csorba, végső soron a termelés frontján is érezteti hatását. A bácsalmási járási párt-vég- rehajtóbizottság megvizsgálta a» állami gazdaságokban és a gépállomáson működő szakszervezetek és termelési tanácsok munkáját. Az említett üzemekben több mint ezer szakszervezeti tag van. A Bácsalmási Állami Gazdaságban 1958 márciusában választották meg a termelési tanácsot, amely a termelési és gazdálkodási feladatok végrehajtását segíti, ellenőrzi. Az üzem szak- szervezetének 31 bizalmija van a gazdaságban. Ezek havonta üléseznek. Ök javasolják a különböző segélyezéseket, jutalmazásokat, üdültetést stb. Létrehoztak egy munkavédelmi bizottságot is. Ez azonban meglehetősen gyengén működik. Ennek tudható be többek között az, hogy a védőberendezéseket és felszereléseket — például a villanyköszörűnél a védőszemüveget — nem használják. A fenti hiányosságok ellenére azonban a szakszervezet eredményesen segiíi a termelési feladatok megoldását, a dolgozók szociális és egyéb igényeinek kielégítését. A járási párt-vb felhívással fordult valamennyi üzemi bizottsághoz, hogy az őszi betakarítási és vetési munkák időbeni elvégzésére novembes 7-e tiszteletére szervezzenek szocialista munkaversenyt és annak győzteseit részesítsék jutalmazásban. Ugyancsak felhívta a pártszervezet figyelmet arra, hogy hatékonyabban támogassák a szakszervezetek munkáját. Túri József